Kis Ujság, 1949. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-03 / 28. szám

Szövetkezetbe tömörülnek, fazekas­múzeumot létesítenek gölöncsérek Segítséget kérnek a kultuszminisztériumtól a híres „agyagművészet“ megmentésére Esterházy-ország volt ez Berénytől Környéig: 60.000 hold egy tagban. Valóságos kiskirályság. Jól viselked­tek a gróf urék s a bécsi császár nem bizonyult szűkmarkú gazdának. Aztán elmúlt a császár, később el­múltak a grófok is. Ma a nép, az egy­kori cselédek a gazdák itt. Ők fog­ják az eke szarvát, lesik a földből ki­virágzó kenyeret. Csákvár volt a központja ennek a kiskirályságnak. Takaros, fajla, a Vértesek déli lejtőjén. Nevezetes hely többféle szempontból. Először is a határban lévő Kopás-hegy fásítása alkalmából a falu bölcsei annak ide­jén gyökerével az égnek ültették el a fenyőfa csemetéket, ennélfogva a hegy kénytelen-kelletlen hű maradt a ne­véhez, azóta is kopasz. De akad itt komolyabb nevezetesség is. Az ős­lénykutatók ismerik a település ne­vét az egész világon a határban levő bároczházi-barlang révén. Ezenkívül régi forradalmi fészek. A szabadság­­harc alatt az első magyar parlament­ben Madarász László képviselte Csák­­várt, a szélsőbal egyik vezérlét fia. itt született Tersztyánszky Jenő, a a magyar kard világhírű bajnoka. S még­sem erről nevezetes a falu, ha­nem ősi fazekas iparáról. A dunán­túli fazekas mesterség egyik legrégibb telephelye s a falu leghosszabb utcá­jában — a Kossuth Lajos utcában — nem volt ház, ahol szaporán ne for­­rott volna a mesterség ősi szerszáma, amit már a babiloni edényégető ipa­rosok is használtak: a fazekaskoron. Tulipános cégtábla Találomra fordulok be az egyik tulipános cégtáblával jelzett házon. Kopogtatok. Középkorú asszony nyit ajtót. — A mester urat keresem! Takaros lakókonyhába tessékel­nek. A falak tele szép, színes írók­á­­zott, karcolt és festett cserépedény­nyel. — Tessék beljebb! — invitálnak tovább. Jobbról a műhelybe nyitunk s rám köszön a mester. Derék, vagy negyvenesztendős, csizmás, tekés ember. Mondom mi járatban vagyok. Leültetnek, bor is kerül hamarosan és megindul a szó. Eleinte csak las­san, aztán mind bátrabban. — Fogyunk, fogyatkozunk — pa­naszkodik. —­ Egyre kevesebben le­szünk mesterek. Utánpótlás pedig alig van. Valaha háromszázan vol­tunk ebben a kicsiny faluban. — S az üzlet? Fogy a portéka? — Hát a nyári égetés fele még a raktárban áll. Nem igen hiszik. Pe­dig néhány esztendeje még Török­országba is szállítottunk. — Miért nem viszik? — kérdem. — Drága? Két és fél literes ragyogó zöld kö­csögöt mutat. — Drága? Négy forintért adjuk. Tényleg nem drága. Lassan kide­rül a baj is. Az ősi dunántúli magyar iparnak erről a telepéről mindenki megfeledkezett. A hivatalosak is, a vá­sárlók is. Hiszen igaz, a gyári konyha­edény lassan kiszorítja még a paraszt­­portáról is a cserepet, de gyönyörű dísztárgyakat készítenek... Fazekas-múzeum Kicsit később — mert híre jár, hogy a fazekasok ügyében járja va­laki a falut — egymásután nyílik az ajtó s jönnek a többi mesterek. Sza­porán bólogatnak a házigazda beszé­dére. Töröm a fejemet: miként lehetne rajtuk segíteni? — Nézzék — jut eszembe — a kul­tuszminiszter híres, néprajzos szak­ember. Miért nem fordulnak hozzá? Bizonyára segítségükre lenne. Vonogatják a vállukat. — Sokat