Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-07-01 / 1. szám
KOSSUTffJ B ■ :.f*lI■ július 21.1848. 1. szám. Pesten, szombaton. Megjelenik, hétrőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttalik. $ f! Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordást postán borítékban hatszor küldve lOfziSPyi k 9 pgö ft. ! boríték nélkül 8, ébbszer küldve Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási, most a pesti takarékpénztár’ házában. BEVEZETÉSÜL. Midőn hírlapunk’ első száma megjelenik, előnapját éljük az első nemzetgyűlésnek, mellyre a nép’ képviselői egybegyüjtenek, hogy ítéletet mondjanak az első magyar felelős ministerium’ sáfárkodása felett. Ez ítélet irányt fog szabni az ország’ kormányzatának s ez irány a nemzet’ jövendője felett határozand: Legyen szerencsés e hármas találkozás. — Legyen annak jósjele, hogy a nemzet’ képviselői, a végrehajtó ^hatalom, se szalva«t sajtónak nhndela bee^tHétéa orgánuma, kivetkőzve személyes gyarlóságukból, egyetlen gondolatbanforrandnak össze. S e gondolat a haza’ megmentése. . . Ami a ministériumot illeti: afnyit mondhatok, hogy'rá nézve a hivatalban maradás nem személyes érdek’ kérdése. Én legalább minden vészszel, minden fáradságai, minden felelőséggel szembe szállani kész, ha polgári kötelességem úgy parancsolja, a melly perczben szivem’ vonzalmára hallgatnom szabad leszen, jutalmúl nemzetiemtől nem kivánandok mást, mint azt, hogy engedje nemiem a mindenkitől felejtett magány’ nyugalmát. Én nem küzdök ministeri tárczám’ megtartásáért. Nekem nem kell kevesebbségben maradnom, hogy lelépvemásnak engedjek helyet; vegyen bár körül a nemzetegyetemes helyeslése, mégis lelépek, mihelyt gyaníthatom , hogy utódomat is hasonló támogatás fogja kísérni. Talán lelépek e nélkül is. De ez nem ide, nem e lapra tartozik. Csak annyit akarok nyilatkozatommal kifejezni, hogy nem a hivatalhozi ragaszkodás’ vágyával légek a nemzet’ képviselői elé. És így van — gondolom — az egész ministérium. Ha tehát volnának gyönge emberek, kik a hon’ nagyszerű perczeit kicsi szenvedélykék’ mérlegén mérve azon szándék’ előérzetében kéjelegnek, hogy az első magyar nemzetgyűlések minister tárcza-harczjátékkal mulattatandják a közönséget, számításukban csodálatosan csalatkoznak. A hazátvédendőm, oktalan fogalmak, s a valóság’ ,békévejjeledő légvár-ábrándok ellen; de ministeri tár-Elannyira nem,hogy hírlapom’ első számát arra kivánnám használni, Miszerint rövid hivatalom’ fogyatkozásait magam elmondjam. Az állodalmi kincstár’ minden ágaiban tömérdek reformokra vagy szükség. — A sóárulási kezelést egészen át kell alakítani; az állodalmi javak’ gazdálkodását legnagyobb részben bérrendszerre kell átváltoztatni; a bányászat’viszonyaiban gyökeres javításra van szükség; magának a pénzügyi ministérium’ központi organismusának sokkal gyorsabban, sokkal pontosabban kell forogni; a pénzügyi kezelés’ külső mozgásában még nem minden bonyodalom van egyszerűsítve, nem minden haszontalan költség megkímélve; nem minden visszaélés eltávolítva nem minden seb orvosolva, mellyet a múlt rendszer igaztalant sújtott; nem minden panasz elintézve; nem minden méltányos kívánság teljesítve. Maga az adórendszer is, mellyet az országgyűlés felébe terjesztek, nincs minden részleteiben kellő szabatossággal formulázva; sokat bíz az életre, sokat