Kortárs, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 1. szám - Horányi Károly: Vád és emlékezet - Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében
2 visszaemlékezésekről, melyek híven tükrözték volna negatív jobboldali elfogultságát, náciszimpatizánsságát. Az említett televízióműsorban az egyik meghívott vendég, Kulcsár Szabó Ernő azt nyilatkozta, hogy - Kabdebó Lóránt könyvét és kutatásait kivéve — Szabó Lőrinc szerepét illetően leginkább csak vélemények vannak. 1945-ben Szabó Lőrinccel szemben két alkalommal is indítottak igazolási eljárást. Az első eljárás megszakadt, de a fennmaradt határozattervezet szerint a bizottság azért ítélte volna félévi szilenciumra, mert a hitleri Németországról több olyan riportot írt, amelyek ha nem is politikai jellegűek, de a „hitleri rendszert kedvező színben tüntetik fel”, és hogy megmaradt továbbra is a munkahelyén, a Magyarország szerkesztőségénél, ahol egyébként olvasószerkesztői feladatokat látott el. A második eljárás során igazolták, de feddéssel, mivel „a Pesti Napló 1939 április 29-iki számában közzétett Hitler, a szónok című cikkről [azt] állapította meg a Bizottság, hogy Hitlert népszerűsíti, és hogy ez a népszerűsítés Szabó Lőrinc terhére számítandó, mert a témát ő választotta”. Ugyanakkor a - nem éppen Szabó Lőrinc számára kedvező légkörben zajló - második igazolási eljárás során megállapították, hogy „legalább 20 zsidó vallású író, tudós és költő érdekében önszántából, anélkül, hogy erre bárki is felkérte volna, sőt az érdekeltek nagy része által nem is tudottan lépéseket tett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, és itt egyenesen erőszakosan lépett fel annak érdekében, hogy ezek, vagy minél többen, kormányzói kivételezésben részesüljenek”. Az igazolási eljárások során a Vezér című vers átdolgozott változatban való közzététele, az 1938-39-es németországi tudósításai, az 1942-ben megrendezett weimari nemzetközi írótalálkozón való részvétele és a Magyarország szerkesztőségében 1944 végéig megőrzött munkahelye képezték a vádak alapját. Ha igazolták is, maga a tárgyalás, a per mindmáig, Szabó Lőrinc halála után több mint ötven évvel is tovább zajlik. Egy olyan miliőben is, ahol, mondjuk, egy költő szalonképességét vagy a rá való kegyeletteljes emlékezést nem zavarja meg például a Sztálin halála feletti könnyes meghatódásának vagy egy, a rákosista rendszert éltető versnek az egyébként korábban már nyilvánosságra hozott ténye. A vád, amit Szabó Lőrinc egykori baloldali barátai, írótársai, bizalmasai megfogalmaztak — nem a kortársak általában -, tovább él, mintegy tovább öröklődik, anélkül, hogy a tényeket, a kort vagy a költő fennmaradt megnyilatkozásait jobban megvizsgálnák. Pedig hozzáférhetőek Szabó Lőrinc egykori cikkei, levelezésének jelentős része megjelent különféle folyóiratokban és kötetbe gyűjtve is, s azokról a történelmi korszakokról, melyekhez pályája köthető, jó néhány részletes elemzés született. Igazolási tárgyalásainak jegyzőkönyvei, az erre készített védőbeszédei és az ezeken az eljárásokon felolvasott írásos tanúvallomások is, bőséges jegyzetanyaggal, több alkalommal napvilágot láttak. Hogyan alakult ki ez a Szabó Lőrinc személyével szembeni ellenséges közvélekedés? Kabdebó Lóránt a Szabó Lőrinc pere című könyvében megfogalmazott összegzése szerint: „Amiért vizsgálják ügyét: egy Szabó Lőrinctől idegen háborús világban való részvétel vádja. Nyersen fogalmazva: a csalódott emberek számonkérését fogalmazzák, amiért a költő személyében hűtlen lett volna költészetének