Kisalföld, 1964. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-03 / 1. szám
KM. január 3., péntek KISALFÖLD Új térképek A Kartográfiai Vállala ebben az évben számos újdonsággal óhajtja meglepni tájképek kedvelőit. Új turistatérképen flít készítenek a soproni hegységről Aggtelek-Jósvafő környékéről és a Cserhátról, s új kiadásban jelenik meg a budai hegységet bemutató, majd utánnyomásban a többi, már nem kapható turistatérkép is. Cegléd, Hajdúszoboszló, Orosháza és Ózd térképével 4- re bővül a városi térképek sorozata. Újra kiadják azoknak a városoknak — így például Győrnek, Kaposvárnak, Kecskemétnek, Keszthelynek, Sopronnak, Szegednek, Tatabányának stb. térképét is, amelyekben az előző kiadás óta nagy változásokat hozott a fejlődés. Jelentkezés felsőoktatási intézményekbe A Művelődésügyi Minisztériumban elkészült a felsőo**-itási intézmények nappali tagozatára történő jelentkezés rendjéről szóló intézkedés. Eszerint nappali tagozatra azok a 35 évnél nem idősebb személyek kérhetik felvételüket, akik gimnáziumban, szakközépiskolában érettségiztek vagy középfokú technikumban képesítettek. A felsőfokú technikumokba, illetőleg felsőfokú szakiskolába a képzés szakirányának megfelelő szakmunkás-bizonyítvány alapján is lehet pályázni. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványt a pályázók a középiskolákban, a régebben érettségizettek vidéken a megyei nyomtatványboltokban szerezhetik majd be. A kérelmet — a művészeti főiskolákra jelentkezőket kivéve — március 21-ig fogadják el a középiskolákban. Akik két évnél régebben érettségiztek vagy képesítettek, május 10-ig adhatják be kérelmüket közvetlenül az illetékes dékáni (igazgatói) hivatalban. Kinek tesz jót ? A csőszt nem szeretik a gyerekek. Mert nemcsak a gyep miatt zörög, hanem bottal is suhint, ha nyaktörő mutatványokat produkál néhány. Üt, mert félt. Fájdalmat okoz, mert sajnál. Szid, korhol, mert szeret. Mély, szükségszerű ellentétei ezek az életnek. Igen, csakhogy a gyerek az ütést érzi, a fájdalmat, a korholást jegyzi meg. S a felnőtt? Valljuk meg, ilyenkor tartozunk magunknak önvallomással, hogy gazdagabban kezdjük az újévet, vajon mi hányszor mérlegeltük a miértet, ha korholtak, ha szidtak, ha bíráltak bennünket? A csőszt nem szeretik a gyerekek. De rossznak tartjaik általában a felnőttek is azt, aki mindenkinek „beolvasaki nem megy el szemet hunyva a hiba mellett, akinek mindig háborog a lelkiismerete. Kedvesebbek azok, akik a „légynek sem vétenek”. Mennyire nem vagyunk emberek, ha fölháborodás nélkül csendben élünk, csak úgy pislogva minden fuvallatra, mint a csonka gyertya. Hát kinek tesz jót az az ember, aki nem „akar ártani” jelszóval mindent elhallgat?! Még a nyáron, az egyik megyei szövetkezetben találkoztam egy „spiclivel , igen, így mutattak be nekem néhányan: az a spicli. Aranyos ember volt, hajlott hátú, ritka fehér hajjal. Észrevette, hogy néhány tag napról napra megdézsmálja a szálastakarmányt. Szólt miatta. Először tíz ember előtt, majd az egész közgyűlés előtt. Később kiderült, rajta kívül tudta majdnem a fél falu a tolvajlást. A többiek nem szóltak, „nem akartak ártani”. Kényelmesebb, csendesebb megoldás. De kinek tettek jót vele? A lopással próbálkozó emberből tolvajt kovácsolt a „jóságos” hallgatás. Meglopták magukat is mindazok, akik engedték. Lejáratták egy szövetkezet, alkotó közösség becsületét. Nemsokára megkezdődnek a zárszámadó közgyűlések. A padsorokban, a székeken helyet kapnak a légynek sem ártó jóságos emberek. Helyet kapnak az „ártók”, a „beolvasók”, a „hadakozók, „felháborodók”. Az előbbiek nem zaklatnak föl senkit. A fölháborodók fölháborítanak majd néhány embert, lehet, egy-két hétre haragost is szereznek. De vajon melyikben van a segítő szándék?! Abban, aki néhány kellemetlen percet szerzett azért, hogy a jövőben nekem, rajtam keresztül másoknak is kellemes