Közgazdasági Szemle – 1980.
január - Horváth László: Az 1980-as gazdasági szabályozók
HORVÁTH LÁSZLÓ: Az 1980-as gazdasági szabályozók Újév óta módosított közgazdasági szabályozórendszer alapján dolgoznak a gazdálkodó szervezetek, amelyeknek a bevezetését szenvedélyes vita előzte meg. Az intenzív érdeklődés is jelzi, hogy a szokásosnál nagyobb jelentőségű változásokról van szó, s hogy ezek érzékenyen érintik a vállalatokat. Úgy vélem, hogy a továbbfejlesztett szabályozórendszer elvi és gyakorlati kérdéseinek tárgyalásakor a 60-as évek végén kidolgozott gazdaságirányítási reform néhány vonásának elemzéséből kell kiindulnunk, elsősorban azokból, amelyek esetében az elképzelések az elmúlt 12 évben nem valósultak meg, vagy nem teljesültek azok a feltételezések, amelyek kiinduló alapként szolgáltak az egyes működési szabályok kidolgozásakor. Gazdaságirányítás és piac Az 1968-as reform egyik alapgondolata az volt, hogy a termelést, az értékesítést és más folyamatokat a mikroszférában nagyrészt ne tervutasításokkal irányítsuk, hanem juttassuk nagyobb szerephez az áru- és pénzviszonyokat. Úgy véltük, hogy a népgazdasági terv által meghatározott szabályozott piacot célszerű kialakítani, ezen a piacon a külföldi és a belföldi partnerek között ésszerű korlátok között tartható verseny alakul ki. Ilyen módon az érdekek ütközése dinamikusabban és sokoldalúbban biztosíthatja a társadalmi érdekek érvényesülését — megfelelő módon megállapítva azokat a szabályokat, amelyek korlátozzák vagy ösztönzik a gazdasági élet szereplőit. Több mint egy évtized elteltével megállapítható, hogy a gazdaságirányítás koncepciója helyes volt: a tervutasításos rendszer a mikroszférában részben helyettesíthető volt a terv és a közgazdasági szabályozók által meghatározott piaccal. A piac jellege azonban eléggé eltért az elképzelésektől. Röviddel a reform bevezetése után kiderült, hogy a gazdálkodó szervezetek és káderek nem ismerik eléggé, hogyan kell önállóan kereskedni. Ezt jelzi például, hogy a reform bevezetése után több mint egy évtizeddel is dominálnak a negyedéves szerződéskötések, amelyeket a vállalatok megszoktak a tervutasításos rendszerben. Nehezen terjedtek azok a kereskedelmi módszerek, amelyek alkalmasak arra, hogy nagyszámú és nagytömegű terméket gazdaságosan és hatékonyan, kulturáltan terítsenek. Ezt jelzi, hogy a készletgazdálkodásban fajlagosan is, dinamikában is, a készletek elhelyezkedése szempontjából is jelentősen el vagyunk maradva a fej- Közgazdasági Szemle