24 óra, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-05 / 234. szám

Labdarúgás Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK támadója, Rudolf Gergely combizomhúzódást W­­V­ ^ ) szenvedett csapata edzésén, így tovább várat magára a bemutatkozása. Ezt maga a válogatott B­M­M játékos írta hivatalos Facebook-oldalán. Tizenegy fényes medált hoztak haza sportlövészei A komáromiak a bajnokságon bizonyították, hogy kiváló az utánpótlásuk Tizenegy arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szereztek a Komáromi VSE sportlövői az idei országos bajnokságon. Kovács László A Komáromi Városi Sportegye­sület ismét kitettek magukért, Kisvárdai István és Miskolczi Julianna edzők tanítványai be­bizonyították, hogy kiváló az egyesület utánpótlás-nevelő munkája. - Úgy gondolom, a húsz érem önmagáért beszél. Szijj Katinka, Nagy Sándor és Ka­pás István remek teljesítményt nyújtott, ha ilyen tempóban fejlődnek, ott lehetnek a 2016- os riói olimpián. A junior lá­nyok és fiúk csapatban is sze­reztek aranyérmet, az ifjúsági fiúk, a junior lányok és fiúk, valamint a felnőtt hölgyek is felállhattak a dobogó tetejé­re. A felnőtt nők a fekvő és az összetett számban is az élen végeztek - mondta Kisvárdai István, majd így folytatta: - Versenyzőink egy kis pi­henőt kaptak, aztán megkezd­jük a felkészülést a légfegyve­res szezonra. Karmacsi Ildikó a hónap derekán a Világkupa döntőjére utazik, a többiek a környező országok nemzetközi megméretésein próbálnak sze­rencsét. Ha minden igaz, ott leszünk majd Zágrábban, Ma­riborban, Belgrádban, Innsb­ruckban és Nyitrán is. Ezek a versenyek azt a célt szolgálják, hogy sportlövőink helytállja­nak a közelgő légfegyveres Európa-bajnokság válogatóján. A tavalyi kontinensviadalon öt sportlövőnk vehetett részt, bí­zom abban, hogy most is töb­ben kiharcolják majd az indu­lás jogát. A KOMÁROMI SPORTLÖVŐK KIEMELKEDŐBB EREDMÉNYEI: SPORTPUSKA 3X20 ÖSSZETETT, junior lány: 1. Szijj Katinka 665, 5 (569+96,5), ...5. Szijj Ka­milla 627 (540+87), ...8. Hudecz Tímea 610,6 (529+81,6). Csapat: 1. KVSE 1638 (Szijj Katinka, Szijj Kamilla, Hudecz). SPORTPUSKA 60 FEKVŐ, NŐK: ...2. Szijj Katinka 587, ...4. Com­­pelova Patrícia 586, ...6. Miskol­­czi Julianna 586, ...9. Kovács­ Bá­­lint Zsófia 581, 10. Nagy Dóra 580. Csapat: 1. KVSE 1747 (Com­­pelova, Kovács­ Bálint, Nagy). SZABADPUSKA, 3X40 ÖSSZE­TETT, JUNIOR fiú, ...2. Nagy Sándor 1241,9 (1147+94,9), 3. Kapás Ist­ván 1241,2 (1142+99,2), ...5. Ben­czik Gergő 1216,6 (1123+93,6). Csapat: 1. KVSE 3412 (Nagy, Ka­pás, Benczik). SZABADPUSKA, 4X40 ÖSSZE­TETT, férfiak: 1. Sidi Péter (Bajnokok Olympia Komárom) 1270 (1169+101,2), ...9. Somo­gyi Péter 1123, ...11. Kapás István 1122. Csapat: ...3. Ko­máromi VSE 3358 (Somogyi, Kapás, Benczik Gergő). SZABADPUSKA, 3X20 ÖSSZE­TETT, IFJÚSÁGI FIÚK: ...2. Nagy Sándor 561, ...4. Vas Péter 544, ...11. Kelkó Balázs 509. Csapat: 1. KVSE (Nagy, Vas, Kelkó). SPORTPUSKA, 3X20 ÖS­­szetett, NŐK: ...3. Nagy Dó­ra 656,3 (559+97,3), ...5. Kovács­ Bálint Zsófia 652,7 (558+94,7), ...7. Compelova Patrícia 646,6 (556+90,6), ...11. Miskolczi Julianna 554, ... 