Kisalföld, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-28 / 98. szám
KRTESKH ESEMÉNYEK Győr-Sopron megyei napok Szombathelyen A szombathelyi Tanárképző Főiskolánkeddtől • csütörtökig’ megkülönböztetett figyelemmel kísérik a Győr- Sopron megyével kapcsolatos eseményeket, rendezvényeket. Hagyomány a vasi — számos megyéből diákokat fogadó — főiskolán, hogy helyet ad egy-egy megye bemutatkozására A tegnap kezdődött „győri napokon” kiállítás látható Cziráki Lajos, Koppány Attila, Barabás László, Tóvári Tóth István és Farsang Sándor alkotásaiból, Győr-Sopron megyei, Szombathelyen tanuló hallgatók megyéjük vezetőivel találkoztak, beszélget. Ma este művészeti témákról lesz beszélgetés. Csütörtökön a soproni amatőr filmesek alkotásait láthatják a fiatalok. " A tavaszra várnak a nagycenki Széchenyi kastély ősi fái... Az ünnep pincsijén Autós felvonulás Győrött Hagyományos rendezvénye immár a Magyar Autóklub győri szervezetének az autósok-motorosok május 1-ét köszöntő látványos felvonulása. Az idén is április 30-án, az ünnep előestjén vonulnál fel a feldíszített járművek Győr utcáin. Tizenkilenc órától a Rába ETO stadion parkolójában várják a szervezők az autósok és motorosok jelentkezését. Az Autóklub és a Győr-Sopron megyei Közlekedésbiztonsági Tanács értékes ajándékokat ad a legszebben díszített, a balesetmentes közlekedést legérzékletesebben propagáló járművek tulajdonosainak. (A jutalomtárgyak a győri műszaki áruház kirakatában megtekinthetők.) A menet este fél kilenckor indul a parkolóból. bánya: Ipar utca, vasúti felüljáró. Felszabadulás út. Ifjúság körút. Bacsó Béla út, Csaba utca. Ienin-híd • (balra) Tanácsköztársaság út. Munkácsy utca. Petőfi híd. Rát Mátyás tér. kettős híd. Köztársaság tér. Alkotmány utca. Széchenyi tér. Gorkij utca (jobbra). Tanácsköztársaság út. Ienin-híd. Wesselényi utca. Bartók Béla út. Felszabadulás út. Ügyeletes riporter: N. MAGYAR TIBOR Kifogták Az időjárás nem kedvezett túlságosan a Szigetköz Horgász Egyesület által megrendezett Sinkó Lajos emlékverseny résztvevőinek. Ám a nagy szél, a vborús, hűvös reggel ellenére vasárnap regggel több mint nyolcvan versenyző ülte körül a dunaszegi kavicsbányatavat. A négyórás versenyben sokaknak csak a szél mozgatta meg a horgászzsinóriát. Ám azok,akik értik a horgászat apróbb titkait, most sem rombolnak zsákmány nélkül Pesztericz József nyolc pontyot fogott hatezerkétszáznyolcvan gramm súlyban. Ő lett az első helyezett, és mivel már harmadszor bizonyított, véglegesen elnyerte az emlékversenyre kiírt kupát és tárgyjutalmat is kapott. A második helyezett Palesics József volt háromezeregyszázharminc gramm hallal, a harmadik Parragh Gyula2643 gramm hallal. Az ifik közt versenyző Faragó Miklós három pontyot, fogott 2683 aramm súlyban. Hol fart a sorszám? Tr ibpni T imousin Hyconiat Budapest 7812 Budapest 12155 Győr 5787 Trabant Limousin Debrecen 4631 Budapest »283 Lada 1200 Győr 67»6 Budapest 16428 Debrecen 4381 Debrecen 10808 Trabant Limousin Special Gj*őr 4253 Budapest 7033 Lada 1300 Győr 6720 Budapest K4!>8 Debrecen 3373 Debrecen ■ 4660 Trabant- Combi Győr 1280 Budapest 3700 Lada 1500 Győr 3406 Budapest 7277 Wartburg Limousin Debrecen 5600 Budapest * 7168 Győr 1838 Győr 4075 Lada 1600 Wartburg de Luxe Budapest 2828 Budapest 8994 Debrecen 1577 Győr 4311 Lada Combi Wartburg de Luxe tolótetös Budapest 3811 Budapest 1673 Debrecen l1»56 Wartburg Limousin tolótetős Moszkvics Budapest 11332 Budapest 1141 Polski-Fiat 126 p Wartburg Tourist Budapest 11487 Budapest 3568 Győr 4121 Győr 1612 Polski-Fiat 1500 Győr 2381 Skoda 105 S Dácia Budapest 5761 Budapest 1865 Győr 4*64 _ . Debrecen 46*58 Debrecen toll Skoda 129 L Zasztava Budapest 476 Rendezvénytervek a Kodály-évre A Kodály centenárium alkalmából gazdag programot állítottak össze országszerte így megyénkben