Kurír - reggeli kiadás, 1996. március (7. évfolyam, 60-89. szám)
1996-03-31 / 89. szám
1996. március 31. ) Nagyvajlakra várva Akik közelebbről ismerik Koncz Gábort, örökös jókedvét, humorát, optimizmusát, remek sztorijait, mostanában inkább közállapotainkkal, a színházi szakma gondjaival foglalkozó beszélgetőpartnerre találnak benne. De nincs ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen a nemzet napszámosainak szinte kivétel nélkül nemcsak a hétköznapi gondokkal kell megküzdeniük, mert alig készülnek új hazai filmek, jóval ritkábban foglalkoztatja őket a televízió, de azzal is, hogy mind kevesebben járnak rendszeresen színházba, és hiába születnek értékes előadások, közérdeklődés híján visszhangtalanul tűnnek el a süllyesztőben. Sőt még a rajongók fényképet, autogramot kérő levelei is megfogyatkoztak, mert hát a bélyeg is többe kerül... - Most lábaltam ki a tüdőgyulladásomból, de a betegségem ellenére is felléptem a Madách Kamarában A karmester előadásain, ezért is voltam felháborodva, amikor három héttel ezelőtt félbe kellett szakítani a Becsületbeli ügy egyik előadását és hazaküldeni a közönséget - bombariadó miatt! Ilyen esetekben szégyellem magam, hogy ebben az országban ilyesmik előfordulhatnak. Amúgy is épp elegen piszkálódnak a színházművészet otthonai ellen! Pedig ha fel akarunk zárkózni Európához, nem szabad lerombolni kulturális értékeinket! Nem szívesen politizálok, de most látjuk csak, hogy mennyire el voltunk kényeztetve akkor, amikor még csak beszéltünk titokban az eljövendő demokráciáról. Mostanában sokat hallani, majd jobb lesz néhány év múlva. De addig? Megérem-e ezt az időt? Az elmúlt hat év semmi jót nem hozott a számomra, számunkra. Elvették a jó közérzetünket, de ami még jobban fáj: szeretett lovaimat is be kellett dugnom egy lovasiskolába, mert nincs pénzem az eltartásukra. Most gazdag külföldi turisták ülnek a nyergükben, de ha havonta egyszer-kétszer meglátogatom őket, még most is meghallják a lépéseimet és boldogan nyihogva, táncolva üdvözölnek. - Nincs éppen virágos kedvében! Csodálja? Olyan rövid az élet! A lehető legjobb körülmények között kellene eltöltenünk! A világ úgyis annyi mindent keresztbe tesz nekünk, legalább egymást ne furkáljuk! Ne azzal teljék el a napunk, hogy ezt az embert utálnom kell, ezért jobb, ha elfordítom a fejemet, ha találkozom vele. Inkább az igazi értékeket illene megbecsülni! Nem azt, hogy kinek mennyi vagyona van! Nekem ne mondja senki, hogy azok, akik hat évvel ezelőtt sehol sem voltak, egyszerre akkora zsenikké váltak, hogy most milliárdokkal képesek dobálózni. Den nem bánom, tollasodjanak. Ám kiábrándító, hogy ugyanakkor, amikor ők sokmilliós álomautókban száguldoznak, Szentágothai professzor öreg, szakadt Zsiguliban kénytelen járni. - Öt év óta szabadúszó! Jobb így? - Annyiban igen, hogy nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben, csak azt játszom el, amihez kedvem van. Idáig bőven volt munkám, de ki tudja, hogy lesz-e jövőre is? Amikor az egész színházi szakma nagy bajban van! Mindnyájan egyik napról a másikra élünk, de egy álmomat még szeretném megvalósítani: megrendezni saját elképzeléseim szerint a Liliomot, Molnár Ferenc remekművét. Kapnék is rá lehetőséget, de hiába keresek, nem találok hozzá olyan színészt, aki a hintáslegényt igazából el tudná játszani! Nem nevelnek manapság olyan színészeket, akik adják és kapják a pofonokat, csak olyanokat, akik messziről nézik a verekedőket. Az én álmaim Lilioma nem sétálgat, nem ugrál, nem hány bukfencet, hanem körülötte ugrálnak. Közelről ismerem a cirkuszok, a mutatványosbódék világát. Amikor húsz évvel ezelőtt itt járt egy orosz cirkusztársulat, két hétig felléptem velük, kozák módra lovagolva, így megtapasztalhattam azt a csodát, hogy a cirkuszművészek mennyire egymásért