Korunk Szava, 1934 (4. évfolyam, 2-24. szám)

1934-10-15 / 20. szám

416 Szerb Antal művének van valami érdekessége még, amelynek azonban már kétes értéke és méginkább hatása lehet és ez a stílusa. Ez is szintézis. Nagy vonalaiban a dinamizmust és a sztatikát foglalja valahogy magában. Megkapó lendület és mozgás van abban, amint fejezeteken keresztül előkészíti a zseni jövetelét, mint amikor vonaton utazunk és már állomások egész sora jelzi, hogy mindjárt jön valami nagy megálló, a nagyváros, a világváros. De mihelyt a zsenihez ér, stílusa sztatikus, mintha egyhelyben állna. Mintha nem érzékeltetné eléggé, hogy ebből a zseniállomásból is csak kijutunk, tovább és előre jutunk. Lehet, hogy szerző így gondolta helyesnek, ez azonban érdemes a vitára. Ugyanígy szellemében sem töretlen és egyszintű ez a stílus. Elragadó, másutt aligha olvasott és felejthetetlen mondatai vannak és egyetlen pici félmondat a szakasz végére biggyesztve keserű szájízt okoz. Hogy csak példaképen idézzük azt, amit a legendabeli Szent Adorján áhítatos feleségéről ír, aki még szorgalomra serkenti a hóhérokat férje gyötrésében, akit így lassanlassan felapróznak és aztán „Az asszony egyébként életben marad.“ Hasonlóképen érthetetlen, miért kell irodalmi régiségünk elévülhetetlenségébe belekeverni a „hitlerest“ és egyéb politikai esetlegességet. A stílus e bántó mozzanataiért azonban bőségesen kárpótolnak a fejezetcímek újszerűségükkel és plaszticitásukkal. Ha a műnek nem volna ilyan termékenyítő ereje és annyi értéke, — hiszen az az érzésünk, hogy ez az irodalomtörténet, amely időben jött és amelyre szükség volt, — akkor is kedves lenne nekünk, mert ezt a magyar irodalomtörténetet Erdély íratta meg, Erdély koszorúzta pályadíjával, így ez a könyv az erdélyi levegőt, a magyarsághoz való ragaszkodást és a hagyományokat tisztelő nemes nemzeti szellemet hozza magával. Örülünk a könyvnek! DÉNES TIBOR. VILÁGSZEMLE. Kempis: Hiú az, ki emberekben és teremtményekben reménykedik. Ne szégyelled, ha Krisztus szerelméért másoknak szolgálsz s a világban szegénynek látszol. Ne hagyatkozzál magadra, hanem Istenbe vesd reménységedet. Tedd azt, ami rajtad áll és Isten gyámolítani fogja törekvésedet. Ne bizakodjál tudományodban vagy bárkinek okosságában, hanem inkább Istennek kegyelmére hagyatkozzál, ki megsegíti az alázatosakat s megalázza a vakmerően bizakodókat. Az Egyesült Államok huszonöt katolikus püspöke St. Louis-ban konferenciára ült össze. A püspöki konferencia, a most megjelent együttes körlevélben erélyesen állást foglalt az önbíráskodás barbár kinövése, a lincselés ellen. „A lincselés, — mondja a körlevél — nemcsak négerek ellen irányul, hanem újabban a fehérek ellen is, jeléül annak, hogy Amerikában mily kevésbbé gyökerezett a lelkekbe a törvényes tekintélyek elismerése. A lincselés az állam végrehajtó autoritásának teljes tagadása, a jogtisztelet, a jogbiztonság valóságos anarchiája. Évenként átlag ötven véres önbíráskodás történik ily módon az Egyesült Államokban. Az államnak e barbár „népszokás“ ellen minden erejével fel kell lépnie, ha nem akarja azt, hogy a tömegönbíráskodásnak ez az elterjedése aláássa a civilizációt.“ A párisi Croix részletes ismertetést közöl a hollandiai katolikus ifjúsági szervezetekről s azok örvendetes fejlődéséről. E szervezetek taglétszáma 300.000. Igazi ereje abban van, hogy ez az ifjúsági szerveti mozgalom kiterjed valamennyi, más foglalkozású ifjúsági rétegekre is. A holland katolikus „ifjúsági mozgalom“ alatt tehát nemcsak egy exkluzív, osztályjellegű diákszövetségi mozgalmat kell érteni, milyen Franciaországot s Belgiumot kivéve Európa minden államában számosat találunk, hanem hivatáságak szerint összekapcsolt, kiterjedt ifjúsági mozgalmat, miben a latainer ifjú mellett ott találjuk a munkásifjút is és a mi fogalmainkhoz mérten igen művelt parasztifjúságot is. Egy hatalmas szervezet az egész. Lapjuk a Hét Patronat, 25.000 példányban jelenik meg. Utóbbi időben a Jonge Werkman (munkásifjúsági) és a Jonge Middenstands-Vereeniging (közép- és felsőiskolás ifjúsági) szervezetek