ígértek már régen is­ — morgolódik az egyik öreg. — Az régen volt — igyekszem meg­győzni. — Azóta nagyot fordult a vi­lág sora, azóta még a miniszterek szaván is el lehet menni. A fiatalab­bja mozgékonyabb. Már dugják össze a fejüket. Vitatkoznak. — Fazekas­ Múzeumot kéne csinálni javasolja az egyik — a halasi csip­keház mintájára. Összegyűjtjük az ipar régi és új mesterműveit. Ott mindenki megnézheti s ha megtet­szik, megrendelheti. — S hol? Mibül? Nem szólok közbe. ■— Hely akad a faluban. Hogy mi­bül? Hát majd Ortutay miniszter úr­hoz fordulunk. Amennyi az indulás­hoz kell, annyit csak ad ... Egy a sok közül... Ezt meg kell tárgyalni! Beszélik is szaporán. Nem zavarom őket. Hanem elfogom a házigazda fiát, a legfiata­labb segédet. Odaintem, az egyik ko­ronghoz, hogy mutassa meg, miként készül a cserépköcsög. A korong la­pos tetejére egy maréknyi agyagot tesz. Forgatni kezdi. Lassan magaso­­dik, formálódik az edény. Mikor kész, tovább magyarázza a munkát. Ke­mencében szárítják, majd fülezik, díszítik, festik, gyengén kiégetik. Mi­kor idáig jutnak, akkor tomácozzák, később égetik. Mikor mindezeket el­mondja, csak akkor veszem észre a sarokban a m­intázó­ állványt! Kér­dem felőle a fiatalembert. Igen, ő dolgozik ra­jta. Leszedem a vizesruhát. Eredeti felfogású, markáns arcú fia­tal férfifej. Aztán biztatásra több munkáját is megmutatja. Kiszedem Belőle, hogy három hónapig tanult mintázni, deh­át nincs pénz, abba kel­lett hagyni. Értelmes, tehetséges fiú, neki ide írom a nevét: Csizmadia Ferenc... Közben a legöregebb fazekasmester elhozza az egykori fazekascéh meg­maradt okmányait, írásait. A céh sta­tútumait II. József­­ erősítette meg 1760-ban. Első lapján ez áll: „A kor­beli atyamester Sós János, bejáró mester Odor Péter, akinek idejében íratott újra ez az Articulus, azoknak nevei, akik akkor szolgálatban voltak. Vargyas András céhmester, Per Ist­ván kócsos mester:“ Míg a régi írásokat böngészem, ki­alakul a csákvári fazekasipar újjá­születésének terve. Elhatározzák, hogy szövetkezetbe tömörülnek a termelés és értékesítés megkönnyítése céljá­ból, ezen kívül, hogy megmentsék az ipar értékes, régi darabjait és fokoz­zák a vásárlókedvet, a múzeum dol­gában Ortutay miniszter úrhoz for­dulnak­­..­ ­. J. Új női divathóbort: Korcsolyázóruhából estélyi ruha Tavaszra rövidebb lesz a szoknya A francia és a svájci télisporthe­­lyeken szenzációt keltett a párisi di­vattervezők merész ruhaújítása, amely máris meghódította a sportoló nőket és a lapok szerint ismét forradalno­­síthatja a divatot. Christian Dior, aki ma a párisi szabók koronázatlan királya, tekin­tettel az általános női korcsolyadivat­ra, olyan ruhát tervezett, amely egy­­szerre testhezálló trikó és korcso­lyázómba és ugyanakkor r­estélyi láncruha is. Az új öltözet tulajdon­képpen nehéz bársonyból készült fürdőruha, amely felső részén hatal­mas fehér virággal van díszítve. Este ugyanilyen anyagból készült tetszés szerinti hosszúságú bő szoknya csa­tolható tiozzá és rövid bársonyreke­s 19I­ alakul át estélyi ruhává. Ugyan­ezt a fekete bársonytrikót használják a nők a téli napfürdőzéshez is. Christian Dior büszke találmányára. — A fürdő vagy napozó és a tánc­­vagy estélyűi ruha között amúgy sincs már nagy különbség — mondotta —. Egyesítettem őket. A téli