Kis Ujság, 1949. október (3. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-15 / 240. szám

Halotti maszk, gipsz-kéz, sapka és 54 kép őrzi Kaposvárott Rippl-Rónai emlékét Rippl Rónai József szülővárosa, Kaposvár érdekes kiállítást rendezett nagy szülöttje hűséges művészi ter­méséből, főként az ismeretlenebb da­rabokból. A kiállított 54 kép közül 42 darab a nemrégiben új keretek között megnyílt, modernizált So­­mogy megyei Múzeumé, 12 pedig ka­posvári magántulajdon. A kiállítás annál érdekesebb, mert hiszen Rippl-Rónai művészi pályafu­tásának teljes keresztmetszetét meg­mutatja: a Maillot szobrász szűkebb hazájában, a francia Pireneusokban festett, még színtelen olajfestmények­től kezdve (1895 évek) egészen a ka­­posvári korszak utolsó pasztelljeiig bemutatásra került a nagy életmű. Sok olyan darab is látható, amelyet halála előtt az 1925-ös években fes­tett Rippl-Rónai. Anyag szerint: 27 pasztell, 15 olaj, 11 darab színes ce­ruzarajz, tollrajzok, plakát, falisző­­nyeg-terv, sőt egy litografált könyv­­illusztráció is színesíti a kiállítást. — Megfestendő tárgyaim kifogyha­tatlanok, mert minden érdekel, ami körülvesz, — írta önéletrajzában a nagy mester. Ezt a tételt fényesen igazolja a vidéki méretekben nagy­sikerű kiállítás. A közönség elé ke­rült itt a Móricz Zsigmondról készí­tett portré, Lechner Ödönről, Petro­vich Elekről és Meggy­esi Ferencről festett arcképekkel együtt De ki­emelkedik egy munkáscsoportja is: az ipari kapitalizmus kialakulásának egyik legjellemzőbb mozzanatát, a vasútépítést ábrázolja egyik képe. A halotti maszk, és a művész gipszkeze, Meggyesi Ferenc készítette, palettája és híres sapkája is kiegészíti a kép­anyagot. A kiállítást Takács Gyula, a somogyvármegyei múzeum igazga­tója rendezte. »Nyár Nohantban« Színmű Chopinről és George Sandról A Chopin-centenárium alkalmából világszerte megemlékezik az egész kulturált emberiség a lánglelkű zene­­költő, a zongoraművészet forradal­márának emlékéről. A világ minden részében rádióadások, hangversenyek sorozatát szentelik Fryderyk Chopin­­nak. Finnországban és Brazíliában egyidőben emlékezik meg egy szín­darab Chopinről. Jaroslaw Imaszkiewicz „Nyár No­­hantban“ című történelmi színjátéka Chopin és George Sand, a híres író­nő szerelmi történetét viszi színpadra. A lengyel író darabját a helsinkii nemzeti színház most tűzte műsorra. Brazíliában ugyanezt a darabot Dul­­eine, a legnevesebb latinamerikai szí­nésznő főszereplésével játsszák. Dul­­eine, aki egyben rendező is, George Sandot játssza, akinek nohanti birto­kán annyi gyönyörű Chopin-mű szü­letett. CSUDAKOT AKADÉMIKUS MEG­ÁLLAPÍTOTTA: a szovjet filmművé­szet nagyban segít a tudománynak hi­vatása teljesítésében. A népszerű tu­dományos filmek állandóan tájékoz­tatják a dolgozókat a tudomány és technika legújabb eredményeiről. A „­Tudomány és technika“ című film­sorozat, például, a Sztálin-díjas tudó­tok és újítók munkájának ismerteté­sével külön foglalkozik. Színházak pénteki műsora: Operaházi Lammermoori Lucia furányi­—Pauli bérl., 7). — Nemzeti: Vízkereszt (Ujházy-bérlet, fél 8). — Magyar: Idegen árnyék (H. 1., 7). — Madách: A kertész kutyája (fél 8). •— Belvárosi: Moszkvai jellem (fél 8). •— Fővárosi Operett: Bécsi diákok (Porzsolt-bérlet, fél 8). — Vidám (volt Pesti): Filmcsillag (fél, 8). — Ifjúsági (volt Víg): Zichy-palota (Dalnoky- és Tarlián-bérlet, 7). — Úttörő (volt Művész): Csodák országa (fél 5). —Bábszínház (volt Kamara): Tavaszi virág (3, 5). — Royal Revü: Botrány az Állatkertben (8). — Ka­mara Varieté: Nem félünk a nívótól (8). — Optimisták: Kacagért (9). LEVMONTOV Két időpont teszi időszerűvé a róla való megemlékezést: október 15-én lesz százharmincöt éve, hogy szüle­tett;­­ a szovjet festők budapesti ki­állításán a múlt század orosz művé­szetének nagy realista úttörőjeként említettek. De ne keressünk időszerű­ségeket Lermontov ébresztgetéséhez; ez a szőke, magas homloka nagy, borongó szemű orosz író m­indig idő­szerű s időszerű, mert bátran az igazságra tért egy konok és előítéle­tekkel teljes zord cári világban s időszerű, mint ahogy minden szép, nemes, jóravaló és bátor mindig és mindenkor időszerű lesz,' t # * Orosz nemes volt, testőrkapitány, költő és író De ez aligha jellemez­heti őt. Abban a korszakban, abban az évszázadban született, amely meg­nyitotta a világ felé a nagy orosz földet A tizenkilencedik század kora volt ez, amely az irodalomnak Gorkijt és Gogolyt Tolsztojt és Dosztojev­szkijt, Csehovot és Goncsarovot adta. Az a kor volt ez, mikor a mélyből, az „urak és szolgák országából“, a ..Holt lelkek“ hazájából, a végtelen orosz styeppékről, kisvárosok zugai­ból csodálatos bátor és szabadságért hevülő írók léptek elő, a nagy realis­ták, akik bátran utat törtek és olyan­nak rajzolták az életet, az orosz éle­tet, amilyen a valóságban volt. Ez volt az a század, amelyben megszü­letett Csicsikov járáskelése, megíró­dott a Revizor és Gogoly harmadik remeke, a Köpönyeg; ebben a szá­zadban született Puskin Anyeginje, e század adta az Oblomovot, e típus világirodalmi méretű megrajzolását; ez a kor adta az írókat, akik láztól betegen, démonoktól űzötten, csö­mörtől magánosságtól, szomorúság­tól hajtva hátat fordítottak az űri Oroszországnak és felfeledezték, re­gényekbe öntötték és a világ elé tár­ják Oroszország feszítő, nagy társa­dalmi kérdéseit. De még a korszakra való utalás is kevés ahhoz, hogy megértsük, ki volt Lermontov. Életrajzírói azt mondják róla, hogy „indulatos, de akaratbeteg“ Turgenyev azt írja róla, hogy kétszer látta. Először álarcos bálon, mikor fásultan állt a maszkos bálozók között másodszor testőr­egyenruhában egy fogadóteremben, mikor megvetéssel és fanyalogva né­zett fel egy pétervári szépségre. Egy harmadik tanulmányíró, aki megem­lékezik róla, azt jegyzi fel, hogy lobbanékony természet, gyilkos gúnyú, de ..tudott szelíd és gyengéd is leirni, mint a gyermek“. Egy negyedik megírja, hogy állandó kacagás volt ott, ahol beszélni kezdett. S egy ötö­dik arra hivatkozik, hogy magános volt, bánatos aki elszakította a tár­sadalomhoz kapcsolódó szálakat, a kaukázusi kékes hegycsúcsokat sze­rette s a magányt a szakadékok közt vonuló párás völgyekben. Mármost az olvass joggal kérdhetné: milyen volt valójában? Szomorú vagy tré­fás? Magános vagy társaságked­velő? Gúnyos vagy szelíd? Boldog vagy boldogtalan? Összetett jellem volt, s életrajzírók helyett hallgassuk meg öt magát Lermontov itt egy szerkezetében széteső, de realizmusá­ban megdöbbentően nagy regényt, a Korunk hősét. Akárcsak Puskin az Anyegin-ben, Lermontov a Korunk hőse Pecsorin-jában önmagát fes­tette meg. Ebben mondja ki, hogy voltakép ki ő, s egyúttal kimondja, hogy mivé tesz egy jóravaló derék és szelíd embert a feudális, a polgári társadalom. Ezt teszi: „Ilyen volt az én sorsom gyermek­ségem óta. Mindenki olyan rossz tu­lajdonságok jeleit olvassa ki arcom­ból, aminek nincsenek meg bennem, de feltételezték bennem ezeket, hát­ra létre is jöttek Szerény voltam, de ravasznak tartottak és zárkózott lettem. Mélyen tudtam érezni