Kortárs, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)
1961 / 6. szám - NAPLÓ - Zalotay Elemér: "A szalagház"
többet, mint a mai korszerű nyugati lakótelepek. Holott mind a társadalmi szükséglet, mind az egyéni elképzelések egészen mást kívánnak: egyszerre megvalósítani a kollektív élet és a természetté szerves kölcsön-kapcsolatban álló szeparált otthon valamilyen formáját. . .Ma nálunk nincsenek külön igényei a munkásosztálynak és a polgári rétegnek — ebben a vonatkozásban. Ugyanakkor, nagyon kell vigyáznunk arra, nehogy azt állítsuk, hogy a munkásság a régi kispolgári életnormákat igényli, tehát ezeknek kielégítésével a lakásproblémát meg lehetne oldani. Amíg a nagytőkés társadalmi és anyagi helyzeténél fogva nemcsak felismeri, de meg is valósítja a sértetlen természettel összefüggő, fiziológiailag legmegfelelőbb, tehát legtökéletesebb lakástípust, addig mi a tömeges — és szükségszerűségből tömeges — lakásépítkezésnél nagyon sokszor a kispolgár igények szintjéhez közelítünk. Mi a feladat? Először isolyan elkülönített otthonokat kell terveznünk mint a nyugati felső körök mindenki előtt kívánatos luxusvilláiban megtalálható. Másodszor: ennek függvényeként az otthont közvetlen kapcsolatba kell hoznunk a természettel és olyan színvonalú otthoni kiszolgálást biztosítani, ami az osztálytársadalom a cseléd vagy a cselédség feladata. A „szalagház” elnevezéssel közismert koncepció, melynek alapgondolata lényegében egyezik az Unité d’Habitation alapgondolatával, részleteiben azonban eltér tőle — ezt a problémát próbálja megoldani. A tervezés kísérleti stádiumban van: az Építésügyi Minisztérium megbízásából a MÉLYÉPTERV kutatócsoportja foglalkozik ezzel a témával. A szalagház-rendszer egy városrész építésének olyan megoldása, amikor a házakat az eddigi szétszórtság helyett egy tömegbe összpontosítjuk. A számítások szerint egy ilyen építmény hossza kilométer nagyságrendű, magassága pedig 30—50 emelet. Az egyes lakásokból erdőséget, parkokat, tavakat, hegyeket láthatjuk. A föld felszínéről minden forgalmat eltüntetnénk. Az épületet így több száz méter széles, forgalomtól mentesített erdő övezné. Vigyázat: valódi erdő és nem parkerdő! Az erdőn túl, néhány száz méternyire, minden eddig ismert lakótelep sportterületénél sokszorta nagyobb sportolásra alkalmas területet biztosítunk. Az egyes lakásokban az emberek úgy érzik majd magukat, mintha egy hegy tetején álló villában laknának, s alattuk egy erdős völgy terülne el. Egyébként minden lakáshoz 2x3 méteres terasz tartozik majd. A kiszolgálást gazdasági liften bonyolítják le. Központi mosoda, mosogatás, sőt esetleg konya címe, a központi szolgáltatások legfontosabbjai. Ugyanakkor mindenki kap külön konyhát is, fürdőszobát is . . . A „szalagházat” a Duna mellett, attól kb. 500 méterre képzeljük el. A közlekedést külön gyorsvasút biztosítaná. A tervnek itt — természetesen — csak vázlatos ismertetését nyújthattuk, tehát a részletekre s kivált az elgondolás kivitelezésére, illetve annak anyagi részére nem térhettünk ki. Ez utóbbi kérdésről mindössze annyit, hogy a „szalagház” lényegében nagyon nagy megtakarítását is jelenti az eddigi építési költségeknek. Például csak az épületen kívüli közművek költségei is lakásonként 28 000 Ft-tal csökkennek, az összpontosítás eredményeként. . . Egyelőre ennyit a „szalagházról. . .” 921 9