Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-10-07 / 120. szám

negyvenharmadik évfolyam* 120. szám. Szombati 1922. október 7. sas KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY ^ P­OLITIKAI LAP. Előfizeté­s ár ciell-zlovák értékben : Helyben és vidékre postai szétküldéssel: %éss évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. Egyes szám árai 80 fillér. ALAPITOTTA : TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BABAN­YAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor­ u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik tekint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton II Mii Iníisttli újabb térfoglalását jelenti a közigazgatási reform legújabb fejezete, mely a városok önkormányzatát semmisíti meg és beso­rozza az állam gépezetébe egy-egy kerékké vagy csavarrá, melynek ott és úgy kell működnie, ahogyan a kormány kívánja. A legnagyobb aggodalommal szemléli ezt a mi életfelfogásunk, mely az alkotmá­nyosság friss és szabad levegőjében nőtt fel. Az alkotmány egyik sarkalatos bizto­sítéka az önkormányzati élet, mely a pol­gárnak módot és alkalmat nyújt arra, hogy intézményei sorsába beleszólhasson és azok felett rendelkezhessék. A centralista állami mindenhatóság ezt igyekezik teljesen ki­küszöbölni. A nagy garral hirdetett demokrácia mellett sem beszélnek ma sem a községi választásokról és a kormány által kineve­zett, tehát tőle függő autonóm testületek politikai, sőt nemzetiségi alapon összeál­lítva intézik, helyesebben vonszolják a vá­rosok és a nagyobb önkormányzati testü­letek ügyét. A bürokrácia, a centralizmus­nak ez a rákfenéje pedig ezalatt építi egymás után sejtjeit, amelyek lassan el­pusztítják az egészséges önkormányzati szellemet. Minden befolyás a kormány kezébe kerül és a városok, melyek évszázadok alatt kultúrintézményeket fejlesztettek és építettek magukban, ezekről is lemondani kényszerülnek, mert itt most már nem a tanácskozás és a döntés joga a községi önkormányzat hivatása és feladata, hanem a sic volo, sic judeo elvnek, a megokolás nélküli parancsoknak végrehajtása. A városoknak községekké való lefo­kozásából el lehetünk minden rosszra ké­szülve a közigazgatás tekintetében is. A bürokrácia tengere fogja első­sorban el­nyelni ezeket az ön­intézményeket is, ahol eddig arra termett vezetők intézték a nép ügyét, akikben megbízott, akiket saját maga választott. A jövőben pedig a nyakára küldenek és kényszerítenek olyanokat, akik a helyi viszonyokat abszolúte nem isme­rik, azzal tájékozva és kapcsolatban nin­csenek, nem kapcsolja őket sem érzelmi, sem anyagi kötelék a községesített város­hoz, melynek sorsát intézik, tehát az iránt a legjobb esetben közömbösen fognak érezni. Ámde bekövetkezik a rosszabbik es­hetőség is. Az itteni kormányzat nem fedi el morális fogyatékosságait, sőt nyíltan hirdeti azt, hogy egyes városokat, most már községeket „vezetői politikai maga­tartása miatt“ megfenyíti és megbünteti. Éppen Komáromról mondta ezt­ egy mi­niszter, akinek fajunkkal szemben való ellenséges magatartása oly sok rossz órát és sérelmet szerzett a magyarságnak. Ez a politikai erkölcstelenség, mely oly lep­lezetlenül hirdethető s amely a demokrá­cia elvének teljes kompromittálását jelenti, semmi jóval sem biztat a jövőt illetőleg. Eddig láttuk azt, hogy mit vesz el tőlünk a kormány: elvette ősi intézményes jogainkat, elviszi hivatalainkat, elvette leg­értékesebb vagyonunkat és legújabban megfosztja városunkat évszázados városi jellegétől. Most várjuk, hogy mit fog adni a városnak kártalanításul. Vállalni fogja-e azokat a terheket, melyek ez alatt a kor­mányzat alatt keletkeztek, s amelyek a községet csődbe juttatják; vállalni fogja-e kulturális és közegészségi intézményeink tovább­fejlesztését és fentartását; vállalni fogja-e a községi közigazgatásnak azokat az összes terheit, amelyek kizárólag állami célokat szolgálnak, értjük ezeket az adó, katonaügyet és rendészetet, amely a vá­rosnak milliós kiadást jelentett évente? Míg ezekre a kérdésekre, tiszta és vi­lágos választ nem kapunk, addig a lehető legrosszabb véleménnyel lehetünk csak a közigazgatásnak ez új fordulata felől. Meg­jegyezzük, hogy üres, de bármily szépen hangzó ígéretek a tett szankciója nélkül a község helyzetén alig segíthet. A község sem jobban nem terhelheti meg önmagát, mert teherbíró képessége máris túlhaladta a megengedhető mértéket, sem nem hoz­hat nemzeti ajándékokat a kormány ré­szére, mely olcsó kikötő telekért a Szobár féle és tőle megszokott tapintatos kijelen­tésekkel fizet és ezzel késziti a politikai és társadalmi lojalitás talaját.