a jó és rossz iránt, de senk engem nem dé­delgetett, mindenki , bántott — és bosszú vágyó lettem­ Én komor vol­tam, más gyerekek vidámak, fecse­­gők; én ezeknél különbnek éreztem magamat, ele mások hitványabbnak tartottak — és iriggyé lettem. Kész voltam az egész világot szeretni, de engem senki nem szeretett — és megtanultam a gyűlöletet. Örömtelen ifjúságom azzal tett el, hogy harc­ban álltam a világgal és önmagam­mal; legszebb érzelmeimet a gúnytól való féltemben eltettem a szívem fe­nekére, ott meg is haltak. Igazat be­széltem, de nem hittek nekem — és ráadtam magam a csalásra. Jól meg­ismervén a világot ás a társadalom rugóit, művész lettem az élet tudo­mányában — s akkor azt láttam, hogy mások e művészet nélkül is szerencsések, boldogok, — ingyen jutnak amaz előnyökhöz, amelyet én olyan fáradsággal szerzek meg... Erkölcsi nyomorékká lettem: lelkem egyik fele nem létezett, kiszáradt el­párolgott, meghalt, — ezt elvágtam és eldobtam magamtól — míg a másik fele mozgott, mindenkinek szolgálatára volt, de ezt senki sem vette észre, mert senki sem tudott a másik elveszett félnek a létezéséről.“ © © * Mivel a szabadságot szerette s meg­vetette azt a társadalmi rendet, ahol urak és szolgák vannak, többször száműzték, egy alkalommal akkor, mikor a haldokló Puskinhoz verset írt s nyíltan célzott arra, hogy a költőt a cári rendszer halálba ker­gette azzal, hogy párbajra kénysze­rítette. Az urak hazáját nem viselte el, a szabadságot nem harcolhatta ki s kaukázusi száműzetésében a tájhoz menekült, a természethez, hogy lelke nyugalmát megtalálja. Csodálatosan tudott kaukázusi tájakról írni; olya­nok ezek a sorai, mint valami égi villámok, zorsiak, nehezek, fényesek S itt Grúziáról a Kojsam-hegyről, Tiflisz környékéről, „sárga hegysza­kadékokról“, „vöröses sziklákról“, kaukázusi viskók teafőzőiről a sötét lilaszín égboltozatról és a ködről, amely ,,kígyó­ módra" tekereg, titok­zatos mélységek sötétléséről és sötét kék hegyekről s olyan képet adott erről a hegyi világról, hogy egy­szerre érezzük a levegő feszítését, a harmatot, az ég közelségét és a ko­morló sziklabérceket. Költő volt pró­zájában is; verseit pedig először Arany László és Gyulai Pál tolmá­csolták nálunk. Egyik fordítójának édesapja, Arany János viszont azt a Revizort ültette magyarra, Gogoly­­nak azt a realista remekét, amelyről nagyon sok orosz író vallotta, hogy „valamennyien Gogoly köpönyegéből bújtunk ki". V­a­n­levülui a szabadságért és az iga­zat írni a valóságot megfesteni, ami a realizmus alapja volt: ez abban a korban egyet jelentett a tökéletes és nem szűnő életveszéllyel. Lermontov sorsa, korai halála nagyon hasonlí­tott egyik jóbarátjáéhoz, a Piskiné­­hoz. Puskin az Anyegin-ben megírta, hogyan halt meg párbajban barátja, Lenszkij. Azután ő maga is párbaj­ban kapott halálos sebet. Lermontov a Korunk hősé­ben irta le hogyan halt meg párbajban Grusinckij. S azután 1841 nyarán annak a hegy­nek a lábánál, amelyet olyan tüne­ményes színekkel rajzolt meg, maga is párbajban halt meg. A cári rendszer értette ennek a módját: nem kell kivégezni a veszé­lyes embereket, „gyanútlanabb" ha­lálos párbajra kényszeríteni így öt­ték meg 38 éves korában Puskint„ így ölték meg a Marduk-hegy lábá­nál, Kaukázusban Lermontovot Pedig nagyon, nagyon fiatal volt Mindössze huszonhat éves, mint a mi Petőfink aki Lermontov után nyolc esztendővel halt meg ugyan­azért a szabadságért, mint nem is is-­ mert költőtársa a , kék hegyek* lábánál. Solty Péter ­t (SiBombat, október 16) Színházi