24 óra, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-08 / 57. szám

r Rotáció Expo Tatán, limpiai Edzőtáborban 6. március 11-12-én 9-17 óráig e lépés díjtalan.­­ Timbersport bemutató engedmény minden vásárlónak! EGY PERCBEN Elhunyt Szöllősi Mihály NESZMÉLY-TATA Tegnap elhunyt a Neszmélyi borvidék, sőt Magyaror­szág egyik legismertebb, legjobb bo­rásza, Szöllősi Mihály. Mindössze 67 éves volt. A sors csak rövid életutat, ám annál nagyobb ívű pályát engedé­lyezett neki. ► 4 Rendőrök Lajcsi érdi villájában ÉRD A csaknem félmilliárdot érő Boglárka lakóparkon és a boldogas­­­szonypusztai birtokon kívül talál­tak egy érdi villát is, ami szintén Ga­lambos Lajoshoz köthető - értesült a Blikk. Lagzi Lajcsi ügyvédje meg­erősítette, az ingatlanban házkuta­tást tartott a rendőrség. Futnak a pénz­e 7 után a nők ITTHON A nők Európa-szerte átla­gosan 16,1 százalékkal keveseb­bet kerestek a férfiaknál 2014-ben. A legnagyobb javulás 2013-hoz ké­pest Magyarországon mutatkozott - derült ki az Európai Unió statisz­tikai hivatala (Eurostat) hétfői je­lentéséből. Miről is szól a ► 7 pesti dugódíj? BUDAPEST A budapesti belváros for­galmának visszaszorítása úgy tű­nik, elk­erülhetetlen: a Budapest matrica ára a tervek szerint ugyan­úgy 5 ezer forint lenne egy évre, mint a megyei matricáé. ► 9 Jó reggelt! L­átta már, Kedves Olvasó, az Idétlen időkig című filmet? A főhős következő napja min­dig ugyanúgy kezdődik és folyta­tódik. Egy egész nappal még nem jártam így, de pár órával már igen. Egy hangulatos büfében kétfé­le készétel kapható a reklámtáb­la szerint. A párbeszéd háromszor ismétlődött. - Csókolom, rizses le­csót kérek. - Nincs. Chilis bab van. Finom. - Chilis babot kérek. - Rendben. Készülök a következő alkalomra... - Csókolom, rizses le­csót kérek. - Nincs... - Sajnálom, akkor mást most ne­m vágok köz­be. Egy csendes sarokban előve­szem az otthonról hozott rizses le­csót. És egy szelet kenyeret. Remé­lem, megértik. M. K, MAI LAPSZÁMUNKBAN ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! MEGYEI INFORMÁCIÓ Az enyhe télnek köszönhetően nő­napra nagyon sok helyen a megyénkben is kinyílt a ta­vasz egyik első jeleként a hóvirág. Régebben sokan az ebből kötött csokorral kedveskedtek hölgy ismerőseik­nek. Nos, ettől most mindenkit óva intenénk, mert ko­moly büntetésre számíthat, aki leszedi. Múzsák, elhallgató békák Dunaalmáson Jövő, múlt, jelen DUNAALMÁS A hét végi kép­viselői fogadóórán sok kér­dést és felvetést fogalmaztak meg a helybéliek. Az ott hal­lottak, tapasztaltak alapján folytatjuk az almási történe­tet, amelynek úgy fest, indi­kátora csupán a gumifeldol­gozó üzem. A közönség soraiból érke­ző kommentárok közül a le­­gerőemutatóbb az első volt a fórumon. Kun Ferenc, a Du­­naalmást újra betelepítő re­formátus családok egyik le­származottja szerint a be­vételszerzés nem ördögtől való, de milyen turizmus­fejlesztésről beszélhetünk ott, ahol nincs egy tábla sem az út szélén. Ráadásul az Ister-Granum borrégió­ban sincs benne település, ahogy a térségét összefogó Hídverő napokban sem. Egy 1941-es jelentést idézett: Dunaalmás a vármegye gyöngyszeme volt, és ezt az