Dolgozók Lapja, 1980. augusztus (33. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
to Uralkodók történelmmformáns betegségei A történelem folyamán az abszolút monarchiák uralkodóinak kezében korlátlan döntési hatalom összpontosult. Egy-egy döntésük sokszor nemcsak országuk sorsára, de az egész kontinens helyzetére kihatott. Milyen hatást gyakorolt egy-egy betegség az uralkodó kedélyállapotára, ezen keresztül döntéseire? Ez a fő kutatási témája dr. Frederick Cartwright-nek, a londoni Eng? College munkatársának. A történészek máig sem tudták megindokolni, mi késztette XIV. Lajost, a ,,Napidra vt", a nantes-i ediktum visszavonására. Ezt az ediktumot még IV. Henrik adta ki 1598. április 13-án. Az ediktum határozataival lényegében lezárták a véres hugenotta vallásháborút. A határozatok értelmében Franciaországban a katolikus vallás lett az államvallás, de az ediktum a hugenottáknak is szabad vallásgyakorlatot biztosított. Az ediktum ugyanakkor 25 ezres létszámú hadsereget és 200 erődöt engedélyezett a hugenották számára. Az ediktumnak a katonai cikkelyeit Richelieu bíboros 1829-ben visszavonta. Fél évszázadig rá, 1685-ben, XIV. Lajos a vallásgyakorlatot biztosító részt is törölte, így lényegében a teljes ediktumot visszavonta. A történészek szerint a ,,Napkirály" szerencsétlen intézkedése volt a nantes-i ediktum visszavonása, amelynek hatására 300 ezer hugenotta menekült át Angliába. A menekültek katolikus monarchiaellenes propagandája megtette hatását a szigetországban. A „Napkirály” sógora, II. Jakab lekerült az angol trónról. Franciaország vesztett egy szövetségest, és szerzett magának egy ellenséget. Cartwright a király balkezes döntését az uralkodó egészségi állapotával indokolja. A királyt 1686. november 18-án aranyérrel operálták. VIII. Henrik angol király életével, házasságaival, nőügyeivel kapcsolatban sok kötetnyi irodalom látott már napvilágot. Milyen betegségben szenvedett a Tudor-házbeli uralkodó? Köszvény, csontvelő-ritkulás? Cartwright ezeket a bajokat kiegészíti még a szifilisszel. ViII. Henrik vérbajára az angol orvos a király leszármazottainak tüzetes vizsgálatából következtet. A diagnózis az utódok fennmaradt képmásainak elemzése alapján állt össze. A fia, Henry Fitzroy, 17 király éves korában halt meg. ..elhanyagolt mirigy-túltengésben.” Aragóniai Katalintól született Mária nevű leánya az öröklött szifilisz tipikus legyeit viselte magán (lapos orr stb.). Edward fia, aki Jane Seymourtól született, 15 éves volt, amikor elhalálozott, „testét gennyes fekélyek borították, körmei lepattogtak útjairól’’. Erzsébet leánya (Boleya Annától) meddő volt. Vili. Henrik, aki valamikor kisportolt, kiegyensúlyozott egyén volt, 49 éves korára beteges emberronccsá, testi-lelki rokkanttá vált. , Több a baleset Figyelmesebben közlekedjünk! Szomorú adatokat kaptunk Tatabányán, a Komárom megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályán. — Sajnos, az idén nyáron tovább emelkedett a közúti balesetek száma — tájékoztatott Mondvai János rendőr alezredes —, amíg tavaly augusztusban 49, e hónapban eddig 34 baleset történt megyénkben. Ezek közül kettő végződött halállal, 1418 pedig nyolc napon súlyos, belül gyógyuló sérüléssel. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a sorozatos figyelmeztetéseket sokan semmibe veszik Egyesek csak rutinból vezetnek. Szinte mindennapos eset, hogy nem figyelnek a közúti lámpáik jelzéseire, táblákra, az útburkolati jelekre. E magatartás sok esetben vezetett már tragédiához. Az utóbbi időben több olyan baleset is történt, amikor a gyalogost a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolták el. Sajnos a járművezetők többsége a több mint egy éve kötelezően előírt 80 km-es sebességhatárt sem tartja be lakott területen kívül, így van ez a lakott területen megengedett 60 km-es sebességgel is. Igen gyakoriak a szabálytalan előzések. Sokan ,,lezserül’ vezetnek. Meglepően sok az vezetés is, amit gyakran ittas tapasztalnak a rendőrség munkatársai közlekedési akciók során. Riasztó tény, hogy minden negyedik balesetiben szerepet játszik az alkohol. Megyénkben szinte nincsen olyan település, amelynek belterületén az utóbbi időben ne történt volna baleset. A szomorú statisztikában egyébként a komáromi járás és az M 1- es út jár az élen. Sok bajt okoznak a motorkerékpárosok, is, elsősorban azzal, hogy nem tartják be a 70 km-es felső sebességhatárt. Személygépkocsikat előznek, s így nem meglepő, hogy átlagban minden hatodik balesetet motorosok okoznak. Az elmúlt évhez viszonyítva emelkedett a kerékpárosok és a segédmotorkerékpárosok által előidézett balesetek száma is. Itt hívjuk fel a gépjárművezetők figyelmét, hogy sok kisgyermek esik áldozatul az utakon. Ha gyermeket látnak az útszélen, felnőtti kísérettel, vagy anélkül —, lassítsanak, körültekintőbben vezessenek. A statisztikai adatok önmagukért beszélnek. A balesetek növekedése arra figyelmeztet minden gépjárművezetőt és gyalogost, hogy a jövőben óvatosabban közlekedjen jobban vigyázzon saját maga és embertársai testi épségére. LAKÁS — INGATLAN Dunakanyarban, Esztergomtól km-re. üdülőövezetben 400 négyszögöt üdv óMiek — megosztva s elano. Cím: schien Imre, Barsolyos, Kossuth u. 2. 5133 Duna-kanyarban a pilismaróti parton «Iádó engedéllyel épült, tel en is lakható 52 m es nyaraló teljes berendezéssel. Érdeklődni lehet levélben 2510 Dorog, Rákóczi u. 53. Dr. Miskolczi Zoltán. ____________________________________ 5211 _ Oroszlányi városkapunál 12 négyzetméter alapterületű, különálló helyiség olcsón eladó. Érdeklődni : az oroszlányi Bányász Sportkör büféjében. __________________________________5221 __ Külön bejáratú albérleti szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Tatan„ Sallai utca 13. (Újhegy). 5641 Szabadsághegyi 55 m—eske -szoba összkomfortos öröklakás eladó 550 OOO kp -j- 95 000 OTP átvállalással. .Ajánlatokat ..Sürgős SZ. E.” jeligére a tatai hirdetésfelvevőbe kérem, Gesztenye fasor 1. Tel: 677. __________________________ r>?if. _ Kétszobás komfortos OTP lakás. garázzsal eladó. Tatabánya- Kertvarxos Sziklad S. u. 2. I 1. 5230 Komoly két fiatalember Esztergomban fürdőszobás albérletet keres vagy garzont bérelne. Telefonos előnyben. Leveleket: Dunaújváros S. 2401. Pf.: 206 . 5150 Eladó Dunaszentmiklóson kétszobás családi ház 400 négyszögöl telekkel. Érdeklődni 17 óra után, Tatabánya III., Kinizsi Pál u. 9. 4936 JÁRMŰ Cl'-s írsz. Moszkvics 406-os. 1931- ig vizsgáztatva eladó. Almásfüzitő. Dimitrov ut 3.__________ 5244 __ Polski 126-os személy gépkocsi. 19»2-ig műszaki vizsgázott, megkímélt, újszerű állapotban, garázsban tartott, alvázkezelt. 17 (MK) km-rel sürgősen eladó. Érdeklődni 8—15 óráig Tatabánya 11-016-os telefonon. ___________M99 _ ""*uk^s kék Wartburg Limousine, 1983-ig műszaki vizsgázott, eladó. Érdeklődni: 8—16 óráig, Tatabánya 11-016-os telefonon. 