14. Szijj Katinka 549. Csa­pat: 1. KVSE (Nagy, Compelo­va, Miskolczi). Szijj Katinka egyéniben két aranyérmet érdemelt ki Kapás István és Nagy Sándor is az elvárásoknak megfelelően szerepelt Hamarosan elkészül az új lőterük Kisvárdai Istvántól, a komá­romiak edzőjétől megtudtuk: reményeik szerint két hónapon belül elkészül az egyesület új lőtere. Városi segítséget is kap­tak, sokan társadalmi munká­val járultak hozzá ahhoz, hogy a sportlövők minél előbb ideális körülmények között készülhes­senek. Jelenleg 800 kilométeres körzetben nincs hasonló, így minden bizonnyal az ország más klubjai is igénybe veszik a létesítményüket. Kisvárdai István edző HIRDETÉS___________________________________________________________________ Keringészavar súlyos következményekkel Világújdonság! Fájdalommentes érterápia már Komáromban Egy magyar férfi 17, egy magyar nő Előzze meg a tragédiát! 14 évvel él kevesebbet, mint nyugat- Fájdalom és mellékhatásmentes vi­­európai kortársa az érszűkületnek lágújdonsággal szolgál a komáromi köszönhetően. Nemzetközi felmé­­rőnycentrum, amely lehetővé teszi rések szerint az 50 év feletti lakosság mindazok állapotának javulását, akik mintegy 30%-a veszélyeztetett, az eddigi kezelési módokkal nem Sok vezető beosztású honfitársunk Keringészavar nem is gondolja, mekkora veszélynek kialakulása van kitéve stresszel teli mozgásszegény­­• zavartalan áramlás életmódja következtében, hiszen az P1****1 lerakódás érszűkület legfőbb rizikófaktorai van- teljes éaitMas­nak jelen­ tudnak megfelelő javulást elérni. A mikrokeringés zavarai, egyre fiata- akiknél nem alkalmazhatóak a sehé­­sebb korban akadályozzák a testi-tet­­szeti eljárások, vagy nem vállalják azt, ki egészség fennmaradását. Sokszor A terápiával azokat a beszűkült haj­­már 40 éves korban enyhébb pa­­szálereket tudjuk tágítani, amelyeket nászokat, fülzúgást, memóriazavart, tablettás módszerrel nem lehet, mivel gyors látásromlást, merevedési zavart pont azokon az ereken kellene vé­­tkoz, vagy alattomosan, tünetmen­­őig mennie a hatóanyagnak, amelyek tesen van jelen a szervezetben és teljesen el vannak záródva. A kezelések csak évek múlva jelentkezik görcsölő hatására a szívbetegek terhelhetősége lábszárizmokkal hideg végtagokkal megnő, anginás panaszaik megszűn­­szívtálji szorító fájdalmakkal és csők­­nek, járástávolságuk kilométerekre kenő járástávolsággal érelmeszesedés hosszabbodik, a fekélyek, nem gyógy a­­formájában. jó sebek eltűnnek, begyógyulnak. Fontos!­­ A keringészavar időben A kezelések a mikrokeringés zavarban történő felismerésével és kezelésével szenvedők egyéb kísérő betegségeit is az életkilátások jelentősen javítha- előnyösen befolyásolják, az általános tók, megelőzhetőek a későbbi súlyos közérzet javul, nő a teljesítőképesség, problémák, javul a memória, a vérnyomás akár A kialakuló, vagy már meglévő kerin- normalizálódhat, gés zavarban szenvedő betegek száma- Amennyiben a keringészavar­ra a szívinfarktus és szélütés (stroke) bármely jele fennáll, keressen kockázata is jelentősen megnő, bennünket bizalommal! Gyakran az alsóvégtagi érszűkület- dr. Schéder Ákos­ben szenvedők családja is megsínyli-e­ket. (06) 30/638-24­88 betegséget, a beteget lelkileg is meg­viseli az ezzel járó fájdalom. Sonocentrum - Komárom, Szent László u.16. k HIRDETÉS 10. Kun Boglárkának születésnapodra nagyon sok boldogságot kíván Neked: Piri mama és Feri bácsi j 6 600 Ft/g (14 k)* 8500 Ft/g (18 k)* (100 g. felett egyedi ár) Tört ezüst 120 Ft/fl* *soo»i*«w<*ári * A világpiaci ártól függően Befektetési szink­ing tömb értékűnél a legkedvezőbb piaci áron! Hívja boltunkat! Zálogjegyet is veszünk! HIRDETÉS_______________________ ■K» W W k l L I ■ m » * ■ - 1 i I I ■ M o