Köznevelés, 1976 (32. évfolyam, 1-45. szám)
1976-01-02 / 1. szám
Balogh Edgár A tanító, a népművelő helytállása Az iparosítás nagy lázában sokáig senki sem gondolt a természet és az ember viszonyának megromlására, a szennyeződésre, mint ahogyan a pályaszerzés nagy versenyében is sokáig elsikkadt az elidegenedés veszélyének felismerése. Ma annál inkább foglalkoztatja a legjobbakat ez a két komor kérdés. Úgy gondolom, senki sem áll hivatásszerűen közelebb a helyes megoldáshoz, mint az új nemzedékért közvetlenül felelős tanító, a népművelő. A szennyeződés és elidegenedés veszélye harcba hív, s ebben a harcban új jelentőséget kap az első fokú nevelés és népszolgálat. Boldogan voltam (ha szerencsétlen körülmények folytán csak rövid időre is) ifjú házas koromban tanító Kalotaszentkirályon. Erre a gazdag időre emlékezve idézem a szülőföld szeretetének, a vidéki helytállásnak, a tájvédelemnek mára megnőtt feladatkörét, s mindazt, ami a népnyelvhez, a néphagyományhoz, a népdalhoz és a népszokáshoz köt, még akkor is, ha ezt az örökséget íróink, művészeink és tudósaink segítségével városon kell újrateremtenünk és a nemzeti műveltségbe oltanunk. Olyan alapozás ez, amelyre építve a korszerű technizálódásban és a szocialista társadalmi kibontakozásban felvértezhetjük magunkat a szennyeződés és elidegenedés elfajulásaival szemben. Benedek István „Aki a védtelenek közé” „Törvények még nem döntöttek le válaszfalakat, fiam, azt nekünk magunknak kell ledöntenünk. De nehogy azt mondd majd szűkkeblűen: nekem nem fáj, engem nem éget, s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeit ... Ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus. Ne ejtsen meg a könnyű, puha élet varázsa, nehogy cserben hagyd a veled egysorsúakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között..Benedek Elek: Testamentum, 1894. Nem egy, de három nemzedékkel korábbról szólnak e szavak, annak a Benedek Eleknek a szavai, aki akkor éppen a magyar tanítóság szent ügyét szolgálta, mint a Nemzeti Iskolának, majd a Néptanítók Lapjának szerkesztője. „Szent” ez az ügy azért volt, mert az iskola tartotta kezében az ifjúságot, tehát a jövőt, az iskolát azonban a kormány tartotta a kezében — erős szorításával megbénítva az egyéniséget, a gondolkodást, az egyenlőség elvét, a szabad szellem kibontakozását, a haza és az emberiség egyforma szeretetét, egyszóval mindazt, aminek a szolgálata „szent ügy”. Apám kapta ezt az útravalót az apjától, továbbadta nekem; aktuálisabb útravalót ma sem adhatok az új nemzedéknek, mint e 80 esztendős szavakat. Aki megfogadja, nem fogja megválthatni a világot, de egyet biztosan elér: amikor sok csalódással a szívében megöregszik, nem kell szégyenkeznie, lelkifurdalással küzdenie. Nagy dolog ez, a pálfordulások e viharos századaiban kevés embernek adatik meg — mert nem adomány, hanem magatartás. Bor Ambrus Szabadság és felelősség A legszebbet, a legtisztességesebbet a mesebeli asszony választotta. Pogácsát sütött a szerencsét keresni induló legkisebb fiúnak. Tiszta kendőbe kötötte a hamuban sült pogácsát, azt adta útravalónak. Megmosolygom a koros, vénülő, vén tanácsadókat. Kezdem lenézni őket. Többnyire szegénységüket és bukásaikat akarják szabadalmaztatni. Erőm szerint mondtam és mondom, hogy szerintem és számomra mi a magyarság, a magyar nyelv, a művészet, a művészet célja, értelme, a mindig mozgó-változó élet drámai feszültsége, hogy mi a munka, a hűség, a nép, a nemzet, a szolgálat, a szolgálat díja, a közösség, a nagyság a kicsinységben, mit tartok erkölcsről, etikáról, miben hiszek tehetetlenül, miben nem hiszek már. Mondom, de nem kérdezem. Nem kérdezem a szerencsét keresni indulóktól. És legfőképpen nem tukmálok rájuk semmit. Szabadok vagytok, válaszszátok ki belőlem, belőlünk, amire szükségetek van. Szabadok vagytok, felelősek. Felelősségeteket nem veszem magamra, szabadságotokat nem kurtítom meg. Vigyetek az útra hamuban sült pogácsát! Kössétek ÚTRAVALÓ írók, tudósok vallomása a pedagógushivatásról A Budapesti Tanítóképző Intézet könyvtárában 1973 februárjától hetente megjelenő, újszerű faliújság segítette a hallgatók tájékozódását. Fölhívták ezen a figyelmet a jelentős évfordulókra, figyelemmel kísérték a könyvkiadást, a mozik és a színházak műsorát. A faliújságnak egyetlen állandó rovata volt, az Útravaló. A hallgatók a közösség, a haza, a forradalmiság, a hűség kérdéseiben kértek erkölcsi útravalót íróktól, tudósoktól. A faliújság szerkesztője, Bosnyák Sándor tanár ezekből a vallomásokból állított össze egy csokorra valót szerkesztőségünknek. "