5198__ Eladó garázsban tartott UR-es Trabant Hicnomat. megkímélt, igen jó a "."a ómban. Tata, Május 1. u 35. 3. lh. II 7._____________________5225 _ UP írsz. Trabant 601-es eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után. Tata, Vértesszőlősi út 31. 5231 Hatéves 1200-as Zsiguli eladó. Tatabánya I., Temesvári út 27. Érdeklődni: 17—20-ig. ________________________________5167___ Eladó 1500-as US frsz. Zsiguli. Esztergom, Táncsics Mihály u. a. 5173 Kifogástalan állapotban lévő 601 Trabant Combi, most vizsgázott, 6 éves, eladó. Érdeklődni. Taabánya-Dózsakert, Réti u. 81. 11/3. 17 óra után. 5181 UF frsz. S—119 Skoda jó állapotban eladó. Érdeklődni. Tatabánya III., Iparos u. 34/2., délután. *177 Sürgősen eladó IK-s 1200-as Zsiguli motorhibával. Érdeklődni: Oroszlány, Fürst S. u. 12. 111,25. vagy Használtcikk kereskedőnél. 5252 vegyes 600-as faipari szalagfűrész eladó. Érdeklődni: Pintér, Bököd, Béke u. 24. ______________5156__ A Magyar Hirdető Komárom megyei Központja 1960. augusztus 25- én, a Tatabánya V., Győri u. 12. szám alatt nyitja meg új irodahelyiségét. (Az Ifjúsági Expressz Iroda volt irodahelyiségében.) Továbbra is várjuk Tisztelt Ügyfeleinket! 5214 Eladó páncéltőkés. Musica márkajú panínó, valamint Daniella piros-fehér színű szekrénysor és szétszedhető, 23 m’ alapterületű fajta?.. Érdeklődni: Tatabánya V., Mártírok u. 106. VI/1. Telefon: 15- 810. 17 óra után. 52296 hetes fekete-vörös met-juhász kutyakölykök rajzos nőeladók. Érdeklődni 17 óra után. Tata II.. Ady E. u. 83.__________________5235 Tenyész nutriák nagy választékban eladók. Bőnyrétalap — Örkény puszta. Győr—Bábolnai úton. Győrtől 10 km-re, buszmegálló mellett. Érdeklődés egész nap. Szabó ._______________________ Tanuljon idegen nyelvet! Orosz, 5006 német, angol, francia, olasz és eszperantó nyelvre lehet jelentkezni. Cím: Nyelviskola, 2500 Esztergom, Petőfi u. 22. Nyelvtanítás korszerű eszközökkel és módszerekkel munkaidő után, hetente kétszer. Diákok és gyes-en lévők részvételi díja kedvezményes. A tanfolyamok szeptemberben indulnak! "_4953 Előnevelt, 35—40 dkg-os fehér? húshibrid cs irkák 30 Ft/db-os áron augusztus ?5-re megrendíthető és kapható, amíg a készlet tart.. Felszeghy Péter. 21KK, Komárom, Török Ignác u. 14. (Igmándi vár mögött.) 5167 házasság 28 éves, 179 cm. elvált fizikai dolgozó férfi keresi azt a korban hozzáillő özvegy vagy elvált, otthont szerető, házias asszonyt, akinek az éltéből hiányzik a szeretet. Vidékiek előnyben, lehetőleg fényképes leveleket kérek. ..Rózsaszál 001923” jeligére a tataházai hirdetőbe. 5168 MUNKAVÁLLALÓT FELVESZNEK Az Ötvözetgyár Tatabányai Üzeme felvételre keres lakatos, villanyszerelő és kőműves szakmával rendelkező, valamint segédmunkás férfiakat, jelentkezni lehet a tatabányai telephely üzemvezetőjénél. _______________________________ 5240_ A Helyőrségi Művelődési Otthon 1980. szeptember 15-i belépéssel felvesz egy felszolgálót, egy konyhai kisegítőt. Cím: Tata, Ady Endre u. 12—14. Telefon: 168. ” 5237 Komáromi lakosok figyelmébe) Hirdetésfelvétel a Dolgozók Lapjába Papp László. Komárom, Mártírok u. 54. I. emelet 1. alatti lakásán hétfőn és csütörtökön délután 16—19 óra között. Teleefon 347. U) flfrffittft'S* ÉXPJM 100 éve, 1880. augusztus 22-én született Bíró Lajos író, újságíró, Ady Endre barátja. (A megfejtés Vili. 31-ig küldendő be.) VÍZSZINTES: 1. Az író 1912-ben megjelent novellás kötete (zárt betűk: L, E, E). 