Kortárs, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 2. szám - Simonyi Károly: De mi az igazság... - Egy természettudós paradigmái (Az interjút készítette: Staar Gyula)

SIMONYI Károly De mi az igazság... EGY TERMÉSZETTUDÓS PARADIGMÁI AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE: STAAR GYULA :,...azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a­ki az igazságból való, hallgat az én szómra. Monda neki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz...” János, XVIII. 37, 38) ,, Amikor az ember visszatekint életére, és azt vizsgálja, miben volt sikere, miben nem, akkor csak a vágyaihoz mérhet. Fiatalemberként, húszévesen én is feltettem magamnak a kérdést: mi szeretnék lenni, mit akarok elérni? Ezt akkor úgy fogalmaztam meg magamban, mit szeretnék sírfeliratul magamnak. Arra vágytam, hogy nagy tudós és jó pedagógus le­gyek. És ha most visszatekintek, azt mondhatom: mint tudós kudarcot vallottam, e téren vágyaimat távolról sem értem el. Ellenben a pedagógiában nem álmodtam ilyen eredmény­ről. Sikerélményt életemben az oktatás, a hallgatókkal való kapcsolat és a könyveim adtak. ’ ’ A vallomástöredék 1979-ből való: a Budapesti Műszaki Egyetem legendás hírű pro­fesszorának, Simonyi Károlynak értékítélete önmagáról. Kritikus, majdhogynem önmar­cangoló, de tisztességes összegzés. Nem akármilyen ember az, aki a szinte igaztalanul őszin­te szavakat mondja. Simonyi Károly 1916-ban született Egy házasfaluban, szegényparaszt­­család hetedik gyermekeként. A Műegyetemen 1940-ben szerzett gépészmérnöki, ezzel egy­idejűleg a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karán jogi diplomát. Ezután a Műegye­tem újonnan létesített atomfizikai tanszékén dolgozott. Bay Zoltán csoportjának tagjaként aktívan közreműködött a később világhírűvé váló Holdradar-kísérletben. Feladata a radar­kutatás elméleti kérdéseire való válaszadás volt. Négy évig vezette a soproni Erdő-, Bánya- és Kohómérnöki Kar elektrotechnikai tanszé­két. Itt magfizikai laboratóriumot alapított, és létrehozta az első hazai magfizikai részecs­kegyorsítót. Ennek emlékét a helyszínen ma márványtábla őrzi. 1952-től vezetője lett a Köz­ponti Fizikai Kutatóintézet atomfizikai osztályának és a Műegyetem elméleti villamosság­­tan tanszékének. Tudományos eredményei közül talán legjelentősebb a fúziós energiatermelés elvi lehető­ségeit vizsgáló tanulmánya. Ezen túl rámutatott egy új impulzuselosztó készülék elvére, és több kiemelkedő eredményt ért el az elméleti mechanika területén. 1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. Egy évre rá az inté­zet elhagyására kényszerült, majd lemondott tanszékvezetői megbízatásáról is. Az ellene irányuló támadások elől kitérve visszahúzódó, menekülő emberként valósította meg nagy álmát: a természettudományos és humán kultúra hatalmas szintéziseként megalkotta A fizi­ka kultúrtörténete című könyvét. Ez a mű világviszonylatban is egyedülálló. Hatalmas mun­­ k

Next