Korunk 1991 (III. folyam 2.)
1991 / 6. szám = Falu és jövőkép - VILÁGABLAK - LENGYEL LÁSZLÓ: Inflációs gazdaságok Kelet-Európában
LENGYEL LÁSZLÓ Inflációs gazdaságok Kelet-Európában Nyugati megfigyelők a kelet-európai országok inflációs folyamatait általában azonos gyökerűnek tekintik, és nem tesznek különbséget Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, a Szovjetunió inflációs tendenciái között. Bár valóban sok a közös vonás a kelet-európai inflációk között, mégis azt állíthatjuk, hogy a magyar infláció természete, jellege más, mint általában a kelet-európai inflációké, ahogy a magyar gazdaság is különbözik a lengyel, a román vagy a csehszlovák gazdaságtól. Vegyük először számba a kelet-európai infláció okait, majd a magyarét. 1. A KELET-EURÓPAI INFLÁCIÓ a Kelet-Európában a központosított állami rendszer eltérítette a piaci kritériumoktól a beruházásokat, torz ipari és mezőgazdasági szerkezetet alakított ki. A tulajdonában lévő vállalatok vagyona nem tőkeként működött és működik, avilágipiacon leértékelődött. A torz szerkezetet az állami költségvetés támogatása, a mesterséges árak és a piactól való elzárkózás tartják fenn. Ebben a gazdaságban állandó inflációs nyomást jelent, hogy az állam, a gazdaság olyan tőkét működtet, amelynek nincs hozadéka, vagyis megengedi javak kiáramlását ott, ahol ezt nem termelték meg, nem ellentételezték. A következmény az állandó hiányban jelentkezik. Az átmenet gazdaságpolitikájának szembe kell néznie a szerkezet, az állami vagyon leértékelődésével, a tőkeinflációval. Ha a torz szerkezetet egycsapásra, sokkolóan kívánja átalakítani az árakon keresztül, az elszabadítja a tőkeinflációt, hacsak a leértékelődött vagyont azonnal fel nem számolják vagy tőkeként működtetni nem kezdik. A tőkeinfláció annál nagyobb nyomású, minél nagyobb a szerkezet leértékeltsége. A vállalatok monopolhelyzetükre és a foglalkoztatottakra támaszkodva, ellenállnak a felszámolásnak, kikényszerítik további támogatásukat, az inflációs pénzt. b) A kelet-európai országok akut hiányban szenvedő országok. A fogyasztónak az áruhoz való jutását nem az árak, hanem egy adminisztratív rendszer rendezte sorba. Az adminisztratív központi vagy területi rendszer immár képtelen mind a sorbarendezés elveinek meghatározására, mind magára a sorbarendezésre. A kínálat és kereslet egyensúlyát az árak — gyorsabb vagy lassabb — felszabadításával kívánják megteremteni. A hiány kiterjedtsége, az inflációs tartalékolás, várakozás fokozza az infláció mértékét. Az átmenet gazdaságpolitikájának ugyanakkor számolnia kell a hiány újratermelődésével, ha a monopolisztikus szerkezet fennmarad. c) Inflációs feszültség a nagy jövedelemtulajdonosok között. Az akut áruhiány — ezen belül az élelmiszerhiány — feltételei között az árak liberalizálása jövedelemellentétet vált ki az ipar és a mezőgazdaság, a város és a falvak között. Ha a falvak lakossága részben, netán teljes egészében az adminisztratív rendszeren — a kötött, alacsony áron — kívül értékesítheti termékét, ez az iparcikkek és szolgáltatások áraihoz képest jelentősen megemeli az élelmiszerárakat. A különböző szövetkezeti és magánpiacok, a szürke- és feketepiacok tartósan magasan tartják a városi inflációt. Éppen ezért az átmenet gazdaságában nagy a nyomás az adminisztratív rendszer visszaállítására az élelmiszerek vonatkozásábankötött, alacsony ár az alapvető cikkekre, vagy azok egy részére, kötelező beszolgáltatás államilag szervezett „ellenpiacok“, a szövetkezeti és magánpiacok ellenőrzése és visszaszorítása stb.), illetve a paraszti tulajdon és beruházás korlátozására. Inflációs feszültség támad az ágazati és területi egyenlőtlenségek és aránytalanságok következtében is. Az árak felszabadítása, a liberalizálás üteme, módszere az inflációs árnyereséggel egyes ágazatokat és gazdasági területeket jutalmaz, másokéit büntet. Az állam, a liberalizáció végrehajtója, nem véletlenszerűen, hanem a korábbi gazdasági és politikai erőviszonyok függvényében szabadítja fel az árakat. Az árak felszabadítása a termelők költségeinek elismerését jelenti, és a nyers erőviszonyok függvényévé teszi, hogy mely ágazat, vállalat képes költségeit az árakon keresztül továbbhárítani, kikényszeríteni. A monopolista és elzárt gazdaságban, ahol a belső- és az importverseny hiányzik, a továbbhárításnak nincs igazi korlátja (már ami az inflációt, a jövőre hárítást illeti). 735 VILÁGABLAK