Kisalföld, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-10 / 160. szám
A rádió mellett Kávédaráló Ez a világ a lehető világok legjobbika, tehát csodálatos benne a rádió és a rádióban minden, ami a könyvről, a könyvvel kapcsolatban hangzik el. Bizony. Csodálatos T. M. könyvismertetője reggelente a krónikában vagy kétszáz éve. Elképzelem T. M.-et a huszonhetedik században, amikor az emberek szabadideje százszor annyi lesz mint manapság, a könyv és az olvasási kedv azonban százszor kevesebb. Lehet, hogy már krónika, rádió sem lesz, T.M.-et ez egy cseppett sem zavar- .ja, ledarálja a kétezer a tizenhetedikenedik könyvismertető-zét, mert az Úr mondd, hogy legyen könyvismertető és jön. A reggelente munkába készülő ember műszakbeosztásától, a kezdéstől függően több órát „dolgozik", már mire munkahelyén a valódi tevékenység elindul. Megküzd a kávékiöntőgyártás, a fedőpapexport, a levegőimport, a cserebogár-menedzselés, a hőelvonás és a benzinöngyulladás problémáival, a csigahérföld-tárgyazás, az anyanyelv-szerviz és a dömpernehézkedés gondjairól nem is szólva. Csuromvizes az inge, amikor a nap úgy igazából pályára lép az ő számára. Erről jut eszembe, volt riport a téli öntözés, a nyári fagyasztás keresztkérdéseiről, stúdióbeszélgetés a satugyártás százaléknövekedéséről, a bűnös bárányok és az ártatlan mákvirágok örvendetes gyarapodásáról. Szóval nem tudom, érzik-e, mennyit fejlődtünk, termeltünk, kuliztunk egyetlen krónika műsoridejében, érzik-e, mennyire nem jut idő semmire ebben a rohanó életben, amelyben mindenkinek többet, jobban, minőségben is, éjszaka is, mert ott vannak a még szabad vasárnap esték, a csütörtök hajnalok ... Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek reggel van. A dolgozó, mert dolgozó bekapcsolja a kávédarálót, hogy az se lazsáljon. Ugyanakkor kapcsol be mélygalamb hangon egy másik kávédaráló. T. M. őrli jó apróra a könyvet, az olvasási ingert. Mivel kedvet akar csinálni az olvasáshoz, a könyvhöz, következésképpen minden könyv jó, kitűnő, élvezetes, gazdag, mesés, érdekes, lenyűgöző. A lehető világok legjobbikának pompázatos könyvismertetőjében a könyv a varázslatosság, a káprázat szinonimája, ami persze nem igaz. A dolgozó kikapcsolja a darálót, de az szól tovább, különösen figyelmünkbe „darálja” a Kelet-Mezopotámia útkaparóinak lelki életéről szóló, nemcsak fantasztikus, hanem extraordináris remekművet, amely a párját ritkítja. Ebben a pillanatban elfogja a sárga irigység a szövetkezeti parasztot, a gyári munkást, a mérnököt, a kétkezit, a szellemit, hogy egy alapjában véve nem tökéletes világban a könyv világa ennyire felhőtlen, sokat ígérő. Tudom, a rossz nyelvek azt beszélik, hogy T. M. nem is élő ember, hanem robot, amelyet vagy nem lehet, vagy elfelejtettek kikapcsolni. Aljas rágalom. Másról van itt szó. Az emberiség örök kétségéről, hogy néma legyen vagy bőbeszédű. Tertium non datur. A közmondások szerint a szószátyárság nagyobb bajunk, mint a másik szélsőség. Hallgatni arany. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ezzel szemben: néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ha felmérés készülne, ki mire emlékszik két hét múlva — két hét múlva? Aznap este — a reggeli krónika riportjaiból, a könyvismertetőben egyformán ajnározott remekművek és a fércirodalom megörült kivonataiból, könnyen kiderülne, hogy a kétszáz éve ledarált könyvismertető nem éri el a célját. Persze bolond, aki a célját kutatja. Ha a hallgató emlékezetébe akarná vésni az ajánlott művek legfontosabb adatait, papírt, ceruzát fogna és feljegyezné azokat, mint a