ügyelő AZ ÁLLAMI ZENEKONZERVATÓ­­RIUM felvételi vizsgáira október hó 17-én, 18-án és 19-én lehet jelent­kezni Semm­elweis­ utca 12. alatt. A konzervatórium tanszakai: zongora, hegedű, ének, gordon, zeneszerzés, orgona, összes fúvósok és ütőhang­szerek az előkészítő és akadémiai tagozaton. AZ „UTOLSÓ ÁLLOMÁS“ című világhírű lengyel filmet díszelőadás keretében mutatták be a bukaresti Aro-moziban. A díszbemutatón meg­jelentek a kormány tagjai, a diplo­maták, a tömegszervezetek, a had­sereg és a művészeti élet vezetői. A megjelentek nagy érdeklődéssel néz­ték végig a megrázó erejű filmalko­tást. MILYEN AZ IGAZI SVÁJCI „JÓ­MÓD“? — címen mutatja be szom­baton 16 óra 16-kor a Kossuth-rádió Maria Konopnicka „A község könyö­­rülete“ című hangjátékát, mely meg­ismerteti a svájci nép életét, elnyo­mó i­gazságát, akik még szánatomra­­méltó öreg koldusokat is kiuzsoráz­­nak.A BENEDIKT KLÁRI Beethoven: Esz-dúr zongoraversenyét játsza a Postás filharmónik­­ok pénteki hangversenyén a Zeneművészeti Fő­iskola nagytermében. A Beethoven­­koncert műsorán még a III. Leonora­­nyitány és az Eroica szimfónia sze­repel.* ÍRÓI MUNKAKÖZÖSSÉG készíti el és felügyel a ..Könnyű múzsa“ ter­mékeire. Az Élelmezési­­Nemzeti Vál­lalathoz tartozó szórakozóhelyek a közeli napokban új műsorokat mu­tatnak be. Ezeket a műsorokat már az írói munkaközösség felügyelete alatt készítették el. Teljesen szakítot­tak a múlt primitív, ostoba és durva verseivel, darabjaival és ,,szempont­jaival“. Az első írói Munkaközösség­ből keletkező színvonalas, de köny­­nyed és mulatságos műsort a Sanghag mutatja be „Tejbár“ címmel, amely Tejes Teri kalandjairól szól. SZÍNHÁZI BEMUTATÓK EGYKOR ÉS MOST Amikor Auguszta „fenség" nem csemcseg többé „Békebeli“ fővárosi bemutatón va­gyunk, a 67-es „boldog“ Nagy-Ma­­gyarországon. Úgy érezzük magun­kat, mint a lófuttatáson. A prima­donna új ruháját megismerni leg­­aláb olyan „civilizációs kellékének számított, mint ott lenni minden ló­futtatáson, megjelenni a Váczi­ utcai déli korzón. A sznobság eme sport­ját űzték arisztokraták, pénzemberek, művészek, nyárspolgárok, bohémek, miniszterek, huszártisztek, diákok, zsokék, kereskedősegédek. Bármily meglepő, ez a permanens gyüleke­zet színházi újdonságról újdonságra ugyanegy maradt Akár csak vala­mely békebeli nagybank személyzete, melyből egyesek el-elhullottak, de a törzskar évtizedeken keresztül válto­zatlan maradt. Vegyünk ki ebből a különös ösz­­szetételű közönségből legalább egy jellemző figurát. Azt, amelyre a szín­házi bemutatók törzskara a társa­dalmi hierarchia szerint egységesen feltekintett. Kávésibrikkel a páholyban... Ez a jelkép, minden békebeli szín­házi bemutató igazi attrakciója az idomtalan idomú főhercegnő volt. A mintakép e­lsősorban azért lett minta­kép. Mert a bemutató alatt — attól a percül kezdve, ahogy a nézőtéri lámpák kihunytak — ő is azt tette, mint a földszinti közönség: elővette a sztaniolos édességporcióit. Szaba­tosan megkezdte utóuzsonnáját. Ám ami a földszinten csöndes ropogtatás volt, mintha a páholyban hangszó­róval felnagyíttatott volna. Ugyanis a főhercegnő komornája minden előadás előtt uzsonnatáskával követte páholyába az úrnőjét Ezt a táskát azonban ismerte Budapest minden békebeli cukrásznagyüzeme. A ko­­morna a bemutatók előtt hol egyikbe, hol másikba ment be. Megtöltötte drága édességekkel a zsákszerűen tág szatyrot Kávésibrik is elfért benne, cukorkákkal, tortákkal és mazsolás kuglófokkal együtt — hitelre, fel­írásra, a soha meg nem fizetés