Kurír - reggeli kiadás, 1994. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
1994-11-16 / 315. szám
1994. november 16. Pandulpho egy napja Pandulpho bíboros, János király ellenlábasa Dóczy Péter szíművésznek álcázva magát, mint rendesen, azon a keddi napon is hat órakor felkelt. A lakásban még javában aludt színésznő felesége, Román Judit és az ötéves Julcsi. Komótosan felöltözködött, tornacipőt húzott, megivott egy forró teát és útnak indult. A hatodik kerület vakolathomlotta házai savanyú szagot árasztottak. Nem volt messze a kocsi. Slusszkulcs, indító, kuplung, gáz. Még kihalt volt a város. Valami zene kéne aláfestésül. Mondjuk Mozart, de lehet valami jó dzsessz is. A hídhoz érve még ködbe borult a város. Irány a Normafa. A nyak köré sál kerül, futás indul. A fák már ismerősek. A nap hosszú fénycsóvákkal köszönti itt-ott a felhők mögül. Jó ez a levegő. Jó ez a csönd. Jó ez a tempó. Pandulpho bíboros, János király ellenlábasa Dóczy Péter színművésznek álcázva magát éli a XX. század végi ember mindennapi életét. Mikor hazaér, Julcsi már a kakaóját issza. Belelapoz a frissen vásárolt Törökfürdőbe, átfutja, benne van-e kedvenc költője, Térey János, majd oviba megy Julcsival. Szereti ezeket a perceket. Julcsi nagy ajándék neki. Örök élmény az a pillanat, amikor ott lehetett a szülőszobában feleségével, Judittal. Az oviból a Kolibri Pince felé veszi az irányt. A másnap esti előadást egyeztetné, számba veszi a bútorokat, a plakátokat hiányolja, hiszen Szilágyi Domokos megérne ennyit, legalább ott, ahol előadják. 1975-ben fedezte fel magának Brassóban a kötetét. Azóta hurcolja magában, majd tíz évvel ezelőtt Antwerpenben egy hajón Lőrinszky Attilával egy,éjszaka megmozdult bennük. Úgy lüktetett vers és zene, bőgő és emberi hang, ahogy csak kivételes pillanatokban szokott. Ezzel a műsorral járják az országot most is. Minden előadás külön szülés és születés. Mindig más és más lényegi része türemkedik ki az improvizációs zene hatására, csak a mondanivaló ugyanaz. A kényszerleszállópálya-építés. De ezt most hagyjuk. Tehát plakát, asztal rendben. Palást a helyén, hát újra egy kis séta a zegzugos hatodik kerületben, otthon néhány írás elolvasása a Törökfürdőből: Ficskó Pál, Dudás Attila, Zilahy Péter. Talán valami ebédféle, egy kis kotyogós kávé. Aztán újra lépcsőn le, indító, slusszkulcs, kuplung, gáz, irány a Kurír. Az újságírónő még faxol egyet, zaklatott kicsit, megnyugtató mosoly, cuppanós puszi, kuplung, gáz, át a városon. Irány Békéscsaba. Talán egy éve ismerik egymást. Az újságírónő egy avantgárd színházi előadásban látta először. A Tranz Danz társulatával játszott az Ideiglenes rímben. Arcát kemény fehérre, száját élénk vörösre festette, eszelősen erőteljesen játszott, és minduntalan azt harsogta: A szeretet veszélyes, édes! A szeretet veszélyes, édes! Meg azt, hogy: Minden csak látszat, minden ember játszhat. Erre biztosan emlékszik az újságírónő. Aztán egyszer a Szilágyi-est miatt beszélgettek is. Nagyon jót. Tisztát. Akkor úgy bújtak elő belőle a szavak, mint a virág, csak bólintani tudott rájuk az újságírónő. A helyszűke miatt akkor csak rövid információkra futotta, de fontos volt az is, mint ahogy fontos ez a mai nap is. Békéscsaba. Dürrenmatt János király című darabja, ahová vendégszereplőnek hívták. Hát gurul az autó. Szórványos beszélgetés folyik arról, hogy mint rendesen, minden reggel hatkor tornacipőt húz, meg a fákról, a napfényről és Julcsiról. És ahogy fut a táj, ahogy az őszi nap itt-ott átvilágítja a fasort, szó kerül a naplementékről is. Fantasztikus vonzalmáról ehhez az égi jelenséghez, amit mániákusan fotózott, mert a fotó és a film régi szerelem, akár az irodalom. Micsoda filmeket forgattak barátjával, Pakosz Györggyel super 8-asra. A fotónagyítások most is ott díszelegnek lakása falán. Egyszer még filmet csinál, biztos benne. Olyan bizonyosság ez, mint az a tudás, amit a piaristáktól tanult. Jeleníts István tanár úr meghatározó volt az életében. Ormán a versek iránti vonzalom. Volt már Hamvas Béla- és