24 óra, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-02 / 27. szám

1993. február 2., kedd Plotár marad A közelmúltban hírt ad­a­tunk arról, hogy Plotár Gyula, Tatabányai SC labda­rúgó-csapatának rutinos csa­tára az osztrák második ligás Krems együttesénél volt pró­bajátékon és velük tárgyal külföldi szerződtetéséről. A megállapodás azonban nem jött létre, így Plotár tavasszal is a kék-fehér gárdát erősíti. Karateszövetség? A megye karatésai és más harci művészeteinek képviselői létre szeretnék hozni megyei szervezetüket. A szövetség ala­kuló ülése február 18-án (csü­törtökön), 14 órától lesz a me­gyei sportigazgatóságon. Az MLSZ tovább tárgyal Tovább folynak a tárgyaló­ik a Magyar Labdarugó­zövetség és a külföldön sze­­eplő magyar labdarugók klubjai között, hogy kik le­­sznek ott a válogatott márci­­si Japán túráján. Amint azt Imsberger Tamás technikav­ezető elmondta az már biz­tos, hogy Lőrincz Emil, Kö­les Kálmán és Szalma József utazhat. Egy mérkőzésre - a másodikra, az Egyesült Álla­mok ellen - szintén elengedi egyesülete Détári Lajost, Limperger Zsoltot és Petry Zsoltot. Továbbra is bizonyta­lan azonban Kiprich József, Urbán Flórián, Mészáros Fe­renc és Eszenyi Dénes hely­zete. Az MLSZ folyamatosan tárgyal, hiszen Jenei Imre szövetségi kapitány a legerő­sebb csapatot szeretné szere­peltetni Fukuokában illetve Nagoyában. SPORT SPORT SPORT Súlyos betegsége után is erősség Magyaros Sándor, a Dorog nagy tekése Lapunkban a közelmúltban írtunk a dorogi tekések nagy­szerű NB I-es szerepléséről. A Bányász esélyes az élvonalba jutásra is. Volt a cikkben egy sajnálatos tévedés. Úgy írtuk, hogy történelmi pillanat lehet, amikor a Dorog felkerül az NB I-be, ugyanis a megyéből ez még egyetlen csapatnak sem si­került. Megbízhatónak tűnő in­formáció alapján jelent meg így a cikk, holott, mint kiderült, volt már első osztályú együtte­sünk. A hatvanas évek elején az Oroszlányi Bányász férfiai küz­döttek az NB I-ben. A lényeg azonban, hogy a dorogiak ennyi év után megcsillantották a re­ményt, ott lehetnek hamarosan az élvonalban. A cikkben érté­keltük a Bányász játékosait, amelynek kétségen kívül, Ma­gyaros Sándor a legnagyobb egyénisége. Remek tekés, re­mek ember, ahogy mondják Dorogon. Szeretik, tisztelik a szerény és népszerű sportolót. Megérdemli, hogy rövid portré­ban ismertessük pályafutását. Magyaros Sándor 1940-ben született Tokodon, ma is az Er­zsébet aknához tartozó bányász kolóniái lakásban él családjá­val. Gyermekkorában, mivel közel volt a foci -és a kuglipá­lya, hamar megismerkedett mindkét játékkal. Fiatalember­ként az Erzsébet aknán, a kül­színen dolgozott, mert ifjú kora miatt nem mehetett a bányába. A sport már akkor nagyon von­zotta. Erzsébet aknának, a me­gyében szereplő kitűnő foci -és tekecsapata volt. Magyaros Sándor mindkét sportágban te­hetséges volt. 18 éves kora után már mehetett a bányába dol­gozni, attól kezdve rendszere­sen sportolt. Ezerkilencszázhatvanban Dorogon már volt megyei szintű tekecsapat, ügyessége, tehetsége miatt hívták a Bá­nyászba. A 70-es évekre nagyon jó gárda fejlődött ki Dorogon. A bajnokságokban mindig az él­bolyban végzett. Azután kiöre­gedés, abbahagyás és egyéb más okoknál fogva ez a jó csa­pat szétesett. Hosszú évekig az NB III-ban szerepelt a Bányász, ám közben, örvendetesen sok minden megváltozott. A dorogi állítás aszfaltpályából egy mo­dern, automatával felszerelt, műanyag borítású tekepálya lett. Magyaros tudása innen kezdve bontakozott ki igazán. A csapat többi tagja meg sem kö­zelítette az ő eredményeit. A sportolás mellett kemény fizikai munkát végzett a bányában. Or­szágos szinten is számon tartot­ták az eredményeit. Jöttek is a magasabb osztályú csapatok érte, de ő nem ment, mert itt érezte, érzi jól magát a megszo­kott környezetben. 