Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1920-11-21 / 48. szám
az egyikbe szerelmes volt a dicsőség, a másikba a győzelem, daliásabbnál daliásabb vala mindenik és valamennyi beleveszett viharba-vészbe, mégis itt áll a tizenegyedik nemes hévvel, mellét szegve seped csatát. Fiatalos jellemű népe vagyunk a világnak és ezért katonás csak vitézségünk, ó, mint a tokaji asszó tüze, a feszültségünk pedig annál erősebb, minél kisebbre szorítanak bennünket. Benső értékeink konok bizalmában távoli nagy célok felé kell sarjasztani csirányi picinységünket, a legparányibb hozzánk a legközelebbi és a legnagyobb a legmesszebbi, az események távlatának törvényei ne fordítsák meg agyunkat, merthogy a legnagyobb tűnik fel legkisebbnek és a legkisebb legnagyobbnak. Azért a „Túrán“, hogy legyőzhessük ezt a távlatot, mely megfutandó pályája egy nemzetnek, ha az nem akar egyhelyben maradni. Itt van a világháború. Megvívásához született vezérek nélkül inkább egyetemes érdekek, mint saját fajiságunk szolgálatában rossz irányba terelődött régi idők önkényszerítő esetének mondható. A francia, az olasz, az oláh, a rác, a lengyel áhította, akarta ezt a birkot és nekünk egy Ady Endrénk volt, aki előre földhözverte magát. Európai hóbort, nyugatias áthasonulás volt a mérvadó, a modernesülés az egyedüli tér, amelyre erélyeink felsorakozhattak és vajmi silány lett az eredmény, a magyarság nem erre termett. Aminek még híjával maradt ez a kétségtelenül zsidó befolyásra valló szántszándék, azt elvégezte a harc irtása, a legkiválóbbakat áldoztatta, fel meddőn, vagy legalább is oktalanul. Ég és föld esküdött össze ellenünk. Ez a háború nem a vesztett, kuruc, vagy 48-as harcok felemelő nyomaival hatott reánk, ennek nincs méltó megéneklője, hősi lantosa, ennek a háborúnak csak átkozói vannak. Pedig jaj annak az országnak, amelynek milliói ily nyomtalanul múlnak el! Utolsóbbi küzdelmeinknek már nem mi alkottuk a képét, csak költöttük reá utolsó kincseinket. Ezzel egy időben a magyar tönkre oltott zsidó hajtás csakúgy pökkedt az erőtől és sugározta kiválóságait. A magyar nemzetnek nem voltak magyar vágyai, történelmi akarata, de voltak a zsidóknak és ez volt a baj. A mi fogyatkozásunk nem látszott meg, mint országé, a jelenünk nem sivár, sőt 67 óta fejlődött, haladott, gazdagodott az. Ám érezni lehet magunkban, hogy fogy belőlünk valami, mint a lőtt katonából a vér, aki továbbrohan mind előbbre. Az a pótlás, átváltás volt a pokoli munka, akár terv volt, akár nem. Mint mikor a francia ágyuk bronzából a porosz öntött parázson művészi diadaloszlopot ! Ilyen körülmények között nem e hiábavalóság magyar ekszpanzióról beszélni többé ? Az eredeti ősmagyar géniusz kimerült és ami állapot van, az épen ennek jele? Hosszú ennek a sora. A zsidók honi felszabadításának hátsó gondolata fordítva sült el, nem mi erősbödtünk általuk, hanem ők híztak meg révünkön. Most az egyszer rosszul ötvösöződött az arany a vérrel, lágyabb lett tőle, Eötvösünk nem lett nevének mestere. Megint csak a természet bosszulta meg magát az elméleten, sokan hitték, a magyarság ugarját csak megtöri a zsidó elmeól; itt volt a hiba, amikor bizonyos megalkuvó tekintetek kedvéért alsóbbságunkra alapították eljövendő nagyságunkat. Rákosi Viktor egész élete gyönyörű csattanóval példázza hová vezetett a nagymagyar álom, amikor a magyar a ghettóban alszik. Igenis, naggyá lehettünk volna és naggyá is lehetünk, de egyedül magyar légben, magyar szellemben, mert kiben mi van, csak az fejlődhetik ki belőle. Nem azt mondom, így, meg úgy pusztuljon az ellenségünk, hanem azt, hogy mi legyünk boldogok. Boldogságunk fogja mérni a szomszédok mostohaságát. Ha országunknak vannak barátai, de szomszédai mind haragosok és a magyarnak ha van háza, a szomszédja már bizton zsidó. Ez elég szoros környezet és úgy tarthatjuk, hogy a vele való közös légkör kivételt kedvünkért sem tesz, ha neveli a mienket, neveli az övékét