14. Büntető eljárás végén hangzik el. 1ő. A harc színhelye. 16. Határátkelőhely Magyarország és Csehszlovákia között. 17. Savmaradék! 19. Dél-európai nép. 20. Erdélyi folyócska. 21. Hibásan jegyez fel. 23. TTT. 34. Labdarúgó trófea. 56. VA. 26. Fényes győzelem. 26. Egy római szám és a tízszerese. 29. Kisregénye, amelyben a dzsentriosztállyal kiegyező polgári köröket támadja. 34. Durva posztóféle. 35. József Attila verse. 36. Község Pest megyében. 37. Mén. 39. Autóközlekedési Tanintézet röv. 4. Csepű. 44. A tetejére. 45.. . . bene, ibi, patria. *— ahol jó dolgunk van, ott a hazánk. (UBI). 47. Szalmából várt kötél. 50. Hamlet népe. csa52. E lap munkatársa, majd felelős szerkesztője. 56. Orosz helyeslés. 57. Idegen női név. 5«. LK. 60. Kicsinyítő képző. 61. Becézett Irén. 3. ... story. 64. Ritka férfinév. 66. Francia táncdalénekes. 67. Tiltoszocska. 6«. Nagy nép a Közel-Keleten. 69. Nagyszerű eseményekben gazdag. 72. Folyadékkal tisztító. FÜGGŐLEGES: 1. Az útról jobbra leforduló jármű írja le (két szó.) 2. Kellemes időtöltés is lehet.. 3. Olykor. 4. A Wolf-Ferrari operája. 5. Fordított I műta toszo. 6. Tokaji boroshordó. .. 59 és 100 romai számmal. 8 Kern szerszám.9. Tárgyalások a stratégián fegyverek korlátozásétról. i6. Állatgondozó egyik fel adata. 11. . . lett városrésze. End — London ker2. Traktormárka. 13. Kiejtett mássalhangzó. 18. Jó a kedve. 21. Izraeli kikötő az Akabai-öbölben. 26. A Sutlej forrás tava Ázsiában. 24............. Allan Poe. 26. Község Veszprém megyében. 27. Nincs semmi haszna. 2f1. Angliában hossz mérték. ..o. Fordított neven. 31. Helvez. 3*. Vadászkutya. 33. Egyesület .m. A főváros m. kerülete. 49..Szófaj. 42. Arra a mélybe. 43. Tengeri ragadozó. 46. Gárdonyi ismert alakja. 46. Az urán, a kén és női a foszfor vegyjele. 49. Nemrég elhunyt Kossuth-díjas költő van. 51. Holland gépkocsik (Lstbetűjele. 53. Argentína legnagyobb folyója. 54. Nem vér szerinti gyerek. 55. Olvasta volt. 59. Nomád. 60. A Tanácsköztársaság idején az Írói Szakszervezet elnöke volt, ezt megelőzően pedig a Károlyi-kormányban megbízást kapott. 61. Ez évi. ilyen 62. Különböző római számok, 156.1 az, összegük. 64. Tollrforgatók. 65. A koponyában helyezkedik el. 66. O. A. L. 68. Hivatal németül (AMT). 70. Az alaphangsor 3. és 5. hangja. 71. SA. 73. Tojás németül (El). Az augusztus 10-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése : A lakatlan sziget — A harang — A patikus — halás nők — a teremtés — Élet a Holdon. A könyvjutalmat nyertek: Gloeter Gáborné, Lábatlan : Szakáll László, Komárom; Temesi Zoltán, Tokodaltáró. A könyveket poétán elküldtük. dézsák a legszebb fajtákban. Ezüstfenyők, tuják, kúszófenyők orgonák, díszcserjék, fehérnyírfák, díszalmák, díszszilvák, virághagymák, kiváló minőségben, nagy választékban. Kérje díjmentes színes nagy árjegyzékünket! Vidéki megrendelést postán pontosan szállítjuk. Szálkás Díszfaiskola, Rózsatelep 1061 Budapest, Népköztársaság u 8. 5189 •1988. ««wife 88., v*sámaj ■ w IO-és tv-müsor VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.«: Kellemes vasárnapot! 7.23: Élelmiszermagazin. 8.10: öt kontinens hét napjait 8.29: Gitár együttesek! 8.48: Kodály: Kállai kettős. 9.09: Magyar Múzsa. 10.98: Juhász Ferenc verses meséje. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvünk. 13.00: Rázós úton. 13.10: Saijapin operai ésvételei. 