legyen. Nem mond igazat az, aki állítja, sőt másoktól is követeli: ha dorgálnak, ha bírálnak, rád olvassák a hibákat, borulj hálával a nyakába a bírálónak. Senki sem fogadja hálaérzettel, megkönnyebbülten hibáinak lajstromát. De az ember gondolkodik. Egy vagy két napot azon, amit elmondtak róla. Nem keresi rögtön a másikon a támadható pontot, magának teszi fel a kérdést: miért is? Még akkor is, ha a bírálat sértő, durva hangú. (Nem tud mindenki jól „csomagolni”.) Még akkor is, ha a bíráló nem éppen jóindulattal borítja ki mindenki előtt a hibáimat, de ösztönösen jót tesz velem, s alkalomadtán köszönettel tartozom. Az igazsággal nehéz szembenézni, akár a nappal. Mégis az embernek szembe kell néznie, ha ember akar maradni. Akár jóindulatból, akár ellenségeskedésből is hangzik a bírálat, a reagálás, különösen vezetőnél csak egyértelmű lehet: emberi hangon elfogadni belőle azt, ami igaz. Ez emeli rangra, tekintélyre a vezetőt, nem az oktalan visszavádaskodás, amit az első pillanatban a sértett önérzet diktál, nem a józan ész. De hát miért is szükséges ezt hangsúlyozni, erről beszélni? Nem élhetne az ember úgy egymás mellett, hogy nem mondogatunk meg egymásnak? Nem. Mert nem létezik olyan ember, akinek ne volna észrevétele akár a munkával, akár a munkatársával kapcsolatban. Akinek ne volna véleménye. Aki elhallgatja a véleményt, nem jóságból teszi, hanem gyávaságból. A hallgatással, a tétlenséggel nem lehet gyógyítani, változtatni a rosszon. S aki nem akar változtatni a rosszon, aki nem tud fölháborodni a nem emberhez méltó cselekedeteken, az nem is tud ember módra élni. Csak létezik, nem él. Évről évre, ha számvetést készítünk az új esztendő küszöbén, nem maradhat ki ez sem a gondolatfüzérből. Mert szoros feltétele, mondhatnánk alkotórésze az ember emberhez való viszonyának. Az őszinte ember, a becsületes ember csak úgy találja meg helyét a közösségben, ha vállalja az őszinteséggel, a nyíltsággal járó kellemetlen perceket, ha szembe tud nézni saját gyengeségeivel és aki bírálja, azt nem kellemetlenkedőként kezeli. Nem valósítható ez meg máról holnapra, nem könnyű a fájdalmat okozóban barátra lelni — de törekedni kell erre. S az ember egyik legszebb, legjobb tulajdonsága, hogy állandóan birkózik, fáradhatatlanul, saját gyengeségeivel is. G. Szabó Mária Ezzel a cipőtalpvarró géppel Fehér Ferenc a Gyűri Cipész Ktsz műhelyében percenként egy pár cipőtalpat varr körül „Igen jó vérem van“ Az ablakokat jégvirággal cifrázta ki a tél. Katóka, Horváthék kislánya sokáig lehelgeti az ablaküveget, mire kiláthat rajta. Nincs különös érdekesség a behavazott utcáéi, de Katóka azért kitartóan nézelődik. Vár valakit. Azt mondja, a barátnője megígérte, hogy délután átjön, és együtt gyakorolnak gyorsírást. Vagy lehet, hogy másvalaki jön Horváthékhoz? Katakán Virágos pongyola, kezében füzet. A közgazdasági technikum tanulója. A ház gazdája, Horváth Dezső széles mosollyal, szíves szavakkal fogad, bort tölt a ragyogóan tiszta poharakba. Jó kedélye változatlan. Pedig nemrég súlyos műtéten sett át. Míg a kórházban volt, majnem az egész falu meglátogatta betegágyánál. Népszerűsége Ménfőcsanakon elvitathatatlan. — Alig fértem az ágyához a kórházban — mondja Horváthné. — Mondtam is Katónak a látogatás után: „Apádnál ott volt ma az egész falu népe, csak a pap hiányzott". Pálinkát, bort, sört vittek neki. Pedig szeszes italt nem volt szabad fogyasztania. — Annyi sör volt az ágyam lábánál, hogy az ápolónők kértek tőlem hajmosáshoz. Állítólag használ a hajnak. Ehhez nem értek. De azt tudom, hogy a gyomornak a bor jobb mosolyog Dezső bácsi. Hajnal öt órakor fogja be a lovakat. Az istállók távol vannak egymástól. Tizennyolchúsz kanna tejet raknak a kocsijára, aztán a lovak megindulnak a falu tejcsarnoka felé. Fújhat a szél, eshet az eső, Dezső bácsi nem marad otthon. Pedig már sokszor volt