is. Nekünk külön tavaszra vár a rügyünk, a tulipánnak máskor van kikelet, mint a betyárdudvának. Ez a fajzat nem művésze a mimelésnek, az igazi nemzetek történelme a sok önarcképe és történetük, annak megfestése, mi sem fogjuk más vonására hozni ecsetünket. Akik még fejlődést éreznek apáiktól öröklött idegeikben, azok érzik azt is, hogy a fejlődés épen a leghatalmasabb egyéniség, mert benne rejlik a legsajátosabb jellegekben, mint azoknak elidegeníthetetlen tulajdona és ez teszi eggyé egyének nemzetségét és nemzetségek nemzetét. Megrendelni persze szónoki emelvényről sem lehet, ez káros fáradság, magyar fejlődésnek csak magyar idő lehet a méhe, ha levegőhöz jut, majd megszületik és lesz magyar történet. Vajda József, 1920. —: Tilos a gyülekezés. Budapesten három Ébredő találkozik a kávéházban. A rendőrséget öt perc alatt értesítik a — titkos gyűlésről . . . Neki! — A zsidók ötszázan összebújva, vigyorogva lesik az eredményt ... A buta magyarok ezt is látják és lenézve — elnézik . . . Fehérterror! . . Ez is — csak Budapesten történhetik . . . — Tibet, 1920. november 12. Saj. külön tudósitónk távirata: Jogrend . . — Üzemzavargás — ... Liberál-sajtó vihog . .. Mihaszna . . . csirkások . . . láma . . . rohanok . . . András ... 00 ... . brutalizálás . . . 00000 . . . 00 . . . (Üzemzavar miatt érthetetlen. Szerk.) — Evés közben jön a jó étvágy: csak szerezni! — Hogy a könnyű szerzés a másik bőrére megy, mellékes. Hajdan több termeléssel fokozta jövedelmét a jó gazda és — az Istenhez fohászkodott. Igaz szívvel áldozott. Ma is áldoz és — minden áldozat jó a lelketlen uzsorásnak ! Sok kell, nagyon sok kell, csak citromsárga cipőben illik a templomba vonulni, pezsgőre is sok kell! . . . Nagyon valószínű, hogy ma az angyalok szintén az elrejtett áraknál várják az ezerszeresnél is kedvezőbb áralakulást, hogy abból tartsák karban öltözőszobáikat, pipereasztalaikat. .. Sőt szinte bizonyos, hogy ma már a mennyország is tsanán norravan, erre weben és díszbevonulásra nyílik míg . . . De mostanság oly furán forog a világnak rozoga kereke. Akad ugyan még itt ott néhány cseléd, de már ezek is házi-kisaszszonyokká avanzsáltak, míg a béresek gazdáik uraivá lettek. Hol is kezdődött ez? ... Ha így haladunk — pedig haladunk : Smitle, a házizsidó áremelkedést szimatol — akkor maholnap fenekestül fordul fel a világ. Hogy is lesz akkor ? Az eddigiek szerint — a putri meg a paloták urai lakást cserélnek . . . Lesz majd látásfutás újra: a jó uzsorások rohannak segítségért s — a kiuzsorázottak olyan lelkendezve támogatják őket ismét! Mert hiszen ez a hivatásuk!! . . . Ugyan? Jobb lesz majd az a világ?! . . . Csak szerezni! Minden áron !! . . . — A rendőr-gyikosság eseténél megkergült a faji sajtó: félre most valuta, börze, félre minden — eszközök! Most egyenesen a cél felé!! Minden szúnyog hirtelen elefánttá dagadt. Itt az alkalmas pillanat zavart csinálni és— mindent elérni! . . . Sortüzek! Magyar halál . . . „Ez kell a magyarnak“! Ez az igazi . . . Neki az Ébredő Magyarnak! ... De — nyúlik a kampós orr: ébredő volt a rendőr is! És ön-orgyilkosságot még az Ébredők sem követnek el. Még a liberal javáért sem . . . Kisül, ha nem szívesen is, hogy az a kissé készséges sortüz — tévedésből volt olyan sürgős az ágyban alvó lázadóra .. . No de talán most mégis sikerülhet: neki mindennek! Neki mindenkinek, aki még magyar! Neki! Neki!! . . . — Türelem! Tűrni kell, hogy a százezerni destruktív-fajta láncos fajzat kárörvendve vigyorog újra meg újra a szemünkbe. És tele tüdővel üvöltözi a küföld felé zsargonra lefordított legnagyobb bűnünket, gyengeségünket! Vele, a határtalan, örök Bűnnel szemben . . . „Ne bántsd a zsidót.