Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1973 / 9. szám - Pándi Pál: "A tihanyi ekhóhoz" - Jegyzetek Csokonai Vitéz Mihály költeményéről (verselemzés)
hanem sejti már, hogy arra a kérdésre: lezajlik-e ez a folyamat A tihanyi ékkőhöz versépítményében?, igennel fogunk válaszolni. Ám a puszta kijelentés még Csokonai esetében sem pótolhatja az érvelést. Ezért függesszük fel egy kis időre a válaszadást. * A tihanyi ekhóhoz három részre tagolódik. Az első rész az első strófa: a költemény konkrét, jelenetszerű élethelyzetének kijelölése, invokáció és bemutatkozás, exponálása a vers alaptónusának, a fájdalomnak, panasznak, bánatnak. A második rész, amely nem válik el élesen az elsőtől, inkább a magyarázó fokozás lírai logikájával kapcsolódik hozzá, a 2-6. strófákat öleli fel. Ez az öt szakasz a költő fájdalmának, magányának okait zengi el, s e panaszcrescendo csúcsán ott áll Rózsi, illetve Lilla, „aki sorvadó ügyemnek - Még egy élesztője volt”, vagy a második változatban: „Lilla is, ki bennem a reménynek - Még egy élesztője volt...” A harmadik részt a 7-10. strófa teszi: ez a zárórész élesebb vonallal válik el a második résztől, mint a második az elsőtől. A fájdalmas büszkeséggel visszavonuló bölcs, a remeteségtől emberi megnyugvást remélő poéta nyilatkozik meg ebben a négy strófában, a remélt elismerést megadó jövőbe vetett szomorú bizakodással, tartalmas, versvégi pozícióba feszített büszkeséggel: Itt halok meg. E setét erdőben A szomszéd per eltemet. Majd tatám a boldogabb időben Fellelik sirhellyemet: S amelly fának sátorában Áll együgyű sírhalmom magában, Szent lesz tisztelt hamvamért. Szent lesz tisztelt hamvamért. Az első strófa kulcsfogalma az „elpusztult remény”, a hányt-vetett sorsú költő vesztesége, magányának oka. Mit jelent ez a költő számára? A második változat hatodik strófájában tér vissza a „remény”: „Lilla is, ki bennem a reménynek - Még egy élesztője volt...”. Az első változat hatodik strófájában nem szerepel ez a kifejezés. Tehát Lilla jelentette a költő számára - reményei fogytán-vesztén - az utolsó biztatást, az utolsó lehetőséget a boldogságra. De a versben az elveszetett remények, csalódások sorozatáról van szó, amelyet betetőz, s nem kiküszöböl Lilla elvesztése. Csokonait kitaszították maguk közül embertársai (3. szakasz), barátai felkeltek ellene (4. szakasz), mindenki közömbös az ő sorsa iránt (5. szakasz). S így következik a panaszsor csúcsa, még Lilla is. A második résznek ezt az értelmezését azért tartjuk fontosnak, mivel hozzásegít a helyes válaszhoz arra a kérdésre: mi a tartalma a harmadik rész remeteségbe húzó megbántottságának, sértett fájdalmának, nemes és keserű büszkeségének. Ha a második részben csakis a Lilla-élmény borúját érzékeljük, akkor a harmadik részből is csak a megbántott, sőt megsértett szerelmes panaszos hangjait halljuk feszengeni. De ezt a - jelezzük már most - leszűkítő értelmezést megvétózza a verszárás egyetemesebb igénye, a hangsúlyt a csalódásról a személyiség önértékére helyező emelkedőjefordulata. Ez a verszárás nemcsak a Lilla-fiaskóhoz kapcsolódik, hanem ahhoz az egész panaszláncolathoz, amellyel élethelyzetét írta le Csokonai. Válasz ez a versvégi büszkeség a gyengének bizonyult Lillának, Lilla gazdag vör pártoló szüleinek, de válasz azoknak is, akik a költőt kicsapták a debreceni kollégiumból, akik nem tették lehetővé versei megjelenését, válasz azoknak, akik megtiporták emberi méltóságát, akik miatt az ország első poétájának nyomor és boldogtalanság jutott osztályrészül. Ezt az értelmezést csak megerősíti az első változat tanúságtétele. Rózsi „sorvadó ügyemnek - Még egy élesztője volt”, így Csokonai, s a magára hagyott költő „zaj, jaj, baj között''' éli tovább az életét. A nyolcadik strófa kezdősorai pedig az első váltó