Köznevelés, 1964 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1964-11-06 / 21. szám
Vélemények az Iskolarádió műsorairól A „Nyugat” Irodalomóra IV. osztályosoknak Szép, érdekes és tanulságos irodalomórát hallhattunk az Iskolarádió október 9-i műsorában a Nyugat jellegéről, törekvéseiről és jelentőségéről. A műsor a Nyugat megjelenésének szükségszerűségével indít. Az új, a modern ember — „aki másképp él, másképp szeret, másképp gyűlöl, másképp dolgozik, szóval más a tartalma, mások a vágyai, eszméi, ízlése” — lényének kifejezését keresi modern formában és tartalomban az irodalomban. A „korra figyelő öntudat” jelentkezik a század elejének folyóirat próbálkozásaiban. Ezt a sürgető igényt igazolta a megjelent folyóiratok felsorolása, s a megdöbbentő Osváth-idézet, amely „a felnevelő műhely” után kiált. Nagy kár azonban, hogy a műsor szerkesztői még csak nem is utaltak arra, hogy ugyanez az útkeresés mutatkozik a kor képzőművészetében, zenéjében, színpadi törekvéseiben, holott ez részben aláhúzta volna mondanivalójukat, részben színesíthette volna az előadást (pl. a Bartók—Kodály népzenegyűjtésének eredményeként 1906-ban megjelent népdal-kiadványból vett zeneművel). A továbbiakban az előadó érzékeltette a Nyugat jelentőségét, sokszínűségét, jelezte, hogy egyaránt otthont adott Ady és Móricz valóságkeresésének, a Tart pour l’art esztétikájának, a kor valamennyi irodalmi próbálkozásának. Rámutatott arra, hogy a költők, írók, kritikusok nemzedékeit nevelte fel, felsorolta ezek neveit, közölte, hogy a magyar irodalom története ebben a korszakban megegyezik a Nyugat történetével, s megemlítette, hogy a folyóirat történetében két korszakot különíthetünk el: az I. háború befejezéséig tartó s a két háború közötti időt. Mindezeknek a bizonyítása azonban nem volt elég meggyőző, plasztikus és élményt nyújtó, s nem késztette Mintha a mesebeli királyfi unalmas perceit élné, olyannak tűnt az Iskolarádió 6-i (11 óra) 5 -eseknek szánt osztályfőnöki órája. Mintha a királyfi unatkozna s gondolatban osztályfőnököt alakítana, s az álom, a színjáték és a „Ki mit tud?” műsor mezsgyéin kalandozva kívánná megleleni a „Kötelességek a családban” című téma gondolatait. A 11 éves gyerekkel csak az álom a tanulókat arra, hogy a műsor hallgatása közben aktívan gondolkodjanak. A Nyugat sokszínűségét, írógárdájának azonos és eltérő nézeteit egymás után, különböző színészek tolmácsolásában elhangzó versidézet áttekinthetőbbé tette volna. Pl. hogyan reagáltak a Nyugat költői az I. világháborúra — néhány sor Babits, Ady, Tóth Á. verseiből, s ugyanezek a költők hogyan látták a jövőt — ugyancsak néhány soros idézettel megvilágítva. Mindez a tanulók alkotó bekapcsolását jelentette volna, hisz ezek segítségével önmaguk jutnak a megfelelő következtetésre. (S mivel az idézetek között feltétlenül találkoznának ismert, tanult verssel, az ismeretlenek mélyebben vésődnek, s örömet, élményt jelent a tanultak rádióból hallott, művészi tolmácsolása.) Bár elhangzott néhány ellentétes véleményt tartalmazó (l’art pour l’art — valóságábrázolás) prózai szövegrész, ezek elhelyezése, s az a tény, hogy valamennyi idézetet ugyanaz a hang olvasta fel, nem poentírozta megfelelően a kérdést. Az előadó említette, hogy a Nyugat Babits halálával szűnt meg, s ugyanakkor egyetlen sor sem hangzott el Babitstól, holott még abban is reménykedtünk, hogy Babits hangját hallhatjuk. A fent említettek jelentős élménytől fosztották meg a hallgatókat, akik így elsősorban az óra szövegének stílusában gyönyörködhettek. Ritkán hallhatunk ilyen szépen hangzó, nemesveretű mondatokat, s ennek annál inkább örülünk, mert olyan nyelvművészeknek otthont adó irodalmi orgánumot méltatott, mint Babits, Kosztolányi, Tóth Á. stb. Gartner Éva logikája érteti meg a kötelességeket? Csak a főkomorna, bíborpalást, szattyúnbőr-táska és aranyhintó szállíthatja el számukra a konstruktív gondolatokat, csak azért, mert kicsinyek? Hogy a kitűnő tanuló gyámoltalan, miért kell azt szép szóval, habos kakaóval, frissen vasalt ruhában, unt mesék tejében oldva tálalni? Hiszen nem minden kitűnő tanuló gyámoltalan, s a kitűnő tanuló ma már rendszerint nem gyámoltalan. Ezt a 11 évesek és a felnőtt közvélemény egyaránt jól tudja. A tanmese után következő „modern jelenet” ismét az álom mezsgyéire vitte gyermekeinket, mintegy azt sugallva: aki lusta, rosszat álmodik. S végül konyhai „Ki mit tud?” váltotta fel a mese, az álom képeit, s a tojásrántotta, zoknimosás, begyújtás, terítés valósághangulata nyomta el az ábránd és szorongás érzését. Nagyon bonyolult áttételeken át jutott el a műsor fő mondanivalójához: egy rendes családban mindenkinek dolgoznia kell. S aki zoknit mos, rántottét süt, terít és begyújt, az feltétlenül rendes ember és jól dolgozik? Az aránylag egyszerű gondolatokhoz soknak tűnik a háromféle illusztráció. A figyelmet megosztja, a gondolatot szétforgácsolja, helyenként a komikum határait súrolja. A hús-vér gyerek jóval modernebb, mint az őt tanítani szándékozó műsor. Néhány tárgyilagos mondat, néhány mai példa sokkal inkább megtette volna a kívánt hatást. A gimnáziumi osztályfőnöki órákat általában „az elirodalmiasítás” veszélye fenyegeti. Világos tudattartalmak létrehozása helyett alluzív általánosításokat keltenek az idézetek dömpingjével. Az idézet elveszíti eredeti jelentését, stiláris értékét, s gonoszkodó gúnyolódásra serkenti az idézetekkel amúgyis túltraktált fürge diákelméket, így vagyunk valahogy a mesével is. A felsőtagozatos tanulók, akarva-akaratlanul, annyi mesét hallottak már, hogy a meseszöveg könnyen a visszájára fordul. 11 éves gyerekek, akiknek technikai műveltségük, vagy ha úgy tetszik technikai fantáziájuk nagyobb mint korosabb hozzátartozóiké, kevéssé tisztelik a mese naiv hangulatát és még naivabb logikáját. Diákelméjük nem az előre eltervezett konklúzióhoz fog eljutni, inkább erőteljes paródia-reflex alakul ki bennük. A sokféle felmérés mellett érdemes lenne felmérni egyszer a parodizált idézetek változatait s kikutatni azok pszichológiai okait. Igen tanulságos lenne, s jótékonyan befolyásolhatná az osztályfőnöki órák hangvételét, logikáját. Nem a legszerencsésebb pedagógiai ráhatás az, amely az irodalmi órák hangulati egyvelegével nem hogy morális hatást nem ér el, hanem az irodalmi óra paródiáját adja. Ambrus Z. Miklós cél királyfi unalma ISKOLARÁDIÓ — ISKOLATELEVÍZIÓ 823