föltételez a tapasztalástól, és számvetései igen sokban önkényesek. Sőt többet mondok: a pénzügyministernek midőn üres kincstárt részén át, s minden éjjel azon gond kiséri ágymia,honnan fogja a legközelebbi hetek’ rendes költségeit*fedezni, talán az volt volna kötelessége, hogy minden uj-Kodás ellen kézzel lábbal szabadkozzék. Én ezt nem tévedi, sőt ellenkezőleg magam unszoltam az illetőket, hogy kinél több honvédet állítsunk, minél erősebb sereget vonjunk össze Szegedhez, s a Bácsban, Bánátban és amoly Brávánál az igényeiben szint olly sürgető, mint erejében kiimeríthetlen Csínyinak rendelkezése alá; nefkjt szabadkoztam a lázadások’ elnyomására alkalmazott hadsereg’ zsoldjának nevelésétől , nem a táborbellátás’ költségeitől; magam unszoltam az ágyútelepek’ költséges fölszerelését, a várak’ élelmezésének elrendelését. Fegyveréül szívesen odaadtam ,afia a kincstár’ utolsó fillérét; fizettem előre, itt fegyvergyár alakítására, amott ágyúsgőzösök’ megszerzésére is fölemeltem a salétrom’ árát, hogy a puskapor-készítés gyorsabban menjen; nem gondoltam egy kis kárral, csk hogy nagyobb mennyiségben kiteremtsem az ónt melly golyóalakban repüljön, a hálátlan pár tütök felé; nem kíméltem a költséget a rendeletek’gyors küldeményezésétől, fegyverek’, töltések’, pénzek’, katonák’ drágább de gyorsabb szállításaitól; szóval, ha p£j^ kértek a hon’ védelmére, a nemzet’ becsületének, a’érvény’ szentségének fentartására; ha kérdeztek, bizony-e fedezni a kiadást? csak azt fontoltam meg, mellyik utmód jobb,mellyik czélszerűbb; de feleletem mindig az Vala: „Csak rajta rajta!! a haza’védelmére van pénz, lesz pénz, nem hagy el a nemzet, s ha elhagyna teremtünk az egekből, s ha az ég elhagy , poklokból is.“ — És mégis, midőn a tömérdek költség , s kevés jövedelem irtózatos gondjai közt, a bécsi bank 12 millió ft kölcsönt ajánlott bankjegyekben kamat nélkül; visszautasítottam ajánlatát, mert azt kívánta bérül, hogy tiszteletben tartsam a bécsi banki privilegiumás, miszerint 1866-ig kirekesztő jogot igényel bankjegyek’ kibocsátására, az austriai császár’ s magyar király Kininilein - A0 • műre csináltatom a magyar pénzjegyeket; de csináltatom olly alapon, mellynek vezérelve nem az, hogy minél több legyen, hanem az, hogy minél szilárdabban alapított legyen, úgy hogy a bécsi bankárok azt vetik szememre, miként financz maunkálatim szerfelett szilárdak azért nem korszerűek. Ám, elszámláltam bűneimet, magam fedezem fel igazgatásom’ hiányait; s most ha valaki úgy vélekedik, hogy a hon’ védelmének szükségeire nézve is, inkább féknek kellett volna lennem, mint sarkantyúnak, ha úgy vélekedik, hogy az összes kormányzat gondjaiban kevesebbet kellett vala osztoznom, s többet tennem az administrationális javításokban, s hogy általában a pénzügyministériumnak 6000 tárgynál többet kellett volna végeznie nyolcz hét alatt, én még csak védeni sem fogom magamat a vádak ellen, hanem örvendni fogok, ha akad ember ,a ki fölemelt fővel elmondani kész, hogy ő hasonló körülmények között többet és jobban lesz képes tenni. Oly gondolatokkal lépek a hírlapi térre is, mellyel — ha isten segít — tovább tartandok meg, mint a ministeri tárczát; s minden hibámat, minden tévedésemet — mellytől ment sem nem valék, sem nem leszek — magam viendem első a nyilvánosság bíráló’ széke elé. És ekként ismerem