24 óra, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-19 / 15. szám

2 A határozatokról... Bécs­­ Ismét megkezdte munkáját hétfőn Bécsben az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet (EBEÉ) biztonsági együttműködéssel foglalkozó fóruma. Az ülésszak napirendjén az EBEÉ decemberben Stock­holmban megrendezett kül­ügyminiszteri tanácskozásán el­fogadott határozatok végrehaj­tásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, különös tekintettel a volt Jugoszlávia és a volt Szovjetunió utódállamainak te­rületén folyó viszályokra. Az osztrák fővárosban hétfőn meg­kezdődött a hagyományos fegyverzetcsökkentési szerző­dés kidolgozásával megbízott konzultatív munkacsoport ülé­sének újabb fordulója is. Horvát-szerb ellentét Belgrád - Horvátország ad­dig ne számítson rá, hogy Jugo­szlávia elismeri jelenlegi határai között, amíg nem rendezi a terü­letén élő szerbek kérdését - kö­zölte Svetozar Stojanovic, Dob­­rica Cosic jugoszláv elnök főta­nácsadója. Stojanovic kijelen­tette, hogy a horvátországi szerbek helyzetét „tárgyalásos úton Zágrábnak és maguknak a horvátországi szerbeknek kell megoldaniuk”. Belgrád beszélhet erről a problémáról, de semmiképpen sem tárgyalhat róla - vélekedett Cosic tanácsadója és egyben „esztelenségnek” minősítette, hogy a horvát vezetők elutasít­ják a horvátországi szerbek ve­zetőivel való tárgyalásokat. Olasz „ostorcsapás” Róma­­ „Ostorcsapásként” érte a parlamentet és a kor­mánykoalíciót a népszavazáso­kat jóváhagyó alkotmánybíró­sági döntés -írja a Corriere della Sera, nem tartva valószí­nűnek, hogy áprilisig, a szava­zás időpontjáig tető alá kerülne az új választási törvény, s így elkerülhetővé válna a referen­dum. Mario Segni, a népszava­zások kezdeményezője kijelen­tette: a választási rendszer re­formját célzó két népszavazás „fontosabbnak ígérkezik, mint a köztársaság és a monarchia kö­zött döntő, 1948-as szavazás. Spadolini szenátusi és Napoli­­tano képviselőházi elnök arra sürgette a törvényhozást, hogy mielőbb hozza meg a választási törvényt. TKTV-sport A Tatabányai Közösségi Te­levízió sport­műsora január 19-én 18.40 órától az OIRT 5-ös csatornán jelentkezik. Az AustriaLotto nyereményei A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint a 2. játékhét nyereményei a következők: volt:6 találatos szelvény nem 3 darab 5 plusz 1 találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 1.355.563 schilling. 381 darab 5 találatos szel­vény akadt, nyereményük egyenként 16.010 schilling. 18.600 darab 4 találatos szelvényt találtak, nyeremé­nyük egyenként 437 schilling. A 330.065 darab 3 találatos szelvényre egyenként 30 schil­­linget fizetnek. Egy darab joker volt, nye­reménye 3.772.738 schilling. RUHAVÁSÁR FORTUNA import kilósruha-vásár Tatán a Helyőrségi Klubban 1993. január 20-án (szerda) 9—18 óráig Fajtánként válogatott színes bársony­nadrágok, bélelt ballonok, szövetkabá­tok, kosztümök, dzsekik, hálóingek, köntösök, farmer- és szövetnadrágok, tréningek, blúzok, ingek, téli pólók, nadrágszoknyák stb.