Kurír - reggeli kiadás, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-07 / 153. szám
20 INTERJÚ 1995. június 7. Volt egyszer egy Vietnam Vietnam. Rambo, az Apokalipszis. A szakasz Angel őrmestere, a július 4-én született Ron Kovic tolószékhez kötött élete, vagy a saigoni amerikai haderő helyi rádióadása: „Jó reggelt, Vietnam!”, s egy árva Madárka. Dzsungelharc, szőnyegbombázások, trópusi esők, narancspor, napalm. Vietkongok, dél-vietnamiak, Amerika. A jó és a rossz harca, győzelem, vereség, amerikai tudathasadás. Ez jut hirtelen az eszünkbe a húsz évvel ezelőtt befejeződött háborúról. Ennyi? Mit jelent Vietnam a ’60-as évektől napjainkig? Mi is történt valójában az akkor 30 millió lakosú országban? - kérdeztük dr. Benkes Mihályt, az ELTE kandidátusát, aki a háborút követően éveket töltött Délkelet- Ázsiában. - 1964. augusztus 2. Tonkiniöböl. (A miniszoknya hódító útjára indul. Már Magyarországon is szól a vezeték nélküli rádió.) . Az első fegyveres incidens Észak-Vietnam és az Egyesült Államok között. Vietnami őrnaszádok megtámadnak egy amerikai rombolót, s ez elegendő ok arra, hogy Amerika fegyveresen is beavatkozzon a vietnami válságba. A Kennedy-féle korlátlan elkötelezettség Vietnam felé megerősödik. Az új elnök, Lyndon B. Johnson szabad kezet kap a kongresszustól az amerikai haderő korlátlan bevetésére. Megkezdődik az észak-vietnami területeken lévő célpontok bombázása, és 500 ezer katonát vezényelnek a térségbe. Az amerikai pilóták szeretnek a délkelet-ázsiai ország felett repülni, veszteségeik alig vannak. Pihenésükről pedig a szomszédos Thaiföldön gondoskodnak a helyi szépségek, s az ég katonái mandarinként élhetik hazájuktól távoli életüket. Az elkövetkezendő hónapok alatt több mint egymilló tonna bomba hull az északi területekre, több, mint, a II. világháborúban összesen. Újabb és újabb tengerészgyalogosok érkeznek ezalatt Délre, akiknek korántsem ilyen rózsás a helyzetük. Egy ismeretlen ország még ismeretlenebb dzsungelében kell felvenniük a harcot a trópusi erdők miden adottságát ismerő „vietkongokkal”. Elkeseredett harcok dúlnak, s egyre romlik az amerikaiaknál a morál. Droggal és brutalitással próbálják a katonák kompenzálni a mindennapos öldökéseket s a sikertelenséget. Az amerikai katonai vezetés titkolózása ellenére a világ tudtára jut a Mi Lay-i vérengzés, miután tisztek és altisztek ellen indul vizsgálat egy egész falu - ártatlan parasztok, nők és gyermekek - lemészárlása miatt. Ezalatt odahaza, Amerikában erőteljesebb hangot kap a háborúellenesség. Fiatalok tüntetnek az adminisztráció politikája ellen, s az Egyesült Államok kivívja a világ ellenszenvét. Sem a szövetségeseik, sem a polgárok nem támogatják immár. Nem hivatalos adatok szerint a délkelet-ázsiai országban szolgálatot teljesítő 500 ezer amerikai katona közül 50 ezer esett el addig, míg a vietnami adatok szerint egymillió helyi lakost öltek meg a bombák és a katonák. , - 1968. november 2. E dátumig 94 081 légi bevetés volt Észak ellen. (Elsöprő sikert arat a táncdalfesztiválon az Illés együttes.) - Nixon győz az amerikai elnökválasztáson, miközben forradalmi hullám söpör végig a világon, Prága, Párizs utcai harcok színterei. Vietnam például szolgál a fiatalság számára, egy szívós pép harca az intervenció ellen. Ámott továbbra is szólnak a fegyverek. A fokozódó nyomás hatására azonban a még mindig elnöklő Johnson béketárgyalásokba kezd a vietnamiakkal Párizsban, s parancsot ad a bombázások felfüggesztésére. A már öt éve tartó háború új szakaszához érkezik a republikánus Nixon elnök hivatalba lépésével. Washington az ázsiai nemzetek fokozott szerepvállalását, azaz a háború vietnamizálását szorgalmazza. Megkezdődik az amerikai csapatok kivonása. 