­­ Az uj kormány kinevezése. A köztár­saság elnöke csütörtökön kinevezte az uj kor­mány tagjait. Az egyes tárcákat következőkép­pen töltötték be: miniszterelnök Svehla Antal, nemzetvédelem Udrzal Ferenc, belügy Malipetz János cseh agrárpártiak, földmivelésügy Hodza Milán dr. szlovák agrárius, vasutügy Strbiny György, posta és táviró Franke Emil dr., köz­­élelmezés Tucay Alajos cseh nemzeti szocialista pártiak, népjólét Habrmann Gusztáv, iskolaügy Bechyne Rudolf, közmunkaügy Srba Antal cseh szociáldemokraták, unifikáció Markovic Iván dr. szlovák szociáldemokrata, pénzügy Rusin Alajos dr. nemzeti demokrata, kereskedelem Novák László nemz. demokrata, igazságügy Dolansky József dr., közegészségügy Sramek János cseh néppártiak, külügy Benes Ede dr., szlovenszkói miniszter Kállay József dr., a szlovenszkói mi­nisztérium közigazgatási osztályának főnöke. Az uj kormány összetételében a régi maradt, ugyan­azon pártok tagjaiból alakult, csak uj nevekkel, bár a régiek közül többen megmaradtak az új kormányban is. Sem programmban, sem irány­zatban nem ígérkezik változás, hiszen a minisz­teri liszta alkotóinak eddigi politikai működése semmi garanciát nem biztosít új helyzet kiala­kulására. A rendszer marad a régi és nekünk, magyaroknak semmi okunk sincs arra, hogy re­ményeket tápláljunk a kisebbségek ügyének jö­vőbeli kezelése tekintetében. Törhetetlen kitar­tás az egységes fronton, — ennek a vezérelvnek kell az új kormánnyal szemben is érvényesülni. = A leszerelés komédiája. A népszövet­ség tudvalévően foglalkozott a leszerelés kérdé­sével is és határozatot hozott a lefegyverezés korlátozására vonatkozóan. A határozatnak azonban egész nyugodtan megállapíthatjuk, hogy semmiféle komolyabb jelentősége nincs. A határozat ugyanis azt kívánja, hogy azok az európai államok, melyek a háború előtt mostani nevük alatt fennállottak és amelyek most nem folytatnak fegyverkezésüket igazoló katonai mű­veleteket, szólíh­assanak föl arra, hogy katonai kiadásaik összegét szállítsák le az 1913. évi színvonalra. Ebbe a kategóriába azok az uj államok, melyek világrajöttüket a világháború­nak köszönhetik, nem tartoznak, vagyis a kis­­antant békés indulatúnak nem épen nevezhető államaira nem vonatkozik a határozat. Mert ezek az államok a békeszerződések előtt nem állottak fenn, vagy ha fenn is állottak, nem olyan jogi konstrukcióban, mint ma. De bele­tartozik a kategóriába például Ausztria, Magyar­­ország, Bulgária, mely államok már a világ­háború előtt is fennálltak s amelyek most nem­csak hogy hadsereget nem tarthatnak, de még a belső rend fenntartására sem rendelkeznek elégséges erővel. Pedig a körülöttük levő új álla­mok állig felfegyverkezve, több százezres had­sereget tartanak fenn. Ezért nem nevezhető ko­molynak ez a leszerelési akció, mely egyolda­lúan állít fel követelményeket, így akarván szol­gálni a világbékét. Érdekes, hogy a határozat felhívja a népszövetség tanácsának figyelmét arra, hogy tartsa állandóan szem előtt azt az alapelvet is, hogy a leszerelési problémák meg­oldásához csak akkor járulhat hozzá hasznos módon, ha az illető kormányok erre fölkérik. Bizonyosra vehető, hogy kevés állam fogja erre a népszövetséget fölkérni.­­ Edwards rokonszenvvel beszél Magyar­­országról. A népszövetség tagjai körében álta­lános feltűnést keltett az, hogy Edwards elnök záróbeszédében rendkívül rokonszenvesen be­szélt Magyarország felvételéről. Magyarország felvételét a gyűlés egyik legfontosabb cseleke­detei közé sorolja. Rokonszenvvel fordulunk — mondotta — a sokat szenvedett ország felé.­­ Egy nyilatkozat és egy hír. A nép­szövetség ülésezésein nem sok dicsőség jutott a kisantantnak. Pedig ugyancsak nagy remények­kel kecsegtették magukat. Ezt bizonyítja Benes miniszterelnöknek a Le Temps szept. 29 iki Reggelenként K*»“r schmidthaue R­ieie ___22__________Igmándi keserüvíz, melegítve éhgyo­morra mint ivókúra bármely évszakban kiváló eredménnyel használható székrekedés és ennek következményei ellen u. m. «tvágy és emésztéshiány, felfúvódás, gyomorhurut, sárgaság, máj és lépdaganat, aranyér, elkövéredés, agy vértód­ulás, vérbőség stb. Ki* Sok esetben elegendő már néhány evőkanállal is. *302 532 igmándi kúrák otthon.

Next