___________anao T 24 ÓRA INFORMÁCIÓ Vajúdtak a hegyek, de még egér sem született V­eszteglő gyógyszertár-privatizáció (Folytatás az 1. oldalról) Szűkebb hazánkban ma­radva, dr. Rudlof Tibor, a Ko­­márom-Esztergom Megyei Ön­­kormányzat főjegyzője szintén úgy ítéli, hogy a gyógyszertári komplexum alkotmányellenes, kvázi „vissza­államosításával” olyan parkolópályára került a privatizáció, amiről pillanatnyi­lag szinte lehetetlen kimozdí­tani, s a hosszas stagnálás olyan ex­lex állapot, ami mindenkinek előnytelen. Véleménye szerint a megyei önkormányzat, mint a korábbi tanács jogutóda a még hatályos törvények értelmében joggal formál igényt a gyógy­szertári hálózat vagyonérték tu­lajdonára. S noha a privatizálás technikai mikéntjére és lebo­nyolítására még nem dolgoztak ki részletes programot, elképze­lésük szerint legszívesebben részvénytársasági formában él­tetnék tovább a központot és a patikákat. A gazdaságos műkö­dés és a zökkenőmentes gyógy­szerellátás így a követelmé­nyeknek megfelelő lenne, s nem utolsósorban az önkormányza­tok bevételi forrását is előnyö­sen növelné... Dr. Marx Bálint, a Magyar Gyógyszerész Kamara megyei elnöke a pillanatnyi áldatlan ál­lapottal kapcsolatban azt is ki­fogásolta, hogy még mindig nem született meg a gyógysze­részeti törvény, amely már ön­magában is számos, a privatizá­cióval, tulajdonjoggal kapcsola­tos kérdést tisztázhatna. Mint elmondotta, a gyógyszerészet­­ről több mint száz éve, 1876 óta nem rendelkezik új törvény! Ami a Kamara privatizációs koncepcióját illeti, olyan gyógyszerész-tulajdontöbb­­ségű, magán gyógyszertárháló­zat kialakítása a céljuk, amely európai szinten biztosítja a fo­lyamatos, zökkenőmentes ellá­tást. Sarkalatos pontja a kamara ajánlásának az esélyegyenlőség megteremtése a patikák magán­kézbe adásánál, illetve annak a szempontnak az érvényesítése, hogy az adott gyógyszertárban dolgozó gyógyszerész a privati­zációs pályázatnál előnyt élvez­hessen, végső soron elővételi jog illesse meg. Mint a kamara megyei szer­vezetének elnöke kifejtette, a gyógyszertári központok és a hozzájuk tartozó hálózatok részvénytársasági működteté­sével nem értenek egyet, mert ez nem sokban különbözne a je­lenlegi állami vállalati formától, érdemi változást nem sokban hozna. A kamara elnökségének állásfoglalása szerint is gyógyszerészek számára nem a elfogadható perspektíva az olyan elképzelés, amely az al­kalmazotti státusz fenntartására irányul, és különösen nem az, ha az állam helyébe szinte azo­nos feltételekkel bármilyen más szervezet lépne. Összegezve tehát a hallotta­kat, amelyeknek csak nagyon tömör kivonatát találhattuk, a legcsattanósabb érveket a priva­tizáció halogatás nélküli megte­remtésére maga az élet produ­kálta. Közel kétszázötven, az elmúlt években létesült magán­gyógyszertár működik az or­szágban. Méghozzá kifogásta­lanul. Erre várnak, immár tü­relmetlenül, a megyei patikát működtető gyógyszerészek, és az országban az ezerötszáz gyógyszertárat kiszolgáló pati­kusok, a központok dolgozóival egyetemben. Vajna György Az amerikai elnök beiktatási ünnepsége A sokszínű társadalom egysége A történelmi hagyományokat hollywoodi stílusú show-val öt­vözve kezdődtek meg vasárnap Washingtonban az új amerikai elnök beiktatási ünnepségei. Bill Clinton és alelnöke, Al Gore, akik szerdán teszik le a hivatali esküt, reggel a válasz­tási kampányukból ismert, a néphez való közelséget kife­jezni hivatott buszkaravánnal érkeztek a fővárosba Virginia államból, a harmadik elnök, Thomas Jefferson egykori