24 óra, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-16 / 267. szám

24 ÓRA - 2004. NOVEMBER 16., KEDD JEGYZET Elítélt falu­vezetők PALÁSTI PÉTER NEM A MAGUK SZÁMÁRA LOPTAK, CSALTAK - KÖZÉRDEKBŐL HAMISÍTOTTAK. Mindenkinek megvan a maga téglája valame­lyik börtönben, s az sem lehetetlen, hogy me­gyénk polgármesterei, jegyzői közül bárki megsimogathatja majd a neki készítettet, épp a Tatabányára tervezett legújabb büntetés-végrehajtási intézetben. Mert nem kell ahhoz köztörvényes bűnözőnek lenni, hogy va­laki - főleg a választott vezetők köréből - bíróság elé kerüljön, így járt Tornyiszentmiklós önkormányzatának két vezetője is a napokban, akiket az ítélethozók jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt marasztaltak el. Senki se gon­dolja, hogy a maguk számára loptak, csaltak vagy sikkasztot­tak. Mindössze annyit tettek, hogy településük fejlődése érde­kében olyan nagyságrendű önrészt igazoltak egy pályázat mellékleteként, amennyivel nem rendelkeztek. Nyilván azért tették, mert különben esélyük sem lett volna a jelentős összegű támogatás elnyerésére, így viszont elkészül­hetett az út, s utólag talán az önrészt is kiegészítették. Ettől függetlenül pénzbírsággal sújtották őket. Száz- illetve százöt­venezer forinttal. Ha azt vesszük, ez nem is olyan sok egy közérdekű, többmilli­ós beruházás megvalósulásáért. Példájuk követése azért még­sem lenne erkölcsös. VÉLEMÉNYE VAN? ÍRJA MEG: SMS: 06-30-303-0024 (Sms-ezőink kérhetik: telefonszámuk ne jelenjen meg. Az üzenet végére írjanak egy „t” betűt) A gally sem szabad préda Madarász Tímea Pilismarót A magas fűtési költségek miatt egyre többen térnek át a klasszikus fatüze­lésre.­­ Az utóbbi néhány évben megnőtt a kereslet a fára. Az önkényes fakivágásra ugyan­akkor szerencsére egyre keve­sebben vállalkoznak. Erdésze­ink mindennap járják az erdő­ket, és elmondhatjuk, nem jel­lemző a lakossági fakivágás - mondta el Szabó Miklós, a Pili­si Parkerdő Rt. Pilismaróti Er­dészetének műszaki vezetője. Az erdőtörvény lehetőséget ad arra, hogy megakadályoz­zák az erdészek a favágást. Az erdőjáró szakemberek egyúttal értesítik az erdésze­ti rendészetet és a rendőrsé­get is, ha ilyet tapasztalnak. A pénzbüntetés összege az erdőben okozott kár nagysá­gától függ. A gallyak, letörött ágak elhordásához is enge­dély kell, amit sokan nem tudnak.­­ Állami tulajdonú erdők­ben az erdészetek kizárólag engedélyezett fakitermelése­ket végeznek, amelyeket terü­letünkön a Duna-Ipoly Nem­zeti Park mint szakhatóság vizsgál felül - tette hozzá Sza­bó Miklós. Tanultak a tanítók Knyazovics Edina Sárisáp A megyei pedagógiai intézet az idén is megrendezte az őszi szakmai hetek prog­ramsorozatát. A Pilis-Gerecse Iskolaszövet­ség - Annavölgy, Bajna, Csol­­nok, Dág, Gyermely, Kesztölc, Leányvár, Nagysáp, Piliscsév, Sárisáp, Szomor, Tát - intézmé­nyeinek pedagógusai tegnap ez alkalomból találkoztak Sárisá­pon. A szakmai továbbképzés alkalmával három témában hallgathattak meg előadásokat a tanítók, tanárok. A drámapedagógia szerepé­ről Makláriné Hajas Teréz, a szöveges értékeléssel kapcso­latban Jegesné Rémesi Irén, a matematikatanításról pedig dr. Hajdú Sándor tartott előadást, kifejezetten a szaktanároknak. 