Kis Ujság, 1936. június (49. évfolyam, 126-147. szám)

1936-06-24 / 145. szám

Megbeszélés az elnök szobájában Árvay nagyon izgatott állapotban hagyta el a szálloda télikertjét. Igyekezett lehetőleg úgy viselkedni, hogy elpalástolja felhevültségét és senki idegen semmit ne vegyen észre abból, ami a téli­kert asztalánál lezajlott. Eddigi pályafutása alatt sokszor gyakorolta és megtanulta ezt az angol hidegvérűséget. Csak ennek köszön­hette, hogy külseje semmit el nem árult és úgy a személyzet, mint a vendégek, legfel­jebb érthetetlennek találták az elnök várat­lan és indokolatlan távozását. Alig várta, hogy a lakosztályába érjen. Be akart zárkózni, kínzó és gyötrelmes érzéseivel foglalkozni, hogy legalább kismér­tékben sikerüljön rendet teremtenie abban a zilált összevisszaságban, ami mostani lelki­­állapotát jellemezte. Mindenre el volt ké­szülve Lammerné részéről, csak éppen arra nem, ami érte. De ha még ilyen választ kaphatott is Lammerné részéről és ekkora félreértés követhette komoly kijelentéseit, még csak gondolatban sem tudta ezt megbo­csátani Pajtás Erzsébetnek, akinek eszményi képe most is ott ragyogott a szíve köze­pében. — Vagy talán ez vagyok az oka minden­nek? — töprengett útközben, amíg lakosztá­lyába ért. — Én mondtam úgy, amit mond­tam, hogy félreérthette szavaimat? . . . Az első terve az volt, hogy bezárkózik lakosztályába. A folyosón azonban találko­zott titkárkisasszonyával, aki megkérdezte: — Mi történt, elnök úr? ... Végleg ott­hagyta a társaságát, vagy pedig vissza fog még menni? ... Árvay keserűen kacagott. — Végleg otthagytam, kicsi Ágnes! ... És egyáltalán nincs szándékom, hogy akár csak egyetlen pillanatra is visszamenjek!... Ágnes szerette volna megkérdezni: — De hát mi történt, elnök úr? Ehhez azonban nem volt bátorsága. Illet­lenségnek tartotta a kíváncsiskodást a titkár­kisasszony részéről. Különben is, ha az el­nök közölni akarja vele, ami történt, akkor el fogja mondani. Ha pedig nem akarja, akkor úgyis hiába kíváncsiskodik. Árvay megváltoztatta első tervét és nagyon komolyan így szólt: — Kicsi Ágnes, nem fáradt túlságosan?.. Nem akar már lepihenni? — Miért kérdi ezt, elnök úr? ... — Mert­ arra szeretném megkérni... de csak, ha nem fáradt... hogy szenteljen ne­kem néhány percet... Sok mindenről sze­retnék beszélni és teljes őszinteséggel csak magával beszélhetek, kicsi Ágnes ... Magá­val, az én drága kis pajtásommal, akit úgy szeretek, mint a testvéremet... Vagy, mint az apa a leányát... A titkárkisasszony halkan felelte: — Rendelkezzék velem, elnök úr!... — Megkérhetem, hogy fáradjon be a dol­gozószobámba? ... — Kötelességem engedelmeskedni ! — mondta a leány. Somorjay Ágnes ugyanis, amikor az elnök ilyen hangon, ilyen apáskodó, vagy testvéri hangon beszélt hozzá, mindig érzett még egy kevés szomorúságot. Még nem felejtette el egészen és még nem temette el azt az állmot és vágyat, amit tiszta leánylelke táplált az elnök személyével kapcsolatosan. Belátta ugyan, hogy hóbort és beképzeltség, hogy soha meg nem valósulhat és csupán önma­gának okoz hiábavaló gyötrelmeket vele, de azért olyan egykönnyen nem lehetett leszá­molni azzal a jó pár esztendővel, amit az elnök mellett töltött. Pedig most már éled a szívében egy másik érzés, amit ő is és pedig egyre erősebben kezdett viszonozni, a Berend Tibor iránti vonzalom, amit igazán megérdemel ez a de­rék, szorgalmas és tisztességes fiatalember. Ágnes leányszívének tiszta dobogása most már Tibornak szólt, de olyankor, ha az el­nök túlságosan apáskodó hangon beszélt vele, még mindig érzett magában furcsa ke­serűséget, amit egészen elnyomni nem volt képes. Árvay is kiérezte ezt a szavából és így szólt: — Nem, kisasszony, ez nem kötelessége!... Mert én most nem a titkárkisasszonnyal akarok tárgyalni!... Azt gondoltam, hogy az