ott­honából. Az út az amerikai tör­ténelem másik óriásának, Abra­ham Lincolnnak a főváros szí­vében álló szobrához vezetett, ahol kétszázezresre becsült tö­meg várta Clintonékat. A jövendő demokrata párti elnök arról beszélt, milyen erőt adott Amerikának sokszínű tár­sadalmának egysége, és azt pél­daként állította a válságokban szenvedő országok, a volt Jugo­szlávia, Irak, Szomália népei elé. Clinton és Gore végül meg­szólaltatta a Szabadság-haran­got. Munkásgyűlés a komáromi finomítóban Fennakadás nélküli átszervezés (Folytatás az 1. oldalról) az új kollektív szerződést, de a szakszervezetek is előállnak javaslatokkal, s igyekeznek majd összehangolni az elképze­léseket. A szakszervezeti bi­zottság titkára hangsúlyozta, hogy az üzemi tanács választása rendkívül fontos, mindenkinek érdeke, hogy a választásban részt vegyen. A szakszervezet partnernek tekinti majd a meg­választott üzemi tanácsot. Dr. Dénes Ferenc igazgató arról beszélt, hogy az átszerve­zés fennakadást nem okozott a működés szempontjából, vala­mennyi vásárlójuk megkapta a kért árut. Az igazgató szólt az idei ter­vekről is. Elmondta, hogy idén is nehéz év elé néz a finomító, szoros pénzügyi gazdálkodásra van kilátás. Dr. Dénes Ferenc hangsú­lyozta, hogy az 1992-es bérfej­lesztés mértékét valószínűleg nem tudják megismételni. Ta­valy az egy főre eső átlagos jö­vedelem 446 ezer forint volt, s ha a környéken működő cégeket tekintik, ez magasnak mond­ható. Elbocsátásokat nem ter­veznek, de ésszerűbb létszám­­gazdálkodásra számítani kell. A cég vezetése reménykedik abban, hogy termékeikkel a ha­zai piacon képesek lesznek megőrizni a pozíciójukat, és természetesen az exportot is to­vább akarják bővíteni. Kovács László Húszévn: „Csúfos kudarc” volt... Támadás - veszteség nélkül A szövetséges légierő gépei ismét olyan dél-iraki légvé­delmi berendezéseket támadtak, amelyek veszélyeztetik a szö­vetségesek légitevékenységét. A katonai akció válasz azokra az iraki lépésekre amelyeknek az célja, hogy helyreállítsa a föld-levegő rakétákból álló lég­védelmi rendszert a 32. északi széleségi körtől délre. A szövetséges országok légi­ereje hétfőn délelőtt újabb tá­madást intézett Irak ellen - kö­zölte Londonban a brit védelmi minisztérium is. A tájékoztatás szerint az ország déli részén lévő célpontok elleni támadás­ban négy, a szaúd-arábiai Dah­­ránban állomásozó brit Tornado típusú harci gép vett részt.­­A Bagdad elleni támadás „csúfos kudarc” volt - jelentette ki Szaddam Huszein iraki el­nök. Szerinte a mostani támadás ugyanolyan kudarc volt, mint a 2 évvel ezelőtti háború Iraki el­len. 1 ÉVES A HOLMI! Ezért 1 hétig nagy árengedménnyel bunda, télikabát és dzseki vásárt tar­tunk! Ezenkívül nagy választékban kínálunk gyermek és felnőtt bálás ruhákat A vásár kezdete: január 18. Tatabánya II., Dózsa Gy. u. 55. (Kernstok-terem mögött) Nyitva: H—P 8—17 óráig Ebédidő 12—14 óráig Olcsón járhat szép holmiban, HASZNÁLT RUHA VISZONTELADÓK! | A HETTY KFT lerakatában nagy vá­lasztékban kapható fajtánként válo­■­gatott bálás ruha 10—30 kg-os át­■ tetsző zsákokban (bundák, kabátok,­­ nadrágok, farmernadrgáok stb.) ! Jelentős árengedménnyel kínálunk gyermek és felnőtt vegyes bálákat, női s­aljakat, blúzokat stb. Cím: Tatabánya II., Bánhidal Itp. 307.