lelkesítve az egész ministeriumot. A perczek’ isolált befolyása sok emberrel azt hiteti el, hogy feltalálta a bölcsek’ kövét. Állítsátok őt a komor valóság’ szövevényei közé; s nagyokat rendbese*ad az első huszonnégy órában; s a másodikban megáll,nagy bámulással , hogy zavarnál nem teremtett egyebet. • Országot kormányozni illy körülmények között nem germekjáték. Zavarni könnyű, csomót oldani nehéz; teremteni pedig és nem csalatkozni csak isten képes. Mi nem kérkedünk istenség’tulajdonával; de sok csomót oldánk; minek nehéz müvére nemes önérzettel teüntünk vissza. Nincs ország Európában, mellynek uj viszonyai a efolyt harmadfél hónap alatt szilárdulni indultak volna, aionunkban jóformán megszilárdultak. A reactióval párosult féktelenség a kör külső vonalán dühöng; a test maga bántatlan erőben áll, sőt erőben még növekedett; s ha isten is úgy akarja, talán polgárvér nélkül csillapodandnak le a szelek is. Ha máskép akarja, a nemzet készen áll vérfürdőn keresztül is megörökíteni a magyar szabadság diadalát. A nemzet készen áll a harczra, s ez a békére leghatalmasabb lépés. A nemzet lelkesülve van az áldozatra, s ez az erőnek kimeríthetlen forrása. A nemzet’ lelkesedése közben rendet tart; s ez a magyarnak dicsősége, minővel most más nemzet nem dicsekhetik. A nemzet tömege fegyelmet ismer; s ez a győzelemnek záloga. Bizzunk magunkban, s ha magunkhoz hívek leszünk, megtartjuk a mit nyerünk; a mi még hátra van, azt megszerezzük ; s a nemzet’ lelkesült erejével kivívandó béke’ szent ölén, a háromszázados eldaraboltságból öszeforrott magyarhon’ szabad földe kevés évek alatt paradicsommá. De a paradicsomért küzdeni kell. Isten a szabadság régi malasztját csak nehéz munkának adja bérül. Legyünk készen a küzdelemre]! — Kossuth. AZ ALFÖLDI LÁZADÁS. Hrabovszky tábornok és Csernovics Péter temesi főispán, mint királyi biztosok, a fellázadt szerb ajkúak’ főnökeivel következő egyességet kötöttek: „Alul irtak kellő figyelembe vévén azt, miszerint minden veszedelmek között a polgárháború az, melly bármelly országra is a legtöbb roszat szokta árasztani, s hogy az sem az állodalom, sem a magyarok’ és szerbek’ javára s becsületére nem szolgálna, ezen tekintetből vezéreltetve, s különösen teljhatalmú királyi biztos Csernovics Péter ur’ i.é. június’18 án kibocsátott felszólítása által indíttatva, a különben is túlbuzgóságból s nagyrészben félreértésből eredt népfölkelés’ békés útoni lecsillapítása’, s a törvényes rend’ helyreállítása’ tekintetéből következő egyességre léptünk: u. m. TÁRCZA: DEGERANDO: A KÖZSZELLEMRŐL MAGYARORSZÁGBAN A FRANCZIA FORRADALOM ÓTA. I. Nemzeti életünknek van egy kora — s ez az utolsó század — s mellynek története még meg nem íratott; s van egy ága, melly még név ■ szerint sem említtetett: parlamentáris életünk’ története. Országgyüléseink’ naplói sokáig bérlett tollak által szerkesztettek, s midőn ezekből kivéve, a tábla’ hatalmába kerültek is, a szükséges eszközök hiánya miatt csonkán és késedelmesen, költséges kiállításuknál fogva pedig gyéren,s jutottak a közönség kezeibe. A hírlapok sokáig ki voltak rekesztve a ■vitatkozások’ közölhetéséből; s az a férfi , ki e hiányt kézirati közleményekkel akarta pótolni, sőt tudván, hogy csak eszmefejtés’ útján készíthetni elő egy szebb jövendőt, az eszmecsere’ legnevezetesb tűzhelyeire, a megyei