is. Ennek jegyében került sor az ifjú muzsikusok fesztiváljára, az Éneklő ifjúság kórus seregszemlére. A Kisfaludy Színház az 1932-83-as évadban bemutatja Kodály: Háry János című daljátékét. Fertődön az évfordulóra emlékezve rendezik meg az idei Országos Ifjúsági Zenei Tábort. Kodály Zoltán emlékkiállítást láthatnak az érdeklődők a megyei könyvtárban, szolfézsversenyeket rendeznek a zeneiskolákban és a zeneművészeti szakközépiskolákban. Decemberben a győri városi tanács dísztermében Kodály-kollokvium és ünnepi díszhangverseny lesz. Végül a Győr városi kórusok adnak ünnepi hangversenyt a centenárium alkalmából. Új zenei általános iskola építését kezdik meg a megyeszékhelyen ahol — a Kodály-módszerrel sok kisdiákot nevelhetnek zeneértó zenebarát felnőtté. A szélesebb rétegeket érintő rendezvényeken kívül sok helyi, intézményi megemlékezés, verseny, koncert emlékezik Kodály munkásságára , idézd muzsikáját. Hírek □ KULTURÁLIS KAPCSOLAT. Eisenstadtba utazik hétfőn a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola kórusa és képzőművészeti csoportja. A negyvenöt tagú kulturális küldöttség kétnapos látogatásával a Burgenlandi Pedagógiai Akadémia meghívásának tesz eleget. □ JESZENYIN ÉS NAGY LÁSZLÓ címmel dr. Cs. Varga István irodalomtörténész Győrött, a Megyei Művelődési Központ szabadidő klubjában pénteken 14 órakor írt előadást□ FELVÉTELI. Holnap délelőtt 9 órától várják a győri József Attila Általános Iskolába azokat az iskolai tanulmányaikat szeptemberben kezdő gyerekeket, akik testnevelés szakosított tantervű osztályba szeretnének kerülni. Tornafelszerelést mindenki hozzon magával! ■ A Vak című népszerű mesefilm 10 .idézőjével, Dargay Attilával találkozhatnak a gyerettek holnap négy órakor Győrött, a Zöld iskolában. A megyei Moziüzemi Vállalat rendezésében sorra kerülő találkozó előtt fél háromtól Vuk kalandjait újra megnézhetik a gyerekek, s részt vehetnek a vállalat Vuk-pályázatán. ■ Éleslövészet. Mától három napon át ismét éleslövészetet , tart a határőrség a Sopron-harkai lőtéren. A lövészet reggel 7-kor kezdődik és délután 2 órakor ér véget. ■ A faanyag-gazdálkodás jelenlegi helyzetéről, a háttéripar fejlesztési kilátásairól lesz szó ma, szerdán 14 óra 30-tól a Cardo Bútorgyárban a Faipari Tudományos Egyesület taggyűlésén. A témáról Dessewffy Imre, az Erdészeti és Faipari Hivatal munkatársa tart előadást. ■ Jogi tanácsok: Ma, szerdán ..a,győrszentiváni és a gyár-ménfőcsanaki népfrontbizottságok szervezésében ismét ingyenes jogi tanácsadást tartanak. Szentivánon a régi postaépületben dr. Somorjai Katalin. Ménfőcsanakon, a Győzelem út 33. alatt dr. Karsay Zsófia válaszol az érdeklődőknek délután 3-tól 5 óráig. ■ ítélet: Kéri György 29 éves autóbuszvezető 1981. november 30-án Mohoránál tömegszerencsétlen sését idézett elő, ezért a balassagyarmati Megyei Bíróság 9 évi szabadságvesztésre ítélte, és véleg eltiltotta a közúti járművezetéstől. Fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság megállapította a vádlott gondatlanságának magas fokát és azt, hogy a súlyos, tragikus baleset kizárólag ennek következménye. Ezért Kéri Györgyöt nyolc év hat hónapjzabadságvesztésre félre, és végleg eltiltotta a közúti járművisetéstől. röviden VÁLASZ. Titkárnő: — Az igazgató úr azt üzeni, hogy házon kívül van. Mire a látogató: — Mondja meg az igazgató úrnak, örülök, hogy nem jöttem el! ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. tel.: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti központi ügyeleti rendelőben. Tel.: 12-011. MOSONMAGYAROVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 3-5. sz. alatt. Tel.: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 6-ig a rendelőintézetben, a Kun Béla u. 3. sz. alatt. Tel.: 337. KAPUVÁRON: a körzeti orvosok saját körzetükben személyesen vagy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező tüdőszűrő*: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, délelőtt 3-tól du. is óráig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt du. 1 órától 6 óráig, továbbá: Nemeskéren, Móváron és Győrújbaráton. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen vagy a 21-18-as telefonszámon. is így mi LiY? 1983. április 28. Szerda. VALÉRIA napja. A Nap kél 5.33 — nyugszik 19.51 órakor. A Hold kél 9.22 — nyugszik — — órakor. NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1902. április 28-án született JOHAN BORGEN norvég elbeszélő, regény- és drámaíró, a novellaírás kitűnő mestere. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő várható, további esőkkel, futó záporokkal, helyenként hózáporral. Az eleinte még erős, a Dunántúlon többfelé viharos északi, északnyugati szél csak lassan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között lesz. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 366 centiméter volt, Győrnél a RÁBA 176 centiméter, mindkettő apad. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RADIO: 8.27: Világablak. — 8.56: Olvasólámpa. — 9.03: Montuczko operáiból. —9.38: Kis magyar néprajz. — 9.43: __ _ Nemzetközi mesefesztivál. — 10.03: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.5: Népi zene. — 12.45: Bevallom magának. —13.03: Operaslágerek. — 13.35: Dzsesszmelódiák. — 14.14: Magyarán szólva. — 14.29: Miska bácsi levelesládája. — 15.05: Operaáriák. — 15.28: MR 10—14. — 16.03: Kritikusok fóruma. — 16.15: Zenekari muzsika. — 17.05: Armustra. — 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 17.44: Erőd a Moldván. Történetek magyar katonák részvételéről a csehországi ellenállásban 1945 tavaszán. — 19.15: Sajtókonferencia az idegenforgalomról. — 20.15: Borsody László ford.: öt dal Pálóczi - Horváth Ádám gyüjteményéből. — 20.20: Verdi: Rigo- Setto. — 22.20: Kongresszusi mérleg. — 23.07: Kapcsolataink. — 23.17: Brahms: g-moll zongoranégyes. — 0.10: Illés Lajos táncdalaiból. PETŐFI RÁDIO: 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. — 8.20: Külpolitika. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: A 04. 05. 07 jelenti. — 10.00: ■ Zenedélelőtt. — 11.35: A Szabó család. — 12.05: A Magyar Rádió néni zenekara játszik. — 12.35: Tánczene. — 13 36: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig... — 16.00: Mindenki iskolája. — ifj.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 17.00: ötödik sebesség. —18.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgóidő közösekről. — 19.00: Zenei Tükör. — 19.30: Pataky Kálmán operettfelvételeiből. — 19.45: Joan Armatraduig és a Toronto együttes felvételeiből. — 20.35: Kíváncsiak klubja. — 21.25: Nenda lesz. — 22.30: Két suppénvitány. — 22.30: Egy legenda története. — 23.20: a tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 11.05: A Dunánál. — 11.25: Dzsesszhangverseny. — 11.58: A bolygó hollandi. Részletek. — 13.07: Szimfonikus zene. — 14.20: A Baker Gurvitz Army 1976-os ,,Hearty on Fire” (Lángoló szívek) című lemeze. — 15.00: A véges végtelen. ..A kocka perdül.’· — 15.80: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — — 16.30: Könynyűzene — hangszerszólók. — 16.42: öt földrész zenéje. —16.50: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Elődöntő — T. rész. — Közben: kb. 17.42: isten tornyai, költők! verses összeállítás. — 19.05: Isirel 3- ráció. — 19.35: Hang a mezgyűjtőknek. — 20.25: a Vés együttes összes felvétele. — 21.35. ..őszi meggyfák.’