Kisalföld, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

Kiállítások a Tanács­köztársaságról A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának ,60. évfor­dulóját köszöntik a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum idei főbb rendezvényei. Há­rom kiállítás egyidőben — március 2-től május 12-ig — emlékeztet majd történel­münk dicsőséges 133 napjá­ra. A Proletárok előre című tárlat megismerteti a látoga­tókkal a Magyar Tanácsköz­társaság idején kiadott pla­kátokat, köztük azokat a harcra, a munkára mozgósí­tó, a Tanácsköztársaság vív­mányait népszerűsítő grafi­kai alkotásokat, amelyek az utóbbi években jutottak a múzeum gyűjteményébe, s még nem kerültek a nagykö­zönség elé. A Kék pénz — fehér pénz című numizmati­kai, és A Magyar Tanács­­köztársaság bélyegei című tárlaton is sok újdonság lát­ható majd. E kiállítások időszakában művészettörténeti, numiz­matikai, filatéliai előadáso­kat tartanak a múzeumban. A történelmi esemény év­fordulója alkalmából kül­földön mintegy 20 kiállítást rendez a múzeum. Moszkvá­ban a Lenin Múzeumban Le­nin és a Magyar Tanácsköz­társaság kapcsolatát doku­mentálják. Ausztriában, Bul­gáriában, Csehszlovákiában, Franciaországban, Jugoszlá­viában, a Koreai Demokra­tikus Köztársaságban, Kubá­ban, Laoszban, Mongóliában, az NDK-ban, Olaszország­ban a Szovjetunióban, Viet­namban fotódokumentumok­kal szemléltetik a Magyar Tanácsköztársaság történe­tét. 4 — HIJM PO­D Hirtelen fagy és szélvihar Rendkívüli időjárással köszöntött be az új esztendő Zavarok a közlekedésben, az áramellátásban Kegyetlen hóviharokkal, jeges sarki széllel folytatódik a páratlan fagy­hullám Európa legtöbb országában és Észak- Amerikában — jelentik a hírügynökségek. Sok országban járhatatlanná váltak az utak, fennakadások keletkeztek az energiaellátásban, szinte teljesen leállt a közlekedés. Írország­ból négy, az NSZK-ból tizenkettő, az Egyesült Államokból eddig tíz fagyhalálról érkezett hír, a lista azonban ko­rántsem teljes, mert a hatóságok még nem mindenütt tudták összegezni a jelentéseket. Az ÚTINFORM szerint hazánkban is forgalmi fenn­akadásokat okozott a havazás és a szélvihar. Tegnap erő­sen havazott Békés megyé­ben, a Bükkben, Szabolcs- Szatmár, Bács és Hajdú me­gyében, szórványos hózápo­rok az egész országban elő­fordultak. Hóátfúvások miatt több főközlekedési útvonal járhatatlan, főleg Tolna és Bács-Kiskun megyében. Több helyről jelentettek síkossá­got, másutt szárazak az utak, csak a viharos szél ne­hezíti a közlekedést. Megyénkben nem havazás­sal köszöntött be az új esz­tendő, de a hirtelen kemény hideg és a szélvihar így is sok gondot okozott. Sopron­ban a széllökések január 1-én elérték a 140 kilométeres óránkénti sebességet, ahogy a Kuruc-dombi meteorológiai állomáson mérték. A vihar ablakokat tört be, tetőzeteket rongált meg, tévéantennákat szakított le. Az Állami Bizto­sító soproni szakértői folya­matosan végzik a kárfelmé­réseket, fogadják az ügyfe­leket. A zordra fordult időjárás nem kis fennakadást oko­zott a vasúti közlekedésben. A győri csomópont forgalmi ügyeletesétől kapott infor­máció szerint a Budapest— Győr közötti szakaszon több helyen leszakadt a felsőve­zeték, emiatt január 1-én nagyon sokat késtek a vona­tok. Az például, amelynek délután háromnegyed hatkor kellett volna Győrbe érnie, csak éjfélkor futhatott be. Tegnap már lényegesen ke­vesebb volt a késés. A Győr­ből Budapest felé induló vo­natok csak néhány percet tértek el általában a megszo­kott menetrendtől. Elsősor­ban a fővárosban volt nehéz az induló szerelvényeket összeállítani. A kedden reg­gel 4.40-kor