jegyé­­ben. S amíg a szinnadi heroina fő­­énekszáma alatt a földszinti cukor­­ronoktatók a zsemcsegéssel alább­hagytak — teliszájjal kontrázott hozzá az uzsonnázó Auguszta „főher­­cesasszony“, a hazaáruló, hitvány, ha­zug, szálasista, a József „főherceg“ felesége. A felszabadulással bekövetkező vál­tozásokat semmi sem igazolja job­ban, mint hoggy ez a pénzemberek­ből, huszártisztekből, zsokékból, nyárspolgárokból és páholyban uzsonnázó főhercegasszo­lyokból ösz­­szeállt nézőtér teljesen a múlté lett! A nézőtéren nem folyik cukorropog­­tatás. „Negédes bájillatok"­ sem ter­­jengenek a páholyok táján. Ennek a publikumnak nem kell élénkítő lab­dacsokat beszedni, ha figyelni akar a jelenetekre. Az egész nézőteret a dolgozó réte­gek foglal­ják el. Akkor is teljes oda­adást tudnak tanúsítani a színpadon folyó jelenetek iránt, ha az üzemek­ből, közvetlen munka után jönnek ide. A kultuszkormányzat már az idei tavaszon, május 28-án bejelen­tette a színházak államosítását: ez az az időpont, amelytől kezdve a szín­házi kultúra megszűnt művességi monopólium lenni. Az olcsó bérlet­rendszer bevezetésével a nézőtér is a dolgozóké lett. Az új nézőtér Ahogy a nézőtér megváltozott, ugyanúgy fordult, ki tengelyéből a polgári színigazgatás: országunk leg­jobb színházainak műsorában a szov­jet darabok elfoglalták megillető he­lyüket. Tudjuk, hogy még a felszabadulás után is sokáig eluralta a nézőtereket az a polgári közönség, amely — a múlt csökevényeként — Bárdos Ar­­turi rendezésben csak a hájsimogató, comme il­ faut-operetteket és olcsó görögáboros népszínműveket vagy francia házassági háromszög-históriá­kat fogadott készséggel. A lakájlelkű darabírók duruzsolásait elfogadták, viszont a társadalmi élű darabok el­lenében nagyon érzékenyek voltak Még ha pofon helyett akár csak si­­mogatást adott is a színpadi szerző kritikája vagy erősebb társadalom­szemlélete. A figyelmeztető simogatá­­sokra már pulykavörös megháborí­­tottsággal szisszentek föl. Nem is po­fonnal­ fizettek a Horthy-Magyaror­­szágon, hanem bottal fizettek a zsan­­dárbottal és a páholyból való tüntető kivonulással. Valósággal évtizedekig beszéltek­­arról az esetről a fővárosi polgári körökben, amikor a fent né­­zett módon * * csapta be páholyát a csámcsogó-ibrikes főhercegnő, h­ogy ügyész és hóhér után kiáltson, ami­kor a Háry Jánosban a burgi családi jelenetre került a sor. Tudjuk, ebben a jelenetben felvo­nul a császári család minden jelleg­zetes tagja. A kis királyi unokák után tolószéken cipelik be a lakájok a dinasztia legöregebb kávé-mamu­­káját is, aki már a hamut is marat­­nak mondja. Nem véletlen, hogy a hírhedt­­ páholy­ kávézásában meg­zavart Auguszta hercegasszony sze­mélyes megbántottságot érzett a je­lenetre. Ibrikét lecsapta. A páholy­­ajtót durcásan­­bevágta. Eltávozott. Sajnos, eredménnyel. .A következő előadásokon már nem tolták be többé Ferenc császár családi körének leg­­élemedettebb korú női tagját..„ Irina, a főhősnő Az új színházi közönség előtt nem kell többé megszelídíteni a Háry Já­nos úgynevezett társadalombíráló „élességét“ sem. Nem csoda, hiszen a magyar színpadokon Moszkvai jellemek“ forognak. Az üzemi terme­lés mindennapi életét, a nagy közös­ség érdekeit szolgáló funkcióját mu­tatja be Anatoli Szofronov életteljes, mulatságos, építő vígjátékai A szo­cialista alkotómunka legegyszerűbb tagjaiban tárja elénk korunk hősei­nek, a szocializmus kitartó építőinek, az állam harcosainak és a szovjet föld igaz gazdáinak jellemét. A Tö­rök-utcai Cecil asszony találkaproblé­­mái, a kis burzsoáörömök helyett a moszkvai gyárigazgató felesége, Irina Grinyeva lett már a magyar színpadon a kedvelt főhősnő! Csodá­latos orosz női gyöngédség árad egész alakjából. De a tervszerű szo­cialista termeléssel szembenálló gyár­igazgató férjével is szakító Elvhű párttag, aki elvi kérdések eldöntésé­nél mindenféle rokoni kapcsolatot mellőz. Az új magyar színházi kö­zönség boldog odaadással azonosul a moszkvai jellemekkel. Szofronovval együtt élesen szembe.