Kis Ujság, 1936. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2 1936 Még egyet durrannak a városi mulatók pezsgős palackjai — még egyet visít a tombola szerencsemalaca, a szerelmes leány meg egy darabkát vásárol a kéményseprő koromtisztogatójából — s ott állunk nagy hirtelen a rejtélyes kapu előtt, amelynek homlokán semmi több és semmi kevesebb, mint egy szám, egyetlen szám: — 1936. És mi odanézünk. Kutató szemünk úgy tapad feléje, mint szaharai tevehátas vándoroké a délibábok csalogató és változó káprázatai felé. Vájjon mit rejteget előlünk ez a nagy rejtélyesség, amely egyképen elzárkózik minden halandó kíváncsisága elől s koronás főkkel szemben csak olyan talány és rejtély marad, mint a koldus előtt? A fáraók szfinksze a homoktenger közepén sem lehet némább, titokzatosabb és rejtélyesebb nála. Hiába vagyunk titkai után, nem felel. Néma marad s csak olyan óvatossággal fejti le orsójáról életfonalunk szövedékét naponta, mint ahogy a gondos gyógyszerész adagolja kanalanként a maga gyógyszereit. S visszük feléje álmainkat és dédelgetett terveinket, úgy állunk elébe, akárcsak a pogány a bálvány elé. Meg akarjuk nyerni a kegyét, hogy szeszélye ránk mosolyogjon s életünk hajóját a siker, a boldogulás kikötője felé irányítsa. Mi mindent takar el az emberi szem korlátolt képessége elöl. Titokzatosságának homálya, országok, nemzetek sorsa éppen úgy, mint társadalmi osztályok és egyének sorsa ott szunnyad méhében. A jó, a rossz, az áldás, a csapás, a bőség, a szükség , a kacagó élet, a hervadó pusztulás, a felfelé törő pályák és a bukás örvényei mind ott zsúfolódnak benne olyan öszszevisszaságban, mint bazáros raktárában a különböző játékszerek. Kinek mi jut az élete nagy változatos lehetőségeiből? Szerencse-e, vagy balsors? Dicsőség-e, vagy gúnykacajba fulladó bukás? Dús osztalékú mérleg-e, vagy börtönveszélyű csőd? Új gazdagodási lehetőségek-e, vagy mindannak a kockázata, amit eddig megmentettél? Vagy hogy a kisemberek hétköznapi gondjainál maradjunk. Várjon a fiad álláshoz juthat-e az új esztendőben, miután négy évig hiába gácsolta végig a hivatalok folyosóit és előszobáit? Vagy mi lesz a leányoddal, aki fiatalságának rózsáit ott hervasztotta el a mákonyos öncsalogatásreményvesztőiben, önmagát hitegetve, hogy a vőlegény a SifflFkorteskedés után végre az ígért állást meg is kapja, ha min gyárt csak 80 pengőset is? Nem kisebb rejtély, várjon ad-e újabb kölcsönt az Ipok vagy a Pipok, hogy megmentsd kis asztalosmrhelykedet, amit harmincéves múlt után mégis csak be kell zárnod, mert akkor keresel többet, ha nem dolgozol, mert a munkád csak merő öncsalás és ráfizetés. Vagy te, munkástestvérünk, várjon a nagy újévi hahotába és visongásba, a rengeteg kézszorításba és boldogságkívánásba, nem figyeled-e aggódó lélekkel gyárad szirénájának halkuló búgását s nem rontja-e meg újévi hangulatodat a bánatos gondolat: mi lesz, ha a gyár leáll, vagy ha mingyárt nem is áll le, de megindul a csökkentés és apasztás és egy napon csak megtudod, hogy fölöslegesnek találtattál? Vagy te, szegény családapa, aki nem gondoltál soha az élet mesterséges korlátjaira és hat-nyolc gyermekeddel indulsz neki a nagy rejtélynek, amelyet az évforduló nyit meg előtted: vájjon eldöntötted-e már magadban, hogy mihez is kezdesz voltaképen a gyermekeiddel? Vájjon melyikkel kezded meg előbb a nagy próbát? A leányoddal-e, vagy a fiaddal? Kinek van most nagyobb lehetősége az élet utáni küzdelemben: a fiúknak-e vagy a leányoknak? Melyiknek