Dolgozók Lapja, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
/».v.w.v.wv Gyöngyszemek egy gyűjteményből j§l Petőfikéi iratok Évszázadok történelmének szellemi évgyűrűit kutatva szívesen mazsolázik az ember a nagy gyűjtemények becses tárgyai, dokumentumai között: sem akkor, amikor különcolyan gazdag és tudományosan is rendszerezett kincstárban kalauzoltatja magát, mint a pápai református gyűjtemény. Tanulmányok, hivatkozások sora igazolja, hogy az 1531-es születésű pápai református iskolára alapozott, majd a református kollégiummal tekintélyes fává terebélyesedett pápai szellemi központ — néha méltatlan körülmények között is — fő forrása az egyháztörténeti, kulturális, tudományos kutatóknak. Kövy Zsolt, a gyűjtemény mai igazgatója a megmondhatója, hogy egykori diákok, ma történészek, irodalmárok, művészek, milyen mohó áhítattal forgatják a féltve őrzött könyveket, kéziratokat. A KÉPZŐTÁRSASÁG MŰHELYÉBEN Egy tanév nemhogy egy iskola, de még egy ember életében is pusztán szeletkéje az egésznek. A pápai kollégium történetének mégis van egy olyan éve, amelynek dokumentumaiért érdemes ide zarándokolni. Hiszen 1841—42-ben az akkor már messze földön ismert intézmény falai között volt „első éves tanuló” Petrovics Sándor éves Jókai Mór, és másodEgymást ösztönző barátságuk, bontakozó tehetségük sok-sok jele található iratanyagában.a gyűjtemény Önmagában keveset mond egy könyvtári bejegyzés, de például Petőfinél jelzi fiatalkori érdeklődését, hogy a beiratkozási könyv tanúsága szerint leggyakrabban a francia irodalom történetét forgatta, s hogy kedvtelve olvasgatta Horatius, Heine, Schiller verseit, a magyarok közül pedig Garay és Vörösmarty munkáit. Érdemes belelapozni képzőtársaság „Érdemkönyavébe” is, amelyben még Petrovics Sándor több, néven jegyzett verset találunk, mint a „Tűnődés”, az „Ideál”, vagy a „Vándordalok” sajátkezűleg rótt sorait, illetve a „Tolvaj huszár” című románcot, ahol először használja a Petőfi Sándor nevet. Ugyanez a kötet tartalmazza Jókai „Mi az?” című versét és az „Istenítélet” című elbeszélését. Már 1845-öt írtak, amikor Petőfinek egy kis afférja támadt a Képzőtársasággal, éppen az aláírások miatt. A társaság ugyanis a megelőző évek legjobb irodalmi munkáit „Tavasz” címmel megjelentette, nem teljesen követve a költő eredeti, illetve álneveit, mint AB, vagy Homonnai. „BARÁTIMHOZ” Elképzelnünk is nehéz, hogy a költő lobbanékony, érzékeny természete hogyan fért össze a református kollégium hagyományosan szigorú, kora hajnaltól késő estig termékeny elfoglaltságot előíró rendjével. Ebben talán baráti köre, a diákönkormányzat, és tanárai játszhattak szerepet. Nem utolsósorban az is, hogy Petőfi és Jókai bár az iskola diákjai voltak, nem laktak a kollégiumban. Persze, nem lehetett azért annyira elviselhetetlen az az élet. Ezt bizonyítja, Petőfi rövidesen még hogy kétszer visszatér — ha rövid időre is — kedvenc tanulótársai és tanárai közé. Először 1042 őszén, mielőtt színészetre adná fejét, majd talán ebbéli kudarcát is felejteni 1843 tavaszán, amikor megírja Barátimhoz című versét. A szövetség, melynek szála Minket összefont. Áll, amíg csak vért bír a szív És verőt a csont Aki ilyen szoros baráti kötődéssel ragaszkodik egykori iskolájához az valószínűleg inkább a szellemi gazdagodást, mint a töviseket vitte magával az intézményből. ÓRIÁS MINIBEN A gyűjtemény is arra törekszik, hogy gazdagítsa, közkinccsé tegye e nevezetes diákévek emlékeit. A Jókai-, Petőfi- és Orlai-dokumentumok különleges helyet foglalnak el a Papensia gyűjteményben, amely az egykori pápai diákok, tanárok, itt élt írók műveit. Pápán nyomtatott és a városra vonatkozó kiadványok egyre anyagát