vitája emiatt az aszszonnyal. Különösen akkor, amikor a gyomrával bajlódott. Hiszen más is elvinné a tejet ... Tudja, és hangoztatja is, hogy a gépeké a jövő a szövetkezetben. De, mint mondja, nem tud a lovak nélkül meglenni. Kisgyermek kora óta fogja a gyeplőt. Szép hajnali kocsizásokra emlékszik, az üde leheletű szántóföldek között. A lovai mindig „jámborabbak” voltak, mint ő (ezt a felesége mondta), mert Dezső bácsi most is „legényesebb” a legényeknél. Sohasem ivott túl sokat, de amennyi az egészségére válik, anynyit ma sem sajnál magától. A műtét után hamar elhagyhatta a kórházat. — A főorvos azt mondta: „Dezső bácsi, magát a jókedve gyógyítja”. Ami igaz, az igaz: igen jó vérem van... Horváth néni szól: — Csak ne beszélne annyit! Olyan sokat mond mindig, hogy egy fiskális is megirigyelhetné. Senki sem juthat szóhoz mellette. A fia csendesebb természetű ... Ifjabb Horváth Dezső ma nincs itthon. Pápán vizsgázik a Mezőgazdasági Technikumban. — Inkább az anyjára hasonlít, mint rám, de igen derék gyerek — büszkélkedik az apa. A fiatalabbik Horváth a szövetkezet brigádvezetője. Huszonhat éves. Motorkerékpárja itt áll a kamrában. Sok lányos háznál látták már ezt a motorkerékpárt. — Csak nősülne már meg — így Dezső bácsi. — Azt mondja, addig nem hoz aszszonyt, míg el nem végzi a technikumot. — Ráér még — mondja Horváth néni. — Ellátom én. Van úgy, hogy késő este keveredik haza mostanában is a szövetkezetből. A brigádjában ő a legfiatalabb. Horváthék portája Dezső bácsi jókedélyéről, vendégszeretetéről nevezetes. Sokan látogatják őket. Dezső bácsit a régi cimborák. Dezső brigádjának tagjai, no meg Katónak is akad látogatója. A beszélgetésben Dezső bácsi a főhangadó. Régi utakról, lovakról beszél, és napokig tartó szép szekerezésekről. (szapad) Az új esztendő első munkanapján azt mondja a közmondás, hogy amilyen a kezdet, olyan lesz a folytatás. Ha az első lépéseket alapos megfontolás, kellő megalapozottság jellemzi, várható, hogy nem lesz hiba a folyamatosságban sem. Győr-Sopron megye ipari üzemeiben tegnap letelt az első munkanap. Igazgatóikat, főmérnökeiket megkérdeztük: menynyire készítették elő 1964. január 2-án, az első dolgos hétköznapot? Felkészültebben, mint tavaly Takács György, a Győri Textilipari Vállalat igazgatója elmondta, hogy a vállalatnál szervezettebben kezdték az új évet, mint a múlt esztendőben. Tavaly már az első munkanapon hengerhiánnyal küszködött a szövődé. Nem volt megfelelő készlet szövőhengerekből, márpedig nélkülük nem lehet folyamatos a termelés, hiába volt raktáron elegendő alapanyag. A tavalyi kezdeti nehézségeikből okulva, úgy irányították a munkát, hogy az év első napjára 300 henger legyentartalékban. Szükséges ez azért is, mert az első negyedév minden egyes napját jól ki kell használniuk, hogy a vásárlók — elsősorban a külföldi cégek — igényeit kielégíthessék. Mert a megrendelők az idén több, vékonyabb fonalból gyártott zsebkendőket kérnek a Győri Textilipari Vállalattól. A gyáregységekkel egyenlő arányban A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárból Czeller Béla igazgatótól kaptunk felvilágosítást. Elmondotta, hogy miután a gyár kollektívájától 1964-ben 36 százalékos, tehát igen nagymértékű termelésnövekedést várnak, már a múlt év októberében meg kellett kezdeniük a felkészülést. A szombathelyi és a szentgotthárdi gyáregységek vezetőivel közösen dolgozták ki a tervet, a feladatokat egyenlő arányban horították el a gyáregységekre. A felkészüléshez tartozott a vállalat munkáslétszámának növelése is. A szükséges munkaerőről még a múl évben gondoskodtak, és az év első munkanapját már „feltöltött” létszámmal kezdte a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár. A 36 százalékos termelés növelést egyharmad részben a megnövekedett létszámmal, kétharmmad részben pedig a műszakiak jobb munkájával, a termelékenység