Győrből induló vonathoz például a szerel­vénynek éjfélkor kellett vol­na megérkeznie Budapestről, de mivel egész reggelig nem futott be, Hegyeshalomból hoztak Győrbe kocsikat. A leszakadt felsővezetékek helyreállítását nehezíti a fagy és a szél. Gond az áru­­szállításban, hogy Európa több országában nem tudják fogadni a vagonokat, azokat itt kell tárolni, vagy vissza­küldeni feladási helyükre. Akadozó volt az autóbusz­forgalom is a megyében, a hirtelen fagy sok jármű akkumulátorát tönkretette. Elsősorban a kihelyezett bu­szok (amelyek egy-egy köz­ségben fejezik be a műsza­kot, s másnap onnan indul­nak) mondták fel a szolgá­latot. Megyeszerte több autó­­buszjárat maradt ki, vagy indult alapos késéssel. A KPM Közúti Igazgató­ságának ügyeletétől kapott hír szerint megyénk útjai szárazak maradtak, a közle­kedést csak néhány, az útra dőlt fa zavarta rövid ideig, például Sopron, Fertőszent­­miklós és Győr­szemere tér­ségében. Az ÉDÁSZ központi disz­pécser szolgálatánál el­mondták: a január 1-i veze­tékszakadások sok község áramellátását érintették. Kedden délig a győri körzet­ben már csak Börcsön nem volt villany, a soproni kör­zetben pedig Ágfalván, Sop­ron kertvárosában és Brenn­­bergbányán nem fejeződött be a helyreállítás. A vil­lanyszerelők munkáját erős széllökések teszik nehézzé, veszélyessé. Leszakadt a Ka­puvár—Sopronkövesd közti 120 kilovoltos, magasfeszült­ségű távvezeték is, ez azon­ban a községek energiaellá­tásában nem okozott zavart. A vihar miatt átmeneti „szakadás” történt a soproni tv-láncban. A megyeszékhely távfűté­sét nem zavarta meg a rend­kívülire fordult idő. A Győ­ri Hőszolgáltató Vállalatnál négy kazán dübörög fenn­akadás nélkül, folyamatos az olajszállítás is. Néhány ra­­diátorlyukadás történt ugyan, ez azonban semmivel sem volt több a „megszokottnál”. Itt megjegyezzük: tanácsos felülvizsgálni az ajtók, ab­lakok zárását, s szükség sze­rint szigetelni, mert renge­teg hőenergia megy veszen­dőbe. Végezetül a győri mete­orológiai obszervatóriumtól kapott jelentés. Győrben tegnap 40 kilom­éteres órán­kénti sebességű északi szél fújt, 61 kilométeres lökések­kel. A soproni széllökések az elsejei 140 kilométeresről 105 kilométer erősségűre „mérséklődtek”. Megyénk egyelőre még a környező hegyláncok védelmét élvezi. Ha azonban „beszabadul” a Nyugat-Európában, s észa­kon tomboló ítéletidő, tartó­san ittmarad. Ne kerüljön rá sor — mindenesetre taná­csos előrelátónak lenni. J. F. Kubai szerzők művei Az elmúlt két évtizedben 31 könyvet adtak ki Magyar­­országon kubai szerzők tollá­ból a 205 000-ret meghaladó példányban, s több kötetet jelentet meg könyvkiadásunk a kubai forradalom győzel­mének 20. évfordulója alkal­mából. A Kossuth Könyvkiadó műhelyéből 1978-ban két, Kubával foglalkozó kötet és egy kubai szerző alkotása ju­tott el a magyar olvasókhoz. Kerekes György, a népszerű „Mit kell tudni” sorozatban közreadott kötetében össze­foglalta a Karib-tengeri szi­getországról a legfontosabb információkat. Benkő Judit „Latin-Amerika kulturális fejlődése” címmel írt tanul­mányt. Babilon, eljött a te ítéleted! címmel került a könyvesboltokba Lis­andro Otero, a mai kubai irodalom egyik kiváló képviselőjének műve. Ebben a zsarnokság elleni harcoknak, az antiim­­perialista háborúnak állít emléket, s a múlt forradalmi hagyományaiba ágyazva szól a hétesztendős küzdelemről, amelyet Kuba hős fiai és lá­nyai vívtak a Batista dikta­túra ellen. A jubileum alkalmából íródott, s az év első felében hagyja el a nyomdát Kerekes Györgynek „A kubai forra­dalom története” című tanul­mánya. A Kossuth Könyvkiadó 1962-ben adott ki