Korunk 2002 (III. folyam 13.)

2002 / 2. szám = Hányan voltunk? - Hányan vagyunk? - HORVÁTH ISTVÁN: A romániai magyar kisebbség Magyarországra irányuló mozgása

44 elmozdulása, amennyiben annak nincsen közvetlen gazdasági szerepe (pl. az önálló eg­zisztencia megalapozása), általános tapasztalatszerzésnek minősíthető. Ezek a típusok csak a gazdasági migrációra vonatkoznak, az Erdély-Magyarország tengelyen történő elmozdulásnak vannak viszont más, olyan jellegzetességei is, ame­lyek leírásával a szakirodalomban nem találkoztunk, ilyen például az oktatási migráció. A magyar oktatáspolitika nemzetpolitikai meggondolásokra hivatkozva (általában a ma­gyarok alulreprezentáltsága a romániai diplomások populációjában, az anyanyelvű felsőoktatás hiánya bizonyos szakokon, a romániai posztgraduális képzés vérszegény, kezdetleges volta) folyamatosan integrálta a romániai magyar középiskolai, illetve egye­temi végzősöket a magyarországi képzési rendszerbe. Nincs birtokunkban átfogó vizs­gálat ennek a népességnek a nagyságrendjéről (statisztikailag mindenképpen megjelen­nek a tartózkodási engedéllyel rendelkezők kategóriájában) és időbeni dinamikájáról, de amennyire rálátunk a folyamatban részt vevő szereplőkre, van elképzelésünk arról, hogy miként lehet a helyzetüket meghatározni. Az előbb bemutatott tipológiában az ál­landó és a folyamatos migráns analógiájára írható le a helyzetük. Vagyis az állandó migráns számára az oktatási rendszerben megszerzett jogosítványok, általában a birto­kolt tudástőke elhelyezése szempontjából a magyarországi munkaerőpiac a mérvadó, vonatkoztatási közeg, míg a folyamatos típus számára a romániai. És mégis etnikai kivándorlás? A fentebb bemutatott tipológia a romániai magyarok Magyarország irányú elmoz­dulását a kibocsátó társadalmak és a befogadó társadalom gazdasági és kulturális rend­szerei közötti dinamikus viszonyként írja le. Mint gazdasági viszonyrendszer nem zárha­tó ki (és van erre példa) a magukat románnak vallók integrálása sem. Ez annál is in­kább működik, mivel a magyar társadalom viszonyulása a Romániából jövő, többnyire magyar vendégmunkásokhoz, általában a romániai magyarokhoz, nem egyértelmű. A romániai magyarok ideológiai befogadása mellett hangsúlyosan jelen vannak a társa­dalmi kizárás mozzanatai is (Szabó I.-Lázár G.: 1997; Lázár G.: 1996), így például a romániai magyarok által gyakran sérelmezett helyzetek, amikor a nyilvánvaló magyar nyelvtudásuk ellenére lerománozzák őket Magyarországon, lehetnek egyszerű piaci stratégiák, amelyeket a munkaadók azért alkalmaznak, hogy az olcsó munkaerővel ki­alakítandó viszonyban ne lehessen az ideológiailag szorgalmazott szolidaritásra hivat­kozni, de lehet egyszerűen az is, hogy a magyar társadalom egy része számára a politi­kai nemzet jogilag is jól definiált viszonyrendszere a meghatározó közösségfelfogás. Viszont az a tény, hogy nem minden interakció esetében teljesül a romániai ma­gyarok jogosnak tartott igénye, hogy a kultúrnemzeti ideológia jegyében bizonyos kul­turális megnyilvánulásokat (pl. a magyar nyelv ismerete) a közösség, az együvétartozás szimbolikus jelzéseiként ismerjenek el, nem csökkenti ezen kulturális megnyilvánulások gyakorlati, piaci értékét. Tehát az, hogy lerománozzák a magyarul beszélőket, jelzésértékű lehet abból a szempontból, miként gondolkozik a magyar társadalom egy része a nemzetről de az, hogy a munkaerőpiacba nehézségek nélkül tudnak integrá­lódni, sokat mond arról, hogy bizonyos típusú kommunikáció kulturális alapjai adottak. Részint ezzel lehet magyarázni, hogy a fentebb vázolt elmozdulási folyamatokban és gazdasági viszonyrendszerben miért nem vesznek részt nagyobb arányban románok. Hisz a munkaerőpiacon a kulturális tőke fontos előnyt biztosít a magyarok számára, és egyben lehetőséget teremt arra, hogy fenntartsanak és megerősítsenek rokonsági, ismerősi, regionális alapon kialakult hálózati kapcsolatokat. Nem beszélve a már ma­gyarországi bennszülöttekké átalakult, vagyis a régebben letelepedett ismerősök, roko­nok által képviselt kommunikációs és kapcsolati hálózat előnyeiről.

Next