Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1940-06-01 / 6. szám - Szemle, bírálatok
Szemle, Bírálatok 573. lyik a „jobb“, nem olyan egyszerű eldönteni. Faludy György, merész nekirugaszkodással, népszerű könyvet akart adni — s ezt el is érte, Szabó Lőrinc és Vas István az „igazi Villon“-t fordította. Nem vagyok híve a „népszerűségnek“, de el kell ismerni, hogy — pl. a „Ballada tűnt idők drámáiról“ c. versben is — Faludy itt-ott szerencsésebb megoldást talált, mint Szabó Lőrinc („nincs jobb, mint a párisi csőr“ — erőltetett, mesterkélt), aki viszont teljes egészében adott kiváló művet. Hogy melyiket választanám? Ha „közönség“ lennék, kétségkívül Faludyhoz pártolnék. Mint irodalomismerő, sőt író, a Szabó Lőrinc és Vas István metódusához ragasz,kokodom. (Berkó Sándor) JERGER: „ISTEN ÁLDJA, • DOKTOR ÚR“. Egy amerikai orvos közel négy évtizedes tapasztalatairól, élményeiről számol be ez a rokonszenves könyv (Dante-kiadás, Bpest), írója nem tartozik a manapság oly divatos orvosíróknak abba a fajtájába, amely — megkapó orvosi és emberi küzdelmei révén — méltán idegződött a széles olvasóközönség tudatába. Dr. J. Jerger korántsem olyan jó ismerősünk, mint pl. Kruif, avagy Cronin, ami viszont nem zárja ki azt, hogy orvosi és emberi élményei épp úgy meg ne ragadjanak és szívünkbe ne férkőzzenek, mint a „Réztábla a kapu alatt“ írójáé. Jerger könyvében a háziorvos munkájáról és feladatairól kapunk őszinte vallomásokat. Olvasásakor szinte azt érezzük, mintha benső, bizalmas barátunk szavait hallanék, annyira egyszerű és közvetlen. Kiegyensúlyozott, vagy inkább megállapodott lélek; nincs meg benne a kutató szellem ideges tapogatózása és lázas heroizmusa. Minden figyelme oda irányul, hogy munkálkodásának erényeit és hibáit a legőszintébben elénk tárja. Amolyan tipikus „doktor bácsi“, akire oly szívesen gondolunk mindig, visszaidézve bajainkat. Teljesen a hivatásának élő, egyszerű, bár — amint az egyes följegyzéseiből kitűnik — nagytudású ember, aki alaposan kiismeri magát az emberi test számunkra oly titokzatos kórjaiban. Szerénysége mögött hiába is keresnek ,a szokásos nagyképűséget, az első oldalak elolvasása után barátunkká fogadjuk , szeretettel vegyes tisztelettel nézünk reá. Könyvéről nem lehet „kritikát írni“, legföljebb szavait figyelhetjük, azal a közvetlen és baráti kíváncsisággal, ahogyan ő igyekszik megmutatni magát, így kísérjük végig fejezetről-fejezetre, anélkül, hogy másra is kiterjedne a figyelmünk, mint egy rokonszenves ember, egy nagyszerű orvos élményeire és tanításaira. Mint kritikus, legföljebb annyit mondhatok még, hogy kevés ilyen emberi könyvet olvastam az utóbbi időben. Mert Dr. Jerger érzi, tudja — s meg is mondja könyvében, — hogy, mint minden tudomány, az orvosi tudás is csak úgy képes megfelelni hivatásának, ha a társadalom minden rétegében egyformán otthonra talál. (Berkó Sándor) 1 FIATAL KÖLTŐK. Az egyik: Mátyás Ferenc egy Ady-idézettel indítja útnak harmadik versfüzetét. (Eleven koporsók). Furcsa költő, „őstehetség“-ként indult s bár azóta formában, mondanivalóban, kultúrában egyaránt hatalmasat fejlődött, mégis megmaradt benne egy csipetnyi dilettáns iz: „öleljetek meg Hajnalmárják és szökjetek sírva a karomból, mert nagyon utál Isten minket s kiűz a szép társadalomból“. Egy másik versből: „S a vén kő és sárfalak mögül a boldogok szuszognak át az utcákra, hol ringyók és kopók átkozzák meg az éjszakát“. (Ritkítás a bírálótól.) Megjegyzés című prózai előszó vezeti be a könyvet: „A költőnek nincs sok szava már ebben a világban, mert a szépet meg az érzést ledöfték a szuronyok s az üres, lélektelen próféták szavaitól hangos mindenfelé a levegő .... de ami még van a költő haldokló szíve alján, egy pár jóravaló szó, hadd acsarkodjék halála előtt a zsarnokok fülébe“ — írja