Kisalföld, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

­ Az oktatók és tanulók társadalmi munkában alakítottak ki új tanműhelyt a 400-as Ipari Szakmunkásképző Intézetben Győrött. A hegesztőtanulók ma már korszerűen sa­játíthatják el a szakmai fogásokat a műhelyben. Villanófényben Egyéves volt, mikor sassiót bontott a KISZ Az illemtan szabályai sze­rint nem szokás a nők kora után érdeklődni. Gálos Gá­bori­y azonban kérdezés nél­kül is mondja: huszonhat esztendős. „ Sárváron születtem, de kétéves koromban Sopronba költöztünk, így én már ide­valósinak érzem magam. Az általános iskola után a Pa­mutnyomóipari Vállalat sop­roni gyárában lettem szak­munkástanuló, fűzőként most is ott dolgozom. A mozgalmi életbe már az úttörőknél be­lecsöppentem, és azóta min­dig valahol a „sűrűjében” akad feladatom. Most a gyár­ban a KISZ-bizottság titká­ra vagyok. Emellett tagja vagyok a Sopron városi KISZ-bizottságnak, a városi párt-végrehajtó bizottságnak és a Győr-Sopron megyei pártbizottságnak is. — A munkám mellett ta­nulok, először levelező tago­zaton érettségiztem, különbö-­­ző mozgalmi iskolai végzett­ségeket szereztem, jelenleg a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia szakosító­ját végzem. Aztán ott a csa­lád, férjem mozdonyvezető, és van egy három és fél éves kisfiúnk. Sokszor együtt me­gyünk az olyan KISZ-es ren­dezvényekre, ahol a család is hasznosan és kellemesen tölt­heti el az idejét. A gyerek nevelése szempontjából sem mellékes, hogy már kiskorá­tól hozzászokik a közösség­hez, a mozgalmi élet hangu­latához.­­ Az üzemi KISZ-szerve­­zetek sok problémával küsz­ködnek. Néhány évvel ezelőtt mintha lelkesebbek lettek volna a fiatalok, a mozga­lomból kiöregedők helyébe ma egyre nehezebben érkezik az utánpótlás. Egy bizonyos: amikor konkrét, értel­mes cé­lokat tűztünk magunk elé, mindig megértésre és lelkes támogatásra találtunk. Csak így léphetünk előre a jövő­ben is. Gálos Gáborné tiszteletre méltó határozottsága szerény­séggel párosul, hiszen tiszt­ségeiből csak a legfontosab­bakat, kitüntetéseiből egyet sem említett. Egyet azért mi megemlítünk: a KISZ zászló­­bontásának negyedszázados jubileuma alkalmából rende­zett megyei ünnepségen meg­kapta a KISZ Érdemérmet. F. K. Rock-bazár □ Nagy sikere van mosta­nában az NSZK-ban és a szomszédos Ausztriában egy Fred vom Jupiter (Fred a Jurvterről című elektro-nop felvételnek. Könnyen elkép­zelhető, hogy előadóiról a 17 éves hamburgi iskolásfiáról, Andreas Dóráiról és a Mari­nas együttesről még hallani fogunk.­­ Az angol Bow Wow Wow a közelmúltban új kis­lemezt adott ki Go wild in the country (Tombold ki ma­gad vidéken) címmel. A négytagú csapat énekesnője, Annabella Livin még csak 15 éves, a fiúk pedig eredetileg az Adam and the Ants tag­jai voltak. Menedzserük az a Malcolm Mc­Laren, aki ko­rábbam a Sex Pistols ügyeit is intézte. □ A Pigbag együttes a brit funk új hullámának egyik jeles képviselője. Nem­régiben kiadták harmadik, Getting up (Felkelés) című kislemezüket. Első albumuk zenei anyagának felvétele is befejeződött és az LP előre­láthatólag április elején ke­rül az üzletekbe.­­ □ Az UB40 elnevezésű brit reggae csoport eddig is szép sikereket könyvelhetett el magának. Számos kis és nagylemezük jelenít már meg és jelenleg három nagyleme­zük szerepel a New Musical Express azon listáján, mely a független lemezcégeknél ki­adott legjobb lemezeket tar­talmazza. A fehér és színes­­bőrűekből álló formáció most új kislemezzel jelentkezett, mely az I won’t close my eyes (Nem fogom becsukni a szemem) címet viseli. Az együttes szólóénekese Ali Campbell, bátyja, Robin gi­tározik, basszistájuk Fari Falconer, Mickey Virtue a billentyűs­­ játékos. Astro trombitán, Brian Travers szaxofonon, Norman Hassan trombonon játszik, dobosukat pedig Jim Brownak hívják.