Félegyháza és Vidéke, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-06 / 1. szám
4 Felhívás előfizetésre ! A folyó évvel lapunk 3-ik évfolyamába lépett A lefolyt két év megállapította a lap létjogát és szükségességét, miért is habozás nélkül indítjuk azt harmadik éves útjára. Törekvése és iránya azonosak a helybeli értelmiség igényeivel, s talán nem csalódunk, ha ebben látjuk biztosítva lapunk sorsát. A mondott irányt a lap továbbra is megtartandja s a jelzett érdekek mellett felkarol minden üdvös társadalmi eszmét vagy mozgalmat. Főelve a teljes függetlenség mindenkivel szemben s a szókimondás mindenütt, hol azt a közérzet követeli. Városunk ügyeiben pártatlan álláspontot foglal s minden a res publicára hasznos tervet vagy kezdeményezést — bárkitől jöjjön is az — örömmel üdvözöl. E tekintetben tehát lapunk nem pár 11 a p. Pártlap csak politikában, hol természetesen egész erejéből ostorozza az ellenzékieskedési viszketegtől áthatott s komolyan számba nem vehető 48-as pártot. Ez volt lapunk programmja eddig is, ez marad ezutánra is, s mert jól tudjuk, hogy e programm Félegyháza lapfenntartó közönségének gondolkozását adja vissza, nyugodtan ajánljuk azt minden értelmes ember figyelmébe s kérjük inteligens közönségünk szellemi és anyagiámogatását. Lapunk előfizetési ára : évnegyedenkint 1 frt. egész évre 4 frt. Az előfizetési pénzek helyben ifj. Molnár Imre urnál, mint lapunk kiadóhivatalának vezetőjénél rovandók le ; viidékről pedig legczélszerűbben postautalványon ugyan e névre küldendők. Ugyanott vétetnek fel úgy a helyi, mint a vidéki hirdetések is, a legjutányosabb árak mellett. A „Félegyháza és Vidék szerkesztősége. A hitéletről. A két eseményét három jezsuita atyának városunkban időzése, s a szent missió folytán a hitélet erősbitésére irányzott beszédei képezték. Ámbár Isten tisztelete, s az ember lélekvilágának gondozása mint a vallás legfelsőbb eszménye, s az erkölcsösig alaprugója közvetlenül minden egyén legbensőbb szívvilágához tartozik, és nyilvános traktálásra nem való, mindamellett a szent törekvés eredményeinek felemlítése, s ezzel kapcsolatosan népünk általános vallásos érzületének kiemelése a jelen esetben annyival örvendetesebb kötelességünk, mert meggyőződtünk arról, hogy a nagy áhítattal s még nagyobb elmeéllel fűzött szent beszédeket városunk lakossága rangkülönbség nélkül a legnagyobb figyelemmel és benső lelki örömmel hallgatta. Kétségtelen az, hogy a jezsuita rend előkelő hivatását a hitéletnek szent mr,siók útján való erősbitését amily buzgalommal, épp oly fényes eredménynyel s végzi s kétségtelen, hogy e rendtagjai a legnagyobb részben amily fényes tehetséggel vannak megáldva, ragyogó ékesszólásukkal, egykép lekötik a társadalom minden osztályát s imára hívják még azt is, ki talán eddig a hittel, a lélek halhatatlanságával, a túlvilági léttel s az Isten és az anyaszentegyház parancsolataival vajmi keveset törődött, de kétségtelen viszont s ezt örömmel jelentjük ki, hogy népünk vallásos érzülete szent missió nélkül is oly erős, hogy itt a jezsuita atyák nehéz föladata tulajdonképpen könnyűvé vált, itt az általuk elhintett mag alkalmas talajra találván s az ég kegyelme és a földi légkör egyképp megadván hozzá harmatát, növelni s izmositani fogja azt a fát, a vallásos érzület fáját, melynek törzse nem szikkadt bár, de, az ég kegyelme uj forrást adott a hirdetett szent igékben, mely táplálva járta át, hogy viruljon még hosszú, hosszú időkön át, s alapját képezze népünk haladása és boldogulásának. És ez azon körülmény, melyet örvendve említünk fel, anélkül, hogy ezzel azt akarnék mondani, hogy a jezsuita atyák itt