24 óra, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-25 / 146. szám

24 ÓRA - 2010. JÚNIUS 25., PÉNTEK SPORT Az ereiek 2-1-re győztek az Oroszlány ellen, így Mohácsi Antal edző tanít­ványai bizonyultak a leg­jobbaknak a Magyar Ku­pa megyei selejtezőiben. Eldőlt az is, hogy a Legea megyei I. osztályú baj­nokságot veretlenül nyer­te a Tardos. G. M.­K. L. oroszlány A Magyar Kupa 2010/11-es idényére még tavaly nyáron csaknem ötven alacso­nyabb osztályú megyei csapat nevezett. Közülük négy együt­tes, az Oroszlány, az Ete, az Esz­tergom és a Tát képviselheti majd szűkebb hazánk színeit az országos küzdelmek első köré­ben, az NB II-es FC Tatabánya pedig később kapcsolódik be a sorozatba. A négy alacsonyabb szinten szereplő gárda megmér­kőzött, illetve megmérkőzik a megyénk legjobbja címért is. A szerda késő délutáni orosz­lányi összecsapáson a helyi le­génység az ötét látta vendégül- A hazaiak jól kezdtek, ám helyze­teiket elpuskázták, így az első negyedóra végén Szakolczay tá­voli lövéssel előnyt szerzett az eteieknek. Az oroszlányiakat sokkolta a találat, s ezt kihasz­nálva Németh is a hálóba talált. A második félidőben is többet birtokolták a labdát a házigaz­dák, ám az eteiek kontrái rend­re veszélyt jelentettek. Biczó a 84. percben szépített, sőt egyen­líthettek is volna a piros meze­sek, ám a kapufa kisegítette a szívósan védekező vendégeket. Érthetően nagyon boldogok vol­tak az ereiek, hiszen alig hatszáz lelket számláló kistelepülésnek szereztek dicsőséget. Jól meg­szolgált aranyérmeiket és a ku­pát Imrő Jánostól, a megyei szö­vetség főtitkárától vehették át a bajnokok. - Sok sérült és beteg játékosra nem számíthattam a kupadön­tőn, de így is egységesek marad­tunk. Több helyzetet dolgoztunk ki, ám a második félidőben az Oroszlány ránk erőltette akara­tát. Örülök, hogy jól védekez­tünk, ehhez nagy szív is kellett. Gratulálok a fiúknak, köszönöm a vezetők támogatását és elődöm, Horváth Attila edző munkáját is - mondta az ünnepség után Mohácsi Antal, az eteiek edzője. - Úgy gondolom, nagyon jól kezdtünk, helyzeteket dolgoz­tunk ki, több lehetőségünk volt a gólszerzésre. Sajnos ezeket el­puskáztuk, s az eteiek egy távo­li lövéssel vezetést szereztek. A gól megfogta a csapatot, megtört az addigi jó játékunk, visszaes­tünk, huszonöt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét talp­ra álljunk. Sajnos ez idő alatt el­lenfelünk megint a hálóba talált. A második félidőben mi játszot­tuk a focit, megint adódtak gól­szerzési lehetőségeink, de saj­nos csak egyszer bizonyultunk eredményesnek. Úgy érzem, me­zőnyben mindent megtettünk, az egyéni összpontosítás viszont hiányzott, így nem tudtuk ki­használni helyzeteinket. Gratu­lálok az Élének és sok sikert kí­vánok nekik - értékelt a másik oldalon Boros György, az orosz­lányiak szakvezetője. A harmadik helyért az Eszter­gom a Táttal mérkőzik majd meg, jelen pillanatban úgy tű­nik, a meccset kedden 18 órától rendezik. A Legea megyei I. osztályú bajnokságban két elmaradt mér­kőzést tartottak meg szerda es­te. A Környe döntetlent ért el a Lábatlan ellen, a Tardos pedig 5-0-ra győzött a Tát ellen. Mind­ez azt is jelentette, hogy a tardosiak veretlenül nyerték az idei pontvadászatot. Eredmények: Magyar Kupa megyei döntő: OROSZLÁNY - ETE 1-2 (0-2) Oroszlány, 200 néző, vezette: Arany. Oroszlány: Iváncsán - Zsidó, Kulhanek, Miksi, Biczó, Földi, Somodi, Németh I., Szász (Kiss G.), Purger, Simon. Edző: Boros György. Ete: Valakovics - Németh B., Altrichter, Vági, Szabó, Wéber, Szakolczay (Kolonics), Janó (ifj. Altrichter), Bősze (Ubornyák), Gyüszi (Rendes), Batics (Tóth). Gólszerző: Biczó, illetve Sza­kolczay. Németh B. Legea megyei I. osztályú bajnokság - elmaradt mérkőzések a 25. for­dulóból: KÖRNYE - LÁBATLAN 1-1 (1-1) Kecskéd, 100 néző, vezette: Széplabi G. Környe: Villám - Bálint, Schaffer, Szűcs, Acsády, Auer­bach, Horti, Balogh, Kiss M. (Hrabovszki), Kiss Cs., Kiss T. Edző: Schaffer Antal. Lábatlan: Erős - Bazsó, Budaházi, Balogh, Lőrincz, Pekár (Tóth), Dudás (Dalanics), Suha, Eckl (Lovas), Egeresi, Sze­nes. Edző: Sándor,Holdampf Gólszerző: Kiss M., il­letve Eckl. Kiállítva: Balogh, Szenes. Budaházi Schaffer Antal: - Köszönöm a játékosaimnak az egész éves hozzáállásukat, küzdésüket. Gratulálok a csapatomnak. Holdampf Sándor: - Gyenge játékvezetés, hét emberrel dön­tetlen. Ifjúsági: 0-4. TÁT - TARDOS 0-5 (0-3) Tát, 150 néző, vezette: Mihályi . Tát: Bábszki - Szűcs, Kaptás, Kneiszel (Lohner), Szalai, Mé­hes, Bodrogi, Szölgyéni, Marcsó (Juhász), Berkes, Párkányi (Lu­kács). Edző: Osvald Zsolt. Tardos, Zovics - Nagy, Gold­schmidt, Chmelovics (Tobik), Ferkó, Török (Bujdosó B.), dr. Veréb, Balogh (Csapud­a), Bog­nár, Bujdosó S. (Kádas), Minár­csik. Játékos-edző: Chmelovics Attila. Gólszerző: Minárcsik (3), Goldschmidt, Chmelovics. Osvald Zsolt: - Ezen a mérkő­zésen előjött az összes problé­mánk. Gratulálok a tardosi csa­patnak a bajnokság megnyeré­séhez. Chmelovics Attila: - Sok si­kert kívánok a sportszerű táti csapatnak. Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak lehetek játékosa és edzője. Ifjúsági: 6-1. Az ezer csapat szerezte meg a kupát labdarúgás Eldőlt, hogy a Tardos az idén veretlen maradt a megyei bajnokságban megyei I. osztályban. Most, a Tát ellen három­szor talált a hálóba Edző: Mohácsi Antal. Érthetően boldogok voltak az etei labdarúgók, hiszen alig hatszáz lelket számláló kistelepülésnek szereztek dicsőséget. A kupát Valakovics Tibor emeli a magasba Képgaléria: KEMMA.hu­ A tardosi Minárcsik Dániel 26 ta­lálatával való­színűleg gól­király lesz a tenisz A 23. kiemelt John Isner 4:6, 6:3, 7:6, 6:7, 70:68-ra meg­nyerte minden idők leghos­­­szabb teniszmérkőzését a fran­cia Nicolas Mahut ellen, így be­jutott a wimbledoni tenisztorna 2. fordulójába. Csodálatos, egyben bizarr sportélmény volt - a közönség teljesen jogosan vastapssal bú­csúztatta a két, hősies küzdel­met folytatott játékost. „Csodálatos volt a közönség, nem tudok mit mondani. Mahut valódi harcos, nagy kár, hogy egyikünknek búcsúznia kellett. Megtiszteltetés, hogy együtt élhettük át ezt a fantasz­tikus csatát. Talán egyszer még összefutunk, és akkor nem 70:68 lesz a vége” - nyilatkoz­ta Isner, akinek (elméletben) fél órán belül indulnia kellett a páros meccsére... „Csak hálát érzek, fantaszti­kus élmény volt. John megér­demelte a sikert, hihetetlenül jól szervált, valódi bajnok. Minden idők legnagyobb mecs­esét játszottuk a tenisz legna­gyobb szentélyében. Igaza