napozó ne­héz bársonyanyaga megkönnyítette a kísérletet de a jövő nyáron a nyári napozásra, sőt a fürdésre hasz­nált könnyű színes öltözetet is át akarom alakítani estélyi ruhává. Ezenkívül a híres párizsi divatter­vező bejelentette, hogy tavasszal ruhák rövid­ebbek lesznek. — Beláttam, hogy a hosszú ruha a legtöbb nő számára előnytelen. Az el­múlt évben sokezer levelet kaptam igen befolyásos és példásan öltöz­ködő asszonyoktól, akik­ mind a ru­hák megkurtításáért könyörögnek. Legújabb ruháim 8—10 centiméter­rel rövidebbek a tavalyiaknál és nem annyira excentrikusak. Úgy látszik hölgyeknek egyszerűbb vonal kell. Tekintve, hogy Christian Dior volt, aki két év előtt a hosszú ruhát megteremtette s a nők és a szabók bősz rohamai ellenére kitartott öt­letei mellett, amíg győzött és min­denki megadta magát, bejelentésének most nagy­­ visszhangja van a divat köreiben. Biztosra veszik, hogy elha­tározása győzni fog. A korcsolyázó estélyi ruhával kap­csolatban a párisi­­ lapok egyébként közük, hogy­­a téli sport helyeken az ifjú hölgyek, nem a sísportuak hó­dolnak többé, hanem a nagy divat a korcsolyázás lett s ezért került az öltözködés előterébe is a testhezálló, és a szép alakon kétségtelenül igen előnyösen ható korcsolyázóruha, illetve a rövid fekete bársonytrikó. Ezt a trikót először a norvég Sonja Hennie viselte s általa került a filmekre is. Megváltozik a gépkocsivezetők kiképzése Három tanfolyamot kell végezniük aszerint hogy milyen képesítést óhajtanak Az egész magyar autóstársadalmat közelről érdekli az Állami Autómű­szaki Intézet megalakulása, mert a jövőben minden, ami a gépkocsi­forgalommal összefügg, ehhez az intézethez tartozik. Az intézet hatás­körébe tartozik az állami gépkocsi­vezető-tanfolyam is, az állam új sofőr­iskolája, amely a Technológiai Inté­zet helyiségeiben működik. Az Állami Autóműszaki Intézet állapította meg a gépkocsivezetők jövőbeni kiképzésének alapjait. Ezen­túl a sofőrképzésnek három fokozata lesz. Az első fokozat hathetes tan­folyamból áll, amelyre bárki jelent­­kezhetik, mint rendes vagy rendkívüli hallgató. Aki ezt a tanfolyamot el­végzi és vizsgát tesz, igazolványt és bizonyítványt kap arról, hogy a gép­­járómű kezelésében kellő jártassága van. Ez a bizonyítvány gépkocsi­­vezetésre is jogosít. Aki hivatásos gép­kocsivezető akar lenni, annak az első vizsga letételétől számított két eszten­dőn belül jelentkeznie kell a második tanfolyamra. Ez körülbelül három hónapig tart és ennek elvégzése után a hallgató olyan oklevelet kap, amely más iparágban a segédi ok­levélnek felel meg. Ezt a második tanfolyamot minden olyan gépkocsi­­vezetőnek el kell végeznie, aki a gép­kocsivezetést hivatásul választotta, de nem kell elvégezniük azoknak, akik csak saját kocsijukat vezetik. A harmadik tanfolyam mesterokle­velet biztosít hallgatóinak. A jövőben garázsmester vagy garázsvezető csak az lehet, aki ezt a harmadik tanfolya­mot elvégezte és megszerezte a záró­­bizonyítványt. A sofőrképzés reformja azonban nemcsak abból áll, hogy három tan­folyamra terjesztik ki a gépkocsive­zetők kiképzését. A sofőrképzés elvi alapjai is lényegében megváltoztak. A régi kapitalista rendszerben a sofőr­iskolák arra törekedtek, hogy a hall­gatók kiképzése lehetőleg kevés pénz­be kerüljön, minél kevesebb kilomé­tert