harcolnak, drukkolnak, milyen fegyelmezettek! Az ő világukat szeretném a színpadra varázsolni, természetesen szervesen beleillesztve az író világába. - A karmester után mi következik? - A közeljövőben önmagamat alakítom Vámos Miklós Lehetetlen? című talkshow-jában. Folytatjuk - Tunézia után most már itthon - a Három testőr Afrikában című Rejtő Jenő-film felvételeit, és így ismét felölthetem magamra Csülök úr légiósegyenruháját. A legközelebbi színpadi szerepem Rostand Sasfiókjában lesz, de csak az ősszel, a Madách Kamarában, Huszti Péter rendezésében. A nyáron pedig valószínűleg Petőfi Sándor Tigris és hiéna című drámájában játszom, a Gyulai Várszínházban. - Rendezőként is letette már a névjegyét! - Talán ennél is többet, hiszen eddig hét darabot állítottam színpadra, közöttük a Bolond lányt és a Nyitott házasságot, amelyek százas szériákat értek meg! De újabbakat nem vállalok - talán csak a Liliom kivételével -, hiszen manapság a rendezés nem abból áll, hogy délelőtt tíztől kettőig dolgozom a színészekkel, hanem szponzorok után kellene hajtanom, és azon törni a fejemet, hogy minél kevesebb pénzből lehessen létrehozni egy előadást. Ez a világ viszont távol áll tőlem. - Nem olvastam a nevét a macho típusú Színészek a kifutón fellépői között. - Azért, mert el sem tudnám képzelni, hogy manökenként illegessem magam, elegáns öltönyökben! Pedig két évvel ezelőtt az egyik hetilap pályázatán én lettem a magyar machó. Nem véletlenül, hiszen van bennem valami machós, de én ezt másként nevezném: egyéniségnek, személyiségnek, karakternek. A lovak mellett a vadászpuskáról is le kellett mondania? - Szerencsére ott még nem tartok. Nincs csodálatosabb, mint ott ülni estétől hajnalig a magaslesen, várva a nagyvadakat, mert az aprókat nem szeretem emberben sem. Hiszen minden nyúl és fácán egyforma, de a vaddisznók, a szarvasok önálló egyéniségek! Ám ha nem jönnek, azt sem bánom. Elsősorban azért járok és szeretek vadászni, mert így egyedül lehetek a gondolataimmal, ilyenkor jutnak a legjobb ötletek az eszembe. - Említette korábban, hogy könyvet ír! Önéletrajzot! Hol tart vele? - A hatvan-hetven százaléka már készen van, több kiadó is jelentkezett rá! De nincs időm befejezni, mert nem tudok egyszerre a szerepeimre és az írásra koncentrálni! Pedig tíz kötetre való anyagom lenne, hiszen annyi sok jó és rossz történt velem és családommal az elmúlt fél évszázadban! Talán majd a nyáron, a Balatonon, horgászás közben befejezem! (GARAI) SZÍNHÁZ az elete - Egyszerűen csak színésznőnek tartom magam - hangsúlyozza. - Hiszen Szegeden, ahol még 16 éves koromban a pályafutásomat kezdtem, sok prózai szerepet is eljátszottam, pedig nem végeztem színiiskolát. Szendrő József, az ottani igazgató születésem óta ismert édesapám, Kovács Gyula a társulat tagja és neki jó barátja volt rábeszélt, hogy ezt a hivatást válasszam. Végigjáratta velem a „szamárlétrát” a tánckartól a naivafőszerepekig. Az ott töltött hét évad alatt felváltva játszottam prózai és zenés darabokban, operettekben és musicalekben. Szeged jó iskolának bizonyult, a gyakorlatban tanulhattam meg mindazt, amire szükségem volt ahhoz, hogy Budapesten is megálljam a helyemet. Nem a Péntek Réziben, hanem néhány évvel később, az Ez fantasztikus! című musicalben ugrottam ki. Nem dicsekvésként mondom, de az előadásnak akkora sikere lett, hogy éjszaka is műsorra kellett tűznünk a szakmai közönség számára. - Az Operett Színházban eltöltött közel három évtized alatt, emlékezetes alakításainak köszönhetően, a közönség kedvence. Főként olyan musicalekben, mint a My Fair Lady, Ének az esőben, Irma, te édes, Kopj el! és sorolhatnám tovább. - Nincs is hiányérzetem. Olyan csodálatos szerepeket tett az ölembe az élet, amelyekről Szegeden a legmerészebb álmaimban sem gondolhattam. - Hozzájárult-e