totóeredményeket. Ha fel tudná jegyezni, mert a daráló olyan gyorsan darál. A hallgató nem fog papírt és ceruzát, hiszen éppen borotválkozik, vasal, reggelizik, öltözködik, csomagol és szörnyen furdalja a lelkiismeret, hogy újabb tizennyolc, két és fél számozott példányban megjelent, bádogkötésű remekművet nem fog elolvasni. Takács Margit könyvismertetőjét hallották. SOKSZÍNŰ, vidám forgatagban több száz láb dübörög, ropja majd július 19- től 28-ig Szegeden a táncot , a magyar csárdást, a lengyel mazurkát, a bolgár, a szerb kólót, a román hórát, az orosz gopukot, a német, a görög- a spanyol néptáncot. Több hazai és külföldi népi zenekar húzza a talpalávalót a X. Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztivál rendezvényein, a folklór-esteken az újszegedi szabadtéri színpadon, a Vigadóbeli táncházban, a nemzeti napokon délutánonként a város terein felállított dobogókon, s a nemzetközi találkozó fénypontjának ígérkező három, Dóm téri gálaest a Tavaszköszöntő című, egész estét betöltő táncjáték bemutatása alkalmával. A X. Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztivált, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa, a Csongrád megyei és a Szeged városi tanács rendez, három szám, 40—20—10 jelzi. A 40-es Magyarország felszabadulásának évfordulójára emlékeztet, arra, hogy a négy évtizedes jubileumot az idén ünnepeljük. A történelmi eseményre utal a gálaműsor címe, a Tavaszköszöntő is. A 20-as szám magyarázata: az idén 20. alkalommal ad otthont Szeged a néptánc, a folklór kedvelőinek, amatőr együtteseinek, néptáncosainak, zenészeknek, énekeseknek, találkozásához. A 10-es számról annyit, hogy ebben az esztendőben éppen 10. alkalommal külföldi együttesek táncaiban is gyönyörködhet a közönség. A SZOT felkérésére tíz ország néptáncosai adnak randevút egymásnak a Tisza parti városban. Minden alkalommal nagy tömeget vonzanak az új szegedi szabadtéri színpadra a hazai és külföldi együttesek bemutatói, amelyek egyre rangosabb rendezvényeivé válnak a Szegedi Ünnepi Hetek programjának. Számadás is ez a találkozó: a szakszervezeti táncegyüttesek legjobbjai mutatják be a nagyközönség előtt egész évi szorgos munkájuk eredményét. Bár a fesztivál nem verseny jellegű, az együttesek felkészülését mindig valami nagyon egészséges, mértéktartó versengés hatja át, hiszen minden folklór esten a legnagyobb sikert arató együttes kapja a közönségdíjat. Szeged büszkén sorolja nyári ünnepnapjai közé a szakszervezeti néptáncegyüttesek ma már Európahírű seregszemléjét, amely ebben az esztendőben a CIOFF, a Néptánc Fesztiválok és Folklór Szervezetek Nemzetközi Tanácsa rendezvényeként is szerepel. Tíz napon át, tíz ország fiataljai a tánc nemzetközi nyelvén, minden szónál ékesebben erősítik a barátság és a testvériség eszméit. Érkeznek külföldi együttesek Bulgáriából, Csehszlovákiából, Görögországból, Jugoszláviából, Lengyelországból, a Német Demokratikus Köztársaságból, Romániából, Spanyolországból és a Szovjetunióból. A hazai szakszervezeti néptáncosokat a Csepel, az Építők Vadrózsák, a MEDOSZ Kertészeti Egyetem, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók és a Szeged Táncegyüttes képviseli. Az első nemzetközi fesztiválra 1966-ban került sor Szegeden. Ez olyan kulturális fórumot teremtett, amelyen már nemcsak a magyar szakszervezeti néptáncegyüttesek ismerkedhettek meg egymás művészi munkájával, törekvéseivel, hanem határainkon túl működő csoportok tagjaival is megbeszélhették terveiket, elképzeléseiket a szakmai témákat. A béke és barátság jegyében mutatkoznak be a nagyközönségnek az idei program szerint