13.42: Rádió lexikon. 14.12: Így láttam Bartókot. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.14: Liszt-művek. 16.08: Az ifjú József. 17.10: Mitől bosszankodom? 17.20: Művész lemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.46: Robert Stolz és az ő évszázada. (100. születsénapja alkalmából). 21.06: Leningradi Filharmonikusok. 23.05 : Openarészletek. 0.10: Rézfúvók. 9.00: 9.05: 9.30: PETŐFI RADIO 7.30: Bach-orgonaművek 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Pataky Kálmán énekel. 9.15: Slágermúzeum. 10.00: Román szatirikus-humoros írások. 10.33: Népek egy hazában. I. rész. 11.32: ..Múzsák neveletlen gyermeke”. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Hana Lovinescu drámája. 14.05: Híres előadók albuma. 14.33: Táska rádió. 15.30: Nőkről a nőknek. 16.00: Külföldi táncdalok. 16 35: Aratási dalok. 17. 00 : Ságerek mindenkinek. 17 56: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nóta kedvelőknek. 1920: Könnyűzenei Olimpia. 19.50: A vasárnan sportja. Totó. 20.10: Mensáro6 László filmdalokat énekel. 20.20: A világlíra gyöngyeseméi. 20.33: Sporthírek. Totó. 20.43: Társalgó. 22.40: Népdalok az Alföldről. 23.10: Régi slágerek. x. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 7.30: Német nyelvű műsor. 8.08 : Négy évszázad muzsikájából. 10.25: Új Zenei Újság. 11.06: Operaáriák. 11.53: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny. 14.10: Kis magyar néprajz. 14.16: Nagy mesterek, kamarazenéjéből. 15.14: Operakettősök. 15.50: Szimfonikus zene. 17.19: Rádiószínház. 18.00: Régi magyar dalok és táncok. 18.15: Beethoven: G-dúr szonáta. 18.46: A magyar széppróza századai. 126. rész. 19.03: Händel: Vízizene. 19.50: Hangfelvételek felsőfokon. 20.52, Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.52 : Reneszánsz kórus,muzsika. 22.23: Nagy siker volt! BUDAPESTI TV 9.00: Tv-torna. (Sz) 9.06: óvodások filmműsora. Kdefilm-összeállítás. (Sz) 9.26: Szórakoztató összeállítás kisdobosoknak. (Sz) 10.05: Mi hárman és a kutya. Csehszlovák játékfilm. 11.15: Hírek. 11.20: Berkes Péter: Az öreg bánya titka. V/3. rész. 13.26: Vasárnapi muzsika. (Sz) 14.05: Vakáción XIII/10. (Sz)a Mézga-család. 14.30: Nemzetközi salak motor-verseny. (Sz) 15.30: ,, A mi házunk toronyház”. A Kincskereső c. gyermek - folyóirat televíziós különkiadása. . 16.06: Műsorainkat ajánljuk. (Sz) 16.36: Marlene Dietrich-sorozat: Sanghaj Expressz. Amerikai film. 17.56: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.35: Közönségszolgálat. 18.40: Tv-téma. 18.45: Esti mese. (Sz) 19.00: A HÉT. (Sz)(Sz) 20.00: Hírek. 20.05: Wiener Trateer. Bűnügyi komédia. (Sz) 20.56: Egy-két-há-négy. Könnyűzenei koncertsorozat. (Sz) 21.50: Sporthírek. (Sz) 22.90: Kocsis István novelláiból. (Sz) 22.50: Hírek. POZSONYI TT Hírek. Kicsinyek műsora. ^Világszépe. Szlovák népme-10.36: Sportka. 10.45: Koo Tybys. 3. rész. 11.40: Heti hírösszefoglaló. 14.45: Hírek. 1ä.00: Ne Mmzetközi téri röplabdatorna. 16.30: Egy hét a képernyőn. ,í tí>: 2*nés szórakoztató műsor. 1' 30: Riportműsor. 17.50: Raook késik. Cseh filmvígjáték. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-híradó. 2000: Vasárnapi versműsor. 20.10: a trombita dala. Tv-játék. 21.lo: Sopot 1960. Gálaest. 22.45: Sporthíradó. 23.00: Hírek. 2. MŰSOR 2000. oszágos atlétikai •év. bajnok 21.15: Margit, barátai. Francia filmvígjáték. 22.46: Tv-hiradó. BÉCSI TV - PROGRAM 15.06: Lassie hazatér. Film. lfi.30: Dokumentumfilm. 