Kortárs, 2011. július-december (55. évfolyam, 7-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kovács György: Emlékszilánkok Kovács László (1944-2006) festőművészről

Kovács György Emlékszilánkok Kovács László (1944-2006) festőművészről Valamikor tavaly ősszel felkértem Kovács György szobrász-restaurátort, írná meg a 2006-ban elhunyt festőművész bátyjára vonatkozó visszaemlékezését a Kortárs számára. Ő a kérésemet, bár kissé sza­badkozva, mégis készséggel teljesítette. Ez a személyes emléktöredékekből összeálló memoár inkább hasonlít egy lírai hangvételű, a művész jellemét, élethelyzeteit szilánkosan és szeszélyes kitérőkkel megjelenítő családtörténetbe ágyazott vallomásos mikroszociológiai korrajzhoz és kordokumentum­hoz, mint egy pályaelemző, objektíven értékelő dolgozathoz. Erénye azonban éppen szubjektivitásá­ban, a testvéri szem behelyettesíthetetlen közvetlenségében rejlik. Olyan apró és jelentéktelennek tűnő titkokat közlő olvasmány ez, amely filmszerűen lepergethető képkockáiban mégis húsbavágóan isme­rősnek, érdekesnek, izgalmasnak és jellemzőnek tetszik, ám csak mozaikos képét adja a sokak és so­kunk által megélt utóbbi, több mint fél évszázadnak. S mivel Kovács László művészi pályaképe jósze­rivel hiányzik belőle, a közérthetőség kedvéért ezt a kiegészítést - összefoglaló jelleggel- célszerű volt megtenni. Íme: K. L. 1944. március 25-én született Budafokon. 1962 és 1967 között a Magyar Képzőművészeti Főis­kola festő szakára járt. 1967-ben feleségével, Szabó C. Mária szobrászművésszel Budaörsre költözött, ahol 1969-ге felépítették ikerműtermüket. 1971-74-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1975-ben öccse mellett Sopronban megismerkedett a kőszobrász-restaurátor szakma új anyagaival, így kialakít­hatta úgynevezett stukkó- vagy sgraffito-technikáját, amelyet 1976-tól 2005-ig táblaképméretekben alkalmazott. 1997-től 2006-ig az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének ve­zetőjeként dolgozott. Számos díjban részesült, amelyek közül a legrangosabb az 1992-ben elnyert Munkácsy-díj. Tagja volt többek között a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a T-ART Alapítványnak és a REGIOART Dél-Buda Környéki Regionális Művészeti Egyesületnek. 2006. január 11-én rákbeteg­ségben hunyt el Budapesten. Sírja a budaörsi „Régi temetőben” található. Életműve rendkívül színes, változatos, szellemes, sokágú és sok műfajú, ugyanakkor kivételesen következetesnek, zárt pályákon mozgónak mondható. Művei tiszta műfaji (technikai) kategóriákba s azon belül jól körülhatárolható témacsoportokba sorolhatók. Úgymint: Rajzok és vázlatok, hiszen mindig, mindenhova, a rajzpapírokon túl, minden keze ügyébe akadó fecnire dolgozott, mániákusan rögzítette ötleteit, alakította, kereste, tökéletesítette motívumait. Olyan visszatérő témái voltak, mint például a dudás, táltos, csikótojás, ördögbőr, Minotaurosz, kerítés-állat vagy kerítés mögött, naprafor­gó, kereszt-korpusz, ágas-fonadékos korpusz, hinta, karácsonyi kaktusz, bölcsőjáték vagy macskaböl­cső, őrült karmester stb. Olajképek vásznakon és farostlemezeken körülbelül 1983-ig. Bár a hagya­téknak ez a része igen sok fizikai kárt szenvedett, mégis jelentős szeletét képviseli a Kovács-életmű­nek. Síkszerűen felbontott alakjainak és tárgyainak kontúrok nélküli, erős, hatásos színfoltokból fel- és visszaépített, sokszor a szétesés határáig vitt kohéziós formái és kompozíciói átvezetik figyelmün­ket a monotípiák és a sgraffitók síkszerűen rétegződő világába. Festményeinek utolsó periódusában egy szárazabb, a szó szoros értelmében rajzosabb stílust alakított ki magának, ahol a ceruzavonala­kat is beépítette áttetsző felületű olajképeibe. Fa- és linómetszetek, mélynyomásos metszetek 1967 és 1996 között. Ezek a kezdetben szintén expresszív vonalvezetésű és robusztus folthatású, később egyre inkább a groteszk-ironikus, a különös perspektívákat és motívumokat összemontírozó rajzi gondolkodást közvetítő sokszorosító eljárások az életművön belül bár igen karakteresek, számuknál fogva mégsem túl jelentősek, inkább csak kísérőjelenségei fontosabb műfaji állomásainak. Monotí­piák 1972-ben, 1992-ben, 1996-97 között és 2002-ben. Igen szép, bőséges és attraktív periódusa Ko­vács Lászlónak, tisztán és világosan elkülöníthető témacsoportokkal, amelyekben a zalai nagyszülői

Next