Kisalföld, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31 / 307. szám
1992. december 31., csütörtök . ére- ( EMLÉKEZÉS ) -‹////s/r//. /s /r/s. //////'/' KISALFÖLD 11 A posta előtt silbakolt, a faköpönyeg védelme alatt EGY KATONA SOPRONBAN A vándorszínészélethez vonzódó, iskolai tanulmányait elhanyagoló 16 éves gyermekembert, Petrovics Sándort apja kitagadta. Elhagyta a szülői házat, járja az országot, majd rokonához, Salkovics Péter földmérőhöz kopogtat be, Ostffyasszonyfán. Tervezgetik a jövőt: talán a soproni líceumban folytatja-folytathatja félbemaradt tanulmányait? 1839. szeptember 6-án beáll a soproni Gollner-gyalogezredbe közlegénynek. Nem a katonai pálya vonzza; nincs más választása. Kegyetlen és megalázó hetek és hónapok követték egymást a Halász utcai kaszárnyában (Fischerkaserne). A sok-sok szenvedés azonban még keményebbé tette. Egy derék helybeli ügyvéd, Schätzer Mihály gyakran látta az akkori postahivatal előtt silbakolni, többnyire olvasgatott a faköpönyeg védelme alatt, a mai Petőfi téren. Az ügyvéd háza három épületből állt, és itt működött a postahivatal is. Horatius és Schiller műveiből merített erőt az akkor már verseket író ifjú. „Mikor még strázsáltam vagy főztem a kukoricagombócokat közlegénytársaim számára, és mosogattam a vasedényt oly téli hidegben, hogy a mosogatóruha ujjaimhoz tapadt, s mikor a káplár „menjen kendője lehajtott havat kihordani s kaszárnyaudvarból mindenkor már világos sejtéseim voltak arról, ami velem egykor történni fog s mi meg is történt” - írta később Úti jegyzeteiben. Atyai jóbarátja, Schatzel Mihály ennivalóval és szellemi táplálékkal is ellátta a sokat nélkülöző közkatonát, de diákbarátai is akadtak, kikkel szívesen találkozott, beszélgetett. Orlai Petrich Somához, Nagy Imréhez, a későbbi híres történészhez, Pákh Alberthez fűzte igazi barátság. A tekintélyes soproni polgár fia, Fabriczius Endre szerdánként és szombatonként a Hosszú sor 9-ben (Rákóczi u.), a földszinten Neudheimé evangélikus pap özvegyénél lakó barátait felkereste. Itt találkozott a közlegény Petroviccsal is. „A soproni evang. lyceum német társasága könyvtárából hordtam ki neki német könyveket, különösen Van der Velde összes műveit...” - emlékszik vissza 1901. február 8-án. A diáktanyán vidám volt az élet. „Három lakótársam közül úja Orlai egyike vagy másika többször kapott hazulról csemegézni valót, s ilyenkor mindig egy kis dáridót csaptunk, melyből Petőfi sohasem maradhatott el, s humoros kedvben mindnyájunkon túltett. Egy ily alkalommal gyűrt papírba takart csomaggal lépett be: Nesztek, úgymond, én most megtraktállak egyszer benneteket, s az asztalra helyezett papírból fekete, száraz prófontot bontott ki, melyet mi mint ritkaságot költöttünk el s dicsértük, hogy jóízű." A Magyar Társaság könyvtárosa volt az a Sass István, később orvos, akinek igen értékes feljegyzései maradtak fenn a költőről: „Sárgapitykés, zöldhajtókás mondatja nadrágja, csolnakszerír bakancsa úgy lötyögött rajta, mintha nem is rászabták volna: egyedül nyakosztítója állt feszesem fölpeckelvén vékony nyakán ülő fejét, amelyen a rövidre nyírott s felálló sertehaj... sötétben dörzsölve akárhányszor szikrázott. ...beesett arc, fekete bőrszín, élénk barna szem, mint régi ismerősök jelentkeztek előttem. ” A régi kaszinóban 1840. február 18-án Liszt Ferenc hangversenyezett. Orlai segítségével Petőfi is bejutott a terembe, diákruhában. Március 24-én a Gollnerezreddel gyalogmenetben elhagyta Sopront. Grazból írja Nagy Imrének: „Egy hónapja már, hogy itt vagyok, s még igen keveset írtam, de hogyan írjak? A káplár mihelyt tollat lát kezemben, lármáz, szitkozódik rám s dolgot ad__Azonban nem csüggedek.” Állandóan betegeskedik, és dr. Römer ezredorvos, látva gyenge fizikumát, további szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította. Boldogan tér vissza barátai közé: „Sándor ugrált, tombolt, adomázott jókedvében.. . s esténként... folyt a beszéd a katona élet tarkaságáról." „Csak minden harmad nap strázsálsz. Akkor is csak nyolc órát állsz. Ha hideg van is, meg nem fagysz, Ott a körmöd, belefújhatsz. ” (Katonaélet) Miért nem tanulhatott a soproni líceumban? Pozsonyban és Pápán? Nem tudta igazolni, hogy eddig hol járt iskolába és anyagi támogatásra szorult. Lassan azonban elmaradt a rokoni és a baráti társaság is mellőle. „Nem a nagy magyar költőt utasította el a líceum, hanem az ismeretlen obsitos katonát” - mondta a líceum hajdani tudós tanára, Németh Sámuel. „Szégyen lett volna, ha a költőt nem fogadta volna be, de hogy szívvel és mélyen befogadta, azt adatok tömege bizonyítja.” (Prőhle Jenő, SSz. 1976/3. 265.) 170 éve született, szilveszter éjszakáján. Patthy Anna Kovács Pálhoz Pest, febr. 18. 