hajtsanak az iskola költségén és minél gyorsabban vizsgát tegyenek. Az új rendszerben egészen más alap­elv uralkodik. A tanfolyam hallgatói­nak sokkal több kilométert kell haj­­taniuk, ezenkívül pedig komoly mű­helygyakorlatot is megkövetelnek tő­lük. A cél az, hogy ne csak vezetni tudják a gépkocsit, hanem tökélete­sen ismerjék a motort is és képesek legyenek arra, hogy az útközben elő­forduló kisebb hibákat és motorzava­rokat meg tudjanak javítani. Az állami autóműszaki intézet ve­zetősége tudja, milyen rendkívüli fon­tossága van a sofőrképzésnek a köz­lekedés szempontjából. De a terme­lésnek is igen nagy érdeke, hogy az országban minél több tökéletesen ki­képzett és begyakorolt gépkocsivezető legyen, tehát ennek megfelelően álla­pította meg a sofőrképzés alapelveit. 21 napig volt eltemetve, azután tejet kért Londonból jelentik. Új Delhiből ér­kezett távirat számol be arról, hog­y Raxaulban a 26 éves Thakurdas Jakir transzban eltemette magát. Előzőleg megbeszélte, hogy 21 nap múlva ássák ki sírjából. Állandóan megfigyelés alatt tartották a­fakir sírját. Orvosok is ellenőrizték a kísérletet. A huszon­egyedik napon kiásták Thakurdast, aki hamar magához tért. A fakir, aki az önkéntes eltemetkezés ideje alatt nagyon lesoványodott, azonnal tejet kért. A fakir kijelentette, hogy ami­kor visszanyeri, régi testsúlyát, vál­lalkozik arra, hogy még hosszabb időre temessék el élve. A­z am­er­ik­ai sajtó a Szgán­sMiyiSatfiazatról Sztálin nyilatkozatának továbbra is hatalmas világvissz­hangja van. Amerikai és európai la­pok egyaránt igen nagy jelentőséget tulajdonítanak Sztálin válaszainak. Az Associated Press és az United Press teljes terjedelmében közölte a nyilatkozatot. A newyorki reggeli la­pok feltűnő helyen nagybetűs címek alatt hozták. A New York Times több mint ezerszavas híradásban számolt be a jelentős eseményről. Közlemé­nyének ezt a címet adta: „Sztálin ki­jelentette, hogy nincs kifogása Tru­­m­annal történő találkozás ellen, az elnök még nem nyilatkozott“. A New York Herald Tribune: „Sztá­lin találkozást javasolt Trumanna­ békeegyezmény megkötése és a ber­lini kérdés megoldása ügyében“ cím alatt közli moszkvai munkatársának­­ezerszavas tudósítását. A Daily Mir­ror közel kétezer szavas közleményt hoz ezzel a címmel: „Sztálin hajlandó Trumannal találkozni békeegyezmény kidolgozása céljából.“ George szenátor a szenátus külügyi bizottságának tagja kijelentette, hogy a válaszokat tanulmányozni kell, mert lehetséges, hogy olyan határo­zott ígéreteket tartalmaznak, amelyek hozzásegíthetnek az Egyesült Álla­mok, a Szovjetunió és az egész világ népei bizalmát felkeltő kiáltvány megszerkesztéséhez. A Közép-Keletről­ az a hír érkezik, hogy Izrael kész fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeni Transz Jordániával, mihelyt befejezi az Egyiptommal folytatott béketárg­gyalásokat. Dr. Bunche, az UNO megbízottja, az összes arab államo­kat felhívta, hogy kezdjék meg a béketárgyalásokat és Transzjordánia már ki is fejezte erre való készségét. Kairóból viszont az a hír érkezik, hogy Transzjordániának és Izraelnek az Egyesült Államok részéről történt elismerése az angol és amerikai kor­mány között létrejött titkos meg­egyezés eredménye. Ennek értelmé­ben Nagybritannia és a Nyugati Unió hatalmai elismerték