időzése felesleges volt. Nincs az az erős vallásos érzet, nincs az az erős hit, melyre az ápolás és gyámolitás buzdító- tag ne hatna, s nincs az a megrögzött gonosztevő, kinek elfásult lelkét a hit malasztja fel ne melengetné. És a jezsuita atyák nagyon értenek ahoz, mint kell a jámborokhoz, s mint kell a gonosztevőkhöz beszélni. Amazokat fokozottabb jámborságra, hathatós jó cselekedetekre, emezeket tevékeny bűnbánatra intik, és szavaik varázsa annyival sikert igérőbb, mert a hang, a nép hangja a túlnyomó többség hangja, s az érzet, mely e tulnyomó többség vallásos érzetét hova jobban felkelti, pregnáns kifejezést nyer abban. Ez az talán, amiért őket bizonyos osztályok részéről gáncs érhetné, hogy tudniillik szavaikkal felettébb kedveznek annak az osztálynak, hol bár a hitélet talán fejlettebb mint a magasabb körökben, de ahol nagyon szeretik hallani azt, hogy az emberek egyformák s Isten előtt gazdag úgy mint szegény, egyforma elbánásban részesül, ejtetett, oly engesztelhetetlen, oly gyűlölettel teli, hogy Ilma bárónő alig fojthat el egy piros ajkain előtörő rémült sikolytást. És hallja, amint az idegen lassú, megtört hangon ismért. A szegény népnek e szavak jól esnek. A műveltebb osztályokat megvédi az ily irányú beszédek élétől népünk józansága, s ez osztály magasabb műveltsége. A szent missió emelkedett hangulatot keltett népünkben. A karácsonyi szent ünnepeket ájtatos imák közt tölté el. A hitélet bizonynyal erősbödött a szent atyák ittléte által. Isten áldja őket s adjon működésükhöz hasonló szerencsét s hasonló alkalmas talajt máshol is. A regálé-megváltásról szóló törvény végrehajtására vonatkozólag a pénzügyminisztérium a hivatalos lapban részletes hirdetményt tesz közzé, mely kivonatilag a regálé-birtokosok eljárását kárpótlási igényük bejelentésénél, illetőleg a bejelentés kellékeit körvonalazza. E hirdetményben azonkívül ki van mondva, hogy mindazok, akik bizonyítással igényelnek nagyobb kárpótlást, mint amennyi fizetett adójuk után megilleti, a kártalanításnak ekként megállapított tőke öszszege csak 1892. év végén lesz kiszolgáltatható. E közlemény első része következőleg hangzik : az italmérési jog kártalanításáról szóló 1888. XXXVI. t.-cz. rendelkezése szerint a hivatkozott törvényben megjelölt többi feltételektől eltekintve, italmérési jogért kártalanítás csak az esetben adható, ha az italmérésre jogosult, vagy törvényes képviselője avagy megbízottja kártalanítási igényét legkésőbb 1889. évi márczius hó 31-ig az illetékes, vagyis annál a kir. adófelügyelőnél, mely adófelügyelőnek mizorjai fpvíjlp.t0P az j-© £TrftkiQ -roltatott, a község megnevezésével, amelyben gyakoroltatott, írásban bejelenti. Felhivatnak ennek folytán az érdekelt jogosultak, hogy kártalanítási igényüket a megjelölt helyen és módon legkésőbb 1889. évi márczius hó 31-éig annyival inkább jelentsék be, mert ellenkező esetben ezek az igények a hivatkozott törvényszakasz értelmében, tekintetbe semmi szin alatt sem lesznek vehetők. Ez írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell: 1. A község nevét, melyben az italmérési III. évfolyam. Előfizetési ár Kgys/. évre . . . 4 frt. Félévre...................................2 frt. Negyedévre .... 1 frt. Kgyes s/.ám : 10 Ur. Megjelenik minden vasárnap.. szám . Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: IDr. ZE Z a.zella.s ZEZálnváti-Félegyháza, 1889. január 6. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. S e n Is. — Elbeszélés. — Ilma bárónő édesen alszik menyezetes ágyán. Az őszi nap kiváncsi sugarai belopóznak a magas íves ablakokat fedő nehéz függönyök nyílásain s odatűznek a szép asszony rózsás arczára, pihegő keblére, melyet csak félig fed el a piros selyem takaró. Majd körüllebegnek a kis szobában, e titkos szentélyben, melynek úrnője ott az az álomban nyugvó bájoló alak, szőke fürtös fejecskéjét puha karján nyugtatva, csókra termett ajkain át édes kerzemmel szedve lélekzetet. Alszik, de álma nem csendes. A pajzán sugarak szép, selyem pilláktól árnyékolt szemeit csókolják, mintegy el akarva űzni belőlük az álmot. Hanem az még egy ideig megtartja uralmát. A szép alvó fürtös fejecskéjét baljára nyugtatja, míg jobb karjával szemeit igyekszik félig öntudatlanul megóvni a nap nyilaitól. De habtermete egyszerre ijedten megrándul a selyem takaró alatt s ő mintegy villamos ütésre ül fel fekvő helyén. Figyelmesen tekint körül és szemei sugarát egy lefüggönyözött ajtóra szegezi. Azután, hogy jobban figyelhessen, karjáratámaszkodik, mig jobbjával zavartan babrál a selyem takaró zománczos gombjai közt. A napsugarak, mintha félnének, hogy nemsokára elveszítik, mámoros kedvvel pihennek fehér vállain, szép kerek nyakán s azon a domború keblen, mely még most is gyorsan emelkedik az ijedtség hatása alatt. Végre megbizonyosodik. Zavart párbeszéd hangjai hatnak hozzá azon a magas ajtón keresztül. Gyors elhatározással hárítja el magáról a takarót. Formás, kis lábait az ágya előtti szőnyegen álló gyöngyös papucsokba rejti ; karcsú termetére fényes és igéző pongyolát ölt. S azután lassan, félve kinyitja a függönyös ajtót. Most már határozottan hallja. Férje szobájában heves hangon beszél valaki. Sokáig, hosszasan , majd fenyegető, majd könyörgő hangon, itt büszke gúnynyal, ott alázatos megbánással. Meglepetve áll meg a szoba közepén. Hatalmas, czirádás tölgyfaajtó zárja el szemei elől a tért, férje dől ,ozószobáját. Először a cselédek jutnak eszébe. Nem tudja az a Jenő mérsékelni a társalgást ? Minden szó kihallatszik az előszobában őrködő Maurice inas füleihez. Azután kétszeres erővel szállja meg a kíváncsiság. Ki lehet az a jövevény, kit férje ily zajos társalgás közt ily korán fogad ? Hiszen éppen most üti a kastélytorony óráján a tizet. Óvatosan az ajtóhoz lopózik. Kék szemei egyikét a kulcslyukra függeszti. Hiába. De azért ott marad. Nem jut eszébe, hogy mindez nem illik , nem gondol férje haragjára, ki méltán bosszankodhatnék, ha tettét megtudná. Csak azt érzi, hogy szivecskéjét lekötve tartja valami, mi legkevésbbé sem ellenkezik nőies természetével. Sőt inkább következménye. S kifejezhető egy szóval : a kíváncsiság. Egyszerre azonban ijedten kapja el fejét a kulcslyuktól. Férje zord, visszautasító hangon vág vendége szavaiba. — De mi hozott téged vissza, szerencsétlen ? Szinte látni véli Kutassy Jenő báró magas, hatalmas alakját büszkén felegyenesedni, sűrű tömött feke szakadtól s torzonborz bajusztól köritett arczára a megvetés gúnyját szállni. Oly visszataszító s lealázó lehet. Óh csak egy szemernyit láthatna bár abból a szerencsétlen vendégből, kinek férje ily bizalmas megszólítással s mégis ily zordonan vágja ketté szavait. Teste a fényes pongyolában szinte megremeg a félelem és kíváncsiság, a folytonos rettegés és kapzsi vágy között. Végre egy órának tetsző pereznyi szünet után megszólal a vendég. — Mi hozott vissza ? Hahaha! Hát akarod, hogy újból elmondjam egész élettörténetemet ? Akarod, hogy elmondjam, mit éreztem akkor, midőn az a nő, az a sátán, kiért lemondtam fényről, gazdagságról, kiért elhagytam családomat — — — Kiért megölted atyádat ! Csak nehány szó, de a hang, melyen ki— És kiért megöltem atyámat, — megcsalt, elhagyott! . . . Szerettem őrülten, amint csak szerethet egy ifjú, ki eltűrve meggyalázást, kitagadást, átkot, megveti