először ösz­­szeállítást Fidel Castrónak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első tit­kárának beszédeiből, írásai­ból. „Beszédek és beszélge­tések” címmel jelenik meg ez évben az a kötet, amely 1962-től napjainkig terjedő­en ad válogatást Fidel Castro beszédeiből. A kötet az 1978. július 26-án elhang­zott beszéddel zárul. A szépirodalmi művek so­rában a napokban kerül a könyvesboltokba Alejo Car­­pentier új kötete „Eltűnt nyomok” címmel. A Magvető Kiadó jóvoltából a tervek szerint még egy Carpentier kötet is megjelenik „Érteke­zés a módszertelenségről” címmel. A szépirodalomból és doku­mentumokból ötvöződött Ro­bert Merle Moncada című műve, amely a kubai forra­dalomnak állít emléket. AKÁRCSAK a tüzes, bájos szép nők, a tenger, s a ren­geteg erdők is gyakorta el­csábítják a férfiembert És az ember valahol nem gon­dolva se jóra, se rosszra, s egyszer csak utoléri a vágy, fákról, bokrokról álmodik, s köztük ő jár-kel kezében mé­rővel, fejszével. A szerencsé­sebbek reggel felkelvén ki­­nyújtotzák magukból az ilyen álmokat, s mennek ko­csisnak, öntőnek, mérnök­nek. De nem mindenkinek sikeredik ily könnyen a sza­badulás, van, akit örökre megfog az erdő. .. Ez tör­tént Tarr Lászlóval is. Gye­rekkorában, Sokorópátkán szinte csak ki kellett nyitnia az ablakot, és már hallotta, mint sóhajtoznak a fák. Ké­sőbb, lévén, hogy édesanyja korán megözvegyült, közeleb­bi ismeretséget is talált az erdővel, mert ott majdnem mindig akadt munka. Azután a sok csemetegondozás, ág­szedés közben megérlelődött Tarr Lászlóban a gondolat: erdész lesz ő, úgy bizony. Csak hát a jágerkodáshoz nem elég csupán az elhatá­rozás, sőt még az erdő szere­­tete is kevés, ahhoz iskola kell, vizsgát tanúsító jóféle papír. Ám a dolgok másként tör­téntek, mint, ahogy Tarr László elképzelte. Nem sike­rült a felvételi, se először se másodszor. Nem volt, mit tenni, gimnáziumot járt az erdészeti technikum helyett. Azután, amikor 1961. június 8-án leérettségizett, azonnal ment az erdészethez, s két nap múlva járta az erdőt, fejszével a vállán, mivel csak fizikai állományba tudták felvenni. Néhány évvel ké­sőbb zsebében volt az erdé­szeti technikusi oklevél. Ma­darat lehetett volna vele fo­gatni, hisz ha kis kerülővel is, de beteljesedett a gyerek­kori álom. Azonban az elért célokról sokszor kiderül, hogy más­képp festenek, mint ahogy gondoltuk. Valahogy így le­hetett Tarr László is az er­dészettel. Szó se róla, fiatal­sága ellenére elismerték igyekezetét és az iskola be­fejeztével rögtön megtették a jánosházi kerület vezetőjé­nek. Főnökei nem is titkol­ták: rendcsinálást várnak tőle. Pár esztendő alatt ele­get tett ennek a feladatnak. Ekkor, 1975-ben újabb nehéz területre küldték az écsi ke­rületbe. — Nem mondhatnám, hogy túl szívesen jöttem Ecsre — ismeri el — rossz híre volt az itteni kerületnek, no és az embereknek. Fiatalságom el­lenére igyekeztem rendet tar­tani. Próbálkoztak nálam durva szóval, sértegetéssel, demizsonnal, de kiálltam a próbát, s befogadtak maguk közé az emberek. Most már megszoktam itt, megszeret­tem a területet. A régi aká­cosok helyére fenyőt telepí­tettünk. Nagy munka volt. Tarr Lászlóról azt tartják főnökei, hogy fogékony az új­donságok iránt. Ezt a tulaj­donságát jól kamatoztatta a száz hektárnyi fenyő telepí­tésénél. „Altalajlazítás, légi növényvédelem, korszerű vegyszerek”, ezek a címsza­vak csak a szakembereknek mondanak valamit. Mint ahogy a laikus azt se na­gyon sejti, hogy egy fenyő­csemete mennyi veszélynek van kitéve, mennyit kell gondozni, mire sudár fává növekedik. Kerülhet rossz talajba, fonnyaszthatja