Izraelt, ellenszolgáltatásul viszont az Egyesült Államok elismerték Transzjordániát. A titkos megállapodáshoz tartozik az is, hogy az Egyesült Államok pénzügyi segítséget nyújtanak egy se­reg repülőtér kiépítésére Irakban, Izraelben és a Középkeleten. Hosszúlejáratú, olcsó hitel a szovjet mezőgazdaság újjáépítésének és felvirágzásának alapja A háború súlyos károkat okozott a szovjet mezőgazdaságban is. A né­met fasiszta megszállók mindent fel­égettek és­ szétromboltak. Így pusz­tult el az odessza-környéki „Sztye­­povo kommuna“ nevű kolhoz is. Több társával együtt hajléktalan ma­radt Klim Zsadán szövetkezeti tag, aki a Mezőgazdasági Bank körzeti irodájáért fordult kölcsönért. A bank 4000 rubelt utalt ki Zsadánnak, hét­évi lejáratra, évi 3 százalék kamatra. Az elhamvadt lakás helyén csakha­mar felépült az új lakóhely. Uzsora nélkül Az­ ehhez hasonló esetek tíz- és tízezrei mutatják, hogyan juthat köl­csönhöz a földműveslakosság a Szov­jetunióban. A kapitalista országokban az a paraszt, akinek hitelre van szük­sége, kénytelen uzsoráshoz vagy ma­gánbankhoz fordulni. A hitelezés mind az uzsorások, mind a bankárok kezében a nyerészkedés eszköze. A Szovjetunióban ezzel szemben a hitel­­ügy az állam kezében összpontosul és állami bankokon át bonyolódik le. A Mezőgazdasági Bank feladata a földműves lakosság támogatása hosz­­szúlejáratú, olcsó hitelek folyósításá­val, az uzsora teljes kikapcsolásával. A bank természetesen nem törek­szik haszonszerzésre, egyetlen célja, hogy a parasztok támogatásával elő­segítse a Szovjetunió mezőgazdaságá­nak felendülését. A Mezőgazdasági Bank közegei ellenőrzik, hogy az adós kötelezvényben foglaltaknak megfelelően, a cél érdekében hasz­nálta-e fel a hitelösszeget. Gazdasági szükségleteinek fedezé­sére bármelyik kolhoz kaphat a Me­zőgazdasági­­Banktól kölcsönt. A le­járat általában 10 év, a kamat pedig­­3 százalék. Ez a szociális intéz­kedés tette lehetővé, hogy a háború alatt feldúlt kolhozok és parasztgaz­daságok rendkívül rövid idő alatt újjáépültek s a Szovjetúnió földmű­ves lakossága súlyosabb anyagi meg­terhelés nélkül szerezhette be a gaz­­d­á­l­k­o­d­­á­s­á­h­o­z szükséges állatállo­mányt, a felszerelést és építhette fel szétrombolt házait. Az utóbbi években jelentékeny köl­csönösszegeket kaptak a kolhozok arra a célra is, hogy megkönnyítsék munkakörülményeiket és növeljék gazdaságuk termelékenységét. Ugyancsak nagyarányú támogatást nyújt a Mezőgazdasági Bank az ön­tözőberendezések építésére és a kol­hozok villany energiával való ellátá­sára. Az állattenyésztés támogatása Az állami hitelpolitika kiterjed it az állatállomány fejlesztésére is. A kol­hozok kölcsönt kaphatnak jószág vá­sárlására, az állattenyésztéshez szük­séges épületek felépítésére és gépesí­tésére, rétek és legelők javítására, valamint az évelő füvek magjainak beszerzésére. A nagyobb kiadások fedezésére szolgáló hosszúlejáratú kölcsönökön kívül rövid, 12 hónapos lejártú hi­telt is kaphat a parasztság. Ezeket többnyire a betakarítással és az ara­tás végrehajtásával kapcsolatosan ve­szik igénybe, vagy a takarmány beszer­zésére fordítják, tehát olyan beruhá­zásokra, melyek rövid idő alatt visz­­­szatérítik a befektetett pénzt. A kapitalista-feudális országokban a hitelnyújtás a dolgozó parasztság leigázásának és tönkretételének az eszköze. A Szovjetunióban a mező­­gazdasági hiteleken senki sem nye­részkedik s azok teljes mértékben A mezőgazdaság még nagyobb felvirág­zását, a parasztság jólétének emelke­dését szolgálja. Csütörtök, 1949 február 3 A karácsonyi versenyben több mint 100 pontot elért versenyzők névsora 160: Pécsi József Esztergom, Tatár József Rábapordány, Walter T. Lajos Felsőmo­­csolád. 