Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-08-08 / 33. szám

33. szám. Pesten, kedden augustus 8.1848. Megjelenik, hétfőt ki­véve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer halábozott tőrért 3 pgö kr., kettőt halálra tőrért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési dij félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10 , kevesebbszer küldve 9 pge­nt. Előfizethetni minden postahivatalnál, helybeni a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. POLITIKAI ELEMEZÉSE A DÉLMAGYARHONI SZLÁV LÁZA­DÁSNAK. Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung előbb Schwarzer, most Hü­bner által szerkesztett, de sokak hite szerint a Schwarzer minister orgánumának tekinthető lap, jul. 29-ről nagy figyelmet érdemlő s igen érdekes egy czikket hozott, a fentebbi czím alatt, mellyet olvasóinkkal alább közölni szü­ks­égesnek talál­juk. Bizonyít ez legalább annyit, hogy Bécsben is kezdik immár felfogni a szláv mozgalmak közös irányát, s kezdik érteni, hogy az szintúgy ellenséges Austriára nézve, mint mi reánk. E felfogás, az austriai politica fordulását jelöli-e, vagy csak egy épszeműnek magános nézete marad-e ? erre a következő na­pok fognak felelni. — A czikk igy szól: Míg a camarilla bazilisktojása Zágrábban kiköltés végett az úgynevezett hazafiak alá tétetett, míg e helyről, ugyanazon időben számtalan emissáriusok széledtek el az összes Slavoniába, a bácsi s bánáti határőrvidékre, hogy a földet a lázadásra előkészítsék és képesítsék, addig Austriában és névszerint Bécsben, a democratia a régi Zopf s az april 24-kén újon teremtett nemesség és pairség ellen, elhatározó csapást tőn, melly a császárnak Bécsbeli ezt követő elraboltatásával egyelőre a birodalom alapjait ingatta meg; azután a reactiót, a tartományokban általánosan nyivánuló rokon­­szenv útján, a hir szerint személyesen sértett monarcha iránt, a május 26-ai törekvésekre bátorította. E közben a főnemesség pártja lázas ingerültségbe hozta a cseheket is, s e nép nemzeti érzéseit nyilt gyűlölséggé fokozta fel a németség ellen: következőleg az állodalom éjszaki részén a „hfl“ cseh nemzetet a democraticus német osztrákok ellen, délsza­kon pedig a „hfl“ horvát nemzetet s a határőrvidéket, a szabad­­elmes magyarság ellen állította sorompók közé. Illy körülmények közt, ha más események és okok nem lé­teztek volna is, a szláv fajok Csehországban s a Kárpátok alján, rokonszenvre gyultak volna a Dráva, Száva és Duna melletti szlá­vok iránt, s összes eredetök, úgymint jelen hanyatlásuk fel leendő idéztetve emlékezetökben. Mennyivel inkább kelle ennek történni ott, hol évek során át, egy éjszaki változatlan gondolata pán­­szlavismus eszméjét feltalálta, s vas következetességgel, nyíltan és titkon elterjesztette; s ott, hol a szláv népnek földje arany ekével tú­­ratott föl, s egy újra felállítandó, nagy szláv birodalom eszméjére fogékonynyá tétetett. Ki az annyira különböző s nyelv, vallás és szokások tekin­tetében, egymáshoz nem hasonló ivadékait Sláva anyának ismeri, tudja, mikép csak kevés évvel ezelőtt nyilt ellenségeskedésben vol­tak egymás közt. Az eredeti s­zigott idéig orthodox romai catholicus horvát, ki ha­tárkörében semmi diszentert meg nem szenvedett, gyűlöl­te fajrokonát, a szerbet, s az óhitil illyrt; s igy a tót a csehet, a cseh a sarmatát, s mindnyájan öszvesen az oroszt. S íme az orosz aranynak s az orosz kül- s belföldi emissá­­riusoknak sikerült harmóniát és testvériséget idézni elő ezen ellen­séges faj rokonok közt: egy hihetetlennek látszó, s mégis kevés év lefolyása alatt olly szerencsésen végrehajtott munka volt ez, mi­kép csak kevéssel ezelőtt láttuk, hogy a karloviczi görög metro­­polita, egy catholicus horvát bánt igtatott hivatalába, s Prágában egy görög protopop görög szertartás szerinti misét mondott catho­licus egyházban. Valóban ama csoda