én kicsi Ágnesemet, az én jó pajtásomat megkérhetem erre. De ha úgy érzi, hogy nem... A leány szeme felcsillogott. — Dehogy nem!... Sőt már itt is va­gyok! .. Be sem várva Árvay válaszát, benyitott az elnök lakosztályába. A dolgozószobába mentek, ahol sok kész, de még több abbahagyott festmény szomor­­kodott... Árvay, mintha hirtelen visszatért volna a jókedve, eleinte mindenféle kedvességet mon­dott Ágnesnek és csak azután tért át tulaj­donképpeni céljára. Részletesen elmesélte mindazt, ami a télikertben történt. Főként a Lammernéval folytatott és nagyon izgatott összetűzéssel befejezett beszélgetést. Ágnes figyelmesen hallgatta végig és­ az elnök nagy megdöbbenésére, ezt felelte: — Én ezen egyáltalán nem csodálkozom!... — Nem csodálkozik? — kérdezte reszkető hangon Árvay. — Teljesen megértem Lammernét! . .. Sőt, azt is hozzá merem tenni, ezek után kétsze­res tisztelettel fogom üdvözölni!... — Hát maga is ellenem van? — kérdezte az elnök. — Talán nem vagyok — felelte határo­zottan Ágnes —, de mint nő, eb­ben a kér­désben teljesen azonosítom magam Lammer­né álláspontjával! — De hát miért? ... — Mert tisztességes és hű asszony, az ilyen ajánlatra, csak ilyen felelettel válaszol­hat! ... Néhány pillanatnyi csönd következett. Árvay nem bírt tovább beszélni, mert annyira megdöbbentették a leány szavai. Ág­nes pedig azért hallgatott, mert nem akarta szavaival tovább kínozni azt a férfit, aki végeredményben mégis csak a vállalat el­nöke, tehát az ő főnöke. Hazudni nem akart és ha már megkérdezték az ő őszinte véleményét, meg is felelt. Amint azonban ránézett az elnök arcára, olyan halálos szo­morúságot olvasott le róla, hogy így szólt: — Én azonban úgy érzem, hogy mindaz, ami történt, nem történt volna így, vagy leg­alább is másként történt volna, ha ... — Mit akar ezzel mondani? — kérdezte idegesen az elnök. Ágnes mosolygott. — Úgy látszik, igazat... Vagy legalább is, hogy olyan dolgot érintettem szavaimmal, ami-----------­Nem folytathatta, mert az elnök szomorú sóhajjal így szólt: — Hát igaz!... Igaza van, kicsi Ágnes!... Valóban megérdemeltem ezt a választ és ezt a viselkedést!... — Ha ezt ön állítja, elnök úr, akkor nincs joga neheztelni... —­ Megérdemeltem, kicsi Ágnes, — ismé­telte. — Mert úgy viselkedtem, ahogy nem lett volna szabad ... — Elnök úr — szólt zavartan a titkárkis­asszony —, én nem szeretnék olyan titkokat megtudni, amiket saját magától nem akar el­mondani ... Én nem akarok kíváncsis- SPORT Támadni fogunk! — mondják az újpesti sportvezérek Mindkét újpesti csapat, az Újpest és a Pho­­bus, a Középeurópai Kupa első fordulójának bevezető mérkőzésein vereséget szenvedett. Az Újpest Torinóban, a Phöbus Prágában. Szom­baton és vasárnap dől el, hogy a két csapat be tudja-e hozni hátrányát. Kétségtelen, hogy a Phöbusnak van a nehezebb dolga, bár az Új­pest mérkőzése sem lesz sütkérezés a lila-fehér játékosok számára. Szombaton délután három gól előnyt kell a Phöbusnak saját pályáján behoznia a nagyhírű prágai Sparta csapata ellen, amely híres center­­csatárával, a belga származású Braine-e­l vonul fel. A mérkőzés esélyeiről Merényi Árpád, a Phöbus intézője, a következőket mondotta: — Nagyon nehéz feladat előtt állunk. Csatár­sorunk számára azonban, mint azt a prágai meccs is mutatta, nem bevehetetlen gát még a válogatott Klenovec , Burger, Czyroky véde­lem sem. Reméljük, hogy itthon jobban fog menni a játék és ha nem is tudjuk kiegyenlí­teni az egész hátrányt, első igazán komoly nem­zetközi mérkőzésünkön győzelmesen fogunk szerepelni. A mi játékosaink mindent meg fog­nak tenni a hátrány ledolgozása érdekében. A Phöbus mindenesetre nem védekezni, hanem inkább támadni fog. Langfelder Ferenc, az Újpest futballigazga­tó­ja is bizakodik: „ Vasárnap egy olyan csapat lesz az ellen­felünk, amely most