tanácskozásokra is kiterjesztő kézirati tudósításait: hazafiai, előrelátó törekvésének áldozatja lett. Illy világban valljon megszülethetett-e hazánk parlamentáris történetének, csak eszméje is ? Nem kívánunk hálátlanok lenni azon néhány kísérlet iránt, miket némelly hazánkfiai e téren tettek: Mailáth János, Orosz József és Bertha Sándor leirák az 1830-iki országgyűlést, Horváth Mihály az 1764—kit, de nem cseppet ez a tengerből, s nem minden lapon érezhető-e, még a külföldön megje■ lent Orosznál is , e természetien tartózkodás, melly a censura’ korában nem egyedül a tollat, de ennek forrását, a szellemet is annyira nyűgözte, hogy Kölcsey, még csak most megjelenhetett 1832-iki naplójában is, melly magánjegyzőkönyv inkább, mint közönségnek szánt munka, nem az a a bátor lélek, melly benne mint szónokban lakott, hanem félénk és hímesttző, miilyenné a magyar író a censura létezése által eddig nevetve volt. Parlamentáris történetünk tehát, története a politicai eszméknek s a közös szellemnek Magyarországban eddig nem létezett, nem létezhetett. Degerando Ágost urnak, ki már egy, avatottsággal és lelkesen irt nagyobb munkájával ismertette meg Erdélyt Európával, volt fentartva a dicsőség első léphetni fel e mezőn s munkája nemcsak részvéttel s nemzeti érdekeinkhez ragaszkodással íratott, hanem szoros igazságszeretettel és tárgyismerettel is. A munka főrészét, mint érintettük már, a „Histoire parlementaire de Hongrie 1790—1847“ teszi, melly után Magyarország’ állása az illyr, a pánszláv kérdés és Ausztria’ irányában tárgyaltatik; megelőzi pedig ezeket két fejezet, melly a magyar ősidőbe vetett pillantás után, az uj kornak , mellynek kezdete nálunk kétségkívül a franczia forradaloméval találkozik, előzményeit éles és lelkes felfogással terjeszti elő. Melly szempontból fogja fel szerző mozgalmainkat, előszavának, melly, mint megjegyezni szükséges , m. évi nov. 4. költ, első sorai tüntetik már ki: „Ötven év óta , igy kezdi, a magyar nemesség roppant feladást teljesít. A mellett, hogy folyvást nemzetisége’ megőrzésében s az austriai absorbeáló irány’ legyőzésében fáradoz, folyvást munkál az alsóbb rendek’ felszabadításában is; ő ezeket fokozatosan föl-fölemeli magához, s az egyenlőség országát készíti elő. S íme, e törekvés méltó , hogy minden szabad ország azt tapsaival kövesse. T. i. szép látni, miképen egy, nagylelkű eszmékért lelkesült nemzet, Európa keleti részében , az ausztriai és orosz császárságok közé helyhezve , szilárd léptekkel halad a polgárisodás ösvényén.“ Fájlalja, hogy hazánk a szabad népek előtt ismeretlen; a német sajtót vádolja e részben , mellynek természetes hivatása lett volna becsületesen s igazán közölni nyugoti Európával, mi a keletiben itt történik, ahelyett hogy „rágalmazná a magyar alkotmányt, melly bármelly régi, becses magvait rejti magában a szabadságnak, és gúnyolná azon őszinte érzésüeket, kik ez alkotmányt kifejteni s a kor’ kivánalmaihoz alkalmazni törekesznek.“ Szerző hisz, úgymond, a népek’ szent szövetségében; hiszi, hogy azok, mellyek azon egy ügyet szolgálják, solidaritásban vannak, s egyik a másiknak támaszszal és bátorítással tartozik. „Azért, folytatja, Francziaországnak kell tudnia, mi fogadszik most Magyarországban.