-Száll a múlt csö­­kevényeivel. Mindennel, ami hátrál­tatja a szocializmus győzelmes előre­­lendítését... De nyissunk be a Vidám Színház nézőterérel Itt is olyan közönséget látunk, amely szovjet vígjátéknak tapsol. A „Filmcsillag“ című életvidám szovjet darab egyik főhőse egy fiatal szovjet katonatiszt, — megmondhatjuk őszin­tén, igazán aranyos, vonzó, csnos bonviván! — Szegény feje egy igen komor természetű tudós nőbe szerel­mes. A tiszt vidám, eleven, töretlen életkedvű — pedig éppen a frontról jött meg Tudós hölgyünk pedig ret­tentő komoly, félszeg, merev­ köny­vek fölé hajlik s már-már csaknem elfelejti, hogy az életben még egyéni boldogság is lehet. A megtapsolt szovjet tiszt A vígjáték bővelkedő jelenetek­ben mutatja be, hogy miképpen idomulnak egymáshoz, az egyik komolyodik, a másik fokról-fokra lead valamit tudós feszességé­ből. Nos hát, jelenetről-jelenetre a szovjet katonatiszt kapja a legtöbb tapsot Egy negyedszázad ellenséges, korlátolt szemlélet után először tör­ténik meg magyar színpadon, hogy a közönség egy fiatal szovjet tisztnek szívből tapsol. Sőt — megsúgjuk — a lányok a nézőtéren taps közben egymás fülébe suttogják: „milyen édes“...« Pár jelenet, pár villanás, de ennyiből is ki lehet olvasni, hogy az új színház új közönséget vonz, a magyar dol­gozók saját színházukba járnak. Egy­­egy színházi este többé nem a lófut­tatással egyértékű élmény, mint volt a múltban. Nem érdekes többé a primadonna új ruhája sem. Az új színházak az új világ igaz tükre, az új közönség a legnagyobb érdeklő­déssel jön a bemutatókra. Erdős Jenő KOSSUTH-RÁDIÓ 11.30: Hanglemez. — 11.40: Kon­­sztantin Pausztovszkij elbe­szélése. — 12: Déli harang­­szó. Hírek. — 12.15: Házi­­együttes. — 13: Hangleme­zek. — 11: Hírek — 14.15: Operarészletek. — 15: Új lemezeink. — 16: Rádióiskola. —­­ 16.40: Marxista-leninista negyedóra. — 16.55: Mű­sorismertetés. — 17: Hírek Hangos Újság. — 17.30: Szovjet tlmekből. — 17.40: Szov­jet napok — szovjet emberek. — 17.50: Hí­rek oroszul. — 18: Hírek szerbül. 18.15: Szórakoztató zene. — 18.30: Előadás a stúdióban: Mint a tenger árja ... — 19­ 35: Falurádió. — 19.50: Hanglemez. — 20: Hí­rek. — 20.20: Hírek németül. — 20.40: Hí­rek szerbül. — 21: Keringők és csárdások. — 22: Hírek. — 22.20: Rádiózenekar. —­ 23.25: A dalirodalom mesterei. — 24: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. - 0.20: Hírek an­golul — PF.TÖFI-RÁDIÓ. 10: Hírek. — 10.15: Hanglemezek. — 11.30: Műsorzárás. — 14.30: Zongoraszámok. — 14-50: Hírek.— 15: Rádióiskola.­­ 15.40: Nagy Világszín­ház: A Szarvaskirály. — 16 45: Mi újság a Rádióban? — 17: Magyar nóta. — 17­0: Az ifjúság hangja. — 17.30: Új lemezeink. — 18.23: Dolgozók zeneiskolája. — 18.46: Hírek szerbül. — 19: Eseményjáték. — 19.20: Operettrészletek. — 20: Falurádió. — 20.20: Hangos Újság. — 21: Hírek. — 21.10: Szív küldi szívnek. — 21.30: Mi újság a sport­világban? — 21.45: Hírek szlovénül. - 22: Szórakoztató zene a moszkvai rádió mű­sorából. — 23: Hírek szerbül. — 23.45: Hírek szlovénül.

Next