“ 10 órakor vette kezdetét. Jelen volt a katonaság, a hivatalok képviselete s a híveken kívül a Costantinum és az áll. tanítóképző tanulói. — Névnapi ováció. A több, mint 900 növendéket számláló Constantinum érdemes igazgatójának, Toldy Jenőnek nevelőestéjén, 17-én 5 órakor az intézet tantestülete, majd a növendékek tolmácsolták jókivánataikat. A növendékek előadták Szepesy- Kántor „Magyarok Nagyasszonya“ című allegorikus dalművét. Az irredenta darab megjelenítésében a rendező nővérek földre szakasztották az egész „magyar mennyországhoz A trónuson ülő és angyalok seregétől körülvett Magyarok Nagyasszonya előtt hódoltak a magyar szentek, szent István, Imre herceg, László király, Árpádházi Erzsébet, Margit, a kassai vértanuk, Gellért püspök, kik egy-egy dallamos szólamban adtak hangot a nemzet fájdalmának kérve a Nagyasszony pártfogását. Mindez oly pompával és megható formában történt, hogy a szíveket érintette és a jobb idők reményét keltegette, egyben a magyar ifjúság önmegemberelésére apellált. Végül a növendékek nevében Kocsis Ilonka IV. éves tanítónőjelölt fejezte ki jókivánatait, melyre az igazgató meleg beszédben válaszolt. Jól esett látni a megjelent szülők és tanügybarátok szokatlan nagy számban való demonstrálását. — Uj Zrínyi-gárda. Az áll. tanítóképzőben 14-én, vasárnap alakult meg a Zrínyigárda 40 taggal. Az alakuló után az újtemplom Mária-oltára előtt tették le a fogadalmat a Máriás zászlóra Törőcsik József hitoktató költői szárnyalású beszéde kíséretében. Itt említjük, hogy a most feltámasztott kongregációjukban is lelkesen folyik a munka. A buzgó prefektus most könyvtár összehozásán fáradozik s úgy láttuk nem sikertelenül. Éljen fiuk! El ne aludjék a tüzetek! FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1920. november 21. Egyház és iskola. — Ünnepi istentisztelet. A nemzeti hadsereg bevonulásának évfordulója alkalmából e hó 15-én ünnepi szentmise volt az ó-templomban, melyet Toldy Jenő plébános celebrált fényes segédlettel. A szentmise HÍREK. 'T Várodi Lettfji Lisróia -ké 1-4- an, kedden dr. Kárpáti Károly és társai indítványát tárgyalta a város képviselőtestülete s többek hozzászólása után határozatban kimondotta, hogy a közgyűléseken a tárgysorozat előtt minden képviselőnek jogában áll előzetes bejelentés nélkül interpellálni. — Az újonnan megalakult kereskedelmi és ipariskolai bizottság által benyújtott költségvetést a közgyűlés elfogadta. — A pénzügyi előadó kérésére elhatározta a közgyűlés, hogy a város 1921. évi költségvetési előirányzatát kinyomatja és az illetékeseknek szétosztja. — Végül a november 1-én tartott rendes közgyűlés jegyzőkönyveit hitelesítette. — A rendkívüli közgyűlés 10 órakor véget ért. — A kiskunfélegyházi Horthy-lányok hangversenye közeledik a megvalósuláshoz. Lázas izgalommal buzgólkodik az ifjú gárda, hogy tehetségének legjavát juttassa mindazoknak, akik a szép és nemesért lelkesedni tudnak. , A hangverseny fénypontja lesz Balázs Árpád dr. költő és zeneszerző, rendőrtanácsos, kerületi főkapitányhelyettes, menekült nótakirálynak és Antal Iván dr. miniszteri osztálytanácsos, erdélyi lírai költőnek a közreműködése, akiknek már a megjelenése egyet jelent a hangverseny sikerével. A műsor többi pontja is sokatigérő a befejező élőképpel együtt, amelynek szereplői a kiskunság ifjúsága. Hisszük, hogy városunk közönsége, aki igaz magyar és aki gyönyörködni akar a szívből fakadó magyar nótákban, mind ott lesz. A hangverseny műsora: 1. Prolog a kiskunsági lányokról. Irta és előadja Antal Iván dr. 2. Klasszikus tánc. Előadják Molnár Margit és Szabó Endre. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Toldy Jenő ótemplomi plébános. 4. Saját szerzeményű nótáit hegedűn előadja Balázs Árpád dr 5. Szavalatok. Előadják: Dobos Ilonka, Biró Klári és Fekete Mariska. 6. Saját szerzeményű nótáit énekli Balázs Árpád dr. 7. Klasszikus tánc. Előadják: Szávits Etka és Ilonka. 8. Magyar toborzó. Előadják: Láng Lolika és Béla. 9. Az árva korona. Jelenet, írta Herczeg Ferenc. Szereplők : első angyal Fantoly Mariska, második angyal Kiasz Ida. Élőkép 34 szereplővel. — A hangverseny november 27-én, szombaton este 7 órakor kezdődik. Jegyek