Református gimnázium, Kisújszállás, 1912
II. Rákóczi Ferenc lengyel király-jelöltsége. Lengyelország és hazánk a legrégibb időktől, főleg a keresztyénség felvételétől kezdve egészen napjainkig gyakran voltak egymással igen barátságos viszonyban, sőt némelykor szoros összeköttetésben. A százados szomszédság, a kölcsönös politikai és kulturális összeköttetések, a barátságos vagy néha ellenséges érintkezések, a fejedelmi házasságok, de különösen a két nép olykor-olykor túlzásba vitt szabadságszeretetén alapuló rokonérzése a két királyság között többször létesítenek personális uniót. Igaz ugyan, hogy ez a kapcsolat csak ideiglenes volt, de jótékony hatását éreztette a török hódoltság békéiban sínylődő Magyarországgal, főleg pedig a hűbéres Erdélylyel is, amennyiben ennek kiválóbb fejedelmei kivétel nélkül mindannyian igyekeztek a hozzánk hasonlóan szüntelenül pártoskodó Lengyelországot jogaruk alá vonni. Noha Báthori István volt az egyetlen erdélyi fejedelem, kit a lengyelek személyes érdemeinél fogva — a Habsburgok mellőzésével — királyukká választottak, mindamellett a későbbi fejedelmi utódok, különösen a Rákócziak folytonosan keresik a közvetlen vagy csak közvetett kapcsolatot Lengyelországgal. II. György közismert lengyelországi kudarca egyáltalában nem riasztotta vissza fiát, I. Ferencet, hogy János Kázmér lengyel király 1668 szept. 16-án történt trónvesztettsége után a lengyel koronára ne áhítozzék, amiben különösen apósa, Zrínyi Péter volt nagy segítségére, azonban a franciák heves ellenzése miatt e nagyravágyó tervük meg nem valósulhatott soha. x) Az erényeikben és hibáikban hozzánk egyaránt nagyon 1) Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc, I. k. 46. lap.