kezd nemzetközi márka lenni. A Torino, amely 2:0 arányban győzött le bennünket, a legjobbak közé tartozik. Újpest csapata meg fogja rohanni ellenfelét, amely érti ugyan a védekezés módját, de nem erőszakos. Csatársorunkat Zsengellér beállítása­­— remé­lem — hathatósan fel fogja javítani. Támad­nunk kell és támadni is fogunk, mert csak így érhetünk el eredményt. A meleg ellenére is nagy közönséget várok, mert a közeli kirán­dulóhelyekről (Római fürdő, stb.) sokan fog­nak átjönni Újpestre. Mindenesetre többen lesznek, mintha a város belterületén lenne a meccs. Ha az újpesti sportvezérek várakozása és nem teljesen alaptalan reménykedése beválik, úgy legalább három magyar csapat küzd a követ­kező kupafordulóban. Elutazott a Ferencváros Prágába Csütörtökön délelőtt kelt útra a Ferencváros, hogy megvívja a Slavia ellen második mérkő­zését. Az elsőn — mint ismeretes — 5:2 arányban győzött a zöld-fehér csapat és Prá­gában kell megőrizni gólelőnyét. Az elutazás előtt beszéltünk Sárosi György dr-ral, aki a következőket mondotta: — Teljesen egészséges vagyok és úgy érzem, hogy vasárnap már jól ment a játék. Orrsövé­nyemet nagyszerűen operálták meg és már nincsenek légzési nehézségeim. Most már menni fog. Bizony sokáig rosszul játszottam, de a közönség nagyon türelmes volt velem szemben, ami nagy hálával tölt el. Igyekszem Prágában is minél több gólt juttatni Planicka hálójába. A csapatban mindenki egészséges, a múlt vasárnapi csapat játszik Prágában. LOVAS ANTAL: INDULOK A MARATHONI BAJNOKSÁGBAN A Margitsziget kőkockás útján találkoztunk Lovas Antallal, aki a rekkenő hőségben, saját bevallása szerint, már harmadik órája fut. Megkérdeztük, hogy milyen versenyre készü­lődik. — Indulok a vasárnapi marathoni bajnok­ságban, pedig most múltam ötvenkétéves. Meg­mutatom a fiataloknak, hogy a kor nem aka­dály. Egész biztosan jobban fogom bírni a távot, mint a többiek. Most naponta három­négy órát futkosok a szigeten, lehetőleg a déli órákban, mert az izzadás a legegészségesebb. A kitűnő futóbajnok, aki — mint köztudo­mású — nem eszik húst, ezzel tovább is fut, mellén a „mazdaznan“ sokszínű kerek jelvé­nyével és balkarját felemelve üdvözli a szembejövőket. Azért a balkarral, mert a húst gyűlölő „mazdaznari"-szervezet szerint a bal­kar közelebb van a szívhez ... SPORTHÍREK Hol van a diákuszoda? Kedves meghívót hozott a posta szerkesztőségünk címére. A diákuszoda megnyitá­sára invitálja lapunk munkatársát a meghívó. Minden rajta van a meghívón: a részletes műsor, kik beszélnek, csak egy hiányzik: a diákuszoda helye. Tekintettel arra, hogy a középiskolások uszodájának megnyitása közérdekű tény, kívánatos volna, ha a KISOK pótolná időben a meghívó hiányosságát. Nemzetközi tenniszbajnokságok Balatonalmádiban. Jó­zsef királyi herceg fővédnöksége alatt ötödízben rendezi meg Balatonalmádi a balatoni nemzetközi tenniszbaj­­nokságokat, amelyen sok külföldi élversenyző vesz részt. Különösen nagy számban vonulnak fel az osztrák ver­senyzők. Az osztrák ökölvívó válogatott, Ausztria is összeállí­totta válogatott ökölvívó csapatát, amely szombaton este a sportarénában a magyarok ellen mérkőzik. A csapat a következő: Schlanger, Mattha, Járó, Weilham­­mer, Dreseher, Horak, Schweifer, Zoigner. A sérült Európabajnok, Zehetmayer kimaradt a csapatból. Sorsoltak a Nemzeti Ligában. A Nemzet Liga kisor­solta a bajnokság őszi fordulójának mérkőzéseit. A há­rom nagycsapat a következő sorrendben mérkőzik: ok­tóber 4: Hungária—Újpest, november 8: Hungária—Fe­rencváros, december 6: Újpest—Ferencváros. Egyelőre még nem ismeretes vidéki bajnokcsapat első ellenfele augusztus 23-án, a­­profiligából felkerült Nemzeti. Dudás lesz a Hungária balösszekötője Bécsben. A csa­pat összeállítása a következő: Szabó — Kis, Biró — —Kiss G., Turay, Sebes — Sas, Müller, Cseh, Dudás, Titkos­­kodni... Inkább távozom ... Már úgyis ké­­sőre jár ... Árvay megfogta a kezét és mosolyogva kérlelte: — Ne menjen még, kicsi Ágnes!... Na hagyjon egyedül!... Félek az­­egyedülléttől, és a gondolataimtól, amelyek most nagyon fájdalmasak és gyötrelmesek lennének... Tudom, hogy magában megbízhatom ... Tu­­dom, hogy maga az én egyetlen őszinte kispajtásom, akinek mindent bevallhatok .. . Még azt is, amiért szégyenkeznem kellene ... Mert tudom, hogy maga nem fog visszaélni vele és nem fogja ellenem felhasználni... Sőt meggyőződésem, hogy az én kicsi Ágnes sem tiszta érzéssel hallgat meg engem és se­ gítségemre is lesz tanácsával, mert én tel­jesen tanácstalan vagyok ... — Köszönöm — mosolygott a titkárkis* asszony —, hogy az elnök úr ilyen jó véle-* ménnyel van rólam ... Ígérem, hogy soha nem fogok visszaélni őszinteségével... — Tudom, kicsi Ágnes... Felesleges, hogy megígérje... És most már mindent elmondott Árvay, amit eddig elhallgatott. Már nem is Lammer Konrádnéról beszélt, hanem a verebesi kas­­tély álomhercegnőjéről... Ágnes egyre növekvő érdeklődéssel és meglepetéssel hallgatta, aztán így szólt: — És ezek után csodálkozik, elnök­­ úr, hogy az történt, ami történt? — Én már semmin sem csodálkozom ... — Kijelentem, hogy most még inkább­ megértem Lammerné viselkedését!... ön pe­­dig, elnök úr, a látszat áldozata... Dehogy­ a látszat, az előzményei után, valóban ön ellen szól, ezt be kell ismernie ... — Beismerem, kicsi Ágnes ... Aztán, hirtelen, élénkebb hangon hozzá­* ' tette: — És most maga, aki szintén nő, tehát érzései azonosak lehetnek, adjon nekem ta­­nácsot, hogy oszlathatom el ezt a hamis látszatot... — Nem tudok tanácsot adni, elnök úr.. ! Aztán halkan így folytatta: — Mert nem lehet tanácsot adni... Árvay hangja újra szomorú lett: — Nem lehet? ... És ezt éppen magát mondja nekem, kicsi Ágnes? — Nem mondhatok mást, csak amit őszin­­tén érzek... Bármennyire fájdalmas is önre nézve, elnök úr, akár ezért, akár azért, de Lammerné a maga részéről befejezte ezt az ügyet... Furcsa, hogy ezt én, a nő mondom önnek, a férfinak, de ebben az eset­­ben az egyetlen férfias viselkedés, ha ön is­ befejezettnek tekinti az egész dolgot... — És nyugodjam bele, hogy Pajtás Erzsé*­bet ennyire félreérti a viselkedésemet? —­ kérdezte szomorúan Árvay. — Semmit nem lehet tenni ellene, —* mondta okos nyugodtsággal Ágnes. — Van* nak dolgok, amiket megcáfolni képtelenség... És vannak dolgok, amiket nem lehet bizo­­nyítani... Itt csak egyetlen dolog segít: az idő ... Talán nyújt újabb alkalmat, amikor erre is sor kerülhet... — Gondolja? ... — Úgy érzem, elnök úr, hogy igen... De ez elsősorban az ön további viselkedésétől függ!... És bármennyire furcsán hangzik, de ha ezt el akarja érni, most már szigo­­rúan ragaszkodnia kell ahhoz a kijelentésé­­hez, amit Lammerné előtt tett... — Melyikre gondol? — kérdezte Árvay. — A vállalat bűnös ke­leteut­ópiai igazgatója ugyan nem érdemli meg, de most már ön, a vállalat elnöke, nem tehet mást, miint hogy futni engedi... — Így lesz, kicsi Ágnes ... — A többit pedig rá kell bízni a sorsra és véletlenre ... Nagyon megörült Ágnes tanácsának, mert pontosan az volt, amit hallani szeretett volna. Ezért mondta mosolyogva és feltűnő élénkséggel: — Köszönöm, kicsi Ágnes, hogy maga is így gondolkozik ... Köszönöm, hogy meg­­nyugtatott... — Elnök sír, meg sem tudom érteni, hogy ebben a kérdésben ingadozott, — felelte a leány.­­— Nem ingadoztam, kicsi Ágnes, — mo­­solygott az elnök. — De most, hogy a maga véleménye és tanácsa is ugyanaz, most már tudom, hogy mit fogok cselekedni... Kopogtak az ajtón, Berend Tibor lépett be. — Éppen jókor jön, kedves titkár úr. —* fogadta az elnök. — Fontos közölnivalóim vannak ... Szombaton következik: „Másként határoztam ..

Next