a külföldi együttesek, a nemzeti napokon délutánonként a Dugonics téren és a Móra Ferenc Múzeum előtt 40—40 perces műsorral. Az újszegedi szabadtéri színpadon pedig három alkalommal, nagyszabású folklór esteken lépnek fel a fesztiválra érkező csoportok. A gálaestek időpontja július 26—27—28, az első előadás egyben az idei Szegedi Szabadtéri Játékok nyitánya is lesz. Ez a tény egymagában is jelzi az 1985. évi Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztivál jelentőségét, elismerését. A táncjáték témája a különböző országok tavaszi népszokásaira épül. A szöveget Nagy László versei alapján a szerkesztő-rendező Novák Ferenc, zenéjét ifjabb Csoóri Sándor állította össze. A gálaest rendezőjének munkatársai Erdélyi Tibor, Foltin Jolán, Stoller Antal és Varga Zoltán. A FESZTIVÁL szegedi eseményei mellett a külföldi együttesek arra is szakítanak időt, hogy más megyékbe, városokba, községekbe is ellátogassanak, bemutassák egész estét betöltő műsorukat. Békés megyébe látogat a lengyel együttes és Mezőhegyesen vendégszerepel. Baranyában, Komlón pedig a román együttes. A görögök Tolnába látogatnak, s Bonyhádon mutatják be műsorukat. A szovjet csoport Szolnok megyébe utazik és Martfűn is bemutatkozik. Csongrád megyében Szentesen a bolgárok, Hódmezővásárhelyen a jugoszláv, Nagylakon a csehszlovák, Makón a spanyol, Csanádpalotán az NDK-ból érkező együttes vendégszerepei. Néptáncfesztivál Szegeden 1985. július 10., szerda P. M. 10 659 000 fl legfrissebb népszámlálási adatok A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelentek az elmúlt évi kis népszámlálás (mikrocenzus) adataii. A KSH felmérése szerint az ország népessége a kis népszámlálás idején — tavaly októberben — 10.659.000 volt, ötvenezerrel — 0,5 százalékkal — kevesebb, mint öt évvel korábban. A nemek aránya viszont alig változott: az ország népességének 48 százaléka férfi, 52 százaléka nő. A korösszetételre az elöregedési folyamat jellemző, a 40 éven aluliak 220 ezerrel kevesebben, az ennél idősebbek viszont 170 ezerrel többen vannak, mint a megelőző népszámláláskor. Főként a 20—24 évesek vannak kevesebben, de a születések visszaesésének következtében a csökkenés a csecsemő-, illetve kisgyerekkorúaknál szintén számottevő. Kedvező viszont, hogy a nők valamivel több gyermeket vállalnak mint korábban: száz házasságban élő nő 1980-ban 172, 1984-ben viszont 175 gyermek szülésére vállalkozott. A statisztikusok ezúttal azt is vizsgálták, hogyan látják el az anyáik gyermekeiket, s a különféle intézmények milyen mértékben jelentenek számukra segítséget ebben. Az adatok szerint 15 éves korig a gyermekek 29 százalékáról kizárólag az anya, 71 százalékáról napközben más személy vagy intézmény gondoskodik. A korábbi évekhez hasonlóan tovább csökkent a fizőiparban és az építőiparban munkát vállalók létszáma, de az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat a közlekedés, a posta és a távközlés, valamint a vízgazdálkodás területén dolgozók száma is, noha ezeken a helyeken az előző évtizedben folyamatos volt a növekedés. A kereskedelemben valamivel többen dolgoznak, mint korábban, a növekedés üteme azonban az utóbbi években mérséklődött. Lelassult a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban dolgozó aktív keresők létszámának csökkenése, s mint többen vállalnak munkát a melléküzemágakban. KUOPIÓI KÓRUS ÉS A DÁNOS PASSIÓ Az évek óta erősödő testvérvárosi kapcsolatok mellett a magyar—finn barátsági hét politikai és kulturális eseménysorozata adott különös jelentőséget a kuopiói Puijon Laulu férfikar szerda esti győri koncertjének. A