szá­razság, áraszthatja eső, le­rághatják a vadak, eltörheti a szél, s kivághatják az em­berek is. — Igen, ilyenkor karácsony táján az utóbbira is van pél­da — mondja Tarr László. — Idén a három hektár luc­fenyőt nemegyszer este is őriz­tem. Bár tavaly már kevés embert kaptunk rajt azon, hogy tiltott helyről származó fenyővel akar kedveskedni családjának a szeretet ünne­pén. Akit megfogunk, az alig­ha ússza meg büntetés nél­kül, a fa árán kívül gyakor­ta ez­er-ezerötszáz forint sza­bálysértést is fizet. Az erdei- és a feketefenyőben persze nem az ember, hanem a va­dak teszik a legnagyobb kárt. Azokat nem lehet pénzbír­sággal sújtani, ki kell re­­kesztenünk őket a csemetéé­ből. Eddig már körülbelül tíz-tizenegy kilométeres ke­rítést húztunk. Másik baj az, hogy a gondozáshoz nagyon nehéz munkaerőt találni. Az erdészetben dolgozók nincse­nek túlfizetve, volt olyan fa­vágó, aki elment tőlünk az új munkahelyén az első hó­napban a dupláját kereste az itteninek. Szerencsére, akit a szíve az erdőhöz köt, az a nehézségek ellenére is itt­marad.­­ De azért a száz hektá­ros új fenyőtelepítés sikerült, a csemetéknek mintegy ki­lencven százaléka megeredt. Persze, ebből még soká lesz érett erdő, ötven-hatvan év múlva. De azért, ha arra já­rok, már érzem a fenyő illa­tát. Az erdész dolga furcsa, leginkább a fejsze munkája látszik meg a fákon, de a fák növését figyelni, kivárni, oly sok türelem kell, hogy ahhoz szinte kevés is egy emberöl­tő. A mezőgazdász vet, s pár hónapra rá arat, az építész­ tervez, s néhány évre rá ké­szen látja a házat, a várost. De hatvan év rengeteg idő... gondolja csak el! S ez a száz hektár még csak az első ütem, legalább még egyszer ennyit telepítünk. Nem lesz beleírva egy fába se, tábla sem hirdeti majd, hogy itt Tarr László dolgozott, nincs is értelme. Csak a fiamnak mondtam el, hogy milyen szép is lesz, majd egyszer, ez a fenyves. Kicsi még a fiam, de már érzi ő is az erdő il­latát, s akit egyszer ez meg­babonáz, annak nehéz szaba­dulni tőle. Lehajtott fejjel folytatja: — Pedig vannak napok, mikor az ember válaszút elé kerül. Pár esztendővel ez­előtt a kerületemben szállí­tás közben az egyik ember rosszul esett, s meghalt. Hó­napokig azon rágtam maga­mat, mit tehettem volna, hogy ne következhessen be a baleset. Hiába nem talált vét­kesnek a rendőrség. Én val­lomások, tények alapján sem menthettem fel magamat. Mert a vezetés az állandó fe­lelősséggel jár, s ezt annak, aki vállalta a gondját, min­dig észben kell tartani. . A balesetre nem volt gyógyír az sem, hogy a következő év­ben miniszteri kitüntetést, kaptam. -4-Tarr László arcát piroskás­­ra fogta a Nap, s csípte a hi­deg, homlokán meg ráncot szántottak a gondok. Valami­kor erdőkről álmodozott, s ma is azokkal álmodik. Igaz, most munkát, újabb-újabb feladatokat jelentenek a fák, s éjszaka nem a levelek, ha­nem az adminisztrálandó pa­pírok suhognak, reggel nem szarvasbőgésre ébred, hanem fejtörésre, hogy honnét te­remtse elő az aznapi munká­hoz szükséges erőt? De azért mégis elégedett, mert azt csi­nálja, amit szeret. S befo­gadták az écsi emberek is. Először az ofész vezetőség­be választották be, m­ajd­­a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke lett, ké­sőbb pedig a pártvezetőség­ben is munkát kapott. Háza, a szolgálati lakás, Écsen nincs túl messze az erdőtől, nyári estéken érezni az aká­cosok illatát, és közel van a falu is, látszanak fényei. N. E. AZ ERDÉSZ FÁKKAL ÁLMODIK tv-jegyzet Történjék akármi, bevallom, szilveszterkor a Magyar Te­levízió műsorát néztem és rendkívül elégedett vagyok. Még az újévköszöntő mámorában fel is dobtam