158: Csapó László Békés, Fucher Lajos Békés, Magyar Sándor Karcag. 107: Dr. Lojdl István Pétervására, Novák Tibor Sümeg. 156: Józsa Miklós Pestszentlőrinc, Kele­men Borbála Szatmárcseke, Szalay Pál Szat­­márcseke. 155: Csizmazia Antal Tihany, özv. Terényi Gedeonná Debrecen 154: Ács Jolánka Kenderes, Csata János Cegléd, dr. Koszta Pál Hajdúnánás, Molnár Józsefné Mezőtúr, Sáfrán József Hencse, Süvegi Mária Kenderes, Szabó Balázs Nagykörös. 153: Miskolczy Mihály Neszmély, Neichi Mihály Adony, Tallós Bálint Felsőszentiván. 152: Udvardy Gyula Paks. 151: Földváry Béla Kaposvár, Kény József József szanatórium. 150: Poroszlay Margit Debrecen. 148: Horváth Jenő Tiszabercel, Takács Rezső Bogyiszló, ifj. Tímár Vince Nagy­­lapos. 146: Elbert Margit Mosonmagyaróvár, Far­kas Károly Véménd. Király fia Debrecen, Újlaky Istvánné Bököny. 145: Bogdán Kálmán Kenderes, Ereues Gusztáv Makó. 144: Bartucz Margit Abony, Takács And­­rásné Vecsés. 143: Nyírfa Mátyás Tiszaföldvár. Panto Péter Veresegyház. Darida Józsefné Kecs­kemét. 142: Hevesi Imre Szarvas. 14 : Tumó Jenőné Fi skunhalas, Fehér Istvánné DévaVánya, Sáliéi Gábor Kunhe­gyes. 140: Dunavári Káro­l Moson. Falussy Jó­zsef Falubattyán, Mécs Piroska Békás, Ma­tos Julis Debrecen. 138: Győri János Sárszentlőrinc/ Rátár István Jászkarajenő Makker Jime Ságvár, Mihály Sándor Sárszentmiklós. 137: Dobai Jánosné Kiskőrös, Szente B. Zoltán Pápa, Varga Lajos Békéscsaba. 136: Földy Pálné Kevermes, Kara Lajos Mezőtúr. 135: Bakos Böske Debrecen, Éliás István Orosháza, Éliás József Orosháza. Saja Vil­mos Földes, Tatár György Mór, Gaál István Jászladány. 134: Incze László Vésztő. 133: Bán Elek Becsevölgye. Füry Gyula Tiszák­ért, Lukács László Szentpéterur. Máté Mártonná Vésztő, Szarka Ilona Dévaványa* Sziklay Aladár Bercel. 130: Mihályfi Győzőné Bessenyőtelek, Si­­mon Sára Pétervásár. 129: Hustyava Sándor Érsekvadkert, Lett­­mann János Békéscsaba. 128: Barna Kató Debrecen 4. 127: Reményi Gyula Szarvas, Balogh Má­ria Tiszaföldvár. 126: H. Bana Sándor Kenderes, Jászai József Nyíregyháza. 125: Szentirmay Tibor Tata. 124: Szonda Klára Hajdúszoboszló. 122: Nagy Ilona Mezőtúr. 121: Veress Róza Debrecen. 119: Majzik György Báránd, Vakarcs Kál­mán Szentgotthárd. 115: Barcsay Zsuzsi Debrecen, Bedő Má­ria Debrecen. 113: Papp Zsigmond Dévaványa, Sági La­jos Érsekvadkert, Schnetzer György Tolna, Varga Emma Debrecen 4. 112: Varga Klára Csurgó. 111: Kiss Lajosné Mezőtúr. 110: Báthory Gábor Kiskunhalas, Bunna, Jolán Szatmárököritó, Nyéki Ferenc Kecs­kemét. 109: Csán­yi István Pápa, Kovács Ferenc Szeged. 106: Stevlik Ilona Szerencs. 105: Héj­jas Dezső­­ Nagykőrös. 104: Dékány József Tiszaföldvár, Kakas Benjámin Kiskunmajsa. 102: Józsa Lajos Cegléd, Varga Zsuzsan­na Mezőtúr. 101: Bányai Béla Várpalota, Tárnavölgyi Lajos Vencsellő. 103: Labancz László Nagymaros, Pál Er­zsébet Orosháza, Vasady István Budapest. {5}

Next