1986-ban, egy súlyos beteg­ség miatt, komoly, maradandó egészségkárosodást szenvedett. Egy évet kénytelen volt ki­hagyni, ezután visszatért a teké­zéshez. A dorogiak nagy örö­mére, hamar visszanyerte régi formáját, rövidesen ismét a csa­pat legjobbja lett. Nagy része van abban, hogy két évvel ez­előtt, hosszú évek után újra NB II-es csapata lett a Bányásznak. Érdekes ember Magyaros Sándor. Szinte zavarja ha dicsé­rik. Pedig igen szép sikerlistá­val büszkélkedhet. Többszörös megyei bajnok, többszörös or­szágos bányász bajnok, sok vi­déki pályán volt pályacsúcs­tartó. A dorogi tekecsarnokban, a mai napig ő tartja a rekordot 100 vegyes dobásban, 488 fá­val. Harminchárom éve tekézik. A tekeszurkolók és csapattársai ugyanúgy szeretik, mint pálya­futása elején. Nem változott, csak bölcsebb lett. Igazi spor­tember maradt. Az edzéseken és a bajnoki mérkőzéseken mindig iparkodik tudása legjavát nyúj­tani, és hozza is az eredménye­ket. Ő a csapatkapitány, de nem akármilyen. Jól tudja, hogy a humor a jó csapatszellemhez el­engedhetetlen. Ebben is élen jár. Csak egy tréfás története a sok közül. Vidéken páros ver­seny volt, és ő mindig, minden­hol nyerni akart. Azt mondta az éppen dobó párjának: „te csak tartsd magad, majd én adok neki”. Magyarosék párja na­gyon jól dobott, neki akkor nem ment. Ez egy ritka „kihagyás” volt életében, ám ezt a mondá­sát azóta is szállóigéként emle­getik Dorogon a meccseken. Ötvenkét éves, ami a tekében voltaképpen nem is számít kor­nak. Kívánjuk, hogy még hos­­­szú évekig legyen a Bányász erőssége, netán az NB I-ben az ősszel. Péntek Sándor Magyaros Sándor Triatlonos felkészülési verseny Ez volt az első triatlonos ver­seny az országban, közel ötven indulóval (Győr, Szeged, Buda­pest, Bonyhád, Esztergom, Oroszlány és a környező falvak sportolói neveztek) Oroszlány­ban, az uszodában reggel 7-től volt az úszás, folyamatos indí­tással, utána 10 órától követke­zett a futás. A színvonalas verseny és az eredményhirdetés után, a Műve­lődési Központban versenybírói képzés volt. Ezen huszonnyol­can tettek sikeres vizsgát. Me­gyénkből több triatlonos. Az ORTRI által rendezett verseny szponzorai voltak: SOO’TERS Oroszlány, Aqua Plussz kft, Pa­goda reklám-játék-ajándék stú­dió, Schwinn-Csepel kerékpár márkaszerviz. Az Aqua Plussz-kupa ered­ményei: I. kategória, I. korcso­port, lány: ...2. Herr Orsolya (Esztergomi Triatlon Klub) I. kategória, I. korcsoport, fiú: 1. Erős Csaba (Esztergom), ...3. Sokorai István (Oroszlányi RTRI). I. kategória, II. korcso­port leány: 1. Sebők Zsanett (ORTRI), 2. Kóbor Kinga (Esz­tergom), Rónai Dóra (Tatabá­nyai Triatlon Klub). I. kategó­ria, 2 korcsoport, fiú: 1. Heer Ádám (Esztergom), 2. Csőbör Zoltán (Tatabánya). I. kategó­ria, 3 korcsoport, leány: ...2. Jó Renáta (OSE). I. kategória, 3. korcsoport, fiú: 1. Papp Gábor (Abony). Junior férfi: 1. Kolo­­nics Krisztián (Tatabánya), ...3. Monostori Zsolt (Esztergom). Felnőtt férfi: 1. László Zoltán (Esztergom). Senior nő: 1. Ma­­szlavér Józsefné (Komárom). Ifjúsági leány: ...3. Petkó Krisz­tina (Esztergom). Ifjúsági fiú: 1. Cserép Ferenc (Esztergom). ...3. Koncz Csaba (Esztergom). A legjobb leány úszó gyer­mek díjat kapta: Csákvári Edina (Oroszlány). Legjobb futó lány: Sebők Zsanett (Oroszlány). Legjobb fiú úszó: Gulyás Ta­más (Oroszlány). Legjobb fiú futó: Gulyás Tamás (Orosz­lány). Legjobb női felnőtt, III. kategória: Galántai Mária (úszásban és futásban is). Leg­jobb férfi futó: Kovács András (Lénárd Team). Legjobb férfi úszó: Kolonics Krisztián (Tata­bánya). Kézilabda A TSC kétszer, a THAC egyszer győzött Csillag gólerősen játszott Győrben A hétvégén folytatódott Győrben a felkészü­lési terembajnokság, amelyen három megyei csapatunk is pályára lépett. A Tatabányai SC mindkét mérkőzését megnyerte, a Tatai HAC egyszer győzött, egyszer vereséget szenvedett, míg a komáromiaknak nem sikerült győzni a magasabb osztályú ellenfelekkel szemben. TSC - Komáromi AC 27-9 (14-4) Vezette: Balogh, Vadai. A két osztálykülönbség meglátszott a csapatok teljesítményén, bár a komáromiak nem illetődtek meg a nagyobb nevektől. A tatabányaiak nem becsülték le ellenfelüket, így nagyon hasznos előkészületi mérkőzést játszott a két csapat. Góllövők: Konrád 5, Keresztes-Csutora- Szava 4-4, Csillag 3, Tóth-Bognár 2-2, Víg és Bondár, illetve Szakács 4, Gróf, Bölöni, Szűcs, Veszprémi, Vecsey. TSC - Győri Vertikal 25-17 (13-8) Vezette: Hofbauer, Vaday. A győri NB II-es csapat presztízs mérkőzés­nek tekintete a TSC-vel való találkozását, de a ta­tabányai fiúk is komolyan vették a találkozót. A TSC négyes vezetése után növelte előnyét és magabiztos fölénnyel győzött. Góllövők: Csutura 6, Szava 5, Bodnár 4, Kon­­rád-Keresztes 3-3, Csillag 2, Krancz és Tóth. THAC - Kapuvári SE 26-17 (12-8) Vezette: Hofbauer, Verbo. A két NB II-es csapat összecsapásán már az első percektől a tataiak irányították a mérkőzést. Szurcsik irányításával a második félidő elején már tekintélyes volt a THAC előnye, győzelme még nagyobb arányú is lehetett volna. Góllövők: Radnai-Szurcsik-Hetényi 5-5, Szlankó-Csics-Pongrácz 3-3, Takács. Győri ÁÉV - THAC 24-21 (14-11) Vezette: Balogh, Vaday. Az NB I. B-ben szereplő győriekkel szemben a THAC végig egyenlő ellenfél volt. A második félidő közepén kiegyenlített a tatai csapat, de a hajrában a győriek voltak eredményesek a végig izgalmas, színvonalas találkozón. Góllövők: Szurcsik 8, Hetényi 4, Pongrácz 3, Szlankó-Takács 2-2, Radnai és Csics. Teke Szuper Liga Vereség a nyitányon OKGT-BSE - TSC 7:1 (2521,2342) A női teke Szuper Liga idei meglepetéscsapata a fővárosi OKGT-BSE. Sorra aratja a győzelmeket, a tabellán is elő­kelő helyet foglal el. A Tatabá­nyai SC, jó évadkezdés után visszaesett, több forduló óta nem nyert. A tavaszi nyitányon csak a tisztes helytállásban bi­zakodhattak a tatabányai lá­nyok, ám ez sem sikerült. Igaz, a TSC-ből külföldre igazolt a két nagy ász, Megyesiné Vati Ágnes és Szintainé Krakó Éva, a fiatalok pedig egyelőre rap­­szodikus teljesítményt nyújta­nak­ a hazaiaknál, mint az utóbbi időkben, most is a válogatott Fülöpné vitte a prímet. Telje­sítménye 451 fa, amely nem­zetközi szinten is figyelemre méltó. Négy társa szintén négy­száz fa fölött dobott, a leggyen­gébb fővárosi eredmény 391 fa volt. A tatabányaiaknál Steiner szerezte a becsületpontot 410 fájával. A fiatal Lovász is hely­tállt, 399-es eredménye nem rossz. Ő egyébként hamarosan nagy eredményekre lesz képes, de most még nem bírja elviselni a mérkőzések tétjét. A szintén tehetséges Voga 391, Kun 386, Gulyásné 379 fát ért el. Krakó Anita 377 fát dobott. 