Kis Ujság, 1937. március (50. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-02 / 49. szám
2 Ellentámadások • A polgári társadalom — a maga megszokott tespedésében És sültgalambvárásában — újra csak a kormánytól várja és reméli a „szélsőségekkel" való leszámolást, a rend és a nyugalom biztosítását, hogy így délutáni kávéját nyugodtan szöcsölhesse tovább, átadva magát annak a kétes gondolatnak, hogy nálunk olyan erős lábon áll a rend, hogy azt semmiféle erő se nem veszélyeztetheti, se nem kockáztathatja. De hogy ebben a nyugalmában jobban és biztosabban érezze magát, szívesen veszi tudomásul azt is, hogy a miniszterelnök maga veszi kezébe a kérdés elintézését s maga indul útnak, hogy propagandát kezdjen az ország különböző részein, hogy személyes munkájával még több pillért verjen a társadalmi rend cölöpépítményei alá. A példa ragadós s amint látszik, ezúttal sem marad hatás nélkül. No, mert az ellenzéki pártok vezérei ugyancsak fogadkoznak, hogy maguk sem akarnak a munkából kimaradni s maguk is részt követelnek egy ilyen „keresztes hadjárat“ dicsőségéből. Amint a jelek mutatják, ebben nem is lesz hiba. A propaganda meg fog indulni hamarosan. A támadásra ellentámadás fog felelni, bebizonyítva, hogy az országban nincsen igazi talaja a szélsőségnek s a magyar társadalom csak olyan idegenkedve ítéli el azt a propagandát, ami a vörös Moszkva felől árad felénk, mint azt, amivel Berlin kecsegteti a nemzeti szocializmus híveit és rajongóit. Hogy aztán ennek a nagy hévvel megindított propagandának valójában mi lesz az eredménye? Várjon sikerül-e Szent György lovagként a sárkány fejére hágni, azzal a tudattal, hogy a fenyegető veszedelem tényleg elmúlt a fejünk felett s nem kell semmiféle meglepetéstől tartanunk többé, avagy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy egy kissé elkéstünk a beszéd propagandájától s más eszközökhöz kell folyamodnunk! Mielőtt még ez a szópropaganda megindulna, ki kell jelentenünk, hogy attól — bármennyire tisztelettel hajlunk is meg a kezdeményező akarat jószándéka előtt — a gyökeres változást nem remélhetjük többé. Egyetlen lehetőség, ha a propagandával szemben cselekvésekkel válaszolunk, a szociális alkotások cementfedezékeiből „nyilazva“ vissza a mi igazságunkat, hogy igenis a mi nemzeti érzésünk, a mi nacionalizmusunk és szocializmusunk sosem fog arra szolgálhatni, hogy takarója és védőpalástja legyen az olyan állapotok irnak, amelyek mellett ma Magyarország munkástömegeinek nagy hányadára a legsötétebb nyomor földje lett, olyan nyomorúságé, amit már növelni is képtelenség, miután elérte a Kelet nyomorának vigasztalatlan mélységeit. Nem szabad áltatnunk magunkat s nem szabad elfordítanunk tekintetünket a valóság meglátásától. Minél gyorsabban tudjuk elhatározni magunkat a cselekvésre, hogy e cselekvéseken keresztül az új életformákat megteremtsük a dolgozó tömegek számára, annál könnyebbé tesszük valójában magát a védekezést minden ,,szélsőséggel“ szemben, akárhonnan s akármilyen jelszóval jelentkezzék is. Ne feledjük, hogy az utódállamok első feladatuknak tekintették, hogy a földrendezés kapcsán új helyzetet teremtsenek. E földreformok aztán teljesen megváltozott helyzetet teremtettek. A régi állapot megfordult s a hetvenszázalékos nagybirtok helyébe 60—80 százalékos kisbirtokrendszer lépett, míg Magyarország ma is harminchat százalék kisbirtok mellett hatvannégy százalékban :nagybirtok. Abból indultunk ki, hogy középosztályunk a kormánytól várja a nyugalom és belső rend biztosítását. Semmi