Közjegyzők Közlönye, 2001 (5/48. évfolyam)
2001 / 1. szám - A TUDOMÁNY TOLLÁBÓL - Weiss Emília: A magyar polgári jogi szabályok felülvizsgálata, különös tekintettel az öröklési jogra
Közjegyzők Közlönye majban létére, mennyiben várható el ezen a téren a jogalkotótól az önmérséklet, a visszafogottság, a menet közbeni módosításoknak a valóban szükségesre való korlátozása. Áttérve az öröklési jog kérdéseire kétségtelen, hogy hazai viszonyaink között az öröklésben bekövetkezett változások elsődlegesen a tulajdoni viszonyokban bekövetkezett változásokban, pontosabban a magántulajdon körének, és ezáltal az örökölhető vagyonok tárgyainak és azok értékének jelentős növekedésében, valamint azok összetételében, rendeltetésében bekövetkezett változásokban fejeződnek ki. Érdekes, hogy az öröklött vagyonok növekedésében bekövetkezett és bekövetkező változás, és az öröklés jelentőségének ennek folytán bekövetkező fokozódása nemcsak a magántulajdon körét korábban jelentősen korlátozó volt szocialista társadalmakra jellemző. Walter Pintens egy az európai országok öröklési jogainak főbb kérdéseit bemutató összehasonlító jogi tanulmányának bevezetőjében arra hívja fel a figyelmet, hogy Európában a következő évtizedekben milliárdok fognak öröklés útján átszállni, hogy csak Németországban a következő tíz évben messze négy billió márka feletti összeg fog öröklésre kerülni. A hagyatékok átlagértéke pedig ugyancsak Németországban az 1998-as évhez viszonyítva 2010-ben ezeknek az értékeknek a megkétszereződését fogja hozni. Hozzáteszi emellett - és a mai magyarországi viszonyokra, vagy legalábbis azok többségére talán ez a jellemzőbb hogy a változást nemcsak a nagy és a középvagyonok növekedése eredményezi, hanem az is, hogy az elmúlt tíz évben a kisebb vagyonok is jelentősen növekedtek. Kétségtelen, hogy az örökölhető vagyonok jellege, összetétele, rendeltetése adott esetben az öröklési jogi szabályozást is befolyásolhatja. Emellett az öröklési jogi szabályok felülvizsgálata tekintetében a családi viszonyokban, valamint a demográfiai viszonyokban bekövetkezett egyes változások sem lehetnek közömbösek. Hadd mutassunk rá e tekintetben arra, hogy a világban, vagy legalábbis Európában ma - szemben a korábban uralkodó szemlélettel - a házastárs öröklésének jelentőségét szinte mindenütt a gyermekek, a leszámlázók öröklésének jelentősége elé helyezik. Nem azért, mert a szülők kevésbé kívánnak gyermekeikről gondoskodni, hanem azért, mert az életkoruk kitolódása folytán is úgy ítélik meg, hogy a gyermekeiknek ma korábban, tanulmányaik folytatásához, önálló életkezdésükhöz van inkább szükségük a szülők részéről juttatandó anyagi támogatásra, a gyermekek az egyik szülő halála időpontjában már rendszerint megteremtették, adott esetben akár korábbi szülői segítséggel, önálló egzisztenciájukat, és ebben az időpontban inkább a másik szülő, az egyedül maradó túlélő házastárs az, aki számára a korábbi életvitelének folytatását, folytathatását a hagyatéki vagyon segítségével is biztosítani kell. Emellett a szemlélet mellett mégsem maradhat figyelmen kívül - bár e kérdés megoldására inkább csak törekvés van még, semmint elfogadható, megfelelő „recept”, hogy a házastárs öröklésének ilyen előtérbe helyezése veszélyeztetheti az örökhagyó korábbi házasságból született gyermekeinek öröklési jogát, hiszen ezek az utóbb elhaló házastárs után maradt hagyatékból már nem örökölnek. A családi viszonyok változásai vetik fel az élettársak, különösen a tartós élettársi kapcsolatban élő élettársak öröklési jogának