munkája értékesebb és keresettebb? Nem gondolkoztál még ezen a kérdésen? Szegény embertestvér! Hát ne is tedd! Legalább is ne az újév kora mellett, hogy keserű epévé ne változzék annak minden cseppje. Mert — sajnos — e téren mi is aligha segíthetünk rajtad, legfeljebb egy tanáccsal, hogy ne igen keresd ott a támogatást, ahol a sok gyermekről olyan szívesen szoktak szónokolni. Mert az ilyen helyeken szokták kijelenteni olyan furcsa rövidséggel: „állás pedig nincsen". De ne legyünk kesernyések. Az új esztendőt nem szokás a gondok karjaiban tölteni. Mindenki igyekszik úgy viselkedni, mintha csak fényképész műtermében volna, ahol kötelez a „derült arc". Hát mosolyogjunk. Mosolyogjunk mi is. És ha a ránk váró megoldatlan kérdések terhe elvenné is a kedvünket a vigasságtól, hessegessük el bánatunkat azzal a régi népi bölcseséggel, amely szerint: mindig csak volt valahogy. Volt is, lesz is. Hiába no! A bánat nem segít. Nézzük csak, nézzük, milyen vígan és milyen reménykedve kergetik az emberek a szerencsemalacot Még az se veszi el a kedvüket, hogy minél jobban kergetik, annál jobban fut előlük. Kövessük a példát. Uccu! a szerencsemalac után. Hátha elcsípjük! Kikrosparti KIS ÚJSÁG Szerda, 1036 január 1 " A Lipscher-család megrázó temetése a rákoskeresztúri temetőben Két gyerek és apa egy sírbang Az anya még ma sem tudja a tragédia részleteit A Lipscher-család drámája kedden délután utolsó, szomorú felvonásához érkezett, a rákoskeresztúri végtisztességhez. Három órára volt kitűzve a temetés, de már félórával a gyászszertartás megkezdése előtt sűrű sorokban érkeztek a hozzátartozók, ismerősök, barátok, kollegák és a szerencsétlenül járt cinkográfus volt alkalmazottai, de a két tragikus sorsú kisleány barátnői is eljöttek a megrendítő végtisztességadásra. Már a temető bejáratánál a halottak nevét és a temetések sorrendjét mutató fekete tábla hirdeti a drámai temetést, hogy Lipscher Ernőt két kislányával, a kilencéves Verával és az ötéves Mártával együtt temetik. Vasárnap múlt egy hete, hogy a Lipschercsaládot Fáy utcai lakásáról kórházba szállították. Halmérgezés tüneteivel került a családfő, az anya és a két kisleány kórházba, ahol irtózatos haláltusát vívtak. Lipscher Ernő és két kisleánya kiszenvedtek, az anyát sikerült megmenteni az életnek, de még most is súlyos beteg. Felboncolták a három holttestet és kiderült, hogy nem halmérgezés áldozata lett a jómódú vállalkozó és két kisleánya, hanem az utcai csőrepedés következtében gázmérgezést szenvedtek, amely végzett velük. A nagy szertartási teremben a közel háromszáz főnyi gyászoló csendes részvéte és a hozzátartozók könnyhullása görcsös zokogássá válik, amikor a gyászlepellel letakart három koporsót behozzák a terembe. Elől a legnagyobb koporsó az apáé, utána az idősebbik leánykának, majd a legkisebbik Lipscher gyermeknek kicsiny, deszkakoporsója következik. A gyászolók közül senkinek a szeme svem maradt szárazon, amikor a szertartást végző pap a Fáy utcai dráma áldozatairól beszél. Felemlíti az egyetlen életben maradt családtagot, a nagybeteg anyát, aki mit sem tud urának és rajongásig szeretett gyermekeinek katasztrófájáról. A rákoskeresztúri temető végén várta a megásott sírgödör a három halottat. Az óriásira vájt üreg három koporsó számára készült. Közel négy méter, széles és ugyanolyan mélységű sírgödör fölé egymásután kerültek a koporsók. Az üreget úgy vájták ki, hogy középen a legszélesebbre ásták, jobbról nagyobb, balról kisebb helyet hagyva