kétségünk, hogy ebben nem is lesz hiba. Csakhogy itt nem csupán rendőri intézkedésre van szükség. Erre is, persze, de ez nem elég s meg nem minden. Szociális intézkedések nélkül minden ellenpropaganda és ellenoffenzíva. Minden rendőri és közigazgatási beavatkozás csak hideg borogatás. Legfeljebb csillapít, de nem gyógyít. S annyit jelent, hogy az ország, mint a leggyengült lázbeteg, fogékonnyá válik minden izgatásra, a túlzottakra még talán inkább, mint a mérsékeltekre. Ez ellen kell elsősorban is védekezni. Hogyan? Mivel? Az ellenállóképesség növelésénél és erősítésével. Ezt pedig csupán szociális reformintézkedésekkel lehet biztosítani és elérni. De ehhez nem elég a kormány akarata. Az egész társadalomnak is ezt kell akarnia. Mindenkinek részt kell vennie ebben a munkában s mindenkinek áldozatot is kell hoznia, mint 1848-ban, mikor a birtokososztály — a kor szavát megértve — önként mondott le jogairól a nép javára. . És ma talán még több érv beszél az áldozatkészség mellett, mint akkor. Kőrösparti ügyében máris felvették az érintkezést úgy a bányakapitánysággal, mint a bánya vezetőségével és a főispánnal is. A bányatulajdonos D. G. T. részéről is kiadtak egy közleményt, amelyben cáfolják, azt, hogy a mllalat éhbérért dolgoztatná munkásait. Ezek csak hangzatos kijelentések — mondja a nyilatkozat —, mert a 8 százalékos levonás eltörlésével a magyarországi tíz legnagyobb bánya sorában a munkabért tekintve a legelsők között vagyunk. A pécsi főispán a sztrájk ellen Vitéz Horváth István főispán hétfőn a hajnali órákban Pécsre érkezett dr Brogli Józseffel, a kerület kormánypárti képviselőjével hosszasan tárgyalt a szrájk ügyében, majd nyilatkozott. A főispán kijelentette, hogy miután a kormányhatóságok hathatós közbenjárásának segítségével sikerült elérni a bércsökkentés eltörlését, 135 ember elbocsátása már nem egyetemes munkásérdek. ... egyetemes érdeknek a miniszter eleget tett és 4000 bányász ügye nem függhet össze az elbocsátottak sorsával. — Nem támogathatom a bányászok mozgalmát mondotta a főispán —, mert vélt sérelmeik orvoslása céljából nem az arra illetékes helyhez fordultak, nem kérték a bányaigazgatóságnál történt eredménytelen tárgyalások után a hatóságok közbenjárását, hanem önhatalmúlag a sztrájk fegyveréhez nyúltak. Hiszem, hogy a munkásság józan eleiei be fogják látni a további sztrájk céltalanságát és rövidesen teljes létszámmal felveszik a munkát, hogy a hatóságok által részükre kieszközölt, felemelt munkabér előnyeit élvezhessék. A főispán nyilatkozata, amely félreérthetetlen formában hozza a munkásság tudomására a hivatalos körök álláspontját, nem keltett megnyugvást a bányászok körében. A munkásság azt hangoztatja, hogy a 11 azonnali hatállyal és 135 kétheti határidőre elbocsátott munkást vegyék vissza, akkor újra megindul a munka. A hangulat nyugtalan, a karhatalmat a hatóságok megerősítették, annak ellenére, hogy semminemű rendzavarás nem történt. Mikecz államtitkár nyilatkozata Hétfőn délután Mikecz Ödön dr belügyi államtitkárnál az újabb pécsi eseményekkel kapcsolatban megbeszélés volt, amelyen Boór Aladár dr, a belügyminisztérium rendészeti osztályának főnöke is részt vett. Horváth István pécsi főispán a nap folyamán több ízben is tájékoztatta a belügyi államtitkárt a helyzetről és a jelentések alapján Mikecz Darányi Kálmán miniszterelnököt is informálta. Hétfőn este a Kis Újság munkatársa beszélt a belügyi államtitkárral, aki a következőket mondotta:— Pécsett nyugodt, csendes sztrájk folyik. Ennek a sztrájknak