Köztársaság, 1991. december (mutatványszám) - 1992. április-június (1. évfolyam, 1-11. szám)
1992-06-19 / 10. szám
engedték ki a börtönből és valószínűleg Bibó kiszabadításában is szerepet játszott, ámbár Bibóval nagyon komiszul bántak el. KÖZTÁRSASÁG: Csak ebben fogott össze a magyar emigráció? KENDE: Ebben minden demokratikus csoportja összefogott. A zavaró egyébként az, ha általában magyar emigrációról beszélnek, és nem különböztetik meg a demokratikus emigrációt a jobboldali, félfasiszta és néha egészen nyilas emigrációtól. Mert az utóbbi is volt, és mind a mai napig vannak orgánumai. Sőt, amennyire hallom, még sikerült is visszatelepülniük Magyarországra, és egy vagy két, e nyilas emigráció örökségéhez tartozó könyv is megjelent. A szélsőjobboldal és a demokratikus emigráció között az égvilágon semmi kapcsolat nem volt. Már Rákosiék, majd a Kádárrendszer propagandagépezete fölnagyította ennek az emigrációnak a jelentőségét, továbbá összemosta a jobb- és a baloldalt. Jelentősége viszont csak annak volt, ami a nyugati fogalmak szerint demokratikusnak nevezhető, de a kommunista, leninista propagandának szüksége volt arra, hogy mindent összemosson, így például a Nemzetőr című folyóiratot folytonosan és konzekvensen nyilasnak, szélsőjobboldalinak kiáltották ki, holott az a demokratikus emigrációba - annak talán a jobbszárnyához - tartozott, legalábbis addig, amíg Tollas Tibor tartotta kezében a szerkesztését. A Kádár-rendszer attól sem riadt vissza, hogy az Irodalmi Újságot vagy az Új Látóhatárt szélsőjobboldalinak kiáltsa ki. Olyan fogalomzavar keletkezett, amibe ma már nem is érdemes belemenni - ez nyilvánvaló hamisítás volt. A magyar kommunista propaganda hisztérikus vonásai nagyították föl az emigráció jelentőségét. Hadd jegyezzem meg: ez az emigráció soha nem ért el olyan politikai szerepet, amely mondjuk a kossuthi emigrációhoz fogható volna. Kossuth Lajos és a környezetéhez tartozó néhány ember akkor világpolitikai szerepet játszott - eddig a magyar emigráció az 1956 utáni, de még az 1947 utáni években sem jutott el. KÖZTÁRSASÁG: Akkor mégis milyen funkciót töltött be? Mi az a „kapocs”, amiről a kenesei tanácskozáson szólt? KENDE: A közvetítőszerep, tehát az, hogy tájékoztatta a nyugati közvéleményt a magyarországi helyzetről, hitelesebben, mint ahogy azt a nyugatiak a saját eszközeikkel fel tudták mérni. A szovjet világ adottságai folytán a nyugati világnak nagyon kevés lehetősége nyílt rá, hogy igazán megértse, ami itt volt, van. A közvetítés másik oldala, hogy a magyar emigrációs folyóiratok, továbbá a magyar emigráció közreműködésével folyó rádió-előadások hozzájárultak a nyugati világ újdonságainak és szellemiségének Magyarországra való eljuttatásához. Kétségtelen, hogy amit a nagyközönség a nyugati világ működéséről tudott, azt az információt főként nyugati rádiókból szerezte, és azokból az emigrációs kiadványokból, amelyek nagyon-nagyon csurranvacsöppenve, de mégis bejutottak Magyarországra, szemléletformáló jelentőséggel. KÖZTÁRSASÁG: Lehet ezt szemléletformálásnak nevezni? Nem inkább dokumentálásnak? KENDE: Azt hiszem, lehet. Amikor lehetőségem nyílott arra, hogy visszajöjjek Magyarországra - ez 1989 után kezdődött -, és szélesebb körben építsek ki baráti kapcsolatokat, megismerkedhettem külföldön írt munkáim, tanulmányaim magyarországi olvasóival, láttam, hogy ez a szemléletformálás nem is volt olyan jelentéktelen, mint ahogyan akkoriban talán gondoltuk. KÖZTÁRSASÁG: A Magyar Füzetek sorozatát, úgy véljük, nem véletlenül az 1980-as évek küszöbén indította el... KENDE: Ez valóban egy olyan időszakhoz kapcsolódik, amikor Magyarországon is megmozdult valami, és a dialógus a külföldi magyar demokratikus emigráció és a magyarországi szellemi ellenálló erők között egyáltalában létrejöhetett. Ebben az időben változtatott profilt az Irodalmi Újság is, és pusztán emigrációs folyóiratból olyan lappá vált, amelyben magyarországi szerzők is megszólaltak. Ugyanez végbement az Új Látóhatárnál is - hogy csak a legfontosabb orgánumokról beszéljek. Egy példát szeretnék hozni: hogy olyan könnyen létrejöhetett Magyarországon a többpártrendszer, a politikai pluralizmus, az föltétlenül összefüggésben van azzal, hogy ezt a demokratikus emigráció igen világosan szorgalmazta. KÖZTÁRSASÁG: Szeretnénk rövidre zárni ezt a gondolatkört két kérdéssel: mennyire érzi a kis példányszámú, nehezen hozzáférhető Magyar Füzetek sorozatot a könyvekkel együtt ma is hatónak? Nyilván igaz, hogy a megjelent gondolatok beleivódtak abba a közvélemény-formáló rétegbe, amelyet „elitnek” nevezhetünk. Mennyire jutott túl azokon a gondolatokon a társadalom vagy ez az elit, amelyek az elmúlt évtizedekben a Magyar Füzetekben megfogalmazódtak? KENDE: Alapjában véve úgy gondolom, hogy amit a Magyar Füzetekben megfogalmaztunk, az közkinccsé, a mai magyar politikai vezető réteg gondolkodásában általánosan elfogadottá vált. E tekintetben nem vagyok elégedetlen... KÖZTÁRSASÁG: Amikor két éve átadta a stafétabotot a Századvég című folyóiratnak - immár könyvkiadónak -, ezt úgy indokolta, hogy megszűnt a politikai emigráció szerepe. Akkor milyen szerepük lehet az emigránsoknak? KENDE: Csak egyedi, vagy olyan módon, hogy hazatelepülnek, és részt vesznek a gazdasági, kulturális, szellemi életben vagy a politikai életben - ez sokkal kevésbé képzelhető el, mert annak, aki évtizedeket töltött külföldön, nehéz a magyar politikai életben helyet találnia. Nem elképzelhetetlen, de sokkal nehezebb. Most az új magyar kormányzat szemmel láthatóan arra törekszik, hogy ha lehet, megközelítse a külföldön élő magyarság minden valamirevaló elemét, és bevonja őket a külföldi magyar képviseletek tevékenységébe. Demokratikus országnak nem lehet politikai emigrációja, ez nonszensz. Az emigrációt mindig a hiány teremti meg: az, hogy nincs demokratikus közélet. Magyar politikai emigrációra 1989 óta nincsen szükség. A politikai emigránsok egy részére lehet szükség, ha azok tenni tudnak valamit. KÖZTÁRSASÁG 1992/10 „Illúziót keltő az, hogy a parlament kicserélődött”