van, megtiszteltetés volt ez nekünk. Rettenetesen hosszú volt, de mindketten élveztük, azt hi­szem” - kommentálta a mécs­esét Mahut. ■ 15 Isner nyerte minden idők leghosszabb teniszmeccsét Kétszer állhattak dobogóra Cegléden cselgáncs A tatabányai Preisner Ádám első, Marton Viktor harmadik lett tatabánya A közelmúltban több szép eredményt értek el a Tata­bányai Judo Club versenyzői. A diákkorú dzsúdósok az ausztri­ai Strasswalchenben vettek részt egy nemzetközi megméret­tetésen, ahol a több országból ér­kező ifjú cselgáncsozók erős me­zőnyt alkottak. Az 50 kilogrammos Preisner Ádám idősebbekkel megküzdve szerzett bronzérmet, a legfénye­sebb éremről egy bírói tévedés mi­att maradt le. Ennek ellenére Ádám nagyszerűen harcolt, nem tudták kedvét szegni. Klubtársa, a 66 kilós Marton Viktor az ötödik helyen fejezte be a versenyt A két sportoló edzője, Kunyik Zsolt - ahogy már arról korábban beszá­moltunk - a budapesti szenior vi­lágbajnokságon állhatott fel a do­bogó legmagasabb fokára. A következő állomás Cegléd volt, ahol a diákolimpia országos döntőjét rendezték. Preisner Ádám (50 kg) itt minden mér­kőzésén magabiztosan diadal­maskodott, aranyérmet akasz­tottak a nyakába. Marton Vik­tort (66 kg) is szólították az eredményhirdetésnél, bronzér­mes pozícióban végzett. A 42 ki­lósok küzdelmeiben volt érde­kelt Holló Martin, ő a hetedik legjobb volt. ■ Az ifjú dzsúdósok: Marton Viktor, Preisner Ádám és Holló Martin 24 Óra Komárom Esztergom megyei napilap Kisdia az Izer Springer-Magyarország Kft Komárom-Esztergom Megyei Irodája. A szerkesztőség és a kiadó címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Levélcím: 2801 Tatabánya, Pf. 141, Telefon: (34) 5144)10. Szerkesztőségi telefax: (34) 5144)11 e-mail: szerk.kom@axels.hu Kiadói telefon: (34) 5144­00; Kiadói telefax: (34) 5144­01 Esztergomi kirendeltség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Telefon: (33) 414-068, (33) 509-220 Komáromi ügyfélszolgálat: 2900 Komárom, Kalmár köz 32. Telefon: 34/540-105, fax: 34/540-106, Készült: AS-NYOMDA Kft. Szilády Üzem Telefon: (76) 481-401 • Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN-szám: 1416-8650 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a RÁBAHIR Rt regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS Telefon: (34) 5144)30; Fax: (34) 5144)33 e-mail: telj.kom@axels.hu Előfizetés a kiadónál: Tel: (34) 5144)31, Telefax: (34) 5144)33 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB (Tatabánya) 104009134­91173304­ 0000000 ASM (Tatabánya) pénzforgalmi jelzőszámla Előfizetés díja: egy hónapra 1 995 Ft, negyedévre 5 985 Ft fél évre 11 970 Ft, egy évre 23 940 Ft Hirdetésfelvétel: Tel.: (34)­5144)20; Telefax: (34) 5144)21 email: hird.kom@axels.hu Kiadóvezető-főszerkesztő: HATHÁZI PÉTER Felelős szerkesztő: TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető-helyettes, hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A 24 Óra bármely részének másolásával, terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a 24 Órára hivatkozva lehet. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségében tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft­­, előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next