Pilinszky János-estje is. Hívő ember, a szó istenkereső értelmében. Számára a hit belső erkölcsrendszer, amely lényeges pillanatokban önmagától működik, arrafelé megy, amerre kell. Nincs köze ahhoz, milyen szerepet játszik éppen. A mesterségbeli tudáshoz persze nagyon sokat adott Nádasdy Kálmán tanár úr is a főiskolán, aki azt mondta: keressétek meg a dolgok lényegének zenéjét, a belső ritmust! Ássátok le a gyermekkorig, mert ha meglelitek a ritmust, akkor már képessé váltok bármivé átalakulni. És Pandulpho bíboros, János király ellenlábasa Dóczy Péter szíművésznek álcázva magát néhány előzés után bal lábát a kuplungon, jobbat a gázon tartva mesél az édesapjáról meg öt testvéréről, és arról a mélységes fájdalomról, ami gyerekként érte, amikor szülei elváltak, és ők édesapjukkal maradtak. Aki soha egy rossz szót se, aki végtelen türelemmel, iszonyú erős hittel tudta a sorsát felvállalni. Mert mindig újrakezdjük - mondja Szilágyi. - A titkok titka ez, az újrakezdés. Egy kis kitérő, útpadka, nádbútorbojt. Julcsi szobájába kellene fiókos polc meg karosszék, de a vásárlás kudarcba fullad. Pandulpho bíboros drágának találja az indonéz csodákat. Gurul az autó, már csak néhány tíz kilométer a cél. Persze az újságírónő is beszél, de erre itt senki nem kíváncsi. Talán Pandulpho bíboros sem, hiszen jobb lenne bizonyára végiggondolni a legfontosabb mondatokat. Mi ez a fecsegés. Meg aztán meg is kell majd borotválkozni, csupa borosta ez a bíboros. Aztán ott, a pillanatnyi csöndben persze, előbújik a darab egyik sarkalatos monológja: Bajban minden király népre vágyik. Mint János. A népben hisz. A népről álmodik. A népet dicséri. Népszabadságot akar, és szociális egyházat, és Istent okol. De ezt az újságírónő még nem tudja. Welcome in Békéscsaba. Gyönyörű színház, patinás cukrászda, finom kávé, majd úticsomag lepottyantva a színészbüfében, rábízva jóságos Simon József segédrendezőre, és Dóczy Péter színművész Pandulpho bíborosnak, János király ellenlábasának álcázva magát tűzpiros kalapban és palástban színre lép. Kemény, ravasz rókát alakít, aki mindenáron érvényesíteni szeretné az egyház hatalmát. Hát ez is ő? Bizony, mondta, csak elfelejtettem, még a Téka-táborban angyalt akartak faragni az arcából, s míg készült a szobor, ördög lett belőle. Most is ott díszeleg a sátor tetején. És véres csaták folynak a színpadon. Trónbitorlásért, országlásért való küzdelem. Pandulpho bíboros nem tágít, csak magányos pillanataiban látszik, hogy éppúgy szenved, mint ellenfelei. Mert Dóczy Péter színművésznek éppen ez a célja: azt keresi az emberben, ami jó, csak valamitől nem vesszük észre. Mindenkinek a saját igazát kutatja, mert tudja, a világnak meg kell újulnia a rossz áron is. Ragadozóketrecbe zárva élünk - mondja Pandulpho. - Vérszomjas minden, az egyház is az, az én ruhám is vértől ragacsos. És beborít mindent a piros palást, és hajlong színész, közönség tapsol, Szabó István rendező elégedett. Pandulpho bíboros, János király ellenlábasa Dóczy Péter színművésznek álcázva magát a színészbüfében rántott sajtot eszik. Mellette János király, Bregyán Péter ül álruhában. Az újságírónő gyümölcslevet szürcsöl, majd érzékeny búcsú, slusszkulcs, indító, kuplung, gáz. Irány Budapest. Szőke István jókat dudorászik, felesége néha vele énekel. Nincs nagy forgalom. A hold tisztán mutatja magát, sok a csönd, bár inkább csacsognunk kéne, el ne aludjon ez a bíboros. Aztán arról beszélnek, hogy nemsokára, november 22-én Pesten is bemutatják a darabot a Művész Színházban. Mit kellett szervezkedniük ahhoz, hogy azokat a hatalmas díszleteket felhozathassák. És míg surrog a kerék, cikázik a szaggatott savjelző, beúszik a Szilágyi-est záróakkordja. Ha ember volnék, mondom, ember, szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszállópályát építsék eljövendő kényszerleszállóknak. Éjjel egy óra. ZENTAI MARI Fotó: TULOK ANDRÁS V A WHEREVER PARTICULAR PEOPLE CONGREGATE AMERIKAI MIN 97 FT c_ Ajánlott fogyasztói árírtékra . A dohányzás káros az egészségre! INTERJÚ 17