­­ Som Lajossal, a Pira­mis együttes tagjával beszél­gethetnek az érdeklődők holnap 18 órai kezdettel Győ­rött, az ifjúsági házban. B.P. Pannonhalmi program A FIN kiemelt rendezvényeként egésznapos program várja áp­rilis 4-én a fiatalokat Pannonhalmán. Kilenc órakor kezdődik az IG járási lövészversenye, és a művelődési házban a KISZ-esek és úttörők játékos vetélkedője. 13 órától sportdélután: kispályás focis­ajnokság, női foci, lábtenisz, autós ügyességi verseny lesz, valamint a „legerősebb, legügyesebb” vetélkedőre kerül sor. 15 órától gyerekek és szülők játszhatnak közösen, 16 órakor MHSZ modellező bemutató lesz. 17 órakor koszorúzás a felszabadulási emlékműnél, majd pol-beat, ifjúsági nagygyűlés és kultúrműsor a művelődési házban. A gazdag program 20 órától diszkóval zá­rul. Bolondos elseje Szuperhűhó diákdilivel Egy álló hétig tartott a kampány a győri Rejtő Sándor Textilipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkásképző Intézet folyosóin, termeiben, udvarán, s ki tud­ja még hány helyen. A kampány sza­vazatai alapján ma Maár István diák­igazgató „fennhatósága” alatt tartják az órákat a rejtősök. Reggel nyolckor ünnepélyesen beik­tatják a diákdilit, aki felolvassa az áp­rilis elsejére szóló alkotmányt. Ezután minden osztály kétszer negyven perces órát tart, amelyen a szaktanárok rész­vétele kötelező, mivel az ő stílusukban történik a felejtetés, a tananyag átadá­sa és effélék. A paródiákkal dúsított kétszer negyven perc után több hely­színen folytatódnak a programok. Az udvaron „Rejtő-bazár”, azaz cserebere­­vásár lesz, az otthon megunt kacatját ki-ki elcserélheti valamire. Ha másra nem, hát „rejtőhecsedlire”, ami bevált­ható zsíros kenyérre, lekváros kenyérre, s hasonló nyalánkságokra. Lesz még cél­­badobás csokiért, s aki ügyetlennek bi­zonyul, az sem marad éhes, a lacikony­ha falatjaitól jóllakhat. Eközben az aula sem néptelenedik el, ott ugyanis a szalagavatók műsora lát­ható. Sok izgalmat ígér a lábszépség­verseny, amelyet fiúk részvételével ren­deznek ! Akinek pingpongozni támad kedve, a tornatermet veszi célba, a ze­nebutikban pedig lehet zenét hallgatni, vetélkedni és lemezt cserélni. Nagy készülődés előzte meg a „Szu­perhűhó” címet viselő vetélkedősoroza­tot is, amelyen a különböző szakok kép­viselői adnak számot tudásukról. A mai diáknap záróprogramja sem lesz izga­lomtól mentes: labdarúgó-mérkőzésen „csapnak össze” tanárok és diákok. Pályázat utazóknak A KISZ KB kulturális osz­tálya, az Expressz-iroda, az Állami Ifjúsági Bizottság és az Országos Idegenforgalmi Hivatal a „Barátaink” akció keretében játékos pályázatot hirdet a szocialista országok­ba utazó fiatalok részére. A játékhoz szükséges útinapló jellegű füzet az utazási iro­dákban lesz kapható, megje­lenése májusban várható. Ezt a füzetet egyébként azok is haszonnal forgathatják, akik a pályázaton nem kívánnak részt venni: sok, az utazás­hoz nélkülözhetetlen infor­mációt tartalmaz a szocialis­ta országokról. Ebben a füzetben lesznek a megoldandó feladatok és rejtvények is. Az egy-egy or­szágra vonatkozó feladatok helyes megoldása már nyeré­si lehetőséget jelent. Az úti­napló és a megfejtések érté­kelését zsűri végzi. A kitöl­tött füzeteket 1983. január 31-ig kell beküldeni bárme­lyik Expressz-iroda címére. A fődíj egy VIDEOTON gyártmányú hi-fi torony. A további díjak között kül- és belföldi utazások, sportsze­rek, túrafelszerelések, könyv­­utalványok szerepelnek. Részletesebb információt ad valamennyi utazási iroda, a Magyar Ifjúság, a Füles, a Turista