mellett nagy erőre kapott a Jonge Boerebond (parasztifjúsági) szervezet. Az összes egyesületi csoportok katolikus vezetés alatt állanak. Hearst-ról, az amerikai újságkirályról ír érdekes cikket a bécsi „Die Stunde“ egyik szeptemberi száma. A bécsi lap iránya egyébként a mi felfogásunktól távol áll, a cikket kivonatosan mégis ismertetjük, jeléül annak, mily átalakulási folyamatok érlelődnek már a velünk ellentétes táborokban is. A Stunde cikke az amerikai sajtó teljes belső rothadásáról rántja le a leplet. Mélyreható belső átalakulásra van szükség, hogy az amerikai kartell-tőke zsoldjában álló sajtó felszabaduljon s azzá legyen, aminek lennie kell: ne a plutokraták szócsöve, hanem a vezetésre hivatott független szellemek valóságos szószéke. Hearst, az amerikai újságkirály fia nemrég beutazta Európát s mindenütt büszkén hirdette, hogy az atyja vezetése alatt álló újságkonszern lapjainak öt és félmillió olvasója van. Az idősebb Hearst tehát valóban király: öt és félmillió alattvalója van, akik tőle kapnak naponként parancsokat és nyernek kizárólagos szellemi irányítást. A Hearst-vagyon alapjait, a nagyapa vetette meg, aki a comstock-i ofirbányák bérlője volt. A gazdag bérlő fia éveken át Párisban és Londonban élte könnyelmű egyetemi éveit. Az atya halála után hét és félmillió dollárt örökölt és San Francisco-ban megvásárolta a Morning Journal c. lapot. Az akkori Amerika legkiválóbb újságíróit szerződtette le. Lapja főszerkesztőjének Artur Brisbane-t nyerte meg s anyagi ereje teljes latba vetésével elkeseredett és kíméletlen versenyt kezdett. Csakhamar sikerült levernie legnagyobb konkurrenseit, a Pulitzer-testvéreket. Néhány éven belül tizenegy más napilapot vásárolt meg három és félmillió dollárért. Jelenlegi konszernje többszázmillió dollár értéket képvisel. Vagyona nagyrészét perui és mexikói aranybányák részvényeibe fektette be, New Yorkban egymásután vásárolta meg a legnagyobb üzletházakat és felhőkarcolókat. Kastélyokat vásárolt Walesben és villákat Kalifornia tengerpartjain, vadászkastélyt Skóciában. Jelenleg huszonhat napilap és számos folyóirat korlátlan ura. A new-yorki Riverside-on lévő palotájáról csodákat beszélnek. A hatvan teremből álló palotában az újvilág egyik leghatalmasabb múzeumát rendezte be. Palotája az egykori versaillesi kastély fényűzését felülmúlja. Saját színháza és állatkertje van. Százötven vendég befogadására alkalmas teremben bankettet bankett követ. Amerika minden számottevő hatalmassága Hollywoodtól New Yorkig megfordult már Hearst hírhedt estélyein. Nagy feltűnést keltett az egész katolikus világban és a diplomáciai körökben, hogy a szovjet hatóságok minden akadály nélkül megengedték Msgr. Pius Eugen Neveu, moszkvai katolikus püspöknek és apostoli adminisztrátornak, hogy pápai kihallgatásra Rómába utazhassák. Tévedés volna azonban ebből messzemenő következtetéseket levonni a szovjet „békés“ hajlamaira nézve. Msgr. Neveu, Szovjetoroszország első és ma már egyetlen katolikus püspöke. Elődeivel szemben — tudjuk — mily kegyetlenül bántak el az orosz hatóságok. Cseplak püspököt például, akit tízévi börtönre ítéltek, csak a világközvélemény nyomására bocsájtották szabadon és utasítottak ki a szovjet államok területéről. Még kegyetlenebb megpróbáltatások után Msgr. Sloskan, szibériai püspök, mint „cserefogoly“ szabadulhatott az északszibériai internáló táborok poklából. Sloskan utódát, Matulanis püspököt ugyancsak elítélt litván kommunisták ellenében adták ki a bolsevikok. Hogy Msgr. Neveu viszonylagos szabadságot élvez, annak oka az, hogy ő a moszkvai Szent Lajos-templom lelkésze s ez a templom tudvalevőleg az európai követségek közös védelme alatt áll. Neveu püspök francia származású szerzetes, aki a kilencszázas évek elején került Pétervárra, majd a Donce vidékére. Msgr. D’Herbigny, aki a szovjet területen titokban mint pápai legátus működött, hívta őt Moszkvába és apostoli adminisztrátor címmel ruházta fel. 1918—1926 között ő maga is többször volt letartóztatásban s ez idő alatt huszonhatszor tartottak házkutatást a lakásán.