a koporsóknak. Egymásután eresztették le a három fekete deszkakoporsót. Először az apának,majd az idősebbik leánynak, Verának, végül az ötéves Mártának a koporsóját helyezték el. Ezután hullani kezdtek a göröngyök. Asszonyok görcsös zokogása és férfiak sírása közben tűnt el a földhalom alatt a gázdráma három áldozatának koporsója. A borzalmas tragédia áldozatainak sírjára egyetlen fejfa került, rajta ez a felírás: „Itt nyugszik Lipscher Ernő, Vera és Márta". Hármuk közül legszerencsétlenebb — a negyedik, aki majd virágot fog hordani erre a sírra- az életben maradt édesanya. Hidas László Bethlen István gróf éles újévi bírálata a kormánypárti szervezkedés módjáról Bethlen István gróf volt miniszterelnök az új év alkalmából hosszabban nyilatkozott a politika kérdéseiről. Elöljáróban kijelentette, hogy az európai nemzetközi helyzetet az olasz-abesszin háború és a vele összefüggő kérdések uralják. Azt, hogy miképen lehet ezt az ügyet majd likvidálni, ma még nem lehet tudni. A kérdés likvidálása után azonban újból előtérbe kerül majd a dunai kérdés, szükséges tehát erre felkészülnünk. Kijelentette gróf Bethlen István, hogy a magyar kormánynak az olasz-abesszin konfliktusban elfoglalt álláspontját elvben helyesli. Egyébként a kormány külpolitikáját illetően tartózkodik c nyilvános kivillá,és kizárólag a képviselőház külügyi bizottságában adott hangot a múltban és ad hangot a jövőben az egyes részletkérdésekben a kormánnyal meg nem egyező álláspontjának. Reméli a volt miniszterelnök, hogy a népszövetség és a nagyhatalmak eltekintenek a szankciók további súlyosbításától, mert ezzel súlyos európai zavarokat és konfliktusokat idéznének elő. — Magyarországtól, — mondotta Bethlen István gróf — el kell, hogy hárítsunk minden olyan kedvezőtlen visszahatást, amely akár politikai, akár gazdasági, pénzügyi vagy más téren máreánk ebből származhatna. Ezután a belpolitikai kérdésekről és saját személyéről nyilatkozott — Arról, hogy egyes politikusok — mondotta — közeledést akarnának előkészíteni Gömbös miniszterelnök és közöttem, én semmit sem tudok. Hozzám ilyen kísérlettel senki nem jött. Eltekintve attól, hogy van-e szó kormánykörökben ilyen kísérletről vagy sem, ki kell jelentenem, hogy ilyen közeledésnél két különböző dologról lehetne szó. Ami két embernek, a jelen esetben a miniszterelnöknek és nekem, a személyi, az egymáshoz való egyéni viszonyát illeti, ennek a közélethez semmi köze sincs. Abból, hogy két politikus között nem áll fenn jó viszony, nem következik, hogy ne haladhatnának azonos politikai irányban. De lehet ez fordítva is: ,0, Jég jobb, legszorosabb farrih viszonyt fenntartó mitikusok is foglal nájmi, ei fikiciót, egymással ellenkező,■ egypatással szembenálló pofinkat a táborokban. A miniszterelnök és közöttem fennálló személyi viszony tehát a politikai szempontjából teljesen mellékes. Annak tehát, hogy én Gömbös Gyula kormányát támogathassam, nem személyi, hanem tisztán tárgyi előfeltételei vannak. Viszont ezeknek a tárgyi előfeltételeknek a megteremtése nélkül nem lehet szó arról, hogy én a kormány politikáját támogassam. Amíg változás a kormányzat irányzatában nem mutatkozik, minden közeledés tárgytalannak volna tekintendő A kormány ma is azon az úton halad, amelyet eddig is kifogásoltam. Itt nem annyira a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokról van szó. A gazdaadósságok rendezését kifogásoltam annak idején, míg a hitbizományi reformra vonatkozó javaslatot a mai formájában