Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - SLOBODA SViTA - SVOBODA SVETA - Novomeský, Laco: Petőfi Sándor (Fordította: Dósa László)
LACO NOVOMESKY Petőfi Sándor Irodalmi és történelmi életünk során most történik meg először, hogy nem titkolt rokonszenvvel méltatjuk Petőfi Sándor hatalmas költői és forradalmi személyiségét abból az alkalomból, hogy a szomszédos magyar nemzet és vele együtt az egész művelt világ kegyelettel emlékezik meg a kiváló költő és harcos tragikus halálának századik évfordulójáról. A Petőfi művéhez és hagyatékához méltó komolysággal idézzük fel élő emlékét mi, szlovákok is, hogy ezzel is előmozdítsuk annak a megosztottságnak és idegenségnek az áthidalását, amely életünket a magyarság életétől elválasztotta, s hogy élő tartalommal töltsük meg azt a testvéri szövetséget, amely ma nemzeteinket, illetve a csehszlovák államot és a Magyar Népköztársaságot egybefűzi. Olvasóink előtt nem kell közelebbről és részletesebben megvilágítani Petőfi irodalmi és politikai szereplésének jelentőségét. Ha a költő korábban nem talált nálunk olyan méltánylásra, amelyet kivételes személyisége megérdemel - jóllehet főleg a monarchiára emlékező nemzedék jól ismerte Petőfit -, ezt két okkal magyarázhatjuk. Két okkal, melyeknek azonban közös nevezőjük van: a nemzeti sovinizmus. Ami minket illet, ritka kivételektől eltekintve, megelégedtünk annak megállapításával, hogy Petőfi anyai részről szlovák, illetve szláv származású volt, s ez a tény egymagában évtizedeken át mintha mentesített volna bennünket attól a kötelességtől, hogy közelebbről tanulmányozzuk kivételes költői tehetségét és politikai éleslátását, jobban mondva: az említett tény tartózkodó magatartásra késztetett bennünket a múlt századbeli Közép-Európa e kiváló alakjának életével, célkitűzéseivel, művével és önfeláldozásával szemben. A mi tudatunkban Petőfi renegátként élt, s ez a megbélyegzés okozta, hogy nem láthattuk tisztán sokrétű költői művét, sem pedig figyelemreméltó, rendkívül jelentős politikai ténykedését a múlt század derekának forradalmi harcaiban. Ugyanakkor a magyarság tudatában Petőfi úgy élt, mint a magyar nemzeti eszmének, az egész történelmi Magyarországra kiterjedő korlátlan magyar uralomnak a megszemélyesítője. Ezt a beállítottságot annál inkább népszerűsítették, minél következetesebben igyekeztek elhallgatni Petőfi költői művében és politikai hagyatékában a világosan kidomborodó szociális indítékokat, a nem titkolt osztályszemléletet. Nyilvánvaló, hogy a szlovák, illetve magyar részről így félremagyarázott Petőfi Sándor nálunk nem válhatott olyan megbecsült költővé, amilyenné teljes, meg nem csonkított költői és politikai műve alapján joggal lehetett volna. Ki volt és milyen volt a valóságban Petőfi Sándor? Lánglelkű költői és politikai apostola volt a magyarság nemzeti öntudatra ébresztésének úgy, ahogy Ludovit Stúr és társai a szlovák nemzeti öntudat ébresztői és terjesztői voltak. S éppúgy, ahogy Stúr csoportjának legélesebben látó tagjai a néppel való szoros kapcsolatban látták a nemzeti eszme kibontakoztatásának és szilárd megalapozásának biztosítékát, Petőfi is céltudatosan és programszerűen hirdette: a magyar nemzeti eszme értelme és jövője csupán a nép felszabadításában, a királyok, a fő- és a köznemesség hatalmának megdöntésében gyökerezhet. Petőfi helyzete a magyar környezetben sokkal nehezebb volt . A nemesség és a földesurak a magyar nacionalizmus zászlaját lobogtatva igyekeztek kicsikarni a bécsi udvartól az önállóságot és azt a korlátlan jogot, hogy elnyomhassák saját népüket és Magyarország többi nemzetiségét. A nép pedig, amelyért Petőfi oly hévvel lelkesedett, gyakran értetlenül szemlélte a költő gigászi küzdelmét. Az 1848 márciusában kirobbant politikai viharok előtt a szabadságszeretetnek ugyanaz a levegője