“ S helyesen jegyzi meg, hogy hazánk’ 1790 ótai politikai mozgalma nem külső okok által hozatott létre, hanem az ország’ saját helyzetéből sarjad elé , noha Mirabeau’ szava is viszhangzott ez oszággyűléseken, mellyek a közszellemet Magyarországban ébredezni látták. Bevezetésében érintvén szerző, miképen hazánk régi időben a kereszténység’ előbástyája volt a török rohamok ellen, s egyike Európa belső hatalmainak, különösen kiemeli, hogy egyszersmind ennek legrégibb szabad országa is, melly, midőn másutt egy XI. Lajos, II. Jakab és catholicus Ferdinand uralkodtak, országgyűlésileg hozott magára törvényeket; s hogy ez alkotmány, melly ama korban a legfejlettebb volt, továbbá is folyvást fejlődni meg nem szűnt. „Legyőzvén, folytatja, az izlámot, a magyarok, törvényes örökösei a török hatalomnak, meg valának hivatva Europa’ ügyét szolgálni Lengyelország’ feloszlatása’ s az absolút hatalmak’ terjeszkedése’ gátlásával. Ha tekintetbe veszszük, milly lelkességgel fogta fel a nemesség a franczia forradalom által terjesztett nemes eszméket , méltán feltehetjük, hogy Magyarország ez idő szerint szabad ország volna jelenkorunk’ értelmében, s azon eszmék, mellyeket a vén Europa’ irányában mi magunk képviselünk, győzedelmesen ki volnának kiállva száraz földünk’ mind két végein. De Magyarország, története’ legszebb napjaiban egyszersmind hanyatlása’ magvait hordozta magában , a trón választástól függött, s az ausztriai fejedelmek, kik a középkorban folyvást törekvének e fényes birodalom’ koronáját megnyerhetni, azt végre a meggyengült nemzet’ kezeiből vették.“ Ha ők, mond alább, igazságosan kormányozzák az országot, az feloldhatlanul ragaszkodott volna hozzájok. De a vak politica úgy bánt Magyarországgal, mint egy meghódított tartománynyal, megsértette a biztosítékokat, mellyeket függetlenségének nyújtott.“ Érintvén ezek után, miképpen kénytelen a haza hosszas belháborúkban védni szabadságát, sőt régi ellenével, a törökkel , szövetségbe állani ;sa protestantismus’ terjedését is figyelemre méltó okokkal főleg e viszonynak tulajdonítván, megérkezik az utolsó forradalomig, melly a szatmári békével, mint gyözedelemmel végződött, s mellyet kevés évekkel utóbb a pragmatics sanctiónak a nemzet általi elfogadása követett, mellyből szerző egyebet nem olvas ki, mint egy öröködési szerződést, mihez még azt lehete adnia, hogy általa az ország támadó és védő szövetségbe lépett 111. Károly többi országaival, de többet az ausztriai lapok’ követelései szerint, ugyan nem. S íme mint fizetett a nemzet 1741-ben két százados szenvedéseiért, elmondja szerző Montesquieu’ szavaival, elmondja, mikép akkor az ausztriai ház’ minden népei közt csak a magyar nemességben volt élet, melly mindent elfelejtve, hogy küzdjön , dicsőségének tartá meghalni és megbocsátani !“ Az előadottakban szerző egy nagy tanulságot lát az ausztriai fejedelmekre nézve, mellyel sohasem kellene elfelejteniök. „Mikor ők el akarják nyomni Magyarországot , erőszakkal elragadni függetlenségét és szabadságát, Magyarország ellent áll, föltámad, hét századig küzd, félelem nélkül daczol a legnagyobb ínséggel. Mikor a császárok loyális szellemtől ihletve tisztelik a törvényeket miknek megtartását esküvel fogadák, e lovagias nemzet, feledve sérelmeit, bátran kikér védelmükre.“ S itt közbevetőleg ein *) A fiiunka czíme: De I’ esprit public en llongrie dcpuis la révolution franchise. Paris, 1848. n8r. 505 lap.