megtörtént, hogy a nép­i faj­szeretet le­győzte a vallási gyű­lösséget, s minden szláv népek egy nem soká­ra keletkezendő nagy éjszaki s délnémethoni szláv birodalomról álmodoztak. Sőt komolyan szó volt róla Zágrábban és Karloviczon: minden vallási különbséget el­törölni, s minden délmagyarhoni szlávokat, egy szláv patriarcha alatt a görög egyházban egye­síteni. Azonban, maguk a szlávok vezetői, átlátták, mikép e tervek csak a royalitás, a trón s dynastia iránti szmnleges hűség és csatlakozás zászlója alatt leendőnek kivihetők. Ez­ekért engedők magokat az austriai udvari s nemesség­ párt által felhasználtatni, s így­­ Csehországban a német Austria s annak népministeriuma el­len léptek föl, mig Horvátországban s a határőrvidéken ugyanezt tevék Magyarhonnak úgynevezett elpártolása s elbizakodása ellen. Csehországban felmondatott az engedelmesség az austriai ministeriumnak; Horvátországban a magyarnak, — ott a császártól elpártolt nép ellen szónokoltak, — itt a királytól elpártolt egész kormány ellen, itt és ott a monarcha minden engedményeit kény­szeríteiteknek , s azért semmiknek s nem létezőknek nyilvánították. Austriának Németországgal­ egyesülését igyekeztek meghiú­sítani , hogy így, még törvényes úton is, a német Austriából szláv Austriát alkothassanak. Magyarhonban pedig, használva a régi Au­­striától mindig kiskorúságban tartott országnak pillanatnyi gyen­geségét , hadi erővel s nyilt lázadással léptek sorompóba, hogy a szabadelmü magyar s német elemet kiirtván, a szláv hatalmat állít­sák helyébe. Végre, hogy semmise hiányozzék, Magyarország s Austria közt viszálkodást s egyenetlenséget igyekeztek gerjeszteni, s e két országot, mellyek, csak egyet­értve, s mindkét rész­ről­ függetlenségeket nem akadályozó szövet­ségben lehetnek erősek, egymással összeveszíteni az­által,hogy Horvát és Tótországot a magyar állodalom-összeségtől elszakasz­­tani s Austriával egyesíteni akarták, minden figyelem nélkül arra, ha valljon Austria, vagy legalább az osztrákok eszélyesebb része, hajlandó-e a dannok e veszélyes ajándékát elfogadni, vagy nem? — így minden láthatólag a legjobb útban volt, hogy az udvari párt érdekében, az absolutisti­ustrón helyreállíttassék; valóságban pedig azért,hogy úgy Austriában, mint Magyarországban a szláv elem túlsúlyo s uralkodása a fekete-sárga lobo­gó védő aegise alatt biztosittassék. Az austriai nemességi pártnak szándéka, midőn a szláv né­peket fellázította, világosan az volt, ezeknek vak s eddigelé pusztán szláv tevékenységét úgy használni, mikép a mesében a macska használtatott,­hogy a sült gesztenyét a forró hamu alól ki­húzza ; ezen jó urak bölcseségekben feledték, hogy a csodáknak e századában, még a szláv népekben is felébredhetett az önálló­ságra­ sóvárgás. De a szlávok vezetői, kik nem csak szent Venczel és Li­­bussa történetét tanulták, mint Palacky, hanem karddal is gondol­tak bánni tudni mint Jellasich, nem akarták karmaikat (Krallen) elégetni a nélkül, hogy a gyümölcsét is élvezzék. A­mit ezen fér­fiak legtitkosabb szívvedőikbe zártak, a­mit Gay Lajos olly régen előkészített, s czél felé vezetett, az egy természetes sympatheticus összeköttetés útján ezer jelben és tettben nyilvánult, s nem sokára alárendeltebb vezetők ajkairól is, kik kevesebbé diplomaticusok lé­vén , mint főnökeik, szíveik tulajdonképi vágyait roszabbul is tud­ták titkolni: annyira, mikép a hűség s trónhozi csat­lakozás ezer meg ezer erősítései daczára, mind monarcha, mind az egész uralkodó család azon meggyőződéshez jutott: miképp a szláv lázadás Csehországban úgy, mint Horvátországban, a monarcha és dynastiája nevét csak pajzsul hasz­nálta arra, hogy mögötte bűbnöshonárulási szán­dékait, egy független szláv birodalom alakítá­sára elrejthesse. Az udvari s nemes párt tehát, midőn a szláv elemet mint eszközt akarta használni, az ármá­­nyos szláv vezetőktől maga