Magazin és az Uta­zási Magazin. fi művelődési intézmények kih­álása Hova menjünk a tavaszi szigetien ? Pihenés, kikapcsolódás vár a diákokra az esztendő 14. hetén. Vajon milyen progra­mokat kínálnak részükre a művelődési intézmények ? Íme egy csokorra való, lehet válogatni! Győr, Petőfi Sándor Váro­si Művelődési Központ: 5-én délután 6 órakor „Villám­portrék a Kisfaludy Színház­ból” (­Bor József rendezővel beszélget Forgács Sándor); 7-én 10—12 óráig képzőmű­vészeti foglalkozás gyerme­keknek; 8-án 10—12 óráig játékos irodalmi, zenei fog­lalkozás; 9-én 10—12-ig ápri­lisi tréfák, játékok: 10-én délután 6 órakor Budai disz­kó 11-én játszóház. Győr, Városi Sportcsarnok: 6-án délután 6 órakor V MO­TO ROCK koncert. Győr, Megyei Művelődési Központ: 9-én délután 3 óra­kor ifjúsági bélyegnap. Sopron. Liszt Ferenc Mű­velődési Központ: 7-én 10 órakor játszóház; 8-án dél­után 3-kor diaporáma bemu­­­tató. Sopron. Úttörőh­áz: 5-én 10-kor sportverseny általános iskolásoknak; 8-án 10-kor ajándékkészítés; 9-én „Mi­énk a ház” címmel egészna­pos program; 10-én 10-kor mesefilmvetítés, délután 5-től diszkó. Mosonmagyaróvár, Műve­lődési Központ: 5-én délután 2-kor tojásfestés, húsvéti szokások rajzban; 7-én dél­előtt 9-kor játékos délelőtt alsósoknak; 8-án délután 6- kor vetítette képes előadás Svédországról; 9-én délelőtt 9- kor játékos foglalkozás fel­sősöknek. Mosonmagyaróvár, MO­­FÉM Művelődési Ház: 6-án este hétkor a Népszínház be­mutatója (Ármány és szere­lem); 5 Csorna. Művelődési Köz­pont: 6-án délután 2-kor „Közlekedj okosan!” címmel aszfaltrajzverseny az intéz­mény előtt (rossz idő esetén az előcsarnokban); 7-én dél­előtt 10-kor megyei úttörők bábfesztiválja; 8-án délután 3 órakor „Zöld erdőben, zöld mezőben” címmel rejtvénye® tavaszköszöntő mesedélután a gyermekkönyvtárban; 9-én 10- kor a gyermek­játszó ke­retében alsósoknak tojástairtó készítés valamint népi gyer­mekjátékok tanítása, felső­söknek hímestojás festés. Kapuvár, Rábaközi Műve­lődési Központ; 5-én délután 5 órakor az intézmény for­mációs tánccsoportjának be­mutatója; 7-én délelőtt 9-kor játszóház; 8-án délután 3 órától a gimnazisták és a munkásfiatalok találkozója (műsoros est, vetélkedők, diszkó)." ­ Győrött a Rába Városi Művelődési Központ Alfa amatőr színházának tagjai három modern egyfelvonásos darab bemutatására készülnek. Tankred Dorst: Vigyázz, szaka­dék! bohózatát, Fernando Arrabal: Tábori piknik című komédiáját és Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő című színművét próbálják. Az első győri előadást májusra terve­zik. " Amanda Lear és a többiek A magyar és a francia televízió közös műsort készít Magyar­­országról. A műsor egyik helyszíne a tegnap esti sportcsarnokbe­li koncert volt, ahol magyar és francia művészek léptek fel. A budapesti koncertet nagy érdeklődés előzte meg, s ez elsősorban Amanda Lear részvételének köszönhető. Szerencsésnek vallhat­ták magukat mindazok, akiknek sikerült jegyet szerezniük a ze­nei csemegére: láthatták és hallhatták az Apostol, a Solaris, és a Koral együttest, a Neoton famíliát, Zalatnai Saroltát, Vivianne Read, Buzzy és Serge Reggiani aratott sikert. A tegnap este hét órakor kezdődött koncertről a magyar és a francia televízió fel­vételt készített, melynek majdani vetítése kárpótlást nyújthat azoknak, akik nem jutottak el a Sportcsarnokba. Vitafórum Az üzemi demokrácia mű­ködésének tartalmi és formai­­kérdései, továbbfejlesztésé­nek irányai a témája annak a fórumnak, amelyet a KISZ megyei Bizottsága rendez a jö­vő héten, kedden. A délelőtt 10 órakor kezdődő vitafórumon a megyei KISZ-bizottságon a vállalati, üzemi KISZ-szerve­­zetek titkárai vesznek részt.

Next