jellege most már politikai, hiszen ott bérkérdésről nincsen szó. Rendzavarásról eddig nem érkezett jelentés. Ha megtudjuk, hogy rendzavarás készül, úgy azt meg fogjuk akadályozni, ha pedig tényleges rendzavarásra kerülne sor, úgy azt keményen meg fogjuk torolni. A bujtogatók ellen különben ügyészségi vizsgálat folyik. KIS ÚJSÁG KEDD, 1937 MÁRCIUS 2 A DGT nem hajlandó tárgyalni A délutáni órákban ismét izgalmas események folytak le a pécsi bányavidéken. Brogli József kormánypárti képviselő Horváth István főispánnal lefolytatott tárgyalásai után kiment a bányavidékre és a késő esti órákig ott tartózkodott. Brogli a főispánnak tett ígéretéhez híven hosszan tárgyalt választóival, akiket megnyugtatni igyekezett. Sorra látogatta a községek jegyzőit, bíreit és a közhangulat felől érdeklődött. Ezalatt a pécsi városházán a szociáldemokrata párt küldöttsége Horváth István főispánnál járt. A kisditírség kifejtette a bányászok álláspontját a főispán előtt és kérte, hogy járjon közre a D. G. T.-nál az elbocsátott munkások érdekében. A főispán válaszában kifejtette a munkások kiküldöttei előtt, hogy álláspontjáról már kora délelőtti nyilatkozatában tájékoztatta a nyilvánosságot. — Hozzáfűznivalóm csak annyi van, — mondotta a főispán — , hogy a DGT-t nem befolyásolhatom, a munkások elbocsátása, vagy megtartása a vállalat sérthetetlen joga, éppen ezért nem ígérhetek semmiféle közbenjárást, annál kevésbé, mert felettes hatóságom erre nem hatalmazott fel. A küldöttség ezután a főispántól Szabolcs Rezső bányaigazgatóhoz ment, aki azonban kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni, a munkások elbocsátása befejezett tény. A küldöttség dolga végezetlenül tért vissza a bányavidékre, ahol az esti órákban közölték megbeszéléseik eredményét a munkásságggal., A báprászok rendkívül elkeseredetten fogadták a közléseket, de semminemű rendbontás nem történt. „Nem hatalmi kérdés, hanem önvédelmi harc" Tolnai József párttitkár a hétfő esti helyzetet a következőkben vázolta a Kis Újság munkatársa előtt: • Öt sztrájk tovább tart. Várunk. Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy a hivatalos beállítással szentben Kapucsengő Elbeszélés, írta Fráter Lajos A leány kezét a kapucsengő felé emelte. Ujja a csengő fehér csontgombján tétovázott. — Hát akkor? — kérdezte bizonytalan vontatottan. A fiú — aki örökfiú, harmincéves korában megállt az élete, azóta bolyong gyökér nélkül, tervei nincsenek, csak elfojtott reménytelen vágyai, mert semmi sem biztos, csak az, hogy azért fiatal, élni szeretne, boldog lenni, — szóval a fiú türelmetlenséget látott a leány mozdulatában s úgy érezte, mintha elrúgta volna magát a Duna-híd karfájáról, lent a mélyben" örvénylik a folyó s ő zuhanna ebbe a hideg, borzasztó mélységbe, még egy pillanat s el fogja nyelni az ár s akkor már minden mindegy. Nem felelt, de a leány újra kezdte. — Akkor becsengetek — és megnyomta a csengőgombot. Most egyszerre kibuggyant a fál száján a szó gyors ömléssel, mint aki végrendelkezik. — Csak annyit akarok mondani, hogy ezekután sohasem szerettél. Butaság ~~ gondolta magában, ahogy kimondta —, minek mondtam ezt? A leány felrántotta vállát. — Ezt magad sem hiszed el. Perig ő hitte, amit mondott: a leány nem szerette, nem szereti, de most ez a közömbösen odavetett mondat is segítség volt. Nem szalmaszál, hanem mentőcsónak, melyen a fiú egész ingadozóan felépített boldog lenni akarása elfért. Belekapaszkodott volna, de— jöhet a házmester mondat közepén. Minek? Valami játékos kedv áradt el rajta