Kortárs, 1993. július-december (37. évfolyam, 7-12. szám)

1993 / 7. szám - Czigány Lóránt: Pilinszky Nyugaton - Kiegészítések Csokits János könyvéhez

2 angolul beszélő nagyvilág felé, az első és egy ideig egyetlen versfordítását közreadta volna. Idekívánkozik még, hogy a költő alkotóműhelyébe bepillantást engedő első interjú is külföl­dön, Londonban készült (Cs. Szabó László, 1967). E néhány adat felvillantásából is azonnal nyilvánvaló: a nyugati Pilinszky-kép nem szorul(t) módosításokra, a magyar irodalom öntörvé­nyű értékrendjében megszerzett helyét senki sem vitatta el tőle, nem úgy, mint itthon évekig a hatalom „eszmei-művészi” gondolatrendőrsége. Mindez persze csak az elmúlt rendszer Janus-arcára utal: egyrészt tényleg igyekezett a ma­gyar irodalom vélt vagy valós értékeit külföldön népszerűsíteni, másrészt ha valaki „kilógott a sorból”, mint Pilinszky is, akinek gondolatvilága fényévnyi távolságra esett a szocialistának nevezett eszmerendszertől, az ilyeneket eleinte elhallgattatta, később megtűrte ugyan, de keb­lére csupán akkor ölelte kényszeredetten őket, amikor kiderült, hogy ellenkező esetben nevet­ségessé teszi magát fontoskodó okvetetlenkedéseivel. Ez a tudathasadásos magatartás jelle­mezte a magyar irodalom nyugati terjesztését: egyrészt a hiányos műveltségű vidéki párttitkár is örült, ha kultúránk Nyugaton sikert aratott, másrészt a Politikai Bizottságban is idegességet okozott, ha valaki nem az államilag engedélyezett útvonalon került a nagyérdemű nyugati kö­zönség elé. Erre a „nem hivatalos” útvonalra Pilinszky esete a legjobb példa. Éppen ezért várakozás­sal vettem kézbe Csokits János, Andorrában élő jeles költő könyvecskéjét (Pilinszky Nyuga­ton), amely, véltem én, részletesen feldolgozza Pilinszky nyugati kapcsolatait és szerepléseit, mivel ennek ma már a legparányibb mozzanata is érdeklődésre tarthat számot, hiszen halála után Pilinszky tüneményes gyorsasággal elfoglalta az őt megillető helyet klasszikusaink között. Csokits azonban kizárólag a saját (olykor fölösleges pedantériával dokumentált) kapcsolatát ismerteti Pilinszkyvel, s a Ted Hughes nevével fémjelzett fordításkötet létrejöttének körülmé­nyeit tárgyalja, bár mondanivalóját még ebben az esetben is csupán a saját, a Ted Hughes-kötet létrejöttében kétségtelenül sorsfordító szerepére korlátozza — látószögén minden más kívül esik. Mivel Csokits Jánost olyan írónak (és embernek) ismertem meg több mint harminc évvel ezelőtt, aki, felettébb tiszteletre méltó módon, a precíz fogalmazást mindenek felett valónak tekinti (egyszer hosszú, nyilvános disputába keveredett Cs. Szabó Lászlóval egy Arany-epig­ramma helyes központozását illetően), meg kell mondanom, hogy könyvecskéjének címe töb­bet sejtet a valóságos tartalomnál, és ezért pontatlannak tartom, mivel még Pilinszky londoni szereplésének sem a teljes történetét írja meg, s csak helyenként utal Pilinszky más európai és tengerentúli utazásaira, illetve kapcsolataira. Pedig égetően szükség lenne egy Pilinszky Nyugaton című monográfiára, nem mintha Tüskés Tibor említett könyve, a megadott keretek között, mostohán bánt volna Pilinszky nyu­gati szereplésével és recepciójával, hanem főként és elsősorban azért, mert éppen Csokits munkájának egyoldalúsága hívja fel a figyelmet a szerteágazó részletek tisztázatlanságára. Mi­vel, tudomásom szerint, Pilinszky az egyetlen olyan (hazai) magyar költő, akinek életútjában és költői magatartásának alakulásában, valamint költői rangjának a hatalom által való elismeré­sében döntő szerepet játszott a „Nyugat”, anélkül, hogy ennek politikai felhangjai lettek volna (mint ahogy voltak Déry Tibor esetében), ami már önmagában is figyelemre méltó a hideghá­ború értékeket torzító éveiben, megkülönböztetett figyelemben kell részesítenünk Pilinszky nyugati szereplését, főként akkor, ha mindezekhez még hozzáadjuk, hogy Pilinszky az egyet­len olyan magyar költő, akinek majdnem minden verse még életében több fordításban megje­lent angolul (ezt csupán Radnóti posztumusz recepciója múlja felül). A Pilinszky Nyugaton című monográfia megírására nem vállalkozhatom mint irodalom­­történész, mivel magam is éppen úgy szubjektív kortárs vagyok, mint Csokits János, így tehát az anyagfeltárás lehet csupán feladatom, a Szepsi Csombor Kör irattárában ugyanis számos, Pilinszkyre vonatkozó dokumentum található. Ezek részben Pilinszkynek a nemrég elhunyt Siklós Istvánhoz és hozzám írt levelei, valamint nyersfordítások, Pilinszky londoni szereplése­

Next