Kisdednevelés, 1929 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1929-07-01 / 7-8. szám
240 Kossuth szobrának megkoszorúzása után Csokonai Vitéz Mihály szobrára tett koszorút az Egyesület. Az ünnepi szónok itt Balga Zsuzsanna alelnök volt, aki a következő formás beszédet mondotta: Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves Kartársaim! A maradék haza, csonka Magyarország minden tájáról összegyűltünk most mi, magyar kisdednevelők, hogy seregszemlét tartsunk és ráílvetett munkával tovább fejlesszük a magyar kisdednevelésnek a nemzet szempontjából nagyfontosságú ügyét s épen azért most, mikor Debrecen város híres vendégszeretetét élvezzük, egyik első, kedves kötelességünknek tartottuk, hogy eljöjjünk ide, e nemes, drága magyar város hírneves szülöttének s a nemzet egyik nagy költőjének, Csokonai Vitéz Mihálynak szobra elé, hol végigpillantván az ő küzdelmes, fájdalmas sokat hányatott, rövid, — de végül mégis csak az elismerés határaival koszorúzott életén, azt látjuk, hogy ifjú élete minden kitűnő képességeit, költői tehetségét, fáradhatatlan munkásságát, később boldogságát, sőt egészségét és végül életét is mint állította be és áldozta fel a 18-ik század nyelvújító és a magyar nemzeti irodalmat ébresztgető irányzat szolgálatába, sokszor sikert aratva, többször félreértve, sőt meg nem értve. De mindenkor híven és kitartóan szolgálja a nemes ügyet és fejleszti, nemesíti, szépíti a drága magyar nyelvet és azt beviszi tiszta költészetén át a nemzet minél szélesebb rétegeibe. Ez apostoli munkájában járt-kell mindenfelé, hogy az egész nagy Magyarországnak hirdesse, a magyar líra, a nemzeti költészet és az édes magyar nyelv minden hódító szépségeit s így törje azok számára a kemény magyar rögöt! Sikerei dacára sokszor csüggedve, reményt veszítve, a sikertelenségtől elkedvetlenítve, de forró, lángoló hazaszeretetétől ösztönözve, mégiscsak szakadatlanul pengette lantját és ébresztette szinte elalélt nemzetét. E hatásaiban az utókor által eléggé meg nem becsülhető nemzetnevelő nagy munkájáért Csokonai Vitéz Mihály ércszobránál, szülővárosának büszkesége előtt, méltán hajtjuk meg az elismerés és hála zászlóját mi, magyar kisdednevelők, mert példaképünk, mivel mi is éppen olyan úttörői vagyunk a magyar rögnek, amidőn a magyar kisdedek szívébe és lelkébe a legelső céltudatos alapvető nevelőmunkával úgy akarjuk beplántálni, bevésni és megerősíteni a drága magyar nyelv minden szépségét, báját, zengzetességét és a nemzetet összefogó nagy erejét, hogy azt a későbbi idők fokozatosan csak erősíthessék, de onnan többé soha, semmiféle hatalom ki ne téphesse. Igaz, hogy erre a mi anyagunk, a bimbózó gyermeki szív és lélek, a legremekebb, de éppen azért felelősségünk is nagyobb. Borzasztóan nehéz sorsra jutottunk, országunkat megcsonkították . Debrecenben itt állunk a gyászos trianoni határon, de azért éltet bennünket az a biztos remény, hogy ez nem maradhat már sokáig így, hanem lesz még hamarosan olyan idő, mikor az óvónői kar már nem a csonka, hanem ismét az egész Magyarország számára neveli a legifjabb nemzedéket, mint ahogy Csokonai Vitéz Mihálynak is sikerült az egész Magyarországot felráznia és a magyar nyelv törhetlen híveivé avatnia. Ígérjük, hogy e küzdelmes, de minden áldozatot megérdemlő nagy munkájában mi is hűséges követői és a drága magyar nyelv törhetetlen munkásai, apostolai leszünk a gyermek és a haza javára. Ezen ígérettel teszem le szobrára e koszorút a „Kisdednevelők Országos Egyesülete“ és az összes magyar kisdednevelők nevében. A szobrok megkoszorúzása után Nagy Ida az ipariskola második emeletén elhelyezett óvodai játéknevek kiállítását nyitotta meg rövid beszéddel, talán sennki sem gondolta, hogy oly gazdag és változatos anyag érkezik, be a kiállításra, melyen a következők vettek részt: a soproni r. kath. óvónőképző növendékei; Hubert Matild, áll. óvoda Oroszvár, özv. Stafferné Késmárky Irén, Üröm: V. Faragó Eszter, Nagykőrös; Szabó Erzsébet, Mád; Balga Zsuzsanna, Nagy Erzsébet, Pályiné és Szodomnikné, Makó; Újházi Irén, Tokaj; Rácz Anna, Hatvan; Elberth Margit, Mosonszentmiklós; bártfai Szabó Margit, Mezőhegyes; Hubert Sarolta, Albertfalva; Takács Jolán Békés; a végegyházai áll óvoda; dr. vitéz Szabó Sándorné, Debrecen; Sáfáryné Lil-