17.15: Maja, a méhecske. 17.40: Jó éjszakát gyerekek. 17.45: Idősek klubja. 18.30: Ml — különkiadás. 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv -híradó 19.50: Sporthírek. 20.15: A kereskedő feltámadása. Film. 21.50: Sporthírek. 23.30: Hitek. II. PROGRAM 13.45: Sportdélután. 17.40: Egy pásztorkutya naplója. , (7.) 18.30: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Heti körkép. 20.15: Tetthely. Filmsorozat. 21.50: Egy teljesen normális örült. (10.) HÉTFŐ 9 00: 9.30: KOSSUTH RADIO Mit üzen a Rádió? Kölcsey Ferenc versei. A hét zeneműve Beethoven: F-dúr vonósnégyes. Amerre a Galga folyik. Nyitni kék. Medea. Részletek. Bioritmus. Utazás a Balaton körül. X* rész. Ki nyer ma ? Válaszolunk hallgatóinknak. Zenei érdekességek. Móricz Zsigmond elbeszélése. Édes anyanyelvünk. Buházi Zoltán népzenész emlékezete. Winnetou. Lehel György vezényel. Válságok és teóriák, V. rész. Bikasírató. Verses játék. Német Mária énekel. Hol volt, hol nem volt. * J Mac könyvajánlatunk. Ismeretlen ismerősök .* Leo Slezák. Walter Giesekling összes Mozart hanglemezfelvetetlet XV/iI. Népdalest. Tíz perc külportika. Szimfonikus zene. Állami Orosz Énekkar. PETŐFI RADIO 8.06: Fúvószene. 8.33: Operettdalok. 9.10: Slágermúzeum. 1000: Zenedélelőtt. 12.00: Budai Ilona és Stiffrácsó Ha* ha népdalokat énekel. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.26: Aki dudás akar lenni. 12 14.00: Kettőtől öt ág. 17.00: Kerekasztal. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zeneközelben. 19.30: Könnyűzenei olimpia. 20.00: Népi zenekar. Társalgó. Operettdalok. 20.33. 22.30. 23 15: S. MŰSOR Katedra. Olasz madrigálok. 9.43: Pablo Casals vezényel. i i. 30: Rádió lexikon. 11.06: Dzsessz. ii.23: új lemezeinkből. 12.01: Magyar Múzsaa. 13.07: Händel — oratórium. 14.49: Új lemezeinkből. 15.212: A Pikk Dáma, Részletek. 16.06: Láttuk, hallottuk. 16.30: Huszonöt perc bent. 16.56: Kamarazenekar. 17.40: Sztereó-mustra. 18.04: Zsebrádiószínház. 18.30: A hét zeneműve. 19.06: Katedra. 19.35: Wagner: A bolygó hollandi Opera. Közben: 20.34: Novella. POZSONYI TV 18.06: Pionírok sportmagazinja. 16.35: Csibészek. Lengyel gyermmekfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Mielőtt a kakas megszólal. 31.36: TV-film, a szocializmus világa. 22.00: Tv-híradó. 22.30: a rendőrség nyomoz. 22.36 : NDK zenés szórakoztató műsor. 33.00: Hírek. 2. MŰSOR 20.00: TV-sorozat a verésről. 7. rész.gyermekne A Külföld sportja.Légzősök. Portrésorozat.. Ide a sirályok nem repülnek. Szovjet film. 23.10: Tv-híradó. 20.20. 21.20: 21.36: BÉCSI TV 1O.ftb: Nappal és éjje röl gondolóik. Film. 16.00: Hans Christian Andersen ég a táncosnő. Film. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.25: Jó barátok. Filmsorozat. Lassie. Filmsorozat. 17.55: Jó éjszakát gyerekek. 18.00: Történetek paripákról. 16.30: MI. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői telesport. 21.06: Bevetés Manhattanban. Filmsorozat. 21.50: Esti sportműsor. II. PROGRAM 18.30: Az úton ■— Ausztriában. 19.X>: Tudományos magazin 19.30: Tv-híradó. 20. 1ő: Egy pásztorkutya (8. befejező rész). 21.06: Beszélgetés aktuális filmkérdésekről. 22.20: Az eljárás megindult. Fún* naplója. 8.25: 9.00 9.10 8.40: .0.06: 10.35: 11.23: 11.43 : 12 20: 1.2.36: 12.50: 14.40: 14.54: 15.10: 15.27: 16.06: 16.30: 17.10: 17.47: 18.15: 18.26: 18.15: 20.15: 21. 22.20 22.30 0.10