mint eszköz hasz­náltatott szászedetett,ami bizonyítja, mennyire ügyetlen e párt még cselszövényekben is , bár előbb ezek által uralkodott, mellyeknek szövéséből állt a régi diplomatia s politica egész mes­tersége. Alig szükség fejtegetni, május 26-kának — e Bécsre nézve örök dicsőségű napnak — minő fontossága volt a szláv kérdés ki­­bonyolodására. Ha a népügy máj. 26-án megbukott volna, akkor Prága és Karlovicz ágyuztatása is elmaradandó, s a máj. 7-ki, s jun. 10-ki manifestumok is alig látandanak világot. De aztán mi történt volna ? s valljon a dynastia a szláv özönvíz hullámain egy bárkát s egy Ararát hegyet talált volna-e, mellyen magának uj tanyát üssön, e fölött még az avatlan sem lehet kétségben. Hol, mint a szláv fölkelésnél a mozgalmak élén, dics­­vágygyal teljes, de jellemtelen fér­fiak állanak, ott a história jancsárok és praetoriánusokra elég példát kaphat. Erről egy szót se többet. Keveset kell még mondanunk, hogy feladatunkat bevégezzük, de e kevés szón hosszú darab jövő függ. A trónok, nemzetiségek, s vallás védelmére, a tömegeket szállították, s a nép söpredékét izgatták föl. De aztán, ha a trónnak e védőkre szüksége nem leend, ha a szlávok nemzetiségét s vallását biztosítja, le fogják-e velök a fegyvert létethetni ? lehetend-e azt a tömegek kezeiből kifacsarni, s a fellázadt óceánt puszta szavakkal lecsillapítni ? De akarni fog­ják-e a fegyvert letenni, vagy pedig, most, miután a fátyol elesett, nem fognak-e nyíltan a szláv birodalom mellett, s monarcha ellen, mikép az Zágrábban s Pancsován kimondatott, sorompóba lépni ? Milly kárpótlást leendnek képesek a néptömeg legalitásáért ajánlani, hogy azt csatára vezethessék ? — Hm! én azt hiszem, hogy Rajasich patriarcha, a népnek a mennyei örömöket, a világi főnök pedig az ország kizsákmányolását igérendi, s akkor el fog a proletáriusok harcza a birtokosok ellen kezdetni. Ki leend a harcz­­ban győztes, a felett kétség nincsen, mert ez egyszersmind a ser­­vilismus és liberalismus csatája leend, miképen már ezt más helyen kifejtettük. Azonban,az ultima ratio regum már fölemelte sza­vát; Prágában, Karloviczon, Verseczen mint Perleszen embervér áztatta a földet. — Mind e pontokon a szlávok kudarczot vallottak. De hogy e részben áttekinthető rajzot nyerjünk, s hogy még a leg­utóbbi időkben is kétértelmű­ politikáját az udvarnak megítélhessük, s abból következtetéseket hozhassunk, e czikk folytatásában tartjuk föl magunknak a további fejtegetést. Végezetre még hangom egész hatalmával kiáltom az osztrá­koknak és magyaroknak: Legyetek ébren és készen, mert ellenségeitek nem alszanak. Ugyanazon el­lenség, ki a némettől Austriában a levegőt lé­­lekzésre, a földet lakásra irigyli, nem más, mint az, a ki Magyarhonban a magyar s német fajt ki­irtani, a szabadságot megsemmisítni, so­kan csa­k a kormányát behozni akarja. — Ezen ellenség hatalmas és ravasz palotákban és kolostorokban lakik, s mindent gyűlöl, a ki nem hisz az absolut monarchia s egyedül üdvözítő hierarchia szükségessége és csalhatatlanságában. — J. W. — Az Agramer Zeitung augustus elsői száma, pia­cát alakban kitűnő öreg betűkkel hirdeti k. Jellasichnak bécsi fo­gadtatását. E szerint a bánt, mint őt az Agramer Z. nevezi, a Bécs­ben szállásoló német, lót és olasz sorkatonaság tisztei ugyancsak megtisztelők; e lap szerint soha Bécs olly fáklyás zenét még nem látott, mint a melly július 27-én a bárónak, mint Ausztria emberé­nek adatott. E nap örökre nevezetes leend a horvát krónikákban. Azt­ója továbbá e czikk, mintha a magyarok e nagyszerű tiszteletet macska zenével kívánták volna paralisálni, de a­mi nem sükerült, mert a nemzetőrség védelmére állt a vendégnek. Maga Doblhoff minister állt estre őrt a báró laba előtt, kit később b. Jella­sich maga személyesen vezetett a katonatisztekkel, nemzetőrök­kel s bécsi küldöttekkel és polgárokkal megtelt