Félegyházi Kisgazda, 1947 (1. évfolyam, 1-49. szám)
1947-01-26 / 1. szám
Elevenen akarták eltemetni a mariaviták a kevermesi plébánost Lapzártakor jelentik Budapestről. A csanádmegyei Kevermes község lakosságát szörnyű hír tartja izgalomban. A mariaviták szektája amely néhány hónappal ezelőtt tűnt fel Kevermesen és a falu lakosai között híveket toborozott, elevenen akarta eltemetni Kevermes plébánosát Farsang Lászlót. A mariavitát Kevermesen a közjegyző hivatalát foglalták le maguknak, ott tartottak „miséket“ és ott tartották furcsa összejöveteleiket is. A falu lakosai között Szelhorovszki mariavita püspök sok hívet toboro-----------zott, akik azután a szekta istentiszteletein vettek részt és áttértek a vallására A faluban az egyik ilyen mariavita családhoz tartozó kisfiú meghalt és Farsang László plébános csak a katolikus temetőn kívül eső részben akarta eltemetni, mert a kisfiú nem tartozott a katolikus valláshoz. Amikor a manaviták ezt megtudták, felkeresték a plébánost, magukkal hurcoltak a temetőbe és egy előre megásott sírba dobtak, hogy elevenen eltemessék. A plébános a rendőrség közbelépésére tudott megmenekülni . Statárium a félegyházi Január 1- án Pólyák László kiskunfélegyházi lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy apósát, Vakulya Jánost, fia ifj. Vakulya János úgy megverte, hogy az haldoklik. A rendőrség azonnal megkezdte a vizsgálatot és kijelölte a vizsgálóbírót. A vizsgálóbíró és a rendőrség kihallgatta a haldoklót, aki eskü alatt azt vallotta, hogy Polyák László igazat jelentett a rendőrségen. A rendőrség erélyes nyomozásba kezdett Őrizetbe vette ifj. Vakulya Jánost, aki mindvégig tagadta, hogy olyan súyosan megverte édesapját. Vakulya János január 2- án meghalt. Orvosi vélemény szerint halálát bordatörés következtében beállott azívbénulás okozta. A nyomozás során a rendőrség minden kétséget kizáróan megállapította, hogy ifj. Vakulya valóban elkövette tettét, megölte édesapját, ››»‹--»----------elé került apagyilkos és már azelőtt is többízben megverte. Többször előfordult, hogy az öreg segítségért szaladt a rendőrségre, hangoztatva, hogy fia agyon akarja verni. Ifj Vakulya Jánost szándékos emberölés bűntette miatt a kecskeméti államügyészségnek adták át, ahol ügyét statáriális eljárás elé utalták. Ugyancsak száriális eljárással vonják felelősségre Pintér Istvánt, mert volt vadházastársát január 16-án a helyi járásbíróság előtt dulakodás közben késével megszúrta. Pásztor Anna 20 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A nyomozás folyamán bebizonyosodott, hogy Pintér több ízben megfenyegette volt vadházastársát azzal, hogy elteszi láb alól. Gyilkosság bűntettének kísérlete miatt vették őrizetbe. -----------*Ю< Nem kell Budapestre utazni textiláruért A vidéki textilkiskereskedők sorozatjegyre kapják textilellátásukat. Ezek a sorozatjegyek gyakran olyan menynyiségű áruról szólnak, hogy a kereskedőnek nem érdemes felutaznia érte Budapestre Az utazási költségeket nem lehet a textil árába bekalkulálni. A Gazdasági Főtanács most rendeletet adott ki, amely szerint a körzeti nagykereskedőknek kell benyújtani a sorozatjegyeket és azok együttesen szállítják le valamennyi körzetükhöz tartozó kiskereskedő áruját. Az áru így minimális költséggé jut a vidéki textilkereskedőkhöz. A Kisgazdapárt női tagozatának üzenete Meleg szeretettel köszöntti a Független Kisgazdapárt Női Tagozata a most megjelent „ Félegyházi Kisgazda “ című hetilapot. Régi kívánságunk valóra vált. Táborba tömörülhettünk, elfoglalhatjuk méltó helyünket mi is a politikában és tudjuk, hogy az elkövetkező időben nagy erőre lesz szükség, hogy pártunk megvalósíthassa célkitűzéseit. Bízunk abban, hogy minden velünk érző magyar nő csatlakozik táborunkhoz, meleg szeretettel várjuk őket és együtt harcolnak velünk férfiaink vezetése mellett, az igazi, tiszta demokratikus világért. A jövő munkára Isten áldását és segítségét kérjük szeretettel. Kisgazdapárt Női Tagozata. Felhívás! A Kisgazdapárt Országos Központja felhívást intéz a Párt valamennyi szervezetéhez a Köztársaság kihívásának első évfordulója megünneplésére A felhívás idézi az 1946. évi I. törvénycikket és a következőket mondja: „A Köztársaság többszáz éves elnyomatás után népünk szabadságát jelenti. Köztársaságunkat s ezzel népünk szabadságát minden erőnkkel megvédjük. A Köztársaság jelenti a szomszédainkkal és a Vlág szabadságszerető népeivel való őszinte barátságunkat. A Köztársaság az ország rámjai fölött az építés akaratával jelentkezett s immár első esztendejében is nagy eredményre tekinthet vissza. A Magyar Köztársaság a magyar néposzszágunkat a nép boldog otthonává teszi. Egységesen mutassuk ki szeretetünket, hűségünket köztársaságunk iránt. Február 1 én, vagy 2-án valamennyi pártszervezetünk vegyen részt tagjainak egész tömegével a közönség, vagy város ünnepélyein, de minden pártszervezetben a vezetők külön is ismertessék a nap jelentőségét, mutassanak rá a még előttünk álló feladatokra és az azokból ránk háruló kötelességekre.