fokozásával kívánják elérni. Negyven új szakmunkással . Három napig állt a gyár kihűltek a kazánok is. Márpedig enélkül nem lehet üzemeltetni a gépeket. Mégis mire 2-án a reggeli műszakra megjelentek, mindenütt meleg fogadta a Richardsgyár munkásait. A kazánokatnár elsején befűtöttük, így egyetlen perc kiesés sem vol a munkából. Nem is engedhetjük meg magunknál, hogy az év első napjaiban lazára engedjük a termelést. A mi gyárunkra is nagyobb feladat hárul 1964-ben, mint tavaly. A kártolt, ritkább szövetek helyett mindinkább a fésűs, sűrűbb anyagok gyártására térünk át. Ez a gyártmány sokkal munkaigényesebb a réginél. Ebből következik, hogy több szakmunkásra van szükségünk, mint a múlt esztendőben, pedig már akkor is munkaerőhiánnyal küszködtünk. Más ipari üzemből munkaerőre az idén sem számíthatunk, ezért úgy készültünk 1964-re, hogy ipari tanulóink már az első hónapban felszabaduljanak. Ezáltal két hét múlva a szövődében 25, a kivarróban pedig 15 új szakmunkás kerül — tájékoztatott Ligeti Imre igazgató. Fagyszabadság nélkül A Győr-Sopron megyei Tanács Építőipari Vállalat igazgatója Makra Imre elmondotta, hogy a vállalat 64 munkabrigádjának körülbelül 630 tagja dolgozik az építkezéseken, a fagyos idő ellenére is. Tavaly úgy készültek fel a télre, hogy ha lehull az első hó, akkor is találjanak maguiknak munkát az építők. Győrött például a lakóépületek felújításán, födémcseréjén, a belső válaszfalak építésén dolgoznak a vállalat munkásai. A jó munkaszervezésnek köszönhető, hogy az idén még nem kellett fagyszabadságra küldeni az építőket. Félmillió forint termelési érték Kovács Dezső, az Országos Öntödei Vállalat győri öntödéjének főmérnöke panaszszal kezdte nyilatkozatát. Elmondotta, hogy január elsején — amikor a gyár dolgozói munkaszüneti napot tartottak — 16 vagon öntőnemok érkezett címükre. Nem tudták kirakni a vagonokat, fékbért kell fizetniük. Ami a szállítást illeti, tehát nem valami szerencsésen kezdődött az öntöde új éve. A vállalat üzemeiben azonban teljes ütemben kezdődött a munka. Másodikon reggel a dolgozók teljes létszámmal jelentkeztek munkahelyükön A vállalat teljesítette az első napra előírt termelési tervet. Körülbelül félmilió forint értékű öntvény került ki ezen a napon az öntödéből. Gondok mögöttünk, előttünk — fogadott az É. M. Építőipari Szállítási Vállalat győri üzemegységének főkönyvelője. — A leltár oroszlánrészével már végeztünk, most folyik az adatok végső értékelése. örülünk, mert embereink jól gazdálkodtak a rájuk bízott anyagokkal. Pedig négy megye — Győr- Sopron, Komárom, Vas és Veszprém — 14 kirendeltsége tartozik hozzánk, kocsijaink — közöttük sok műhelykocsi — százszámra gurulnak szerte az országutakon. Vonataink, darunk számtalan építkezésen megtalálhatók. — A múlt év mérlege már készül. Igyekeznünk kell, mert a vezérigazgatóság majdnem egy hónappal előbb tart rá igényt, mint tavaly. — 1963-ban átszervezték a vállalatot. — Az előzetes adatok alapján elmondhatom, hogy termelékenységi tervünket 5—6 százalékkal túlteljesítettük. — 1964-nek pedig teljes gázzal rugaszkodunk neki — vette azt a szót az üzemegység igazgatója. — Tervjavaslatunkat idejében felterjesztettük a központba. Tavaly rosszul kezdődött, az évünk — a zord időjárás miatt —, de reméljük, hogy az idén nem lesznek hasonló gondjaink. Legalábbis az első nap erre enged következtetni: olvad a hó, a jég. — 1963 első negyedévi tervét éppen teljesítettük. Most „fölé terveztünk” jó néhány százalékkal, és úgy gondoljuk, sikerülni, fog. Rajtunk múlik, az embereken. Ha az első negyedben kiálljuk a próbát, később már nem lesz baj. Ugyanis ez a két téli hónap a legnehezebb: ilyenkor sok rakodónk továbbáll, hiszen nem tudjuk őket kellőképpen foglalkoztatni. Célunk a törzsgárda megtartása, és a jelek arra mutatnak: sikerül. Jutalmazási lehetőségeinket a legjobban kihasználjuk.