* — 22.36: Madrigálok. — 23.0: Magyar zeneszerzők. GYőrfi RÁDIó: 17.00: Hírek. — 17.01- Szerdai szproením (A tartalomból • Filmlevél. víznyvismertetés. Évfordulónaptár. Szalagvég. Lemez sarok. Bemutat .juk. . .). — 17.40: Nők magazinba. — 18.00—18.30: Krónika. — Esti muzsika. — Időjárás. BUDAPES?TT TV L: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Fizika (ált. ísk 6. oszt.). — 9.03: Földrajz (ált. ísk. 1. oszt.). — 9.50 ^tpp! — ,10.01 ■ jp Delta. — 10.25 : Buddenbrook- ház. — 11.25: Lehet egy kérdéssel több? — 11.33: Alfred Brendel Schubert műveiről. — 14.00: Szülők iskolája. — 14.40: Lengyel József: Igéző. — 15.45: Mindenki iskolája. — 16.22: Műsorismertetés. — 16.25: Hírek. — 16.30: Amíg a mentő odaér. Az OKBT filmje. — 18.40: A közönségszolgálat tájékoztatója. — 16.45: Reklám. — 16.55: FTC— Rába ETO bajnoki labdarúgómérkőzés közvetítése az üllői útról. — A mérkőzés szünetében reklám. — 18.45: Ki ha ők sem? — 19.00: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.0: Tv-híradó. — 20.00: Kozákok. Szovjet film (1.). — 21.10: Gazdaságunk időszerű kérdéseiről. Beszélgetés Havasi Ferenccel, az MSZMP PB tagjával, a KB titkárával. — 22.00: Tv-híradó 3. — 27.10: Ön hogyan döntene? A minősítés. 2. MŰSOR: 18.03: Műsorismertetés. — 13.05: Semper Drezdában. NDK rövid film. — 19.30: Milliós példányszám. — 19.30: Tvhíradó. — 30.00: A szemle -21.10: Tv-híradó 3. — 21.30: Reklám. — 21.35: Tökmagevő. Angol film. SZLOVÁK tv T.: O.tVO: T^kolatévé — 9.30: Óvodások műsora. — 9.50: Tv-játék. — 11.00* S^angolok szám (1.). — 11.23: Gazda-S^evryon + ikai m n c 7i YV — 16 P " ; TSkolatévé. — 17.15: Matematika — mindenkinek, — iszo* URH-kocsival. — 19.20: ."*»! Tv-híradó. — 30 00: Írjatak rtekem. Film. — 21.30: Szórakoztató műsor. — ?9.in. vr °_4 óra alatt. — 22.25: Jazz-műsor. n.: 10.40: Hírek. — 16.55: Afganisztán dalai. — 17.25: ismeretterjesztő műsor. — 18.00: a magad életét,. Tv-játék. — 19 ’5: ■Etfószségünkért: Revon^orok élvről. — 19.30: Francia nyelvtanfolyam. — 20.00: Fehérek az emberek között. — 21.00: A méz gyógyító hatása. — 21.o : Időszerű események. — 21.30: Labdarúgó - mérkőzés. OSZTRÁK TV L: 9.35- Pranda nyelvlecke. — 10.35: A Lowood-i árva (Jane Evre). — 12.15: Prizma. — 17.00: Bábjáték. — 17.30: Wickie és az erős emberek. — 17.55: Esti mese. — 18 00: Rendőrségi ügyelet. — 19.30: Tv-hírr .adó. — 20.15: A nagy görög. Amerikai film. TI.? 18.00: Ország és emberek. — 18.30: Lois Grant. — 19.30: Tvhíradó. — 20.15: Sport. — 22.20- Szerdai kulturális melléklet. pl KisVinky • Színház Hunyadi László: 19 óra, béketszünet a Magyar Állami Operaház vendégjátéka.. MOZIMŰSOR Csorna: Az élet szép* (sz) 16. Mesél a bécsi erdő* osztrák) 16. Fertőd: A félhold árnyékában I—II. (sz) 7. Győri Rába: Rontás és Reménység (ml 4, . . .És megint dühbe jövünk (o) 1H, 3/48. Győr, Rába Kamara: Filmklub 6. Győr, Vörös Csillag: Az amatőr* (1) 9, 11. 3. Egy elvált férfi ballépései* (USA) n6. f8. Mese: Tizenkét hónap (lap) 3. n6. Kapuvár: Csalogány (sz) f6. A játékszer* (o) f 8. Mosonmagyaróvár, Dózsa: A Keresztapa* (USA) f6. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Tegnapelőtt (m) f4. f6, f8. Nagyszentjános: Éretlenek (Tr) 7. Pér: A zsarnok szíve* (m) 7. Sopron, Szabadié, Rákóczi hadnagya (m) 2. Bob herceg (m) 14. kóma* (USA) 16. 18. Sopron, Deák Moores szó: Az oroszlán ugrani készül (m) 8. / csillaggal jelölt filmek korhatárosak! A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk Győr Tanácsköztársaság útja 51 N emelet levélcímünk. Győr Pt 28 9002 A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Főszerkesztő és -helyettes 13-042 Szerkesztés 12-475 Ügyeletes riporter 15-544 Éjszakai szerkesztés: 17-822 Győr város távolsági hívószáma 96 Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapóti 9400. Telefon 12-266 Sopron város távolsági hívószáma: 99 Kiadja a Győr megyei lapkiadó Vállalat. Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő -ostohivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17 822. Felelős nyomdavezető, NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 - HU ISSN 0133-1507.