7 Röplabda NB I Pazar győzelem a KSC ellen Tatabánya - Kecskeméti SC 3:0 (12, 11, 8) A Tatabányai SC NB I-es fér­­fi röplabdacsapata, a hétvégi második mérkőzését sikerrel zárta. Egyik nagy ellenlábasát, a Kecskeméti SC-ét verte impo­náló magabiztossággal. Az első játszma hozta a legnagyobb csa­tát, ám ekkor sem forgott ve­szélyben a hazai győzelem. A továbbiakban egyre biztosab­ban nyert a TSC. Végre azt lát­hatta a tatabányai közönség kedvenceitől, amire képesek. Ötletesen, nyugodtan röplab­­dáztak, ütőerőben is felülmúlták a kecskemétieket. A 200 néző előtt játszott mérkőzésen, ezút­tal a rutinosabb röplabdások voltak a TSC erősségei. Gubik, Fekete, Szabó és Geier nyújtott átlagon felüli teljesítményt. - péder- Kosárlabda NB II. férfi ~ ^ ----------------------------------------d: iy.,1HA­ IUH Sikerült a visszavágás Oroszlányi SE - Alba Regia 102-64 (57-28) Oroszlány, 300 néző, ve­zette: Kiss, Kovács. ŐSE: Gurszky 18/18, Beck 7, Zboray 33/15, Farkas 16, Pulai 6, Molnár 2, Szabó 12, Fejér 8, Jandlicska. Edző: Ju­­govits József. Az őszi fordulóban az OSE hoszabbításban szenvedett egy­pontos vereséget Fehérváron. A hétvégén visszavágásra készül­tek a hazaiak. Már az első per­cekben látszott, hogy egy jól felkészült és jó formában lévő Oroszlány van a pályán. Pillan­­tokon belül 16-4-re húzott el a hazai csapat, főleg Zboray és Gurszky eredményessége révén. A jól működő oroszlányi zóna ellen a fehérváriak csak nagy nehézségek árán jutottak dobó­helyzetbe. A 15. percre már óri­ási volt az Oroszlányi SE elő­nye, 51-19-et mutattat az ered­ményjelző. A második félidőben a fehá­­váriak egészpályás letámadás­­sal kísérleteztek, '1'^iitj[.,^­:ekig zavart is okozott a hazaiak tá­madójátékában. Ezután megnyugodott és tak­tikusan játszva könnyedén érte el pontjait a vendéglátó együt­tes. Több játékos a kipontozódás sorsára jutott mindkét csapat­ból, de ez sem törte meg a haza­iak lendületét, és végül nem várt nagy fölénnyel nyerték meg a mérkőzést. Jugovits József: - Ez a győ­zelem könnyebben sikerült, mint vártam, de igaz, nagyon jól is játszottunk. Hat pont a tataiak hátránya A hétvégén Szlovákiában, Csallóközaranyoson folytató­dott a Haller Imre női teremké­­zilabda-bajnokság, ahol több megyei NB II-es csapatunk is képviselteti magát. Akárcsak az előző héten Do­rogon, most szombaton és va­sárnap is szép számú közönség szurkolta végig a mérkőzéseket, amelyek változatosak, jó szín­vonalúak voltak. A 2. forduló eredményei: Dinamo Brasov-Iason Bra­sov 15-16, Sturovo-Ácsi Kini­zsi 23-11, Zlatna-Dorogi SZSE 26-18, Komáromi AC-Iason 18- 28, Sturovo-Dinamo 22- 13, Tatai HAC - Ács 22-14, Dorog-Dinamo 12-17, Komá­­rom-Tata 18-6, Zlatna-Iason 19- 25, Ács-Dinamo 1­- 5, Komárom-Zlatna 16-30, Ács- Iason 7-22, Solymári PEMÜ­­Sturovo 16-16, Tata-Dorog 15-13, Solymár-Iason 16-22. A táblázatot az Iason Brasov csapata vezeti százszázaléko­san, 8 mérkőzésből 16 pontot gyűjtött a román együttes. A második helyen a Tatai HAC áll 10 ponttal, harmadik a Solymári PEMÜ 9 ponttal. Kovács László Totónyeremény-tájékoztató A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 5. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy talá­latos szel­vény 8 darab, nyereményük egyen­ként 732 593 forint, 13 találatos szelvény 12 darab, nyeremény­ük egyenként 296 526 forint, 12 találatos szelvény 563 darab, nyereményük egyenként 7023 forint, 11 találatos szelvény 6553 darab, nyereményük egyenként 603 forint, 10 találatos szelvény 42 466 darab, nyereményük egyenként 140 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart.

Next