tartalmazza.szélesedő ♦ J. F. Kép a pápai múzeumból. Rózsa Endre: Elválaszthatatlan tulajdonod Az idők messzibe vesző kezdeteitől az óraszerkezetek önismétlő és önmagát ue forgásáig. Végtelen idő, kozmikus idő. Negatív idő, mikor az óra úgy jár, minthogyha folytonosan kivonna valamit a már létezőből. Nagyképűek és felemásak ezek a fogaligrantok. A világmindenség, a mi bolygónk, az élet megjelenését, a gerinces állatok és az emberszabásúak (satöbbi) kialakulását törzskönyvező. Hol marad akkor az emberiség — legalábbis egyelőre — véget nem érő története, a népek, nemzetek eredete? Megszülettél egyszer, tehát attól kezdve kikerülhetetlenül szülöd a világot te is. Tudnod kell: amit átélsz, elszenvedsz, vagy vétót emedsz rá, sebb ügyed, a legszemélyeEgyszersmind a legméltóbb és legbagatellebb források összessége: az egyszemélyes történelem. Mondjuk, 1848. március 15. Volt-e Petőfinek erős gyomorégése, amikor a múzeumnál összegyűlt, tömeg előtt a Nemzeti dalt szavalta el? Jókai milyen „tengerszemű hölggyel” álmodott aznap éjjel? Széchenyi milyen baljóslatú lázálmokkal viaskodott? Hajnalban, amikor ásítozva és kialvatlanul Vasvári Pál fölkelt, végül is melyik zakó és nadrág fölvétele mellett döntött — tekintettel az esőre álló, borongós, szemerkélő időre? Mindezeknek a dolgoknak a leírt történelmen kívül óriási szerepe van. Most egy hirtelen ötlettel és váltással: gondolnál-e arra, hogy tegnapelőtt Csíki Zolival összefejeltetek, és három kapoccsal fogták össze a bal homlokod — most, amikor október harmincadika van, 1956. (mellesleg éppen születésnapod), és Nagy Imre ünnepélyesen hangját hallgatod a komoly rádióban „Magyarország örökös semlegességéről és függetlenségéről”? Tudod-e, mit jelent az, hogy Szabó Palival sírva fogadkoztok egymásnak, hogy „ezt az oroszok egyszer megkeserülik”, mert ugyancsak ötvenhat van, és november negyedike, s a Rákóczi Katonaiskolára szegzett toronnyal három Joszif Sztálin-tank is áll Mátyásföldön ? Nektek, alig értitek meg, hogy akik az iskolát távollétetekben — a kislányoknál jártatok elbúcsúzni — egyszerűen szélnek eresztik, „davaj, davaj” — hangzik mindenfelől ? Emlékszel, hogy a nép, aki eddig csak „pizsamások”nak nevezett benneteket, most aggódva és féltve figyelmeztet: „ne menj, kisapám, ne menj az iskolába vissza”, s te ennek ellenére bemegy; egy árva lélek sincs sehol, csak a kifosztott ikantin árválkodik temérdek zöld, piros és fekete színes ceruzákkal, mert minden mást elvittek? Máig is érzed a sors keserű fintorát abban, hogy ’56.vember kilencedikén az np i iskola termékraktárában Burián növendékkel találkozol, s ő azt mondja: „lopok az alesnek egy kis krumplit vacsorára” — az ales akkor az iskolaparancsnokunk, Oláh Istvánnak hívták. Altábornagy már, amikor kinevezik honvédelmi miniszterré ... Meghalt azóta. Különben tőle hallgattuk a szovjet egyenruhafajták leglakonikusabb apológiáját: „Elvtársak, a gimnasztyorka nem szép, nem elegáns, csak roppant katonás.” (így beszélt az „öreg”, á-betű nélkül, és rendkívül gyorsan ...) Mindenkihez hozzászegődik, lerázhatatlanul, és minden pillanatában vele van a személyes történelem. Ki hiszi el például azt, hogy október 23-án — szintén ’56- ot írtunk — körülbelül úgy fél öt tájt, már halálra ítélt is voltál? Saját iskolátokban G., a géhás alezredes hozta ezt a döntést A felsorakozott nyolc szakasz — ennyi volt az évfolyam létszáma, több mint kétszáz ember — zúgolódva és felháborodva tiltakozott döntés ellen. A magas ranagú katona végül is eltekintett a képviselők, az öt rákóczista kivégzésétől. (Mindez ma torokszorító, feledhetetlen élmény a szolidaritásról ...) Aztán már egyre karikaturisztikusabb formákat ölt az életedben az, ami önmagában véve szigorúan emberi és lényegi. 