állapotot kellene vissza­állítani. Ötlete is volt: Cso­konai Lillájáról mindenki tud, arról viszont keveseb­ben, hogy Petri György köl­tő is ide, múzsája, Nagy Ma­ya mellé temettette el ma­gát. Hozzák hát létre a mú­zsák múzeumát, akár nem­zetközit is! Szomorúbb képet festett egy idős asszony: haldokló Dunaalmásról szólt, ahol a békák már nem brekegnek, az ezidőtájt megszokott ma­dárcsicsergés helyét a csönd és a kamionok zúgása vette át, ahol a házak állapota ro­hamosan romlik. A gyors­hajtó teherkocsikra is kitért, fricskáját nevetéssel díjaz­ták többen, „itt jól kereshet­ne a rendőrség”. Sz. A. ► 6 k Kocsmai bunyókat provokált a férfi BAM­A A 30 éves ittas fér­fi Máriahalmot és Sárisápot is megjárta, mielőtt a rend­őrök lekapcsolták volna. Má­­riahalmon úgy megütött egy férfit, hogy az súlyos sérülé­seket szenvedett. A körzeti megbízottak március 6-án éj­fél után pár perccel egy sári­sápi sörözőben fogták el. A 30 éves férfi szombat es­te 9-kor egy máriahalmi szó­rakozóhelyen kezdte a balhé­zást: előbb összeváltásba ke­veredett egy helybélivel, majd arcon vágta és ezzel súlyos sé­rüléseket okozott neki. Az agresszív tettes a bán­talmazást követően nyolc kilo­méterre fekvő Sárisápra ment, ahol szintén verekedni hív­ta az ott italozókat, azonban a helyiségben tartózkodók le­fogták és visszatartották. Az ittas támadót a rend­őrök igazoltatták és előállí­tották. A Dorogi Rendőrka­pitányság nyomozói gyanú­sítottként kihallgatták, elle­ne súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség elköve­tésének megalapozott gya­núja miatt indított büntető­­eljárást. HIRDETÉS A gyermelyi tojás minden „ízében” magyar A külföldi kicsit drága GYERMELY A társaság három tojófarmján évi mintegy 140 millió tojást állítanak elő. Mi­vel Gyermely eddigi gazda­sági sikereit is a megbízha­tóságra, a kiváló minőségre alapozta, egyértelmű, hogy a tisztességes piaci szereplőket irritálja a Nyugat-Európában eladhatatlan nyamvadt mére­tű tojások tömeges beáramlá­sa hazánkba. Káhn Norbert­­tel, a Gyermely Zrt. kereske­delmi igazgatójával arról be­szélgettünk, hogyan képes letörni a jó minőségű hazai termék árát a gagyi? ► 3 Édesanyám, szeretlek! Édesanyám, szeretlek! címmel pályázatot ír ki a 24 ÓRA Fotókat és rajzokat, rövid írásokat és verseket várunk, amelyek szeretett Édesanyánknak szólnak, őt mutatják be, az ő alakját idézik Alkotásaikat április 15-ig várjuk a 2800 Tatabánya, Mártírok u. 44., illetve az attila.czene@mediaworks.hu címekre. Jeligének, illetve tárgynak ezt írják: Édesanyám, szeretlek! A legsikerültebb pályamunkákkal közösen köszöntjük az Édesanyákat: egy nappal Anyák napja előtt, április 30-án a 24 ÓRA összeállítást közöl belőlük, s megjelennek a kemma.hu-n is. Gyermelyen évente 140-150 millió tojást állítanak elő 1­6 0­5­7 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Wágner Zsanett 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 8 11 Kedden még elszórtan lehet kisebb eső, egy-egy zá­por, ugyanakkor napközben egyre többfelé megkez­dődik a felhőzet felszakadozása. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Zoltán és Beáta nevű olvasóinknak!

Next