“ Az ünnepségekről minden pártszervezet tegyen jelentést. Kerékpár javítást, villanyszerelést pontosan és olcsón eszközlünk Fessler és Ladányi műszerész- és villanyszerelők KOSSUTH UTCA (volt Beregi üzlet) Félegyházi Kisgazda Eltemették a dorogi bányakatasztrófa áldozatait Ma temették el ünnepélyes keretek között az ország részvéte mellett a borzalmas dorogi bányakatasztrófa harminc hősi halott áldozatát. A temetésen a köztársaság elnöke, a magyar kormány, a pártok és a Szakszervezetek képviselete, a számos hivatalos személyiség jelent meg, hogy az egész ország együttézését tolmácsolja a munka hőseinek A szerencsétlenség az Annavölgyi részen a Móricz mező közelében történt, egy már használaton kívül helyezett tárna öngyulladása miat. A szerencsétlenség időszakiban,itt dolgozó bányászok, már órákkal előbb észrevették, hogy a bányafák és a tárnaemelő dúcok átmelegedtek, de nem gondolták, hogy ennek küönösebb jelentősége lehet. N°gyedhat óra tájban zúgott át a tárnákon a hír: „Meneküljetek! Tűz van!“ Ekkor már a Móricz mező felől óriási füstgomolyag tört elő, amely eloltotta a bányászok lámpáit és akik vaksötétben próbáltak utat keresni a feljárathoz A vad rohanásban sokan nem találták a kifelé vezető utat, nekirohantak a csilléknek, a bányafalaknak és az erős ütéstől összeestek. Az utánuk jövők nem vették észre az így lerogyottakat, akiket azután a fürt és a széndioxid megölt. A kijutást rendkívül megnehezítettee az iszapossá vált talaj és gátolta a mentési munkálatokat is. Ahogy megérkezett a hír a föld felszínére, azonnal megindultak a mentőexpedíciók a szerencsétlenül jártak kimentésére. Mindent elkövettek, hogy megmentés azt a 72 bányászt, aki ilyen borzalmas helyzetbe ja ott. A rnentö■xpedcióknak sikerült 27 sebesültet kimennenie, harmincan azonban hatatlan maradtak a tárnák mélyén. Az uolsó ember felszínre hozatala után azonnal nekilátták, hogy az égő részt eltorlaszolják és ez annyira sikerült is, hogy a munka megindulhatott. A bányászok hősi halottat a dorogi munkásotthonban ravatalozták fel és onnan vitték őket utolsó útjukra az annavölgyi temetőbe. A sebesültek nagy része már elhagyta a kórházat. A bányászkatasztrófa áldozatait az egész ország közvéleménye gyászolja. A rendőrség jelenti: A kecskeméti Államügyészség utasítására a bűnügyissztály őrizetbe vette Gacsi V Janos cipőszeged, Kiskunfélegyháza Simon,i utca 2. szám alatti lakost 10 ízben büntetett, rovottmutű egyéni egy évi börtönbüntetésének kitöltése végett. Gacsi ellen jeleneg is bűnvádi eljárás van folyamában orgazdaság büntette miatt. 5255 1946. Őrizetbe vette a rendőrség Száraz Ferenc Alpár Bem utca 96. szám alatti lakost, mert a Buda-Dél internálótáborból megszöktt. Nevezett azért volt internalva, mert Hunyadi páncélgránátos volt. 2 1947. A kiskunmajsai rendőrőrs előállította fegyverrejtegetés büntette miatt Rácz Nándor jászszentlászlói lakost Kikérdezése után a kecskeméti Államügyészséghez kísértette át, hol a 728/ 1946. IV. B. sz. rendele alapján statáriális eljárás elé kerül. 407 1947. Az alpári rendőrőrs előállította Lovass Ferenc alpári lakost fegyver rejtegetés miatt, mert a birtokában levő Browning pisztolyt a rendelet értelmében nem szállította be. Kikérdezése után a kecskeméti all. ügyészségre került. 1456-1947. bü. sz. óriási érdeklődés a Vöröskeresztes bál iránt. A helyi Vöröskereszt február 1 én, szombaton tartja a hadifoglyok felsegítésére rendezett bálját. A város közönségének minden rétegéből nagy érdeklődés mutatkozik a bál iránt, a jegyek már elővételben kelnek el a meghívókat állandóan igénylik. Budapestről Szegedről és a környékből sok magasállású vendég ígérte érkezését. Külön szenátora lesz az estnek Soltl Károly operaénekes fellépése, és a polgármesterhez intézett levelében a jótékony célra való tekintettel készséggel vállalta a szereplést. A Vöröskereszt Vezetősége ezután is felhivja mindazokat, akik jegyüket még nem váltották ki, hogy Városháza emelet 3 sz. alatt szíveskedjenek azt kiváltani, ugyanott meghívók is igényelhetők. — Méhész gyors. A főegynatta méhészkor február hó 2-án 9 órakor a Lent János-téri iskolában közgyűlést tart, tárgy , tisztújítás, cukor, és más méhész ügyek Minden hó első vasárnap rendes gyűlés, melyre minden érdeklődőt tiszteleti vár az Elnökség. 3 GYÁRI UJ ORION RÁDIÓK • 1 t. V yv. •' t'vv 6 és 9 havi vésztés ve Varrógép Csillár - Kerékpár PRIFI GUSZTÁV KOSSUTH U. TELEFON: 72.