5 MEGYEI TÜKOR Tornyok nőnek a pusztában Tatabánya A japán Asahi Glass Corp. (AGC) zöldmezős beru­házásként új autóipari üveg­gyárat épít Tatabánya és Környe határán. A mintegy 60 millió eurós beruházás mun­kálatai már elkezdődtek, a földmunkák elvégzése után már a gyártócsarnok vasbeton oszlopait állítják a helyére a szakemberek. A beruházás első lépésben 200 munkahelyet teremt, a termelés a tervek szerint 2006-ban indul. Az építkezé­sen jelenleg mintegy 80 fő dolgozik, köztük alvállalkozó­ként tatabányai cégek is részt vesznek a munkálatokban. Kása Miklós, a generálkivite­lező Takenaka Europe cég egyik vezetője elmondta: jövő áprilisra olyan állapotban sze­retnék átadni az épületet, hogy az alkalmas legyen a gé­pek fogadására. A Való Világ3 valósága az, hogy a győztesnek já­ró 30 millió forint értékű villa nem készült el. Er­ről viszont nem a népsze­rű tévéműsor készítői te­hetnek, hanem az a ma­gánvállalkozó, aki megál­modta a Fekete Gyémánt Lakóparkot. Palásti Péter Héreg A kínos kudarc valós okait leghitelesebben Fekete Géza tudná felsorolni, de őt - többszöri keresésünk ellené­re - nem találtuk meg. Pedig jártunk héregi otthoniban, céges telefonszámán és magánmobilján egyaránt hív­tuk. Ajtaja zárva, számainak tárcsázása után pedig a gépi hang csak ennyit mond: A hí­vott szám átmenetileg nem kapcsolható. A szép tervekkel indult vállalkozó eltűnt. Legalábbis szülőfalujából, ahol egyesek szerint Németországba ment, mások viszont úgy tudják, hogy Budapest környékén él. Ez utóbbi variációt erősítette meg közvetlen szomszédja, Tóth Tünde is, aki időnként érzékeli, hogy otthon van, de csak rövid időre. Legutóbb tíz napja hallotta sajátos kö­högését, de akkor sem látta, pedig jó kapcsolat volt (van) közöttük. Fekete Géza egyik gyermekét is sikerült elérnünk, aki Tatabá­nyán dolgozik. Bíztunk benne, hogy ha senki mástól, de tőle biztosan kapunk hasznos infor­mációt. Sajnos nem segíthetett, mert ő sem tud semmit édesap­ja hollétéről, így aztán csak az tekinthető biztosnak, hogy szertefoszlot­tak a villaálmok, a győztes Miló sem fog értékes ingatlannal rendelkezni Héregen. Pedig ha minden a tervek szerint alakul, akkor megyénk szép fekvésű községében 44 otthon épülhe­tett volna fel egy 33 ezer négy­zetméteres telken. Ámbár­­ ne zárjuk ki ezt a le­hetőséget sem - talán nincs minden veszve. Mert igaz ugyan, hogy egyelőre nem kez­dődhetett meg az építkezés mű­szaki és pénzügyi okok miatt, azért még megvalósulhatnak a tervek. Csak egy tőkeerős be­fektető kellene hozzá. Nem le­hetetlen, hogy Fekete Géza egy ilyen partnerrel tér haza a kö­zeljövőben. Füstbe ment lakópark villaálmok. Miló nem költözhet be megnyert házába. Eltűnt a vállalkozó oszloprengeteg mered az égnek a megyeszékhely határában FOTÓ: KISS T. JÓZSEF Beperlik a tulajdonost A Való Világ 3 című produkciót sugárzó tévécsatorna vezetői már megbánták, hogy a héregi Fekete Gyémánt Lakópark tulajdonos igazgatójával kötöttek szerződést a győztesnek já­ró egyik nyeremény, a 30 millió forint értékű villával kap­csolatban. Mint azt sajtófőnökük, Dobsi Adrienn révén kö­zölték, ők teljesítették vállalásaikat, s a megállapodás sze­rint reklámozták azt a beruházást, amiből sajnos nem lett semmi. A sorozat nyertesének, Milónak járó házat máshol fogják megvásárolni az év végéig, szerződésszegő üzleti part­nerüket viszont be fogják perelni. Elkeltek az öreg házak Dékány János, Héreg polgármestere sem tudja, hogy jelen­leg hol él Fekete Géza. Több hónapja még csak nem is lát­ta. Sajnálja, hogy