vendéglőbe. A ma­gyarok által bérbefogadottak cravallt akartak csinálni, de elfogat­tak, s egyről még a nemzetőri köntöst is lehúzták, mert „pereat Jellachich“ kiáltani bátorkodott. E nagyon is­tenhangon s nagy betűkkel irt dicsekvések után nevezetes az Agramer Zeitungnak a következő czikkecskéje is melly azonban már valamivel kevésbbé kitűnő betűkkel van írva ; ebben köszönet mondatik a szabad Austriában levő szabad horvát, szerb nemzet részéről Bécsnek a bán iránt tanúsított szives fogad­tatásáért, s e köszönetben a több phrasisok közt az is mondatik, hogy Bécs falai közt tartózkodik jelenleg az ő Messiásuk, ki talán Austriának is Messiása. És utoljára magának a bárónak rá kell lőni a gondolatra, hogy ő csakugyan valódi Messiás, ha csak azokról értesíttetik, mi­ket a bécsi kormánylap, az osztrák Lloyd és az Agramer monda­nak felőle, mert ezeknek mindenik száma a legkeresettebb bókok­kal hódol neki, ellenben a magyarokat a legkeserűbb rágalmakkal illeti. Ha valahol, itt bizonyul be ama régi közmondás: „Jólét he­lyébe jót ne várj.“ Kérdjük, midőn a martiusi napokban kimondák az egyenlő­ség, szabadság és testvériség elvét, s kivívtuk a régibb alkotmány­nak átalakítását, vérrel fertőztettük-e utczáinkat, volt-e bántása csak egynek is, ki más nemzetbeli köztünk lakott, nem hirdettünk-e békét minden népeknek, s nem szentül megtartottuk-e szavain­kat, és ime felkel b. Jellasich Horvátországban, és elkezdődik az ottan lakó magyarok ellen az üldözés, és vérszemet kapnak a ha­zánk déli részein lakó szláv népek, és foglalás vágya szállja meg köblöket, és kegyetlenség, pusztítás és rombolás bélyegzi útjukat. Ezt nevezitek ti civilisatio terjesztésének, s ez iszonyatosság első főindítóját nevezitek ti Messiásnak. A bécsi „Constitution“ szerint, midőn az exbán b. Jellasich aug. 1-én János főherczeg előszobájában várta bebocsáttatását, egy udvaron az eme szavakkal mutatá be őt a belépő spanyol követnek: „Íme b. Jellasich egyike ama három férfiaknak, kik Ausztriát fen­­tartják.“ A czikkíró kérdést tesz, ki lehet e 3 férfiú­­­s felel rá: Ra­­deczky, Windischgrätz, és Jellasich, és miután elmondá a két első jelölt nézeteit, azt kérdi: miként lehet ez utóbbit Austria gyámolá­­nak tartani. Ez úgymond megfoghatlan! kinek feltűnte a legmagasb körök chronique scandaleuse-ében fog megemlíttetni, ki a Metternich- Apponyi protectiójának utolsó maradványa, ki egy mart. 13-kára visszadatált rendeletnél fogva horvát bánná neveztetett a magyar ministeriumnak daczára, kinek tehetségi köre hűtlen pártütés, ki­nek érdemei csak a sárgafekete reactio számára készített machina­­tiók, s e férfi egyike Ausztria gyámolóinak! Gyalázat azon fekete­sárga udvaron ez rá, ki a fenebbi szavakkal mutatta be őt. Bezzeg mást mondanak azon vagyonos­ horvát családok tag­jai, kik mint becsületes férfiak a Jellasich-májféle camarillával nem tartván kiraboltattak, s ha Grätzbe nem menekülnek, azóta már függnének. Jellasich föl is kéré a Pillersdorf-ministeriumot ezeknek kiadására, mi azonban föherczegünk közbenjárása miatt meg nem történt. — Ugyancsak a Constitution figyelmessé teszi Bécs polgárait, kik b. Jellasichnak fáklyazenével tisztelegtek, vigyázzanak, ne­hogy a camarilla megbízásából ő adjon majd nekik egy nagyobb­­szerfi fáklyázást. — S­z. F. ORSZÁGGYŰLÉS. Aug. 4. 