inkább egy pillanatra: ha most megfogná a leány kezét s elfutnának, mint kölyökkorában tette, ha becsengetett a kapukon s messziről leste a káromkodó házmestert. De nagyokat tudott ezen nevetni valamikor! Jó lenne újra gyereknek lenni, könnyed felelőtlennek s elfutni a leánnyal. Jó lenne. De a leány úgy sem futna vele. Inkább itt topog türelmetlenül s lesi a kapu résén a házmestert, mert fáradt, fázik, álmos, éhes. Csupa vágy. Csak az nem fáj neki, hogy most elválnak örökre, háromévi vőlegény-menyasszonyság után. Három év! Vége a három évnek, amely alatt annyiszor álltak ugyanígy a kapu előtt, elhatározta, hogy vége. Azelőtt nem tudtak elszakadni, de most, mp.., komoly az elhatározás, most elválnak. A leány újra megnyomta a csengőgombot. — Mi van ezzel a nyavalyás házmesterrel? — Milyen sürgős! Már ez a pár perc is sok, amit még velem kell töltened? — Tudod jól, hogy nem mondasz igazat, — védekezett a leány.— háom év alatt bebizonyítottam, hogy szívesen vagyok veled. De nem tudom ezt a végletekig csinálni. Ezeket az esti sétákat, aminek a vége mindig veszekedés. Te veszekszel és otthon is veszekednek. Neked korai a hazamenésem, otthon meg azt mondják, késő. Mit csináljak? Nincs nyugalmam sehol. — Kérdezd meg a szívedet... — Jaj! Mindig ez a refrén, hogy nem szeretlek. Miért voltam veled három évig? Olyan világos felelet volt ez. Nem lehetett erre semmit sem felelni. Csak éppen túlságosan világos volt s ez nem tetszett. Mert úgy érezte, a szerelemben nincs következetesség. De kellett neki a leány. Ha elhagyna, minden összeomlana benne. Mert csak a leányon keresztül tudott remélni, tervezgetni: „ha majd férj-feleség leszünk. így lesz“, „ilyet veszünk majd a lakásunkba", ezeket mondták s ezekről lehetett álmodni, elfelejtkezni , közben arról, hogy megint felmondottak tizenöt kollégájának a hivatalban, ahol nincs előléptetés, régten boldog a havi százhússzal, mondta a mailkor a főnöke, elfelejtkezni arról, hogy diákkorában orvos akart lenni, de az apját nyugdíjazták s neki keresnie kellett és igen, hat év óta egy remegés az étele: Istenem, ha felmondanak! Semmi sem biztos, nincs mibe kapaszkodni, nincs, csak ez a leány, akinek a kitartása önbizalmat, hitet ad. Hiszen valaki hozzá meri kötni az életét! És most el akar menni a leány is. Süllyed a hajó. Persze, hogy süllyed. Unja már. Nem hisz neki. Elhúzta tegnap is a száját, amikor azt mondta: jó lenne menézni ezt az új színdarabot. Persze a leány semmibe sem veszi. Igaza van. Minden csak „jó lenne", de semmi sincs. Ezen nem tud segíteni. És most átvillan egy régi ötlete, amellyel el szokott játszani, hogy elfeledkezzék a valóságokról. Ha felmenne a Vezérhez. És elmondana mindent. Mintha az apjával beszélne. Talán a Vezér azt mondaná: „Hét nézze, Ham, ha úgy szerelik egymást...“ — és most a leányra nézett, aki bosszús arccal lesett a kapun lefelé, ahonnan a házmesternek kellett volna jönnie. — Nem, ezt nem mondhatja a Vezérnek, hisz ez nem igaz, a leány nem szereti, csak ő szereti a leányt. — Így elaludni! — dühösködött a leány. — Aki így szeret aludni, minek megy házmesternek? — Jó pár lenne belőletek. Te is mindig álmos vagy. — epeskedett a fiú. — Éjfélkor minden rendes ember álmos. — húzta fel a vállát a leány. — Igen... csak a szerelem virraszt, — felelte gúnyosan a fiú. — Á, szerelem!? Mindig csak ez jár az eszedben. — Igen ... a szerelem. Jó volt kimondani most ezt a szót: szerelem. De a sötét utcasarok felől három ember fordult be. — A házból! — ijedt meg a leány. Férj, feleség, kézenfogva