az ígéretes vállalkozás jóformán el sem kezdődhetett, mert kiépített közművek hiányában nem kaphattak építési engedélyt. (Ez az okirat viszont feltétele lett volna a bankkölcsön folyósításának.) Szerencsére a község megítélése nem változott kedvezőtlenül emiatt. Sőt! Az országos hírverésnek köszönhetően sokan megnézték a települést, s az üresen álló, öreg házakat csaknem mind megvásárolták. Kisbér NAGYI SÜTUE. Jól sikerült az idősek napja a Bakonyalja fő­városában. Több mint kétszázan vettek részt a jó hangulatú esten. Első alkalommal rendezték meg a Nagymama sütije elnevezésű vetélkedőt, amelyre tízen nevez­tek be. A szigorú zsűri Túrják Viktorné süteményét ítélte a legfi­nomabbnak, de a többi pálya­munkát is elfogyasztotta a jóked­vű társaság. PÁLYAVÁLASZTÁS: Hét­főn a komáromi Petőfi Sándor Álta­lános Iskolában pályaválasztót tar­tottak. A rendezvényen a komáromi középiskolák igazgatói ismertették meg intézményüket és a továbbta­nulás feltételeit pályaválasztási szü­lői értekezleten. Lábatlan tények és remények. A hétfői, városházán megtartott közmeghallgatást követően ma délután öt órától várja hasonló té­májú fórumra a Duna-parti telepü­lésen élőket az önkormányzat képviselő-testülete. Az érdeklődők a Petőfi Sándor Általános Iskolá­ban hallhatnak tájékoztatást az idei tervek megvalósításáról, illet­ve a következő esztendő lehetősé­geiről. robogót lopott. Szombaton kora hajnalban lopást jelentettek be: ismeretlen elkövető Nagyigmándon, a József Attila úton egy kávézó mellől a saját indítókul­csával tulajdonított el egy Piaggio Energy Extreme típusú robogót, an­nak okmányaival együtt. A lopási kár 550 000 forint. Nyergesújfalu novemberi ősz. A hónap utolsó napjáig a könyv­tár nyitvatartási idejében tekint­­ ­­­ hető meg az Ősz elnevezésű, hét­főn megnyitott tárlat az Ady Endre Művelődési Ház első emeleti nagytermében. A kiállító alkotók az intézményben Gelencsér Gézáné középiskolai rajztanár irá­nyításával működő képzőművész kör tagjai. Szákszend óvodások vására. Nyolc éve rendezték meg először a faluban a Márton-napi vásárt a Kis­­kuckó Óvoda lakói, s nem volt ez másképpen az idén sem. Pénteken délután szülők, nagyszülők és roko­nok gyülekeztek a faluházban, hogy megtekintsék a kicsik műsorát, majd az azt követő kirakodóvásá­ron válogassanak. A tárgyak ellen­értékét az asztalokon elhelyezett üvegekbe kellett betenni. Az össze­gyűlt pénzt az óvoda udvarának fel­újítására fordítják. Tatabánya vitte a pénztárcát. Vasárnap délután jelentette be a sértett, hogy ismeretlen tettes a Ta­tabánya, Sárberki lakótelepen lévő egyik sörözőben - figyelmetlensé­gét kihasználva - eltulajdonított egy pénztárcát, benne 360 000 fo­rint készpénzzel. Tokod TÉLKÖSZÖNTŐ. Márton napja alkalmából vigasságot ren­deztek tegnap késő délután a mű­velődési házban. A szépen feldíszí­tett teremben a vendégek megkós­tolhatták a frissen sült libafalatká­kat és a vasárnap felszentelt új­bort, miközben a helyi GardellaCa kórus bordalokat énekelt. Tatabánya- Alsógallán a Schlégl család ma is azt tartja: érdemes a po­cákkal foglal­kozni. Nem cso­da tehát, hogy szomorú reg­gelre virradt két megtermett sertés a Tán­csics Mihály úti portán a hét vé­gén. A végered­­­­­ménynek vi­szont a háziak örülhetnek. Ké­pünkön: Kmettl Zoltán és Viág Csaba .. ..Készí­­ti az egyik „ál­dozatot” a szét­­daraboláshoz.

Next