1968. augusztus 21-e van. A rádió reggeli hatórás híreiből értesülsz róla, hogy bevonultak a magyar csapatok Csehszlovákiába „testvéri segítségnyújtás” címén. A döbbenet és a felháborodás minden addiginál magasabbra csap. „Tennünk kell valamit!” — határozzuk el magunkat a barátaimmal, s ki is megyünk délután a Népstadion útra tüntetni. Persze még egyszerű ceruzát és papírt se viszünk, hogy valamivel odafirkantsuk, mi, és kik ellen tiltakozunk. Tüntető azonban nincs egy szál se a közelben, a csehszlovák nagykövetség előtt. Legföljebb egy-két gyanúsan éppen arrafelé nyüzsgő melegítős alak... Elkeseredésünkben aztán a Thököly úton lévő Stefánia cukrászdába megyünk be. Természetesen — sörözni... A szabad ég alatt, a kerthelyiségben telepedünk le. A nyakánál és a mandzsettájánál fekete — egyébként van rajtam. fehér kámzsaing Élénken vitatkozunk, amikor se szó, se beszéd, csúnya pontot ejt rám az egyik galamb. Bemegyek a mosdóba, s mivel úgyis meleg van odakint, le a kámzsainggel, kimosom. Alighogy amúgy vizesen visszatérek, még radni se kezd az ing — szán galambok másodszor is teszarnak. A természet csúfondáros kajánságát érzed ebben a gesztusban. Elkeseredésedben már azért imádkozol, jöjjön az a bizonyos harmadik pont is, így legalább visszaáll valami jogfolytonosság a jövőre nézve... Kádár Jánosnak három halálos bűne volt. Először: belügyminiszterként ő írta alá Rajk László letartóztatási parancsát A második: szovjet szuronyok élén támadt a védtelen országra. A harmadik: a Nagy Imre-per lezárása az ismert kimenetellel. Még jobban elszörnyedsz, és negyedik, égbe kiáltó halálos bűnéül rovod fel Kádár Jánosnak azt amit csak ’88. kora őszén tudsz meg te is: a „halálra érlelt” magyar fiatalembereket, akik úgy töltötték be felnőtté válásuk szép évfordulóját, hogy kivégezték őket A mi korosztályunknak is hasonlóan kedvezett a sors, a pálya. Hallgatva és hangosan kimondva vádoltuk mindazt ami harsogóan agresszív volt velünk szemben. Tudtuk: ez a nép olyanfajta náció, aki nem enged a ’48-ból, s nem engedhet egy szikrát se ’56. örökéből. Ki gondol ma már arra, mik az, hogy honnan szármasörrel nem koccintunk? Haynau hóhérjai kedélyesen kvaterkázgattak a búfelejtő sör mellett. Haynau emlékét torolja meg mindmáig a magyar hagyomány,...amely — úgy látszik — minden huszadik századi tragédiánkat is át-, meg átszövi — létezik és van csodálatosan. * Megszülettél egyszer, és te naponta szülöd magadban a világot. Óráról órára, pillanatról pillanatra. Ez a legprivátabb, s egyszersmind a legközösségibb ügyed — az egyszemélyes történetem. Elválaszthatatlan tulajdonod. DOLGOZÓK LAPJA rust « vc»%mSSi Megtaláltuk Petőfi Sándort Jó tenne hinni a rí: vitégszabadságban — mondja a körzeti orvos Szürkészöld, szigorú szeme van, s nem tagadja, bármit gondol, bármit cselekszik, ő már csak realista marad. Imádja a természetet, szenvedélye a gombagyűjtés. Az olvasók közül bizonyára sokan fölkapják most a szemüket az írás címét olvasva. Hát igen, a Morvay expedíció után vagyunk, érzékennyé váltunk minden hírre és álhírre. S mivel igazán nem szeretném, ha ez utóbbival vádolnának, gyorsan leírom, a mi Petőfi Sándorunk 53 éves. Esztergomban él, megbecsült körzeti orvos.