a kisfiúval, aki csukott szemmel bukdácsolt szülei között. Már oda is értek a kapuhoz. A férj, az apa, megnyomta a csengőgombot. S csodák csodája, már jött is a házmester. A fiú elmosolyodott. — Talán nem is csengetett a leány? — gondolta. És mintha összebeszéltek volna, mind a ketten arrébb indultak a kapu alól. • — Jó ezeknek. Hazamennnek ... együtt, — sóhajtott a leány. — Jó, — mondta csendesen a fiú. A leány megszorította a fiú kezét. A fiú belekarolt a leányba. És mentek vissza a kapuhoz. —• Menj most már, le kell feküdnöd, — simogatta meg a leányt. — Holnap este a hivatal előtt... — szólt vissza a kapuból a leány. Aztán becsukódott a kapu. — Nem lett volna szabad kibékülni — sóhajtotta —, százhúsz pengő fizetéssel nem lett volna szabad. .— mondta újra szomorúan. De azért az arca elégedetten ragyogott nem csinálunk hatalmi kérdést a munka folytatásából vagy beszüntetéséből. Ez nem hatalmi kérdés, hanem a munkásság önvédelmi harca. Ebben a felfogásunkban megerősít bennünket a keresztényszocialista és a Nemzeti Munkaközponthoz tartozó munkásság csatlakozása is. Közölte még a párttikár, hogy kedd reggelre várják Esztergályos János és Malasits Géza országgyűlési képviselőket, valamint Bertrand Antalt, a Kohómunkások Országos Szövetségének főtitkárát, akik újból megkísérlik a megszakadt tárgyalások folytatását. A bányavidéken rendkívül fojtott és izgatott a hangulat. Az elbocsátott bányamunkások jelenleg még a bányászházakban laknak, de március 15-én, amikor felmondások ideje letelik, ki fogják őket lakoltatni. Többen kijelentették, hogy a kilakoltató intézkedéseknek nem fognak engedelmeskedni. Elkeseredett hangulatukhoz hozzájárul az is, az igazgatóság megtiltotta, hogy az élelemtűrból bármit is kapjanak, pénzjük nincs és így most a szociáldemokrata párt országos központjához fordulnak testületileg sztrájksegély folyósítása céljából. A Dunagőzhajózási Társaság pécsi igazgatóságának közlése szerint hétfőn reggel az első műszaknál a munkára kiírt bányamunkásság 10 százaléka, a délután 2 órakor kezdődő műszaknál pedig 12 százaléka jelentkezett munkára. Pécsbányatelepen 56, Mecsekszabolcson 58, Vasason pedig hat ember kezdte meg a munkát. Rendzavarás nem történt. Az éjjel 10 órakor kezdődő harmadik váltásnál, ahol egyébként is mindig csak minimális munkás szokott leszállni, a bústyaigazgatóság csak az üzem fenntartásához szükséges munkásokat rendelte be, úgyhogy a munkásság állásfoglalását a munka felvételéről kedd reggel 6 órakor, illetve délután 2 órakor lehet majd megtudni. CSAPRAVERTÉK A HORDÓT A PINCÉBE ZÁRT CSAVARGÓK Bajáról telefonálja a Kis Újság tudósítója. Vakmerő betörők jártak a bajai Központi szállóban. Két csavargó, névszerint Jerkovits József és Pari János belopózott a szálló pincéjébe. Egy pincér, aki nem is tudott róluk, bezárta a pince ajtaját, mire a két csavargó csapraverte az egyik söröshordót és inni kezdett. Több órán keresztül söröztek. Amikor az ajtót ismét kinyitotta valaki, fellopóztak a ruhatárba, ahonnan elemeltek egy kabátot. Észrevették és rövid hajsza után átadták ők a csendőröknek, akik mindkét csavargót előzetes letartóztatásba helyezte. Dinnyés Lajos is Ágh szolgabíró lovagl és ügye. Abban a lovaglás ügyben, amely Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő és dr Ágh László szobi szolgabíró között keletkezett, a segédek kedden ültek össze tanácskozásra. Dr Ágh részéről Kölcsey István és Mocsári Liánela képviselők, Dinnyés részéről Szentiványi Biros pártigazgató és Dinich Ödön jelentek