Tükrös, toló, nyíló, illetve csukló ajtós BEÉPÍTETT SZEKRÉNYEK tetszőleges méretben, 280 cm magasságig, 16-féle keretszínben. Ingyenes helyszíni felmérés és tanácsadás E-mail: gubacsbt@freemail.hu < / Egy dorogi aranyérem és három bronz a budaörsi vb-ről birkózás Az idén Magyaror­szág volt a házigazdája a vete­rán világbajnokságnak, ame­lyen természetesen az egykori dorogi versenyzők is megméret­tették magukat. Azt pedig már megszokhattuk, ha ott vannak, a siker sem maradhat el, így volt ez Budaörsön is, ahol Rajos Csaba az első helyen végzett, és két bronzérmest is kiérdemeltek, Puksa Ferenc és Fekete Zoltán állhatott a dobogó harmadik fokára. A sikerek mögött több év­tizedes sportmúlt áll, és az elmúlt fél év szisztematikus, de kegyetlen, embert próbáló munkájának köszönhetően hoz­tak dicsőséget az országnak és klubnak egyaránt. A DOROGIAK EREDMÉNYEI: Veterán Kötöttfogású Birkózó Világbajnokság (Budaörs): A korcsoport (35-40 évesek), 85 kg: ...3. Puksa Ferenc. B korcsoport (41-45 évesek), 130 kg:... 1. Rajos Csaba. B kor­csoport (56-60 évesek), 97 kg: ...3. Fekete Zoltán. ■ HIRDETÉS !———­ y V Villa­p­a­r­k J­X V­Á­R C­E­S­Z­TEjX Ismét megnyitja kapuit a Várgesztesi Villapark a környékbeliek számára! Az aktuális nyitva tartásról érdeklődjön telefonon, vagy nézze meg honlapunkat: www.villapark.hu Asztalfoglalás, bővebb információ: 06-34/494-494 Kávéházban a három olimpikon beszélgetés Schmidt Csaba polgármester volt a kérdező A londoni olimpia három sike­res sportolója, a bronzérmes cselgáncsozó Csernoviczki Éva, a szintén dzsúdós, ezüstérmet hazahozó Ungvári Miklós, va­lamint a negyedik helyen végző férfi kézilabdacsapat erőssége, Harsányi Gergely volt Schmidt Csaba tatabányai polgármester vendége a Jászai Mari Színház, Népház kávézójában. Rengeteg sztori hangzott el a gyerekkori kezdetektől a haza­érkezés utáni pillanatokig. Csernoviczki Éva például el­mondta, hogy már kisgyerek­ként elhatározta, ő bizony ki­jut az olimpiára. Rajzolgatta az öt karikát, és a dobogót is. Pe­­kingbe négy éve nagyon nehe­zen kvalifikálta magát, majd az időeltolódás és a stressz is zavarta. Londonba sima volt az útja, ráadásul kiemeltként nem kerülhetett össze korán a legnagyobb riválisaival. A japán világranglistavezető­vel szemben pedig már ellen­fele egyensúlyvesztése pil­lanatában mosolygott, tudta, hogy övé lesz a magyar olim­piai csapat első érme. Ungvári Miklóstól megtud­tuk, hogy „szokványos” csa­ládból származik, négy nővé­re és öt öccse van. Tízévesen sokáig egy fekete-piros mele­gítőben gyakorolt, majd ami­kor megérkezett a ruhája, rögtön versenyt nyert, először itthon, aztán még egyet kül­földön. Londonban jó fogyasz­tás, egy jó éjszaka után jó va­sárnap következett. A végén az tudatosult benne, hogy ki­kapott, jóval később mosoly­gott csak rá a többiekre­­ és az ezüstéremre. Harsányi Gergő rövid „csel­­gáncsos” múltja, hogy állandóan verekedett a testvérével. Úszott, triatlonozott, focizott, kosara­zott, sakkozott, utána követke­zett csak a kézilabda. Nem bánta meg a váltást. A londoni emléke­zetes pillanatok: a szerbek elle­ni győzelem a halálcsoportban. A tudatosság és a szerencse együtt hozta össze a továbbju­tást az esélyesebb izlandiakkal szemben is. Fárasztó, fantaszti­kus, emlékezetes, sorolta a jelző­ket, majd következett a kávéházi közönség vastapsa... ■ M. K. Schmidt Csaba (jobbra) és vendégei a kávéházi beszélgetésen

Next