1972 tavaszán már csak 70 ezer amerikai tartózkodott a helyszínen. A békefolyamat megindulása ellenére tovább folynak a bombatámadások minden addiginál nagyobb mértékben. A két Vietnam közötti demarkációs vonalon vegyi anyagokat - többek közt narancsport - permeteznek az amerikai repülőgépek. Az őserdő lombtalanításának célja, hogy ne szivároghassanak át újabb és újabb északi erők a déli területekre. A következmény máig tartó: emberek százezrei küszködnek légúti megbetegedésekkel, mérgezéssel, rákkal s a vegyi fegyverek okozta egyéb kóros elváltozásokkal. Az akció azonban nem éri el a hatását, az északiak Laoszon keresztül, a „Ho Si Minhösvényen” jutnak el egyre mélyebben Dél-Vietnamba, egészen Saigon külvárosáig. - 1973. január 27. fegyverszüneti egyezmény. (Szűcs Ferenc tábornok vezetésével ötszáz magyar kazona utazik Vietnamba nemzetközi megfigyelőnek. Hargitay András a vegyes úszás világbajnoka lett.) Már 1972 nyarától titkos tárgyalásokon egyezkedett USA és Észak-Vietnam. Hanoiban a tűzszünetet egy nemzeti megbékélési kormány felállításával kötötték volna össze, míg Washington a politikai kérdést csak a tűzszünet után volt hajlandó megvizsgálni. Az amerikai adminisztráció ugyanis rosszul mérte fel Vietnamban az emberek helyzetét. A tengerentúlon megszokott jóléti világ vonzóságában hitték hatalmuk erejét, gondolván, hogy a vietnamiak számára is a motorbicikli, a Coca-Cola jelenti majd a vágyak netovábbját. Ám Vietnamban máshonnan eredt a szellemi elit elismertsége. Ott ugyanis az emberi tudás, a szellemi értékek domináltak a tárgyi javakkal szemben. Ezt ismerte fel az északi kommunista vezetés, s ezért csatlakoztak hozzájuk egyre többen és többen. A szellemi elit sokszínűségét jellemezte, hogy akadtak köztük buddhisták, trockisták, taoisták, katolikusok, marxisták, konfucionisták egyaránt. A társadalom vezető rétegénél azonban sokkal nagyobb befolyása volt a történtekre a tömegeknek, azaz a faluközösségekben élő parasztságnak. Ám mind a szellemi elit, mind a parasztság a saját harcát vívta a világ nagyhatalmai ellen. Eközben pedig az Egyesült Államokat a Watergate-botrány foglalkoztatja. A szövetségi állam belső problémái is fokozatosan nőnek, s ezért a hatalom birtokosait hibáztatják az emberek, mondván, nem megfelelően kezelik a problémákat. A vietnami kérdést, a belső gazdasági válságot, a szociális jólét ügyét. - 1974. augusztus 8. Nixon elnök bukása. (Magyarországon életbe lép az Elnöki Tanács rendelete, amely az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezelését írja elő.) A béketárgyalások újabb harcokat eredményeznek, mivel mindkét oldal szeretne minél több területet magáénak tudni a béke végleges megkötéséig. Az Egyesült Államok kormányának azonban már egy újabb, még nagyobb veszélyeket magába rejtő válsággócra kell figyelnie: a Közel-Keletre. Azzal tisztában van a Gerald Ford és Henry Kissinger vezette adminisztráció, hogy a két problémával nem tudnak egyszerre megbirkózni, így minél hamarabb be kell fejezni a vietnami háborút. Izrael és a szomszédos arab államok konfliktusa ugyanis sokkal nagyobb veszélyeket rejt magában. - 1975. április 30. Saigon kapitulál. (Az ENSZ 1975-öt a nők évének nyilvánította.) - Végleges fegyverszünetet köt egymással Párizsban - a hajdani gyarmattartó hatalom fővárosában - az Egyesült Államok és Észak-Vietnam vezetése. Hat hónapon belül az utolsó amerikai katona is elhagyja az ország területét. A hazatérők azonban óriási problémát jelentenek az otthon maradottak számára, beilleszkedésüket nem támogatják. A hősökből áldozatok lesznek. Ettől kezdve az Egyesült Államok külpolitikájára rányomja bélyegét a „Vietnamszindróma”, amely méglapjainkban is érzékelhető. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy amerikai katonákat újból bevessenek egy idegen országban. Az öbölháború valamelyest ismét dicsfénybe állítja Amerika harcosait, ám Szomália újabb kudarcot jelent. Még mielőtt a csillagsávos lobogó katonáinak százai esnének el, a béketeremtés során kivonják alakulataikat az afrikai államból. Nincs szükség újabb háborús kudarcra. Vietnam saját útját járja a szocializmus lépcsőházában. A győzedelmes háború, mint heroikus küzdelem kerül a történelemkönyvükbe. A kényszerpályán Háborúba keveredett nép az újjáépítést, egyúttal a hagyományos állapotok visszaállítását tűzi ki célul maga elé. A szocialista világrendszer bukása azonban Vietnamot is új utak keresésére inspirálta. Méghozzá egy olyan ország példáját követve, amely az elsők között döntött a változásról Közép- Kelet-Európában. Vietnamban ihlető volt a magyar minta. 1980. A háborúnak már vége. A helyreállítás azonban még mindig tart. (Benkes Mihály tanár tíz kétoldalú államközi szerződés egyik „kivitelezőjeként” ekkor érkezett Vietnamba. Magyarország ekkor rizsért és kézműipari termékekért gazdasági segítséget nyújtott a lepusztult országnak.) Még a 80-as években is folyik a helyreállítás. A falusias Vietnam rohamléptekben kezdi meg a munkát. Öt-hét éves gyerekek vezették akkor és persze még ma is a bivalyokat, a nők pedig - a férfiak oldalán - a rizsföldön gázolnak térdig a sárban, hogy helyreálljon végre ember és természet jól megszokott egysége. Ez a nép örökös mozgásban van. A hajnali fényben biciklisek özönlik el az utcákat, roppant szervezetten dolgoznak. Ez az egymásrautaltság a rizskultúra, az öntözéses földművelés következménye. A nép életrevalóságát bizonyítja az is, ahogy - kezdetleges módon - kereskednek. Vándorkereskedők mennek egyik faluból a másikba, maguk után húzkodják áruval, mondjuk szénporból gyúrt pogácsával telt kis kocsijukat. Az újjáépítő, lüktető erő mellett azonban jellemző az idegenellenesség. Érthetően ma is bizalmatlanok az európai emberek iránt, ez a háború következményeként kialakult reflexük. A hiánygazdálkodást tükrözik megmosolyogni való intézményeik. Elmúlt tíz év azóta, hogy ott jártam. Akkoriban volt orvosi testület műszerek nélkül, könyvtár könyvek nélkül, mert jó részük a háborúban elégett. Térképet is hiába kerestem, azt mondták, hogy régen, a francia gyarmatosításkor készült egy, de azt magukkal vitték a franciák, úgyhogy Párizsban kellene megkeresni. Mindenesetre vaskos táblák jelezték azt, hogy térképészeti intézet itt és itt működik. A szegénység másik velejárója volt, hogy eltorzultak bizonyos emberi kapcsolatok. A hivatalnokok például csak akkor voltak hajlandóak mozdulni, ha megvesztegették őket. Például egy karton cigarettáért, az ugyanis félhavi fizetésükkel volt egyenlő, megmozgattak mindent. Rozsszalmával fedett házaikban a szobák padlója körülbelül fél méterrel a föld alatt volt. Bent félhomály derengett, és átható volt a dohos szag, mert nem voltak ablakok, vagy ha mégis, akkor igen kicsik. Régen ugyanis még az ablakokat is megadóztatták. Ennek ellenére a nők mindig nagyon tisztán és ápoltan jártak. Patyolattiszta, szépen vasalt, világos ruhákat hordtak. Ez ma is így van. A férfiaköltözködése sokáig tükrözte Észak és Dél különbségeit. Az északiak militarizáltabbak voltak, háborús szokásaik tovább is éltek, az ottaniak tehát uniformisban, többnyire katonaruhában jártak. Délen viszont kialakultak a magánvállalatok, egyénibb, sokszínűbb lett az amerikai kultúrával való érintkezés miatt minden. Megismerhették a „Coca-Cola-kultúrát”, rajtuk amerikai vagy japán feliratú pólót is lehetett látni. Még ma sem felejthetem a hajnali rózsaszínű fényeket és a mindig pontosan este hatkor lenyugvó napot. Ilyenkor a Mekong pártját elözönlik a fiatalok. Olyan az egész, mint a mi Duna-korzónk, csak egy kicsit szegényesebb. Az emberek kézen fogva járnak kopott ruhájukban és egyforma, autógumiból készült szandáljaikban. Ilyenkor talán boldogok... KOVÁCS BOGLÁRKALAJTOS ZOLTÁN A ledobott bombákat hatástalanították, de az emlékek ma is fájnak AMSTEL kupak gyűjtődik a millióért! Az AMSTEL szó betűit tartalmazó hat kupakot kell beküldenie címünkre: „ AMSTEL NYÁR ” 1399 Budapest, Pf. 701/416 augusztus 15 ig, hogy megnyerhesse a milliós fődíjat. A heti nyereményekről és a játékról további részletek a bolti szórólapokon. BEFRS JÁTÉK