Kóta, 1980 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1980-02-01 / 1. szám

24 Gál Zsuzsa 1913—1979 Igen kedves munkatársunkat vesztettük el benne! Míg egészsége engedte, rendszeresen cikkezett lapunkban — egy ideig állandó munkatársunk is volt. Sokat, sokfélét és szívesen dolgozott. Muzsikusnak indult, jól zongorázott, később érdeklődése az irodalom felé fordult. Versei jelentek meg már 1­933-ban, külön­böző folyóiratokban, és attól kezdve műfordítóként is egyre is­mertebbé vált. Sokoldalúságára jellemző, hogy a háborús évek fiatal baloldali értelmiségét tömörítő Vajda János Társaságban, s a munkásság felé orientálódó Kassák Körben szavaló estek előadójaként is fellépett, s majd, amikor mozdulatművész-tanár diplomát szerzett, önálló táncesteket adott élénk sajtóvissz­hangtól követve. 1945-től csaknem haláláig megzenésített vers­szövegek sokasága, zenei műfordítások sora került ki tolla alól (hogy csak kettőt említsünk:..Sződd a selymet elvtárs” — Tar­­dos Béla, „Emlék és intelem” — Mihály András zenéjével.) Vendéghallgatóként Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Molnár Antal professzorokat hallgatta a főiskola zenetudományi tan­szakán. Bach, Handel, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Liszt, Chopin, Erkel, Kodály és Bartók művészetéről írt könyvei az ott és az autodidaxis útján szerzett ismeretei gazdagságát mutatják. „Az én zeneszerzőm” című, fiataloknak írt sorozata igen népszerűvé vált az ifjúság körében, ,,A zene szava” című antológiájával pedig hozzáférhetővé tette a magyar olvasó szá­mára a világirodalom szinte minden jelentősebb, zenéről szóló versét. Már 1930-tól kapcsolatot talált a munkásmozgalomhoz. Ott volt a gödi Fészekben, s munkásotthonokban, szakszervezeti rendezvényeken gyakran fellépett. A felszabadulás után sokáig a Vasas Együttes művészeti munkaközösségéhez tartozott, ott munkálkodott a közművelődés egyik előretolt őrhelyén. Tagja volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének és a Magyar Nép­­köztársaság Művészeti Alapjának, mely Szabolcsi-díjjal jutal­mazta munkásságát. Több kitüntetést kapott, köztük a Munka Érdemrend Arany Fokozatát. Csendes, kicsit éneklő hangjának, finom, törékeny, szinte áttet­sző lényének emlékét nehéz lenne felejtenünk. De emléke azok körében is fennmarad, akik nem részesülhettek a szerencsében, hogy személyesen ismerhessék. Életműve biztos zálog erre! (-) Virág Ferenc 1901—1979 Teremmel viselt súlyos betegség után elhunyt Virág Ferenc, a magyar munkásdalos-mozgalom érdemes veteránja. Már kora ifjúságától részt vett a kórusmozgalomban. 1­8 éves volt, amikor a Budapesti Általános Munkásegylet tagjaként elkezdte mintegy­ hat évtizeden át tartó dalos tevékenységét. Élete utolsó időszakában Medicor Művek Magyar-Szovjet Barátság Férfi­a karában énekelt. A ceglédi földmíves család hetedik, legfiata­labb gyermeke szerszám- és géplakatosnak ta­nult, majd a Ganz Művek munkása lett, s mind „vasas” mivoltához, mind pedig a munkásműve­lődésben vállalt feladataihoz egész életén keresz­tül méltó és hűséges igyekezett maradni. S hogy ez példamutatóan sikerült, azt bizonyítja szá­mos oklevél, elismerés, többek közt: a Munka Érdemrend Ezüst Fokozata, a Jubileumi Emlék­érem és a Szocialista Kultúráért miniszteri ki­tüntető jelvény. Életének egyik legmaradandóbb élménye és emléke, hogy a Magyarországi Munkás-dalegyle­­tek Vásárhelyi Zoltán vezette válogatott kórusá­­nak tagjaként 1947-ben Llangollenben (Anglia) énekelhetett az első díjat nyert együttesben. Hozzátartozói, barátai és ismerősei 197­9.ok­tóber 2­6-án mély részvéttel kísérték utolsó út­jára a Budafoki temetőben. A Kórusok Országos Tanácsa a zenei mozgalomban eltöltött 60 éves működéséért Virág Ferencet — posztumusz — a Magyar Zenekultúra Szolgálatában emlék­éremmel tüntette ki. H. S.

Next