és — Rajtam kívül még két Petőfi Sándor van ebben a városban: az egyik a fiam, a másik, ha jól tudom, mérnök a Labor MIM-ben. Egyébként a nagyapám is Petőfi volt már! A dédnagyapám Petrovicsként, feltehetően rokonságban állt a költő Petőfi édesapjának unokatestvérével. — meséli készségesen az ezek után méginkább Petőfire emlékeztető doktor. Hamar kiderül róla, hogy Kiskőrösön végzett a Petőfi Gimnáziumban. — Szavalj verset! Petőfi Sándor, gatyában táncol — évődtek vele gyakran a neve miatt már az általános iskolában. S bizony az is előfordult, ha nem eléggé figyelt az órán, önkéntelenül felugrott, amikor Petőfi Sándort emlegették. — Petőfi a kedvenceim közé tartozik, nagyra tartom őt, és nagyon nem szerettem volna, ha Morvayék szibériai expedíciója lerombolja a szabadságharcos hős nimbuszát. A költő névrokonom, a világszabadság hirdetője volt. Én meg azt mondom, jó lenne hinni ma ebben a világszabadságban ! Sok-sok fura egybeesést említ még Petőfi Sándor, a körzeti orvos. Például azt, hogy az általános iskolában Nagy Lajossal és Rákóczi Ferenccel járt, az egyetemen az első évfolyamon pedig Szabó Pállal, Dózsa Györggyel, Katona Józseffel hallgatta az előadásokat. — Megszoktam már, hogy Petőfi Sándornak hívnak. Nem idegesít a nevem. Sőt, a fiamat csak azért is Sándornak kereszteltem el — tűnődik hangosan, hozzáteszi: — Írja meg, majd mai Petőfi Sándor azt szeretné, ha nyugodtan lehetne élni, ha több jutna az egészségügynek, ha több lenne a felszabadult, versszerető, boldog ember, és kevesebb a betegség! Megírtam: Mészáros István Szavak mágiája A négy gyerek egymást szavába vágva beszél. Egy örök érvényű március 15-ről szövik a szavak szövetét. Míg hallom őket, a tanárnő titkát próbálom megfejteni. A középkorú, átlagosan öltöző, vastag szemüveges tanárnőét, aki becsengetés után néhány perccel így köszönt el: — Küldöm a gyerekeket, én pedig megyek és kirobbantom az első világháborút. A komáromi gimnázium sokat látott falai között tetten érhető a lelkesedés. A keserédes múltból, viharos történelmünk hőseit megidéző, egyszervolt szavakból táplálkozó mágikus lem, a hazaszeretet...érte— Mi jut eszembe? Pillanatig sem gondolkoznak a harmadéves Az alkalmi quartett diákok. Dóczé Erika, Gerencsér János, Tóth Péter és Windeisen Gyöngyi egymásnak végszavaz. — Klapka induló ... — Kossuth, 12 pont. — Pest, az utcán hömpölygő tömeg. — Forradalmi ifjúság. Aztán a második körben, szégyenlős mosollyal. — Petőfi... Hiszen már az óvodás is ezt vágja rá. — Örülök, hogy nem találták meg Barguzinban. Elraboltak volna tőlünk egy illúziót. Petőfi meghalt a segesvári csatában, életét áldozta a szabadságért. — Nekem az jut eszembe, hogy a márciusi ifjak is hús-vér emberek, nálunk alig idősebbek voltak. Mi hogyan viselkednénk hasonló helyzetben? A hökkent csönd csak töredékmásodpercig tart és újból egymást indukálják a gondolatok. — Én Görgeyre gondolok. Aki sokak szemében még ma is fekete bárány. — Igen, mert elfogultak vele, árulónak tartották! Sokáig nem szolgáltattak neki igazságot. — Minden idők legtehetségesebb hadvezére volt. Tudta, hogy az egyetlen helyes lépés, ha kompromisszumot köt. — Kossuth elhagyta az országot, mégis Görgeyt hibáztatták. A levelekről sem esett szó, a két egymásnak ellentmondó parancsról... — Klapka György értékét soha nem vitatták. Legalább vele szemben volt hálátlan az utókor,nem — A júliusi csatát nem hagyhatjuk ki! Akkor Komárom kivívta Európa csodálatát. Nemcsak a sikeres hadviselés miatt. A morális győzelem volt felbecsülhetetlen. — A küzdőszellem. — A hit, az önbecsülés. — A hazaszeretet. A kicsengetés összetöri a megidézett hangulatot, gyerekek elköszönnek. A tanárnő, dr. Mikolasek Sándorné néhány mondattal búcsúzik.magyarázó — 1848. bűvöletében nőttem fel. A nagyapám már felnőtt férfi volt, amikor utolsó útjára kísérte a szépapámat. Ő volt az, — aki személyesen vett részt szabadságharcban — és csaaládi hagyományként ránk örökítette ezt a rajongó szeretetet. A gyerek természetesen lelkesedik, ha a szó mögött őszinte érzelmeket őriz az ember. Magyar Emőke 1990. március 15., csütörtök