Korunk 1974 (33. évfolyam)
1974 / 4. szám - TÉKA - Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora - Száva István: Az ég törvénye
organizálás, a stílustalanság , művészetellenesség. Aki stílustalanul ír, kifejezéstelenül is ír, aki pedig nem tudja magát kifejezni, az nem íróművész.“ Remenyik Zsigmond művészetét „bomlasztó irodalomnak nevezte, mert meggyőződése szerint a forradalmi művészetnek bomlasztania kell az adott rendet, az elvadult erkölcsi viszonyokat. A művészetet a könyörtelen társadalmi harc fegyverének tekintette, mondván: „le kell leplezni az anyagon és a szellemen elkövetett erőszakot.“ A Korunkban írja: „Egyet lehet csak írni... Bemutatni a valóságot a szatíra tükrében... mellébeszélés, kóklerkedés és tényhamisítások nélkül... ami nem is eredményezhet mást, mint szatírát“ (1933. április). Dél-amerikai kalandozásai után kimagasló értékű szatirikus regénysorozatot ír, amelyet a Bolhacirkusz nyit meg, majd ezt követi a Költő és valóság című regénye, amely először a Korunk 1933—1934-es évfolyamaiban jelent meg folytatásokban, Li-Fu-szun gazda és cselédei címmel. E szatirikus regény hangvétele ma is döbbenetesen frissnek tetszik. Louis, a költő eszményíti a kegyetlen gazdát és a gyötrelmekkel teli valóságot, ámde éppen a túlhevített csodálat leplezi le a torz életvalóságot. A megszépítő lakkozás, a kultikus lelkendezés visszájára fordul, s teljességgel lefokozza a megdicsőített gyakorlatot. Más oldalról Reményik Zsigmond szatírája a költő és a költészet felelősségét is felveti a hatalom dölyfös megszállottaihoz való viszonyulásukban. A perui város, Trujillo, ahol a történet lejátszódik, éppúgy jelképes, mint a mű minden részleteleme, amely a tőkés világ elnyomorító tényeit rögzíti. (A perui helyszínt a szerző személyes életének egy drámai mozzanata magyarázza: a limai temető őrzi egykori élettársának, Angidának és kislányuknak sírját.) A társadalmi szatírának — E. Nagy Sándor ítélete szerint — Gábor Andor, Karinthy Frigyes és Nagy Lajos mellett Remenyik Zsigmond a legnagyobb magyar mestere a két világháború között. A vallomásos hangvétel kezdettől megfigyelhető Remenyik Zsigmond avantgarde kísérleteiben, későbbi harsány szatíráiban, de jelen van a tudatos értelemkeresés hevülete is. „Sötét butaság, kétségbeejtő és gonosz korlátoltság lebeg Európa fölött — írja 1936-ban —, a bolondul felfordult életben az számít józannak, aki négykézláb mászkál az utcákon.“ A riasztó valóság ellenére vallja: „hiszek az értelem diadalában, a gonosz had csúfos elbukásában...“ — bár a „faj és vér őrülettel határos vezérei“ Európát romlásba kívánják taszítani. A történelem komor fordulata készteti arra, hogy műveiben a jelképességen túl a dokumentum értékű tények felé forduljon, s innen, a tények oldaláról mutassa fel a korszak erőszaktételét a humánumon (Nagytakarítás vagy a szellem kötéltánca, Bűntudat). Ekkor ismeri fel, többek között, Hatvany Lajos is Remenyik Zsigmond sajátos írói varázsát, s így ír hozzá: „ ... valami nyugtalan cikázás vonzott s ugyanakkor el is taszított műveitől. Most annál nagyobb meghatottsággal olvasom TÉKA metszetek, betűtípusok teszik még vonzóbbá. (Móra Könyvkiadó, 1973.) MIKSZÁTH KÁLMÁN: Jókai Mór élete és kora. — Mikszáth-kiadványaink teljesebbé tételét is szolgálja ez a kötet, író vall az íróról, vállalva az adatgyűjtés vesződséges munkáját, ugyanakkor a személyes ismeretség kínálta élményanyag is nagyban hozzájárul a Jókai-kép kialakításához a maga teljes összetettségében. Gyulai Pál annak idején kifogásolta, hogy Jókait, mint írót, Mikszáth fölébe helyezi az embernek, ez utóbbit ráadásul nagyon elmarasztalja, s nem bocsátkozik a művek részletes esztétikai boncolgatásába. Sőtér István szerint „Mikszáth Jókaija nem annyira hamis, mint inkább hiányos: a másik Jókait, a kaland, az álom bűvészét hiába keresnek benne [...] Mikszáth csak az egyik Jókai-hagyomány folytatója: a csattanós, novellás tökéletességre emelt anekdotáé ...“ A szerző egyöntetűen elismert érdemei közül meg kell említenünk az illető korszak — Jókai kora — ábrázolásának hitelességét. (Dacia, 1973.) SZÁVA ISTVÁN: Az ég törvénye. — Kepler életregénye az ifjúság számára, mondhatnék e könyvről, ha regény volna. De hát nem regény, és tudománytörténeti tárgyú eszszé sem. Különös keveréke a két műfajnak, mint a szerző nem egy más könyve, melyet mindazonáltal nemigen tud letenni a felnőtt olvasó sem, ha egyszer hozzákezdett. Ez nem a szerző érdeme, és tulajdonképpen a Kepler érdeme sem, hanem — ha szabad ezt mondanunk — annak a félelmesen izgalmas kornak, illetve e kor jól sikerült rajzának köszönhető, amelyben parasztfelkelések, vallásháborúk meg boszorkányégetések, könyvmáglyák lángolása, ko-