egy levelezőlapot a televízió címére, követelem, hogy ismételjék meg a műsort. A válasz meg is érkezett, kérésem ellenére meg fogják is­mételni a műsort, s legyek szíves ne gúnyolódjam velük, mert ők komolyan gondolták az egészet. Ami igaz, az igaz, elég sértődékenyek, de miből gondolják, hogy gúnyolódom. Tré­fán kívül elégedett vagyok. Elégedettebb, mint azok, akik a rádiókabarétól nem vártak semmi jót, s mint hírlik alaposan tévedtek, de azoknál is elégedettebb vagyok, akik arra számí­tottak, hogy a külföldi televízió valami bóvlival kedveskedik a nézőknek, s ezzel szemben mit kaptak? Egy párizsi lokál válogatott és főként leplezetlen produkcióját. Semmi kétség, ezek a nézők is tévedtek. Nem úgy én. Még szilveszter előtt „beleestem” egy kör­kérdés felébe, s sokakkal ellentétben azt mondtam, nem vá­rok semmit a televízió szilveszteri műsorától. Nos, megkap­tam. Gratulációk özöne érkezik azóta hozzám, s azokat nyom­ban továbbítom a televíziónak, hadd lássák, hogy nem dol­goztak hiába. De hogy így fején találtam a szöget, sokan kérnek fel jövendőmondásra, mert, hogy én előre látom azt, ami előre nem látható. Jövendőmondásra természetesen nem vállalkozom. A tévé szilveszteri műsorával — kabarénak nem merem nevezni, mert tartok a maffiától — kivételt te­szek, egyszerűen azért, mert hosszú, keserves tapasztalat áll mögöttem. A televízió fennállása óta meggyőzött arról, hogy képtelen épkézláb programmal búcsúztatni az óévet, amiből én arra a helyes következtetésre jutottam, hogy a nézőben a hiba, minek várja... Magabiztosságom persze nem fakad másból mint abból, hogy birtokában vagyok néhány kulisszatitok­nak, amelyeket most egyáltalán nem nagy örömmel, de el­árulok. Az első ilyen titok az, hogy a televízió fennállása óta kísérletezik a színvonalas szilveszteri műsorral, s egy hosszú távú kísérletben a húsz esztendő úgyszólván semmi. Tessék elképzelni, Amerikát csak az időszámítás óta! 1492-ig, tehát csaknem másfél évezredig nem fedezték fel, pedig ott igazán csak evezni kellett, ami egy elég mechanikus, könnyű művelet. Arra most hirtelen nem tudok válaszolni, hogy a jó szilvesz­teri műsor titkának felfedezésére is 1492 esztendőt kell-e vár­ni. Ha valamit mégis mondani kell , elképzelhető. Nem oszthatom azoknak a véleményét, akik szerint az idei szilveszteri bóvli felért egy önkéntes munkabeszüntetéssel. A munkát az szüntetheti be, aki dolgozik. Az viszont igaz, hogy a műsorban fellépő művészek lázas látszattevékenységet vé­geztek, ahogy az szokott lenni krónikus munkaerőhiány ide­jén. Igen, munkaerőhiány idején. A jobb munkaerőket elszip­pantotta a rádiókabaré és a Mikroszkóp Színpad Ki fog gólt lőni? című műsora, amelyet december 30-án este sugárzott a televízió. Nem tartozik a széles nyilvánosságra, ám ha már itt tartunk, elárulhatom, a szilveszteri „keserűsó” szereplői­nek a kedvét Hofiék alaposan elvették. Kedv nélkül meg ugye, pusztán a gázsiért egy galamb lelkületű magyar művész képtelen játszani. Ha már itt tartunk, elárulhatom azt is, hogy a Mikroszkóp Színpad műsorát akarták eredetileg szilveszterkor adni és a szilveszterit előző nap. Igen ám, de hiba csúszott az admi­nisztrációba. A két dobozt összecserélték és a felelősök azt mondták, most már mindegy! Állítólag a szilveszteri produk­ciónak ez is volt az eredeti címe, de Angyal János azt mond­ta, neki nem mindegy, mert ő ad a presztízsére. Erről nem is beszélek, mert ez egy nagyon csúnya ügy. Az Angyal — a János — eredetileg nem is volt bent a műsorban, utólag vették észre, hogy besurrant a kapun. Azóta is szégyelli magát. r. m. 1979. január 3., kedd

Next