Kis Ujság, 1934. december (47. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-07 / 276. szám
Péntek, 1934 december 7 Patkányvinnyogás — A méltóságos ifjúurat a jó Isten hozta haza, ebbe a szomorú kastélybal — hálálkodott Lászlóinak az öreg Gábor inas, aki egyáltalán nem volt hajlandó elismerni azt, hogy Kázmér gróf örvendetes javulása azorvosoknak köszönhető. Azt még csak megengedte, hogy a sámsonkúti orvos valamit ért a mesterségéhez, hiszen neki is elég hatásos patikaszert rendelt az egyre fájdalmasabb köszvény ellen. De a pesti orvostanárról semmi jót nem tételezett föl. — Csak jön, hogy néhány perc múlva sietve távozzék ... Higgye el a méltóságos ifjú úr, nem igazi orvos, aki még csak azt sem hallgatja meg, hogy a betege miről panaszkodik, s ez volt Gábor álláspontja. László ilyenkor igyekezett meggyőzni őt igazságtalan véleményéről, de az öreggel nem boldogult. Amit egyszer a fejéibe vett, azt nehéz lett volna onnan kiverni- De még csak haragudni sem lehetett reá, mert nem a rosszakarat, hanem a gazdájával szemben érzett aggódó szeretete diktálta ezt az ítéletét. — Nincs igazad, Gábor, — ellenkezett mosolyogva László gróf. — Nem az a fontos, hogy az orvos mennyi időt tölt a beteg mellett... Hanem, hogy mennyire érti a tudományát és mesterségét... — De már csak azt nem tetszik mondani, hogy meg se kell hallgatni a beteg panaszkodását? — kérdezte az öreg inas. — Hidd el, Gábor, sokszor maga a beteg ismeri legkevésbé a saját betegségét... Sőt egyenesen félreismeri... Hányszor fordul elő, hogy a beteg épp ellenkező dologról panaszkodik, mint ami a tulajdonképpeni baja... Az öreg nem hagyta magát. Hát én elhiszem, hogy másnál ez így van... De azt már csak nem tetszik bebeszélni nekem, hogy a méltóságos úr nem tudja, mije fáj? ... Erre már László sem tudott válaszolni. Akárhogy is állt azonban a dolog, akár az orvosok tudománya, akár pedig László gróf itthonléte idézte elő az örvendetes javulást, tény az, hogy ez a javulás észrevehető módon következett be. Nem csupán a beteg nyugalma és életkedve tért vissza, hanem testi ereje is oly mértékben növekedett, hogy az orvosok megengedték a néhanéha való felkelést és legalább a szobáiban való járkálgatást. Ilyenkor a lábadozó Kázmér grófot mindig ketten támogatták. Egy oldalról László, más oldaliról pedig Gábor inas. A beteg pedig mosolygó jókedvvel elbeszélgetett velük. Mindennek tudott örülni, ami máskor mégcsak fel se tűnt volna neki. A hulló hónak épúgy, mint a csillogó napsütésnek. A kályhatűz épúgy jókedvre hangolta, mint a padlón játszadozó parányi napsugár-folt, aminek hideg csillogásából is az öröm aranytallérjának pengését hallotta ki. — Most látom csak, hogy milyen szép az élet! — mondotta boldogan, jobbról és balról is belekarolva két támogatójába. — Higgyétek el, már maga az is boldogság, hogy élhetünk!.. • Most már tudom, hogy ezért is mindennap hálát kell adnunk a Mindenható jóságának!... — Édesapám — mondta László —, nekünk pedig ezerszeres boldogság, hogy mosolyogni látjuk ... — Még a kastély is megváltozott — tette hozzá Gábori —, hogy a méltóságos úr nem fekszik mindig ágyban... Tessék elhinni, mink is állandó szomorúságban voltunk... De most már akár bált is rendeznénk, ha a méltóságos úr hajlandó megnyitni a táncot.. Kázmér