kérdéseit is, az élettársak törvényes örökössé tételétől azonban, legalábbis ma még, az európai jogrendszerek nagyobb része elzárkózik. Az öröklési jog három fő területe: a törvényes öröklés rendje, a végintézkedésen alapuló öröklés és a köteles rész. Újragondolásra, felülvizsgálatra érdemes kérdés mind a három területen van. A felülvizsgálatra szoruló szabályok egy része voltaképpen már megalkotásukkor is vitatható volt, lehetett volna, nem egy közülük azért is, mert feltehetően eleve rossz kompromisszum eredményeként került a törvénybe, más részükről a Ptk. hatálybalépése óta eltelt negyven év során derült ki megkérdőjelezhető, korrigálandó voltuk. Hadd említsünk az alábbiakban néhány, akár az öröklési jogi munkacsoportban felülvizsgálatra ítéltnek tartott, akár ott esetleg kisebb súllyal tárgyalt, nézetünk szerint mégis felülvizsgálatra szorulónak tartott kérdést. A törvényes öröklés köréből A törvényes öröklés rendjének vitatható kérdéseit a házastárs haszonélvezet öröklésének fenntartásával vagy fenn nem tartásával, valamint az ági öröklés szabályainak fenntartásával vagy fenn nem tartásával szokás kezdeni. Bár ezekre a kérdésekre is ki fogok térni, nem ezzel kezdenék. A törvényes öröklés rendjének a Ptk. 607. § (1) bekezdésében és (4) bekezdésében kifejezésre jutó látszatát - azt nevezetesen, hogy törvényes örökösök elsősorban az örökhagyó gyermekei, és ha leszármazó nincs, örököl a házastárs - egy új Ptk. megalkotása során még a látszat szintjén sem szabad fenntartani. Hogy ez csak látszat, az a Ptk. 615. és 616. §-ainak a házastárs haszonélvezeti jogát rendező szabályaiból kitűnik ugyan, de ettől ez a látszat még a ma Magyarország határain kívül széles körben uralkodó társadalmi szemlélettel ellentétes látszat marad. Emellett vannak esetek, amelyekben a ma hatályos szabályok mellett a házastársnak csak az örökösök második osztályába való sorolásának a látszata valósággá válik, vagy valósággá válhat. A puszta látszat valósággá válik, és a túlélő házastárs kiesik az örökösök első osztályában a leszármazó örökösök melletti haszonélvezet-öröklésből azzal, hogy a Ptk. ma hatályos szabályai szerint új házasságkötéssel haszonélvezeti joga bármiféle kielégítés nélkül megszűnik. Az özvegyi haszonélvezeti jog új házasságkötéssel való megszűnésének történeti alapjai a házastársi haszonélvezeti jog tartási rendeltetésében keresendők. Ma azonban, ha hangsúlyozott is a házastársi öröklés gondoskodási rendeltetése, olyan megoldást, amely új házasságkötése esetén a túlélő házastársat minden öröklési jogától megfosztaná, Európa egyetlen jogrendszerében sem találunk. Ma már valamennyi jogrendszer úgy juttat a törvényes öröklés rendjén a túlélő házastársnak leszármazó örökösök mellett is a hagyatékból - akár haszonélvezeti jogot, akár teljes tulajdont -, hogy azt nem teszi függővé attól, hogy a házastárs özvegyen vagy új házasságban fogja leélni hátralevő életét, hogy öröklési jogi hátrányok kilátásba helyezésével sem özvegységben maradást, sem síron túli hűséget nem követel tőle. A hatályos jogi szabályozásnak csak nagyon sokadrendű hibája, hogy kedvezőbb helyzetbe hozza azt a túlélő házastársat, aki élettársi viszonyra lép, mint aki új házasságot köt. És a puszta látszat valósággá válhat a hatályos szabályoknak a haszonélvezeti jog korlátozásának mértékét olyan módon meghatározó szabálya által, hogy e tekintetben a házastárs által örökölt vagyonon kívül a házastárs saját vagyonát és munkájának ered . Walter Pintens: Die Europäisierung des Erbrechts, (kézirat) 4