Külföldi Szemle, 1967 (1-12. szám)
1967-11-01 / 11-12. szám
26 A HOLLANDIAI FESZTIVÁL Húsz esztendő óta minden nyáron megrendezésre kerül a Hollandiai Fesztivál, amikor is a nagyobb városok színpadain és templomaiban külföldi színtársulatok, operaegyüttesek, szólisták és zenekarok, valamint a táncművészet képviselői lépnek föl. Az idén Anglia /Shakespeare-színdarabokkal/, Nyugat Németország /operákkal/, Belgium, az Egyesült Államok, Franciaország /színdarabbal/, India, Olaszország /operával/, Lengyelország, Svédország /bábelőadással/, Csehszlovákia /operával/ és természetesen Hollandia vett részt ezen a nagyjelentőségű művészeti seregszemlén. A bemutatott zenei, színpadi vagy táncszínpadi műveknek egyetlen közös vonása a magas színvonal volt, így megfért egymás mellett - és igen jól megfért! - a klasszikus és a modern. Belgium színdarabbal, egy Berg-operával és a Béjart-társulat "Romeo és Juliánjával képviseltette magát. Az Egyesült Államokból egy kórus, egy fúvósötös, egy New York-i színtársulat és az Alvin Ailey Táncegyüttes jött el; utóbbi aratta a legnagyobb sikert, s az volt az általános vélemény, hogy a jazz itt fenséges magaslatokra emelkedik. Indiát a Nemzetek Színházának legutóbbi műsorán szerepelt Kathakali Táncegyüttes ismertette meg a hollandokkal. A lengyelországi Wroclawi Kísérleti Színház rendkívül dinamikus és újszerű színpadi műveket mutatott be: Stanislaw Wyspianski "Akropolisz"-át Jerzi Grotowski rendezésében, Penderecki zenéjét, valamint Henryk Tomaszewsky koreográfiáit Krzysztof Pankiewicz inszcenálásaival. Ezek mind arról győzték meg a nézőket, ha még ilyen bizonyításra egyáltalán szükség volt, hogy a mai Lengyelországban egy erőteljes, meggyőző és rendkívül dinamikus avant-gerde mozgalom virul. A hollandok számos koncertet tartottak, egy merész Aiszkhülosz-féle "Prométeusz"-t vittek színre és fölléptették a Nemzetek Színházában nagy sikert aratott Nederland Dans Theater-t is, amelyet a fiatal koreográfus, Hans van Manen irányít, arra törekedve, hogy szintézist hozzon létre a klasszikus és modern stílus között. Ezen a fesztiválon még meggyőzőbb volt a munkássága. Daniel Lesur-nek Bartók és Hindemith partitúráira készített koreográfiái arról tanúskodtak, hogy a Robbins-Béjart vonalba illeszkedő egyéni alkotóval van ez esetben dolgunk. Ugyancsak örvendeznünk kell a Holland Nemzeti Balett fejlődésén, amely nemcsak a fiatal nyugati alkotóművészeknek nyitotta meg kapuit, például Michel Descombey-nek, aki fölnyitotta a párizsi Opérában bemutatott "Kis koncertáló szimfóniá"-t, de a lengyel koreográfusoknak is. Márpedig ezek hozzájárulása a modern balett fejlődéséhez nem elhanyagolható. Azt is el kell ismerni, hogy eze-