1847. Édes barátom! Meglehetősen goromba levelet írtam Önnek tegnapelőtt; bárcsak elveszett volna a postán, de eszembe sem jutott hirtelenében, hogy azok az akasztófára való cenzorok is léteznek a dicső szabad magyar hazában, s hogy Ön emiatt szegte meg kívánságomat, miszerint úgy adja verseimet, amint számozva vannak. A „Nagy Károlyban” s az „Egy gondolat bánt engemet” című két dal kijön összes verseim között, azért akartam, hogy előbb e kettő jelenjék meg. Ehelyett, amit a cenzor kitörölt, írok a túlsó lapra mást, valamint jövendőben is mindazok helyett, melyeket a cenzor tiltó aláírásával visszaküld Ön hozzám. Ez igen természetes és igazságos dolog. Hazugság, hogy Pápa táján jártam; nem lesz én, még gondolatban sem. Győrbe azért nem mehettem, mert minden istenáldotta nap kétszer kell a nyomdába zarándokolnom. Annyi bajom van, mint az istennyila, avval a mennykő nagy kötettel. A propos! Ön ugyan befütyölt nekem, azt írja a minapi Hazánk: Petőfi kiadja összes költeményeit, arcképével együtt. Ebből azt gondolhatják rólam, hogy én magam adom ki az arcképemet, ami csakugyan csúnyaság volna tőlem, s legfölebb Császártól telnék ilyesmi. Különben Isten önnel! Igaz barátja P.S. Arany Jánoshoz Pest, febr. 4. 1847. Üdvözlem Önt! Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jöni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá. Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártizkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát! írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni: írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magas-e vagy alacsony...minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis őszinte barátja Petőfi Sándor L ! / Petőfi Sándor Dalaim Elmerengek gondolkodva gyakran, S nem tudom, hogy mi gondolatom van. Átröpülök hosszában hazámon. Át a földön, az egész világon. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Holdsugári ábrándos lelkemnek. Ahelyett, hogy ábrándoknak élek, Tán jobb lenne élnem a jövőnek, S gondoskodnom... eh, mért gondoskodnám? Jó az Isten, majd gondot visel rám. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Pillangói könnyelmű lelkemnek. Ha szép lyánynyal van találkozásom, Gondomat még mélyebb sírba ásom, S mélyen nézek a szép lyány szemébe. Mint a csillag csendes tó vízébe. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Vadrózsás szerelmes lelkemnek. Szeret a lyány? iszom örömemben, Nem szeret? kell inni keservemben, S hol pohár és a pohárban bor van, Tarka jókedv születik meg ottan. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Szivárvány mámoros elkentnek. Oh de míg a pohár van kezemben, Nemzeteknek keze van bilincsen, S a miilyen víg a pohár csengése, Ollyan bús a rabbilincs csörgése. Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Fellegei bánatos lelkemnek. De mit tűr a szolgaságnak népe? Mért nem kél föl, hogy lánczát letépje? Arra vár, hogy Isten kegyelméből Azt a rozsda rágja le kezéről? Dalaim, mik ilyenkor teremnek. Villámlási haragos lelkemnek! V____________________7 Pest, ápr. 1. 1847. Kedves Palim! Szívesen vettem mind a pénzt, mind pedig a te-t. Egyre kérlek, írd meg azon költeményeim cimét, melyek nálad vannak, nehogy tévedésből közülök valamelyiket Frankenburgnak adjam; mert már elfeledten, mit küldtem. Aztán még egyet: most első áprilistól légy szíves a Hazánk nekem járó példányát öcsémnek küldeni, s címezd így: Petőfi Istvánnak Palotán, utósó posta Veszprém. Mészároslegény az öcsém, de végtelenül szeret olvasni. Az Életképeim is neki járnak. Én máshol is megolvashatom a Hazánkat, aztán meg e hónapban különben is elhagyom Pestet. Igaz, majd elfeledtem a fődolgot. Amennyire telik, őrizkedjél olyan égbekiáltó silány portékákat közleni, mint a minap Bulyovszky és Halka vagy ki fene versei voltak. Amint elolvastam, hát fosást kaptam, okádtam, a hasamba kólika jött, aszkárságba estem, válogasd meg jobban a verseket. Inkább semmit, mint rossz verset. Isten veled, csókol igaz barátod Petőfi Sándor Hideg, hideg van ott kinn... Hideg, hideg van ott kinn. Arról nem tehetek, Nem is törődöm véle, Szobám elég meleg. Egykor... de mi közöm most A múlthoz én nekem? Nem, nem leszek hálátlan Irántad, jelenem. Te foglald egyedül el Egészen lelkemet! Száműzve a jövő s múlt, Remény s emlékezet. Mi is az a jövő s múlt? Ha zordon vagy ha szép, Az mindegy, igy is úgy is Tolvajnál nem egyéb. Két tolvaj a jövő s múlt. Incselkednek veled, Hogy szép szerén magokra Vonják figyelmedet, S míg jobbra balra nézesz Ellopják hirtelen A szép virágot, melyet Eléd tett a jelen. Nem fogtok ki most rajtam. Zsebmetsző czimborák. Pusztuljatok szemembül. Lóduljatok tovább. Te állj, te állj előttem. Barátságos jelen. Jó ízűen merengek Mosolygó képeden. Nem vagy merész kalandor. Regényes vad legény. Kinek fél vállán mente. Sastoll a süvegén. Fejeden házisapka. Rajtad hálóruha. Kezedben egy pohár bor. Szádban török pipa. Hadd rázzam meg, kedélyes Barátom, kezedet, E nagy karszékben töltöm Estém szemközt veled. Füstöljünk, iddogáljunk... Vidáman ránk ragyog A lámpa, feleségem Szeme s a csillagok.