24-ik ülés a képviselőknél. (Folyt.) Tárgy a nevelésügyi törvényjavaslat. Folytattatván a vita, Eötvös József oktatási miniszer a tör­vényjavaslat tárgyalását azért, mivel az illető hitfelekezetek meg nem hallgattattak, nem tartja elhalaszthatónak, mert nézete szerint a törvényhozás, ha szükségesnek látja, rendelkezhetik a nevelés dolgában, a­nélkül hogy egyes hitfelekez­eteket kihallgasson, mint­hogy a nevelés az egész országot, és nem egyes hitfelekezeteket illeti. Magyarországban a nevelésügy, bármilly rész is, de nem tabula rasa. Ha semmi nem volna, akkor a nevelésügy tárgya­lását még lehetne egy esztendeig halasztani; de most ha halászt­juk, nevelés nélkül marad a nép, hanem marad a régi rosz nevelés­ben, marad olly állapotban, melly sokkal roszabb, a semminél. — A közös iskolákat czélszerű­bbeknek tartja, de azért nem initiálta, mert némellyektöl tanácsot kérvén, azt mondák, hogy az könnyen ingerültséget idézhet elő. Tisztelt barátjának, Palóczy Lászlónak köszönetet mond e tekintetben adott felvilágosításáért, és ezen lé­nyeges elv kimondásáért, hogy a községeknek befolyása legyen a nevelésbe. Ez utóbbi oknál fogva nem csak mint minister, de mint catholicus itt ellenzi a törvényjavaslat elhalasztását. A község be­folyását egy jó iskola megalapítására elkerülhetlenül szükségesnek tartja; a protestáns községek befolyással bírnak a népnevelésre, a catholicusok nem, és nem is bírhatnak, míg az a törvény által meg nem adatik,­­ azért kívánja, hogy a cath. községeknek népneve­lésre való befolyása törvény által minél előbb kimondassék: Madarász László. Azért kívánok én átalánosan, nem pe­dig szakaszonként szólni a tárgyhoz, mert midőn a kérdés úgy áll, hogy egy festészi akadémiában akarunk-e festőt nevelni, vagy má­­zolót, akkor inkább festőt akarok kétnapi várakozással, mint rögtön mázolót. Ezen törvényjavaslatban két hiányt látok. Első az alap­hiány, második az elv kérdésének beszövése. Az alaphiány a „ner­­vus rerum gerendarum“ az, mire nézve a múlt országgyűlési tör­vény megnyugvást adhatna. Nézzük Magyarország helyzetét ott­hon falukon, látni fogjuk: hozzuk bár a legjobb törvényeket elvi­leg, azok nem fognak otthon nyugalmat szerezni, mert azt mondja a nép, melly a közálladalmi ellátást várta, „hát most is én fizetem az iskolát, sőt még többet, mint előbb.“ Méltóztassanak a 1848-ks tör­vényre visszamenni. A 20. t.cz. 3-ik §-ában megrendelte, miként a vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei a közálladalom által fe­deztessenek. Már most ezen törvény azon kérdést hozza magával, mikor fedeztetnek ezen költségek az állomány által. — A múlt országgyűlés eloszlása után nem találkozott ember, ki ne hitte vol­na, hogy novemberre meglesznek azon készületek, mellyeket a tör­vény parancsol, s a költségek 1-jő januártól az állomány által fog­nak fedeztetni. Már­is igen sok ember kérdezte tőlem: mondja meg uram, meddig fizetjük papunkat, mert ez nekünk nagy teher, s azt kellett mondanom: úgy hiszem, a novemberi országgyűlés fog ren­delkezni e felett. Menjünk tovább ezen kérdésben. Azt hiszem az 1848:20. t.cz. 3-ik §-ában letette azon alapot, melly a jelen törvény­­­javaslatból hiányzik, nevezetesen megmondta, minő javakat értett az egyház és iskola ellátására. Értette azon javakat, mellyek a státus javai lévén, jelenleg az egyházi személyek kezein vannak. Azonban, hogy ez nincs ezen törvényjavaslatban, nem vádolok érte senkit, mert látom, hogy ezen szerkezet o­lyan, mellynek követ­keztében , ha a budget-et tekintjük, ezen évben 825.000 forint is­kolai nyereséggel bírunk, nevezetesen négy kinevezést: Hám János, Lonovics stb., s midőn a hazának pénzviszonyai jönek kérdésbe, mikor azt halljuk, nincs pénz, akkor a megüresült helyek üresen hagyása által csak a haza javát látom előmozdítva, és csak ha a ha­za biztosítva van, akkor lehet arról szó, miilyen legyen a haza.­­ Tovább nem avatkozom ezen törvényjavaslatba, mert miután lá­tom , hogy a reactiónak igen sok személyzete — a­mint a budget elővételekor kérni is fogom a ministériumot, hogy ezen személy­zetnek elszámlálása által hozzá lehessen annak helyén nyomatosan szólni, kinek és mennyi kell? De engedjék meg ha nem hibásíthatom azért, mert látom, hogy egyenesen a pesti egyetemre 74,000 s néhány száz­ért van egy évre. Látom továbbá, hogy mindenről van gondoskodva, s mi legfőbb tekintet, a népiskolák jó karban tartására nincs több, mint

Next