Kortárs, 1993. július-december (37. évfolyam, 7-12. szám)
1993 / 7. szám - Czigány Lóránt: Pilinszky Nyugaton - Kiegészítések Csokits János könyvéhez
2 angolul beszélő nagyvilág felé, az első és egy ideig egyetlen versfordítását közreadta volna. Idekívánkozik még, hogy a költő alkotóműhelyébe bepillantást engedő első interjú is külföldön, Londonban készült (Cs. Szabó László, 1967). E néhány adat felvillantásából is azonnal nyilvánvaló: a nyugati Pilinszky-kép nem szorul(t) módosításokra, a magyar irodalom öntörvényű értékrendjében megszerzett helyét senki sem vitatta el tőle, nem úgy, mint itthon évekig a hatalom „eszmei-művészi” gondolatrendőrsége. Mindez persze csak az elmúlt rendszer Janus-arcára utal: egyrészt tényleg igyekezett a magyar irodalom vélt vagy valós értékeit külföldön népszerűsíteni, másrészt ha valaki „kilógott a sorból”, mint Pilinszky is, akinek gondolatvilága fényévnyi távolságra esett a szocialistának nevezett eszmerendszertől, az ilyeneket eleinte elhallgattatta, később megtűrte ugyan, de keblére csupán akkor ölelte kényszeredetten őket, amikor kiderült, hogy ellenkező esetben nevetségessé teszi magát fontoskodó okvetetlenkedéseivel. Ez a tudathasadásos magatartás jellemezte a magyar irodalom nyugati terjesztését: egyrészt a hiányos műveltségű vidéki párttitkár is örült, ha kultúránk Nyugaton sikert aratott, másrészt a Politikai Bizottságban is idegességet okozott, ha valaki nem az államilag engedélyezett útvonalon került a nagyérdemű nyugati közönség elé. Erre a „nem hivatalos” útvonalra Pilinszky esete a legjobb példa. Éppen ezért várakozással vettem kézbe Csokits János, Andorrában élő jeles költő könyvecskéjét (Pilinszky Nyugaton), amely, véltem én, részletesen feldolgozza Pilinszky nyugati kapcsolatait és szerepléseit, mivel ennek ma már a legparányibb mozzanata is érdeklődésre tarthat számot, hiszen halála után Pilinszky tüneményes gyorsasággal elfoglalta az őt megillető helyet klasszikusaink között. Csokits azonban kizárólag a saját (olykor fölösleges pedantériával dokumentált) kapcsolatát ismerteti Pilinszkyvel, s a Ted Hughes nevével fémjelzett fordításkötet létrejöttének körülményeit tárgyalja, bár mondanivalóját még ebben az esetben is csupán a saját, a Ted Hughes-kötet létrejöttében kétségtelenül sorsfordító szerepére korlátozza — látószögén minden más kívül esik. Mivel Csokits Jánost olyan írónak (és embernek) ismertem meg több mint harminc évvel ezelőtt, aki, felettébb tiszteletre méltó módon, a precíz fogalmazást mindenek felett valónak tekinti (egyszer hosszú, nyilvános disputába keveredett Cs. Szabó Lászlóval egy Arany-epigramma helyes központozását illetően), meg kell mondanom, hogy könyvecskéjének címe többet sejtet a valóságos tartalomnál, és ezért pontatlannak tartom, mivel még Pilinszky londoni szereplésének sem a teljes történetét írja meg, s csak helyenként utal Pilinszky más európai és tengerentúli utazásaira, illetve kapcsolataira. Pedig égetően szükség lenne egy Pilinszky Nyugaton című monográfiára, nem mintha Tüskés Tibor említett könyve, a megadott keretek között, mostohán bánt volna Pilinszky nyugati szereplésével és recepciójával, hanem főként és elsősorban azért, mert éppen Csokits munkájának egyoldalúsága hívja fel a figyelmet a szerteágazó részletek tisztázatlanságára. Mivel, tudomásom szerint, Pilinszky az egyetlen olyan (hazai) magyar költő, akinek életútjában és költői magatartásának alakulásában, valamint költői rangjának a hatalom által való elismerésében döntő szerepet játszott a „Nyugat”, anélkül, hogy ennek politikai felhangjai lettek volna (mint ahogy voltak Déry Tibor esetében), ami már önmagában is figyelemre méltó a hidegháború értékeket torzító éveiben, megkülönböztetett figyelemben kell részesítenünk Pilinszky nyugati szereplését, főként akkor, ha mindezekhez még hozzáadjuk, hogy Pilinszky az egyetlen olyan magyar költő, akinek majdnem minden verse még életében több fordításban megjelent angolul (ezt csupán Radnóti posztumusz recepciója múlja felül). A Pilinszky Nyugaton című monográfia megírására nem vállalkozhatom mint irodalomtörténész, mivel magam is éppen úgy szubjektív kortárs vagyok, mint Csokits János, így tehát az anyagfeltárás lehet csupán feladatom, a Szepsi Csombor Kör irattárában ugyanis számos, Pilinszkyre vonatkozó dokumentum található. Ezek részben Pilinszkynek a nemrég elhunyt Siklós Istvánhoz és hozzám írt levelei, valamint nyersfordítások, Pilinszky londoni szereplése