megyeszékhely testvérvárosából érkezett lelkes és lényegében minden korosztályt felvonultató együttes 1945-ben alakult, állandó létszáma 40—50 fő között változik, évi két önálló koncertje mellett rendszeresen közreműködik a tartomány jelentősebb rendezvényein. Számos alkalommal vendégszerepelt a skandináv országokban. Az együttes vezetője Severi Sinisalo, karmestere Risto Lammentausta. A fegyelmezett, az együtténeklés, társasmuzsikálás élményétől fűtött, jó színvonalú amatőr együttes műsorát — a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ teltházas közönsége és a szőkébb szakma legnagyobb örömére a XX. századi finn zeneszerzők kórusműveinek javából válogatta. A beavatottak számára is jószerével ismeretlen alkotások igen gazdag és széles skálán mozogtak. A bemutatott művek bepillantást engedtek barátaink alkotó műhelyébe, prezentálták azt a sokféle hatást, amely a finn kóruskultúra igényes szűrőjén keresztül formálódott az egyéni kifejezés eszközévé, s nem utolsó sorban ízelítőt adtak a rokon nép, rokon érzelmeit kifejező, azonos töveken sarjadzott ősi dallam és ritmusvilágból is. Az ezer tó országának varázsos tájait és hangulatát idéző, az ott élő emberek zárkózottabb érzelmeit, vágyait és visszafogottabb indulatait hordozó program lényegében mindenből adott egy keveset. Lipponen fiatal kovácsokról szóló műve kitűnő hangutánzásaival, Krogerus kórusa polifónikus gazdagságával, Hannikainen és Madetoja darabjai sajátos hangzásvilágukkal, Sivori, Palmgren és Kuula népi ihletésű opusai karakterükben, harmonizálásukban és dinamikai eszközeikben arattak szép sikert. Zeneileg és érzelmileg is autentikus, átélt produkció volt Sibelius zenemarkája. Kedves színfoltja vált az ünnepi hangulatú koncertnek Bartók két magyar népdalának megszólaltatása, nemes vállalkozás Kodály jeligéjének életrekeltése. A kuopiói ifjúsági fúvószenekar Sibelius: Finlandia c. szimfonikus költeményét játszotta érdekes feldolgozásban, a kórus közreműködésével. A finn és magyar testvérváros kórusai közötti együttműködés és rendszeressé váló baráti kapcsolat, sikeres repertoár darabok cseréje mindkét terület kultúráját gazdagíthatja. Ez volt az egyik legfőbb tanulság. Bach halhatatlan remeke, a János passió kiemelt programként, a vártnál szerényebb érdeklődés mellett hangzott el csütörtök este a győri Kisfaludy Színházban. A Miskolci Szimfonikus Zenekart és a Magyar Állami Népi Együttes kórusát az NDK-ból érkezett vendég karmester, Christian Edwald vezényelte. Közreműködött Fülöp Attila, Szőkefalvy Nagy Katalin, Farkas Éva, Berczelly István és Tóth János, a Magyar Állami Operaház szólistái. A nagy hatású oratorikus művet a jó képességű, fiatal német karmester figyelemreméltó felkészültséggel, rutinosan dirigálta, partitúrahűsége mellett teret engedett az énekes szólisták és a kórus egyéni elképzelései érvényesítésének is. A népinemzeti muzsika avatott megszólaltatójaként ismert kórus olyan hitelesen tolmácsolta Bach barokk muzsikáját, mintha mindig is 11 erre készült volna. Talán a nem mindennapi feladat ' és a profil eltérőséget' eredményezte a megszokottnál kiegyensúlyozottabb hangvételt, a mű líraibb részeinek kiemelését, az előadásmód egyébként rokonszenves epikusságát. Az énekes-szólisták között rangsort állítani igazságtalan lenne, valamennyien nyújtották a tőlük elvárhatót. Fülöp Attila zenei érettsége, Szőkefalvy Nagy Katalin frazírozása, Farkas Éva mérföldes fejlődése, Berczelly István bravúros beugrása, Tóth János vizuálisan is megfogható kifejezőkészsége érdemel külön is említést. Kóbor László Győri Zenei Nyár KUMPÖ1D 5