mindehhez, hogy az országos hírű Illés együttes sztárjának, Szörényi Leventének felesége lett? - Ez nem jelentett sem előnyt, sem hátrányt. Hiszen nem azonos műfajban dolgoztunk. Útjaink azóta elváltak egymástól, de jó barátok maradtunk. Én voltam a háziasszonya az ötvenedik születésnapjára rendezett ünnepségnek is. Büszke vagyok közös fiunkra, a 25 éves Örsre, s neki köszönhetem majd, hogy előbb-utóbb nagymama leszek. Örs máris ismert, tehetséges muzsikus és zeneszerző, áprilisban jelenik meg Percemberek című új CD-je és kazettája, amelynek a szövegét Adamis Anna írta. - Tűzrőlpattant szubrett-prima donna - mint nagymama? - Nehéz elképzelni! - Pedig számolnunk kell a színpadi szerepkörváltással! - Szerencsére még csak rezeg a léc, de át tudom ugrani. Ha pedig már leverem, akkor sem esem kétségbe, hiszen sohasem voltam „ügyeletes” szőkeség. Ha rá kerül majd a sor, szívesen játszom el akár a Csárdáskirálynő Edwinjének az édesanyját is, csak ne legyen a partnerem egykorú velem. - Már rendezőként is bizonyított. Mi következik a Mária főhadnagy és a Sybill színpadra állítása után? - Valószínűleg Fényes Szabolcs nagyoperettje, a Maya. Már szó is van róla, de csúszik a műsortervben. Addig is a színház tölti ki az életemet a nap huszonnégy órájában. Sok-sok energiát fordítok arra, hogy kondícióban legyek és ne csalódjon bennem a közönség. Most kitűnő énektanárom van, Kovács Brigitta, a napi „tornaadagomat” is teljesítem, és szerencsére fogyókúrával nem kell gyötörnöm magamat. - Nem vágyik prózai szerepekre? - Miért is ne?! De nem kosiatok utánuk, várom, hogy megkeressenek. Most is gyakran szinkronizálok, ez is prózai feladat. Olyan világsztároknak kölcsönzöm a hangomat, mint Sophia Loren, Barbra Streisand, Shirley McLane. - Hobbija? - Ne nevessen ki, de mackófigurákat gyűjtök. Már több mint félszáz van belőlük. Akad közöttük mackófigurás szappanom, WC-kefém, lábtörlőm, sőt egy csinos blúzom is. Egyikük akkora, mint én! Nemrég kaptam ajándékba egy tündén kis dörmögőt herendi porcelánból. Persze nem csak mackókkal barátkozom. El se tudnám mulasztani a rendszeres találkozásokat, a traccspartikat két barátnőmmel, Lehocky Zsuzsával és Rátonyi Hajnallal. Háziasszonyként nem sok időt töltök a konyhában, mert Örs nemcsak muzsikus, hanem vizsgázott szakács is, ki nem adná a főzőkanalat a kezéből. Csak a paprikás csirke elkészítését bízza néha rám, saját kezűleg szaggatott galuskával. Húsvétra pedig speciális mazsolás kalácsot sütök a számára. - És hogyan áll a dobostortával? - Mármint a Dobostorta című új operettel? A vége felé tartanak a próbák, április 12-én lesz a bemutató. Életemben először negatív szerepet, egy ellenprimadonnát alakítok benne. Azért remélem, megtapsol a közönség! Mert imádok meghajolni a függöny előtt. Ilyenkor megerednek a könnyeim, összeszorul a szívem. Ennél többet a színész nem kívánhat magának. Híres vagyok arról, hogy szeretek utazni. Nem csak külföldre! Sok kollégámmal ellentétben boldogan indulok hosszú, kimerítő turnékra is, autókkal járva az országot, összezárva a kollégáimmal, elszórakoztatva egymást. De ki ne felejtsük ebből a beszélgetésből életem „értelmét”: Szenikát, hároméves, hófehér, szibériai spicc márkájú kiskutyámat. Akár hiszi, akár nem, remek humora van! Ha látja, hogy bánatos vagyok, szabályos műsort rendez a számomra, majd odabújik az ölembe. GARAI TAMÁS Vámos László, a Fővárosi Operett Színház akkori főrendezője 1968-ban címszereplőt keresett Török Rezső-Horváth Jenő zenés vígjátékához, a Péntek Rézihez. Végigjárta a vidéki színházakat - akkoriban még ez volt a szokás -, és végül a Szegedi Nemzeti Színházban talált rá Kovács Zsuzsára, akit magával hozott Budapestre. Azóta is a Nagymező utcai teátrum népszerű szubrett-primadonnája. Bár nyomban tiltakozik a beskatulyázás ellen. 9