gróf szeretettel mosolygott. — Tudom, öreg, hogy a te szíved tiszta és becsületes ... Köszönöm is neked. Mert amíg a fiam nem lehetett itthon, te voltál az egyetlen, akit magamhoz tartozónak éreztem az egész kastélyban... De azért ilyeneket ne állíts! Mert akkor nem hiszem el, hogy igazat beszélsz!... — Pedig mégis így van, méltóságos uram! — bizonygatta Gábor. László érezte, hogy segítenie kell az öregnek, mert szóval nem győzi utolérni az érzéseit. — Édesapám, hidd el, hogy Gábor csak azt mondja, amit érez ... — Ha ketten jöttök nekem — Bevetett Kázmér gróf —, akkor egymagam igazán nem bírok veletek!... Szívesen adta be a derekát és hitt a szeretet szavainak, amik ebből a két lélekből sugároztak feléje, a fia és az öreg inas lelkéből. A lábadozás öröme amúgy is fogékonyá tette mindenféle boldogsággal és örömmel szemben. Valósággal úgy érezte magát, mint a gyermek, aki most eszmél rá az élet jó ízére és hálás minden jelentéktelenségért, ami a felnőtt szemében talán már értéktelen semminek tetszett. László már alig várta azt a pillanatot, amikor édesapja elé állhat Anikóra vonatkozó kérésével. Minthogy azonban ezt a beszélgetést egész életére, sőt mindkettőjük életére döntő kihatásúnak érezte, nem akarta elrontani azzal, hogy nem a legmegfelelőbb és híg alkalmasabb pillanatot választja ki Amióta az öreg plébánossal is beszélt erről a dologról és Anikónak is beszámolt róla, azóta már nyugodtabban tudott várni. Anikó ugyanis egyáltalán nem sürgette, hanem épp ellenkezőleg azt tanácsolta, hogy várja ki a legalkalmasabb pillanatot Sőt utolsó levelében azt írta, hogy a legokosabb volna az egészet a karácsonyi ünnepeikig elhalasztani, amikor ő is hazajön Sámsonkúdra és élőszóval megbeszélhetik a dolgot László ugyan addig nem akart várni, de egyelőre még napról-napra halogatta őszinte vallomását, mert édesapja gyógyulását sokkal fontosabbnak tartotta, semhogy azt — mert hiszen erre is számítania kellett — ilyenféleizgalmakkal meggátolni, vagy pláne súlyosbítani merte volna. De így, ebben a reményteli állapotban és Anikó leveleinek birtokában, már nyugodtan bírta kivárni azt a napot és azt az órát, amit alkalmasnak fog tartani a kérés előterjesztésére. Volt azonban valaki a Kanizsay-kastélyban, aki egyáltalán nem osztozott a Kázmér gróf örvendetes javulása fölött érzett általános örömben. De talán nem is ez a helyes megállapítás. Simorka Flóriánnak ugyanis nem az fájt, hogy Kázmér gróf már néhanéha fel is kel az ágyból, sőt az ellen se lett volna a legcsekélyebb észrevétele, ha az orvosok azt állapítják meg gazdájáról, hogy teljesen felgyógyult és újra egészséges, örömöt ugyan nem érzett volna, mint ahogy nem szomorította el a betegség, de nem is okozott volna, különösebb izgalmat és boszszúságot. Annál jobban bántotta azonban, hogy László gróf még mindig a kastélyban tartózkodik. Ennek a hosszú orrú és ravasz levéltárosnak volt egy, ki tudja hányadik érzékszerve, amellyel megszimatolt olyan dolgokat is, amit más halandó előtt örökre észrevétlenül maradtak volna. Mintha a levegőben érzett volna valami különös illatot, furcsa feszültséget és villamos sűrítettséget, bolta el, hanem a nappalait is tönkretette, bolta el, hanem a nappalait is tönkre tette. Természetes, hogy Borbála grófkisasszonynyal