kedveséért jelenét, múltját s csak keblen keresi a jövő nyugalmát, szemében a jövő reményét s ajka szózatához köti üdvét, szerencséjét. Fél évig feküdtem seblázban, melyet a kebelembe bocsátott golyó okozott. Még most is, hosszú tíz év után, itt viselem szívem mellett a seb helyét, melyet saját kezemmel ütöttem. Nem haltam meg, s nem sodortak el az újvilág veszélyei s harczai sem. Tíz évig viseltem a hit terhét, mely még sem tudott sírba vinni. Minden vállalatomat siker koronázta. Dúsgazdag vagyok. De nincs senkim, kivel megosszam jólétemet, kevés örömöm. Ezért jöttem vissza. — De hát elfeledted, hogy mit tettél, hogy a gyalázat sorába hurczoltad őseid nevét, hogy őrült szenvedélyeddel halálát okoztad annak az ősznek, ki atyánk volt ? .. .Igen, atyánk ! És mégis hozzám jöttél ? Ugyan miért ? — Nehéz a vád, bátyám. Viselem terhét régóta. Pedig meg kellene gondolnod, hogy ti voltatok, kik a gyalázatba űztetek, ha ugyan gyalázat volt, hogy szivem szavát nem követtétek. Ősz atyánk az átok szavai között halt meg, melyekkel kitagadott. És téged megvédett még az emlékezéstől is az idő, mely mindent elfeledtek Amint elfeledted testvéredet, kit családod többé nem ismer s kit magad sem akartál megismerni. Nem is kérek én emlékezést, nem vagyok érdemes reá. De élni akarok ; élni itt, hol születtem, megvonulva s ismeretlenül bár, hanem nem elhagyatottan, egyedül. Szivem, mely nem élvezte még soha a szerettetés boldogságát, az után esd. És meg kell őrülnöm, ha ismét kitaszítanak a nagy világba, az emberek milliói közé, hogy egyedül bolyongjam, egyedül örökre! Szenvedés, fájdalom, kétségbeesett réma-jog gyakoroltatott, letör elő szavaiból. Hangja megtört, lassú s csak néha cseng fel, hogy újból rekedtségben vesszen el. Ilma bárónő látja lelkében, mint hajtja meg fejét, mint lép kitárt karokkal férjéhez közelebb. És ajkán valóban megjelen a szívet ostromló kérés. — Bocsáss meg, bátyám! Bocsánatod adhat vissza csak az életnek. Legyünk egymásra nézve idegenek ezután is ; a kitagadott fiút nem fogja bennem senki felismerni, te se ismerd fel soha. Csak most mondd, hogy megbocsátod, mit családunk ellen vétkeztem. Óh, szólj ! esedezem, könyörgök! . . . Kutassy Jenő báró felemeli jobbját, hogy eltiltsa a közeledőt. — Vissza ! . .. Lehelj életet annak a halottnak ajkára, ki tíz év óta porlad lenn a sírban. Ha ő azt mondja neked : fiam, én se tagadom, hogy testvérem vagy. De csak akkor bocsátok meg. Nyomasztó csend következik e szavak után. Ilma bárónő lélekzetét visszafojtva, remegve burkolja magát pongyolájába. Hosszú, selymes szőke haja hullámzó fürtökben hull le vállaira s elfödi azok vakító fehérségét. E borzasztó szünet után végre megszólal az idegen. — Tehát nem bocsátasz meg ? De nem, erre nem hiszlek képesnek. Várok a jövő holdtöltéig, úgy is csak akkor mehetek vissza ügyeim miatt Amerikába. Az erdőben, a régi vadászlak lakója leszek addig. Ha szánalomra kelsz nyomorúságom, bünhődésem tudatában, küld oda csak azt az egy szót cselédeiddel : megbocsátok. Ha nem, akkor — — akkor ne gondolj soha többé rám. . . testvéredre! És valaki idegesen rántja fel a dolgozószoba ajtaját s hevesen csapja be maga után. Ilma bárónő a csodálkozás és félelem bizonytalan hatása alatt gondolatok nélkül áll néhány pillanatig helyén. Azután gyorsan a szoba egyik ablakához siet, félrevonja a nehéz selyem függönyt s letekint a kastély előtti árnyas útra. Nem kell sokáig várakoznia. Magas, de kissé meggörnyedt termetű férfi siet ki a czimeres kapun. Egyszerű öltözet fedi termetét, fekete fürtéin kalpagját mélyen szemére húzza. Csaknem rohanva siet végig a kövecses utón.