­­ (iskola melletti tízemeletes) Nyirva: keddtől péntekig 10—14 óráig l Lakástelefon: 34/30-585 Cukorbetegeknek A cukorbetegek klubja kedden, 16 órakor, a megyei kórházban tartja következő foglalkozását. Tartós bérbevételre keresünk 800—1000 nm-es egybefüggő földszinti helyiséget, főútvonal mellett Ajánlatokat kérjük: EXTERREAL Rt 1036 Budapest, Fényes Adolf u. 19—21. Alpár László Telefon: 06-1/168-7077 Telefax: 06-1/168-9234 ... A fehér halál éjszakája (Folytatás az 1. oldalról.) Január 18-án, hétfőn reggel még mindig sűrű köd terpesz­kedett a tájon. Prekob György kőműves kisiparos 7.30 körül lett figyelmes a parkolótól nem messze, az árokban heverő em­beri testre. Amikor közelebb ment, már látta, hogy baj van. A férfi feje véres volt, ruháját már belepte a dér. Nem nyúlt sem­mihez, sietett be a vendéglőbe, telefonálni. A szemlebizottság orvosa már csak a halál beálltának va­lószínűsíthető időpontját tudta megállapítani. Talán stoppolni akart. Az is­meretlen jármű szinte kirob­banhatott a tej fehér ködből. A csattanást senki sem hallotta. A sötétségből érkező autó segít­ségnyújtás nélkül továbbrobo­gott. A férfi autóját, egy Volkswagen Passatot később megtalálták a parkolóban, az aj­taján K. M. monogrammal. A rendőrség szakértők bevo­násával folytatja a vizsgálatot, nyomoz az ismeretlen gázoló után... Már visszafelé araszolgatunk a tragédia színhelyéről, amikor hirtelen ismerős látvány villan elénk a fehér egyhangúságból. Három német rendszámú gép­kocsi „randevúzott” a ködben. A sötétkék Audi 100-as nyitotta a sort, megcsúszott a nyálkás úton, s nekicsapódott a sávot elválasztó szalagkorlátnak. Történt mindez az M1-es au­tópályán, a fehér vakság napján. Dián Tamás Az Audi Quattro jött, nem látott­­ és csattant...(Fotó: Haraszti) VÁMSZABADTERÜLET működik Bajnán Telefon/fax: 6-1-1328-456 \______________ 1993. január 19., kedd Használt bútor KIÁRUSÍTÁS 1993. január 4-től az Otthon Kisáruházban (Tatabánya V., Győri u. 16/8., Gerecse mellett) 10—30 %-os árengedménnyel amíg a készlet tart Egyéb kínálataink: - új szekrénysorok 29900 Ft-ért - Új kárpitozott garnitúrák kedvező áron megrendelhetők - 100 féle tapéta ~0299 - festőszerszámok — Euro 2000 is Telefon: 34/10-744/10-es mellék A BÖKÖD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 1993. február 1-től az alábbi betétkamatokat alkalmazza Éves kamatláb nettó % bruttó % I. KAMATOZÓ KÖNYVESBETÉTEK 1. Kamatozó takarékbetét — látraszóló 10 10 — 1,2,3 évre lekötött betétek 14 17.5 II. TAKARÉKLEVÉL — 1 év után 15 18.75 — 2 év után 15.5 19.375 — 3 év után 16 20 III. LAKÁSCÉLÚ MEGTAKARÍTÁSOK lakáscélú felhasználás esetén — 1 éven túl, de 5 éven belül 17.5 17.5 — 5 éven túl 20 20 nem lakáscélú felhasználás esetén — 1 éven túl, de 5 éven belül 14 17.5 — 5 éven túl 16 20 IV. ÁTUTALÁSI BETÉTSZÁMLA 10 10 V. BANKSZÁMLA forgalmazó bankszámla 6 6 3 hónapos lekötés esetén 11 13.756 hónapos lekötés esetén 12 151 éves lekötés esetén 14 17.5 VI. Letéti jegy 14 17.5 VII. Pénztárjegy 11 13.75 Vill. Értékjegy 11 13.75 IX. Célrészjegy — éven belüli kivét esetén 11 13.75 — éven túli kivét esetén 15 18.75 I—II—III—V. betéteknél a lekötési idő lejárta előtt felvett összegek után— időarányosan — nettó évi 0,5% kamatot fizetünk. BOKOD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA

Next