sürgősen meg is tárgyalta a dolgot. Ahogy rendesen szokták, négyszemközt és a könyvtárteremben. — Nekem valami nagyon nem tetszik, — mondta jelentősen Simorka. — Már megint mire gondol? — kérdezte idegesen Borbála. — Nem tetszik, hogy László gróf még most is a kastélyban van és a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja, hogy Párizsba visszautazzék... Borbála gúnyosan nevetett. — Simorka, maga kezd megzavarodni!... Ott is rémeket lát, ahol erre a legcsekélyebb oka sincsen... Mert mi különös van abban, ha a fiú nem tartja sürgősnek, hogy beteg édesapját magára hagyja?... A levéltáros kimért és hűvös hangon beszélt tovább: — Méltóságos kisasszony, nem óhajtok olyan hangnemben válaszolni, mint amilyet méltóságod ütött meg ... — Ki is kérném magamnak! — csattant fel Borbála hangja. — Tudom — felelte gúnyosan Simorka —, méltóságodnak joga van engem sértegetni, amit én kénytelen vagyok megtorlatlanul hagyni... Most azonban nem erről van szó!... Nem kívánok lovagiassági szópárbajt vívni méltóságoddal, amelynek eredménye úgyis csak egy lehet... Jól tudom, hogy mindkét esetben csupán én lehetek a vesztes ... Éppen azért visszatérek előbbi kijelentésemre, amely szerint — és ezt nyomatékos hangsúllyal folytatta a levéltáros — nem tetszik nekem, hogy László gróf még mindig a kastélyban van és a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja, hogy Párizsba visszautazzék... — No de hát mi kifogása van ez ellen?! — kérdezte türelmetlenül Borbála. — Ha nyugodtan meghallgat méltóságod, készséggel megmagyarázom ... — Beszéljen! — Talán még méltóztatik emlékezni arra, hogy a fiatal gróf hazaérkezése mily körülmények között történt... — Hogyne !... Én hívtam táviratilag haza!... — De Kázmér gróf tudta és beleegyezése nélkül... — Ügy van, — felelte halkan Borbála. — De miért hangsúlyozza ezt? — Mert ennek lett a következménye — beszéli hangoltan Simorka —, hogy Kázmér gróf előtt egy hazugsággal kellett elfogadhatóvá tenni a váratlan hazaérkezést... — Remélem, nem akar leleplezni? — nevetett fölényesen Borbála. — Erről szó sincs, méltóságos kisasszony, — mosolygott gúnyosan Simorka. — De mégis emlékeztetnem kell arra, hogy Kázanér gróf előtt elfogadható indokul a párizsi egyetem váratlan bezárása szerepelt... — Ügy van!... Ennél okosabbat még a maga minden hájjal megkent esze se bírt volna kitalálni!... — Elismerem, méltóságos kisasszony . . . De kegyeskedjék viszont azt is elismerni, hogy a párizsi egyetemet a valóságban egyáltalán nem zárták be ... — Mit akar ezzel mondani? — kérdezte meglepetve Borbála. — Csupán azt, hogy László gróf már régen visszautazhatott volna ... Egyrészt édesapja egészségi állapotának örvendetes javulása miatt, másrészt és főként azért, hogy folytassa a távirat folytán félbeszakított tanulmányait... Borbála kis ideig gondolkodott, aztán így szólt: — Ebben teljesen igaza van... — És ezért ismétlem harmadszor is, nem tetszik nekem, sőt nagyon gyanúsnak és veszedelmesnek találom, hogy László gróf még most is a kastélyban van és a legcsekélyebb hajlandóságot se mutatja, hogy visszautazzék Párizsba... Borbála már nagyon-nagyon ideges lett. — De hát mire gondol, Simorka? — Ha tudnám, megmondanám... De azt hiszem, sejtelmeim nem tévednek ... — Csak nem gondolja, hogy ... — Próbáltam kideríteni a dolgok összefüggését, mindezideig azonban nem sikerült ... — De hisz ez rettenetes volna! — mondta kétségbeesett hangon Borbála. Simorka udvariasan meghajolt. — Méltóságos kisasszony, amint már bátor voltam közölni, egyelőre nem látoim világosan a tulajdonképpeni okot... Sőt az is lehet, hogy aggodalmaim csalnak és sejtelmeim tévednek ... Mindennek dacára, feltűnőnek és különösnek találom László gróf viselkedését... — Most már én is, — felelte Borbála, aki annyira a levéltáros hatása alatt állott, hogy még a gondolatait és sejtelmeit is tőle kölcsönözte. — Ismétlem — folytatta Simorka —, egyelőre nem látom a veszélyt, csak sejtem... — De hát mit tehetünk ellene?! — Védekeznünk kell! — Hogyan?! — A védekezés módja méltóságod kezébe van letéve, — hajolt meg újra a levéltáros. — Hogyan?!... Beszéljen ! — sürgette Borbála. — El kell távolítani a kastélyból László grófot! — mondta szinte parancsoló hangon Simorka. — Lehetetlenség !... Lehetetlenség ! — felelte tompán Borbála. — Meg kell kísérelni, méltóságos grófkisasszony! ... — László grófot nem lehet elküldeni a Kanizsay-kastélyból!... — Akkor olyan váratlanul jöhet a veszedelem, mint derült égből a villámcsapás, hajolt meg ismét a levéltáros. Borbála már nem bírt izgatottságával és fel-alá rohant a könyvtárteremben. Simorka sejtelmes szavai még nagyobb aggodalmat ébresztettek benne, mintha világosan beszélt volna a levéltáros. Az utolsó hetek eseményei úgyis annyi váratlan és kellemetlen meglepetést hoztak, hogy az ő nyugodt természete is hajlamosnak mutatkozott a képzelődésre. A levéltáros pedig valóban olyan dologra hívta fel a figyelmét, amire ha nem is gondolt eddig, de öntudatlanul mégis nyugtalanította. — De hát mit csináljak?! — kérdezte csüggedten. — Méltóztassék László grófot figyelmeztetni arra, hogy a párizsi egyetemet nem zárták be... hogy semmi szükség nincs már tovább erre a hazugságra... hogy itt volna az ideje tanulmányai folytatásának ... hogy édesapja örvendetes gyógyulása most már nem teszi indokolttá itt tartózkodását... szóval, hogy minél sürgősebben hagyja el a sámsonkúti kastélyt és utazzék vissza Párizs városába... — Megpróbálom, — felelte Borbála. Elhagyta a könyvtártermet, a lakosztályba ment és bekérette magához Lászlót. Abban az értelemben beszélt vele, ahogy Simorkával megállapodott. — Borbála néni — felelte kedvesen László —, most már semmi értelme nincs annak, hogy visszamenjek Párizsba ... Majd karácsony, helyesebben új esztendő után . . . Már csak azért sem utazom el, mert egy nagyfontosságú dolog elintézése vár reáim ... — Nagyfontosságú dolog? — kérdezte Borbála. — És lennél szíves megmondani, hogy mi az a nagyfontosságú dolog? — Ne tessék haragudni, Borbála néni — felelte László —, de ezt nem árulhatom el... Még Borbála néninek sem ... A grófkisasszony a lábával dobbantott. — Követelem !... Mondd ell... Most már László is felkapta a fejét és férfias keménységgel mondta: — Nem mondom el, Borbála néni!... Mert nem mondhatom ell... László távozása után Borbála grófkisaszszony újra a könyvtárszobába sietett, hogy közölje a levéltárossal az eredménytelen próbálkozást Simorka olyan ideges lett ennek hallatára, hogy az ajkait harapdálta. — Tudtam... sejtettem ... — Hát most mi