nem ellenzem. Egy kormánynak a politikája azonban nemcsak az általa beterjesztett törvényjavaslatokban, hanem elsősorban kormányzati tevékenységének módszereiben és kormányzati szellemében nyilvánul meg, mindabban, amit éppen a miniszterelnök úr stílusvonalvezetés néven olyan gyakran emleget. Kétségtelen, hogy a pártszervezésnek az a módja, amelyről a magyar sajtó egyes részleteket már közölt, mint általában a magyar közvéleményben, úgy bennem is csak visszatetszést kelthetett. A pártszervezésnek ez a módszere alkalmas a közigazgatás pártatlanságát és a közönségnek ebbe a pártatlanságba vetett bizalmát megszüntetni. És Sejtem, hogy a kormány tartván a titkos választójog következményeitől, azért, hogy megtartsa a maga többségét , az őrsség,hanv vagy ki akarja szervezni a magyar társadalmat. Nézetem szerint ez nem a nemzeti egység megteremtésére fog vezetni, hanem előbb-utóbb olyan politikai harcok felidézésére, amelyektől az országot távoltartani minden előrelátó kormánynak kötelessége. A pártszervezésnek általam kifogásolt módja végeredményben szélsőségek kitenyésztésére fog vezetni.Majd akkor, amikor meglesz már a titkos választójog, fogja magát a legkeservesebben megbosszulni az, hogy a hatalomban olyanok ültek, akik az egész közéletet csak a pártpolitika szempontjából tudták meglátni, a túloldalon állókat proskribáltaknak minősítették és őket a nemzeti közönségből e réven kiközösíteni igyekeztek. Őszintén megmondom, nem értem ezen a téren, a miniszterelnök úr politikáját, ő mindig kifogásolta és vele együtt kifogásoltam én is, hogy példának okáért a szociáldemokrata párt egy egész társadalmi osztály életének egyedüli megszervezője legyen. Helyeselhető-e, hogy ezeknek az egyoldalú kisajátító pártpolitikai törekvéseknek a megszüntetése helyett, most már a miniszterelnök úr csinálja ugyanezt a maga pártja javára. — Ne értsen félre senki, — folytatta Bethlen —, senki sem kifogásolja, hogy a kormányt támogató párt a titkos választójog bevezetése előtt szervezkedik. De a szervezésnek ez a módja, amely hatósági személyeket von be és a kormány rendelkezésére álló hatalmi eszközöket erre a célra fordítja, amely törvények vagy rendeletek útján függőségeket teremt az egész magyar társadalom részére, az a módszer, amely mindenkinek boldogulását egy pártba való belépéstől teszi függővé, nem fair, nem becsületes. Ez volt az útja a külföldön is hasonló szervezkedéseknek, ez volt az útja a diktatúráknak. Ez nem az alkotmányos küzdelem útja, ez romlásba kell hogy vigye a jövőben az országot. Ha Gömbös Gyula veszélyesnek és károsnak tartotta a szociáldemokrata párt hasonló szervezkedését, kétszeresen veszélyes ez az út, ha a kormány lép rá. — Hogy az ellenzék diktatúráról beszél — fejezte be érdekes nyilatkozatát Bethlen István gróf —, ez azért van, mert önkénytelenül is érezni kell, még akkor is, ha a miniszterelnök úr még annyira hangoztatja is alkotmányos meggyőződését, hogy ez az út a diktatúra felé vezet. Ez az, amit én kifogásolok és amitől félek a jövő szempontjából. Ez az ok ma is fennáll, sőt fokozottabb mértékben áll fenn és ezért kell állást foglalnom a kormányzat által teremtett közszellemmel szemben. Ezellen védelmet csak az nyújthat, ha erre mindennap rámutatunk és a társadalom függetlenségét és a független emberek bátorságát alá tudjuk támasztani, avégből, hogy ezekkel a módszerekkel , szemben állást foglaljanak. Ha van közös almform, amelyen az ellenzék együttműködhet, úgy ez az a plattform.