lesz? — felelte a levéltáros. Borbála végigmérte, károhant, de hatalimas erővel bevágta a könyvtárterem ajtaját. Szombaton következik: Hallgatnak a sírok ... KIS ÚJSÁG 9 (51) TANÁCSADÓ Tanácsadóból Intézett kérdések egyszerű levélben vagy levelezőlapon küldendők a következő cimzet Kizáriság. Budapest 4. Válaszbélyeget mellékelni felesleget, mert csak a Tanácsadóban válaszolhatnak Gazdakor, Pély. Igazuk van. Kívánságuk jogos, írni fogunk róla. Sz. V., Jászdózsa. A kért újságszámot, sajnos, nem áll módunkban elküldeni, mert elfogyott, azzal különben sem érvelhetne, de a rendelet megjelent, pontos szövegét a községházán a jegyzői irodában a Belügyi Közlönyből kerestesse ki. Figyelem, E. K. Miután olyan kúriai ítélet van, mint amiről a Kis Újságban írtunk, a legjobb, ha ügyvédhez fordul, aki az ítéletre való hivatkozással el tudja intézni a dolgot. Polgári esküvő. Kisvárda. A belügyminiszterhez kell kérvényt írni, engedje meg keresztnevének megváltoztatását. Hivatkozzon a nekünk megírtakra, engedélyezni fogják és akkor az anyakönyvben is hivatalból kijavítják a nevet. S. L., Tiszaföldvár. Forduljanak a magyarországi kivándorlókat és visszavándorlókat védő irodához. Budapest, VIII., Fiumei út 4. Írják meg lehetőleg pontosan az illetőnek minél több személyi adatát, hogy mikor és hová indult el hazulról. Egy hű előfizető, Pécs. Tudomásunk szerint egyelőre nem lesz. Mihelyt változás állna be, nyomban hírt adunk róla a Kis Újságban. Cs. F., Kiskunfélegyháza. Eszébe ne jusson tervét megvalósítani. Rengeteg szenvedés, kimondhatatlanul rossz bánásmód, egészségtelen éghajlat, leírhatatlan, forróság várna önre. Mi nem nyújtunk ehhez segédkezet. Ha nem hallgat tanácsunkra, nagyon megbánja. B. L., Budapest. Mind a kettőhöz legalább 4 polgári előképzettség szükséges. Forduljon bővebb felvilágosításért a Magyarországi Betegápolók és Ápolónők Egyesületéhez (VIII., Népszínház utca 17.), illetve az egyetemi bábaképző intézethez (VIII., Rökk Szilárd utca 30.) A. J., Ludas. Megveheti. Nézze meg a telekkönyvet, hogy ki van-e fizetve. Tizenötéves előfizető. Heves megye. Nem kell fizetni. A beérkezés sorrendjében, a rendelkezésre álló helyhez képest kerül sor a válaszra. Hímezek, Kunszentmiklós és Z. J., Pincehely. Cégeket nem ajánlunk a Tanácsadóban. Maga is kikereshet megfelelőeket a budapesti telefonkönyv szaknévsorából. A telefonkönyvet a postán találja meg. K. S., Battonya. Forduljon egyenesen a m. kir. földmívelésügyi minisztérium szőlészeti osztályához (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 17.) kérvénnyel. Hű olvasó. Mohács. A tiszbiztosítási szerződést 6 éven belül csak az esetben lehet felmondani, ha az arra vonatkozó felmondási jog a biztosítási kötvényben kiköttetett. A 6 évnél hosszabb időtartamra kötött biztosítási szerződés 6 év elteltével lehet felmondani. Sz. I„ Pereg: Ha a bérlet megszűnt, a bérlet tárgyára vonatkozó részében a szerződést fel lehet mondani. Ez esetben is azonban a már megkezdett biztosítási évre a biztosítási díjat ki kell fizetni és azonkívül a biztosító intézet tartamengedmény megtérítését is követelheti. * VI. Felelős szerkesztő és kiadó: KASS ENDRE Kiadótulajdonos: Kis Újság Részvénytársasé Nyomda: Glóbus Nyomdai Műintézet R.-T. VI. Aradi utca 8. Nyomdaigazgató: Havas M